A fények felragyognak

Digivilág, Őrzők szintje

A félgömb alakú buborékburok megkeményedett. A falak furcsa, zöldesszürke árnyalatúvá váltak, teljesen elzárva előlük a külvilágot, Caturamont és a három Szent Bestiát.
Manóka gonosz mosollyal az arcán matatott a zsákjában. Az eddigiek alapján nagyon erős ellenfélnek tűnt.
- Agumon! Készen állsz? – kérdezte az ifjú a partnerét, miközben a kezébe csúsztatta a fehér digivicet.
- Úgy születtem!
Gerzson teste körül fehér fény jelent meg, ahogy összegyűjtötte a mátrix digiváltozáshoz szükséges energiát. Mikor elégnek gondolta a mennyiséget, a fiatalember benyomta a digivice-án lévő pöcköt.
- Agumon átdigiváltozik…..GeoGreymonná! GeoGreymon átdigiváltozik….. RizeGreymonná!
Firi és Falcomon elképedve figyelte, ahogy Agumon helyén megjelenik a hatalmas kiborg digimon. A fiú most először látott digiváltozást, és nem talált szavakat, hogy kitudja fejezni az ámulatát. Falcomon csillogó szemekkel bámulta digiváltozott bajtársát.
- Egyszer….. egyszer én is ilyen erős digimonná fogok válni. – a madár karmos kezei ökölbe szorultak, ahogy az önmagának tett ígéretét motyogta.
- Hmm… Melyik golyómat is használjam, hogy végezzek veletek… Meg van! Ezt az újat fogom! Ezt még nem szerettem meg annyira... Asipatravana! – Manóka kicsi ujjai között összetört az üveggolyó és Antylamon korábban meghiúsított támadása most teljes erejéből feléjük száguldott. A daraboló örvény gyorsan közeledett. RizeGreymon a testét használva pajzsnak a barátai fölé borult. A jókora digimon arcára kiült a fájdalom, mikor a Deva támadása eltalálta. Miután véget ért a roham RizeGreymon egy halk nyögés kíséretében felegyenesedett és ellentámadásba kezdett. Firi észrevette, hogy noha nem sérült meg, Gerzson arcán verejték kezdett kiütközni, és zihálva lélegzett, mintha csak érezné a társa fájdalmát.
- Trident Revolver! – a RizeGreymon balkarján lévő ágyúból három lövés száguldott ki, dobhártyaszaggató dördüléssel. A lövedékek a lány felé repültek, de Manóka végtelen hidegvérrel figyelte a felé száguldó támadást.
- Bao Bei. – a kisgyerek ismét összetört egy megkövült buborékot. Manóka előtt megjelent egy hatalmas, aranysárga kagyló, amely elnyelte RizeGreymon támadását. – Az ilyen támadások nem hatnak Manókára. – kommentálta idegesítően nyugodtan a csöppség.
- Ha a lövedékeket elnyeled, akkor elintézünk máshogy! Solid Strike! – RizeGreymon hajtóműszárnyai bekapcsoltak és meglepő sebességgel tolták előre tulajdonosukat. A kiborg digimon hátrahúzta a balját, hogy egy erős csapással összezúzza az aranykagylót. Még a talaj is beleremegett a becsapódás erejébe. Ám a Bao Bei kitartott. Még egy karcolás sem esett rajta. RizeGreymon döbbenetében értékes másodpercekre lefagyott, így Manókának lehetősége volt egy gyors ellentámadásra.
- Adhomukha. – parancsolta a kagylónak a lányka. Indramon fegyverének belsejében energia kezdett el tömörülni, majd egy robbanás kíséretében a jókora energianyaláb RizeGreymon mellkasának csapódott, hanyatt döntve a végső szintű digimont.  
- Hogy lehet ez? Hiszen a támadás és RizeGreymon is egyformán végső szintű. Nem lenne szabad ilyen nagy kárt okoznia egyetlen támadásnak. – ült fel Gerzson, aki szintén hanyatt vágódott a társát ért csapás erejétől. Firi az ifjú mellé ugrott és felsegítette.
- A Bao Bei egy nagyon klassz szent kincs. Elnyeli a támadásokat, majd azok energiáját pluszként felhasználva erősíti meg a saját támadását. Minél erősebb az ellenfél, az Adhomukha annál erősebb. – magyarázta közönyösen Manóka, már megint abban a hangnemben, amiről nem lehetett eldönteni, hogy hozzájuk beszél, vagy csak úgy magában. – Ez így unalmas. Manókának végre vannak játszótársai, szóval Manóka szeretné kiélvezni a játékot. D-Reaper, ha jól viselkedsz, egy nagyon picit kiengedlek.
A kicsiny, idegesítő ellenfelük a földre dobta kedvenc rózsaszín üveggolyóját. Az azonban nem tört darabokra, hanem eltűnt a talajban. A föld a talpuk alatt baljóslatúan morajlott és enyhe, de folyamatos remegés rázott meg mindent, mintha a föld is megborzongana a beléhelyezett dologtól. A remegés lüktetéssé erősödött, majd egy szörnyű, mélyről jövő reccsenés kíséretében több helyen is megnyílt a talaj. A szétvált darabok eltávolodtak egymástól, felemelkedtek néhány métert, vagy lesüllyedtek a mélybe. Gerzson és Firi térdre esett a mozgó talaj erejétől. Falcomon felszállt a levegőbe, mert pont a lábai alatt jelent meg az egyik szakadék. Manóka körül azonban a talaj továbbra is épp maradt.
- Rendben vagytok? – kérdezte őket RizeGreymon.
- Igen! Ne aggódj miattunk! Koncentrálj Manókára! Valamire készül…
- Tudom. Falcomon! Rád bízom a srácokat!
- Vigyázok rájuk! Te csak verd palacsintává a kiscsajt!
A hasadékokból sötétrózsaszín buborékok kezdtek el fellebegni. Alig voltak ökölnyiek, és a komótos, lassú mozgásuk miatt alapvetően nem tűntek fenyegetőnek. Falcomon kíváncsian hozzányúlt az egyik, alig pénzérme nagyságú gömbhöz, majd hangosan jajongva ugrott távolabb. A madárdigimon karját alkotó adatok vibrálni kezdtek, ahogy a közöttük lévő kötés meggyengült.
- ÁÁÁH! Ez nagyon fáj! – nyüszítette a bagoly, miközben az oldalához szorította a sérült kezét. A furcsa gömb hatása azonban még mindig nem szűnt meg. Falcomon sérült keze annyira vibrált, hogy a formája is eltorzult és nem is állt vissza a rendes állapotába. Gyakorlatilag használhatatlanná vált.
- Jaj! Az én kezem miért fáj? Én nem is nyúltam hozzá ahhoz a vacakhoz. – Firi az épp kezével dörgölte a másik karját, amely furcsán fájt. Minta belül a csontjai parázzsal lennének kirakva és az elviselhetetlen forróság belülről terjedne kifelé, végig a karján.
- Mert kapcsolatban vagy Falcomonnal. Ha elég erős a köztetek lévő kötelék, akkor nem csak a digiváltozáshoz szükséges energia, hanem a fájdalom is megoszlik közöttetek. – magyarázta Gerzson, miközben a kézfejével letörölte az izzadtságtól gyöngyöző homlokát.
RizeGreymon a lehetőségeit mérlegelte, hogy merről próbáljon ezúttal támadni. Az egyik hasadékból furcsa, szürkéslila lények bukkantak fel. A lények „derekán” és nyakán egy zöldes színű korong volt. A szárny, vagy kézszerűségükön pedig egy-egy sárga szem szimbólum látszott. A testük végéből pedig egy vörös színű kábel nyúlt le a mélybe. A furcsa szerzetek némán forgatták a fejüket, mintha csak elemeznék az előttük álló végső szintű digimont.
Mindannyian a megjelent teremtményeket nézték, minden másról megfeledkezve.
- Feküdj! – kiáltotta egy női hang, majd rögtön egy kemény rúdszerű dolog csapódott a hátuknak. A rúdnak valaki teljes súllyal és egy sprint lendületével dőlt neki, ezzel lenyomva a földre Firit, Gerzsont és Falcomont. Alig hogy földet értek valami zúgva szelte át a levegőt pont ott, ahol egy pillanattal korábban a fejük volt. Egy újabb vörös köldökzsinóros lény jelent meg. Ennek a teste egy piszkosszürke köpenyre hasonlított, narancssárga sávokkal. Arc helyett csak egy ijesztő, érzelemmentes maszk volt a fején. A köpenyszerű testből zsinóros végtagokon két jókora alabárd és két sarló állt ki. A lény a tengelye körül forogva használta a fegyvereit, melyek halovány utánzatként úgy viselkedtek, mint Antylamon támadása. Ez a furcsaság sokkal veszélyesebbnek tűnt, mint a korábban megjelentek, hiába voltak azok sokkal többen, mint a „kaszás”.
- Nem eset bajotok? – kérdezte a nő, miközben legurult a srácok hátáról, hogy azok fel tudjanak kelni.
- Nem.
- Nem vagyok rosszabbul, mint a buborék előtt, szóval mondhatjuk, hogy nem.
- Nem sérültünk meg, hála neked….Hisz..! Mysterymon?! – nézett őszinte meglepettséggel az arcán a maszkos digimonra Gerzson. – Hogy kerülsz te ide? Vagyis inkább miért?
- Jöttem, mert jönnöm kellett. Valakinek ki kell húznia titeket a csávából. – felelte vidáman a lány. – És ezt egyébként is oda kell neked adnom.
Mysterymon kicsomózta a tépett, fekete szövetből rögtönzött övet, amely keresztbe futott a mellkasán. Mikor levette, előkerült a hátán pihenő jókora, aranyszínű pikkely. Firinek eszébe jutott, hogy ugyanezt a pikkelyt látta a központi területen, ahol a bestiák és Deva szolgáik találkoztak. A csuklyás bajnok Gerzson kezébe nyomta a pajzsméretű bőrdarabot. Az ifjú értetlenül emelte meg a szemöldökét, miközben a kezében tartott pikkelyre, majd a digimonra nézett.
- Na, én csak ennyit akartam! – jelentette ki a fekete köpenyes, majd sarkon fordult, hogy tovább álljon.
- Héhéhé! Álljon meg a menet! – ragadta meg Gerzson a lány karját. – Nehogy azt hidd, hogy idehozod nekünk ezt, aztán meg mindenféle magyarázat nélkül leléphetsz!
- Pedig így terveztem! Csak annyit kellett tennem, hogy ezt oda adom neked. A többire nektek kell rájönnötök.
- Nem mész el! Sok kérdésem van hozzád. Miért jöttél ide igazából? Miért mentetted meg Riáékat? Mik a valódi céljaid? – szegezte neki a kérdéseit Gerzson. A digimon nem válaszolt, csak állta Gerzson indulatos tekintetét. A csend egyre hosszabbra nyúlt közöttük.
- Engedj el! - sziszegte fenyegetően Mysterymon.
- Nem foglak, amíg nem kapom meg a válaszaimat.
- Rossz helyen kutatsz a válaszaid után.
- Vigyázzatok! – kiáltott feléjük RizeGreymon, aki a kaszás teremtménnyel folytatott hiábavaló harcot, és amikor az egyik támadását kivédte a fémkarjával, az éles kasza lecsúszott a kemény acélról, irányíthatatlanul száguldva tovább, egyenesen a vitatkozó csoport felé. Firi teljesen ledermedt a felé száguldó penge látványától. Az agya minden idegszála üvöltötte, hogy „Mozdulj!”, de a lábai gyökeret eresztettek a rémülettől.
- Félre! – lökte el az útból Gerzson a fiút, ám ezzel ő került a sebesen közeledő halál útjába. Nem volt idő, hogy emberi reakcióval félretudjon ő is ugrani. A szőke gyerek tehetetlenül figyelte, ahogy az új barátja felé közeledik a D-Reaper. Ám a becsapódás pillanatában nem Gerzson testébe mélyedt a penge, hanem az elé pördülő Mysterymon hátába. A támadás erejétől a bajnok teste teljesen elveszítette a szilárdságát, homályos, fekete pacává vált a levegőben. A csapás olyan erős volt, hogy az általa keltett lökéshullám elsodorta az embert és a sérült digimont, egyenesen az egyik hasadék felé. A páros eltűnt a föld mélyébe nyíló sötétségben.
Firi és Falcomon egyedül maradt.

Zuhanás közben Gerzsonnak maradt még annyi lélekjelenléte, hogy megragadja a fekete adatcsomót és védelmezően a karjaiba zárja. Nagy erővel csapódtak bele a túloldali meredek falba, majd a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve félig zuhanva, félig a falon lefelé gurulva robogtak lefelé. Végül egy kiugró párkány állította meg őket. Gerzson kiterülve, némán tátogva próbálta kipréselni a tüdejében akadt levegőt. Egy fájdalmas nyögés kíséretében végül sikerrel járt és kapkodva szedte a levegőt. A fülében hallotta a vére lüktetését. A vállai, és a háta tompán lüktetett. Mióta a Digivilágba került, most először örült igazán a sajgó tagjainak. Tudta, hogy Mysterymon nélkül valószínűleg már semmit sem érezne a világon. Mysterymon! Az ifjú a karjaiban tartott, hihetetlenül apró digimonra nézett. A durván teniszlabda nagyságú, halvány krémszínű, puha prémes kis szőrgombócnak két pirosas, lógó füle és ugyanilyen színű, rövid, szőrpamacsnyi farkincája volt.
- Köszönöm. Nélküled már halott lennék. – simogatta meg a jobbjával gyengéden a baby digimon eszméletlen fejecskéjét. Milyen iszonyatos ereje volt annak a kaszának?! A lepattant találata is elég erős volt, hogy egy bajnokot a baby szintjére kényszerítsen vissza! Engem tutira ketté szelt volna! Ne aggódj, Paomon. Megszolgálom ezt az önzetlenségedet. De először is ki kell jutnunk és valahogy elintézni Mini Emmát és a rózsaszín ragacsot.
Gerzson levette a koszos és több helyen lyukas ingét, majd csíkokra hasította és az így nyert darabokból egy hevenyészet, de biztonságos batyut kreált. A kialakított kis zsebbe beletette a sebesült digimont, majd az egészet a nyakába akasztotta. Felnézett az előtte magasodó falra. A feje felett vékony résnek tűnt a hasadék szája, amelybe lezuhantak.
- Kihitte volna, hogy a tesi órás falmászásnak egyszer még így fogom hasznát venni. – dünnyögte az orra alatt, miközben nekivágott a felfelé vezető hosszú útnak.

Mit tegyek? Mit tegyek?! Nem tudjuk legyőzni ezt a kislányt, meg a rusnya ragacsát! RizeGreymon se bír velük, én mégis mit tehetnék?! Az egész az én hibám! Csak egy kolonc vagyok mindenki nyakán! Ha Gerzson nem hozott volna magával… akkor nem zuhant volna le. Ha nem lennék itt, nem kellett volna a támadás elé ugrania se neki, se annak a digimonnak! Miért? Miért kell mindig mások útjában lennem? Nekem nem is kellene ebben a világban lennem! Nem vagyok hős, vagy valami hasonló! Emma hozott ide, semmi dolgom nincs itt. A többiek a hősök! Ők maguktól jöttek, tudják, mit kell tenni és az erejük is meg van ahhoz, hogy megtegyék, amit meg kell. Én csak egy hasznavehetetlen kis senki vagyok…. Segítség! Könyörgöm! Valaki segítsen!
Csatt!
Firi döbbenten nyitotta ki a könnyes szemeit, miközben az arca forrón bizsergett Falcomon pofonjától. A szőke srác eddig összegörnyedve térdelt a földön, miközben a kezeit a tarkójára szorította, de most felegyenesedett és a balját az égő arcához emelte, miközben a frissen ébredtek pislogó csodálkozásával bámult a partnerére.
- Szedd össze magad, Firi! Ez egy csatatér, nincs időnk összeomlani! Te vagy az egyetlen, aki segíthet RizeGreymonon, Gerzsonon és az elfogott Devákon!
- Miről beszélsz? Nézz csak rám! Hasznavehetetlen vagyok! Mégis hogy menthetnék meg mindenkit, amikor magamon se tudok segíteni?
- De én hiszek benned!
-….. Mi?
- Hiszek benned! Tudom, hogy képes vagy rá! Helyetted is hiszek benned, szóval nem dobhatod csak így be a törölközőt! Én…én csak egy egyszerű digimon vagyok, aki gyakran csinál butaságokat és nem is valami erős…de ha veled vagyok, úgy érzem, bármire képes vagyok! Lehet, hogy csak nem rég találkoztunk. Lehet, hogy te nem úgy jöttél ide, ahogy a többi ember, de ettől még nem vagy kevesebb náluk! Neked is van Digivice-od! Ez azt bizonyítja, hogy ide tartozol! Szükségünk van rád! Szóval TALPRA, TÁRSAM! – kiáltotta Falcomon a sírás határán, épp kezét egy újabb ébresztő pofonhoz emelve.
- Hahha. Tényleg szánalmas „hős” vagyok. Még a társam is felpofoz a gyengeségemért. De ez volt az első és az utolsó alkalom. Soha többé… soha többé nem árulom el a belém vetett bizalmad! – miközben beszélt, Firi kezdett talpra állni. A tekintetéből eltűnt a kétkedés. Falcomon felé nyújtotta a kezét, a madár digimon pedig megszorította.
- Szavadon foglak, Firi.
- Váljunk együtt erőssé, Falcomon.
Az indigókék digivice felragyogott.
- Falcomon digiváltozik…. Peckmonná!
Falcomon helyén egy jól megtermett strucc állt. A csőrén egy régi sebhely látszott, a fején pedig egy nyitott tetejű baseball-sapka szerűség akadályozta meg, hogy a vörösesbarna tollhaja a szemébe lógjon. A nyakán egy fekete, testhez simuló maszk látszott, amely Peckmon lila ruhájához kapcsolódott. A nyakába egy hosszú, sárga színű sál volt kötve. Erős, három ujjban végződő futólábain lábszárvédőket viselt. Vörösesbarna karmai olyan nagyok voltak, mint a dobótőrök. A szárnyai is nagyobbakká és erősebbekké váltak.

Peckmon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Szérum
Típus: Madár digimon
Támadások: Spiral Claw, Thousand Beak, Kunai Wing
Peckmon fő erőssége a csatákban az izmos lábaiból származó ereje amelyekkel, kemény rúgássorozattal támadja ellenfelét. Páratlan sebességgel rendelkezik, melyet, ha kombinál ninja képességeivel halálos ellenféllé változik. Peckmon képes repülni, de gyorsabban fut, mint repül.

-  Elképesztő… - bámulta elképedve Firi a digitársát.
- Firi, szállj fel a hátamra. Belevetjük magunkat a buliba.
- Biztos vagy benne? Csak lelassítanálak, ráadásul nem tudsz hatékonyan támadni, ha rám is ügyelned kell.
- Igen. Veled együtt akarok harcolni. De hozd azt a pikkelyt is, amit Mysterymon adott. – biccentett Peckmon a hasadék szélén lévő arany pikkelyre.
- Minek? – kérdezte zavartan Firi, miközben felvette a pajzsméretű bőrdarabot. Könnyebb volt, mint azt gondolta.
- Lehet, hogy jobbnak tűnik, de a bal karom még mindig szinte használhatatlan. Ebből az irányból nem tudlak majd megfelelően védeni. De az egy mega digimon része, aki még a Négy Bestiánál is hatalmasabb. Legalább valamennyire meg kell védenie minket a ragacstól. Készen állsz? – kérdezte Peckmon, miután Firi felszállt a hátára.
- Őszintén? Nem hiszem, de mindent megteszek, ami tőlem telik.
- Nem is kérek tőled mást.
Peckmon neki iramodott. Hosszú, erős lábai csak úgy repítették őket, pillanatok alatt leküzdve a harcolóktól való távolságot és az útjukat álló szakadékokat. Amelyik hasadék túl széles volt az ugráshoz, ott a strucc digimon kitárta a szárnyait és biztonságosan átsiklottak a mélység felett.
RizeGreymon elég nagy kutyaszorítóban volt. A D-Reaperből először megjelenő „figyelők” a testükön lévő kábelek segítségével körbetekeredtek a kiborg digimon körül, erősen korlátozva ezzel a mozgását. Ráadásul a kaszás szerzet folyamatosan támadta a lekötözött RizeGreymont, aki a módosult bal karjával próbálta kivédeni a csapásokat. Az ágyú és a végső szintű digimon páncélzata azonban már kezdte a végét járni.
- Kapaszkodj Firi! Kunai Wing!
Peckmon meglengette a szárnyait, mintha csak eldobna valamit. Éles pengéjű, kemény tollak repültek előre, egyenesen a „figyelők” felé. A támadás nem sokat használt. Nem! Működött! Firi látta, hogy azok az ügynökök, amelyeket telibe találtak, azokkal szemben hatástalan volt Peckmon támadása, azonban néhány toll átvágta a piros kábeleket. Ezek a lények egy pillanatra megborzongtak, ahogy Falcomon karja, miután hozzá nyúlt a piros gömbhöz. Sőt, egy pattanó kunai eltalálta az egyik kábel nélkülit, amely formátlan rózsaszín maszattá vált, majd megsemmisült.
- Peckmon! A kábeleket vágd el! Utána eltudjuk őket pusztítani!
- Értettem! Thousand Beak!
Peckmon alakja elmosódott, és elmozdult önmagáról, míg féltucatnyi Peckmon jelent meg, a hátán egy-egy pajzsot tartó Firivel. A klónok szétváltak és más-más irányból siettek RizeGreymon segítségére. Erős strucc-csőrők csípő támadása sorozta a vérszínű vezetékeket.
- Kunai Wing! – az éles tollak pontosan céloztak és megsemmisítették a D-Reaper önállósult részeinek nagy részét. Manóka izgatottan tapsolt mikor észre vette a váratlan ellentámadást. Gyermeki örömmel mutatott Firiékre.
- Kapd el őket! – visította izgatottan, mintha csak egy játékos kutyát uszítana, hogy a kedvéért ugrálva földre döntse a többi gyereket. A kaszás ott hagyta a meglazult kötelei miatt térdre rogyott, elkábult kiborgot, és pörögve támadást indított. Eltalálta Firit és Peckmont, ám azok némán szerte foszlottak, akár a káprázat. Manóka felkacagott.
- Nem talált! Melyik az igazi? Melyik? Ez nagyon jó játék! Most azt támad, ott! – mutogatott izgatottan arra a madárra, amely további kunai winggel igyekezett kiszabadítani RizeGreymon lábait. Ez is egy klón volt, ahogy a következő kettő is.
- Jaj de jó! Már csak kettő maradt! Vajon melyik lesz az igazi? Manóka kíváncsi, hogy eltalálja-e!
A kasza gyorsan közeledett és balról, a pajzsot találta el. Ezúttal viszont nem vágta keresztül őket és oszlott szét a káprázat. A penge ereje ledöntötte Peckmont a lábáról, Firi pedig legurult róla estükben. A fiú egész karja elzsibbadt a csapástól, amely a pikkelyt érte, noha a sárga bőrdarabon egy karcolás sem esett. Enélkül nekik befellegzett volna. Az utolsó klón is szerte foszlott.
- Éjjen! Manóka eltalálta! Most pedig Manóka végezni fog veletek! – ugrált izgatottan a pöttöm ellenség. A kaszás pörögve közeledett, elkerülhetetlenül.
- Trident Revolver! – két lövedék elpusztította a pengés szellem köldökzsinórját, majd magát a rusnya maszkos izét is. A harmadik lövedék azonban besült és RizeGreymon tropára ment ágyújában robbant fel. Firi és Peckmon kővé válva látta, ahogy a dinoszaurusz térdelő alakja hátra hanyatlik, és a sárga szemek befordulnak a koponya irányába. A hatalmas alak felragyogott, és összezsugorodott, olyan apróvá, hogy Firi eleinte nem is látta, hogy hol van. Csak a halk puffanás és a porfelhő jelezte, hogy hol ért földet. Az embergyerek talpra kecmergett, elhajította HuangLongmon pikkelyét és a RizeGreymonból maradt lény felé iramodott, de nem jutott messzire. A mélyből rózsaszín gejzírként tőrt fel a ragacsos trutyi, apró maszatcseppekből álló esőt zúdítva Zhuqiaomon egykori otthonára. A D-Reaper darabjai szinte mindent beborítottak. Firi fájdalmasan kiáltott fel, mikor a digitális törlőprogram a bőrére esett. Égetett, mintha csak lávát helyeztek volna rá. A kapcsolatuk miatt pedig a saját fájdalmuk mellett az ember és a digimon egymás fájdalmát is érezte. A kín a gyötrelem könnycseppjeit kényszerítették ki Firiből. Peckmon egy ideig vergődött, majd ő is összement akárcsak RizeGreymon. A helyén csak egy barna tollcsomó maradt.
Manóka oda szaladt, ahol RizeGreymon földet ért. Leguggolt, majd felvett egy apró, koromfekete gömböt.
- Aranyos! Manóka megtart téged, mert nagyon cuki vagy! – ölelte magához a kislány, mintha csak egy új plüssállatot kapott volna. A csöppség vissza iramodott, elszaladt a megszilárdult massza miatt a földhöz szegezett Firi mellett, és az összement Falcomon mellé ment.
- Te is édes vagy! – vette fel a másik aprócska digimont is a lányka. – De Manóka nem tarthatja meg mindkettőtöket. Azért Emma-oneesama nagyon dühös lenne Manókára. Az a ronda Linea még meg is verné Manócskát, sőt, talán még Fatima is megpofozná Manót.  Hmm. Kit kellene választania Manókának? Te puha és prémes vagy, de a tollas érdekesebben néz ki. Szerinted, Reaper?
Amíg az ellenség hangosan morfondírozott, Firi sem tétlenkedett. Az arany pikkelyt teljesen elnyelte a rózsaszín ragacs és egyébként is túl messze volt. De mikor Manóka Falcomonért ment, véletlen belerúgott Peckmon egyik kunai tollába, amely a fiú közelében állt meg. Amíg a lány figyelme másfelé kalandozott Firi a tollért nyújtózkodott. Az ujjai hegyével sikerült elérnie, de megragadni már nem. Az idegességtől veríték folyt le az arcán, csapzottá téve a szőke tincseit melyek a bőrére tapadtak. Kevés ideje volt. Manóka arról motyogott, hogy feldobja a két baby digimont, és amelyik nem a törlőprogramba vagy valamelyik szakadékba esik, azt tartja meg. Firi úgy érezte, hogy a válla mindjárt kiugrik a helyéről, de nem érdekelte. Minden inát megfeszítette, kétségbeesetten próbálva még legalább fél centit nyúlni a tollpengéért. Sikerült! Az élesre fent fém felhasította a bőrét, de a késre került vérfoltok megakadályozták, hogy kicsússzon az ujjai közül. Megmarkolta a tollat. A tenyerén keletkező sebeket figyelmen kívül hagyva elkezdte levágni magáról a D-Reaper masszát. Manóka lassan döntésre jutott. Az egész lénye tiltakozott a lehetőség ellen, hogy elveszítheti Falcomont. Elképzelni sem tudta volna az érzést, de tudta, hogy olyan lenne, mintha kivágnák a lelke egy jókora darabját. Agumont sem hagyhatta meghalni. Gerzson is ugyanúgy szenvedne, ahogy ő, ha Falcomon veszne oda. Gyorsan! Mindkettejüket meg kell mentenem! A rózsaszín anyag végül engedett. Firi felakart pattanni, hogy kiragadja a digimonokat a fekete hajú kislány karmai közül. De nem tette. Az ösztönei maradásra intették. Ha most mozdul, Manóka észreveszi és megállítja még mielőtt bármit is tehetne. Várnia kell a megfelelő pillanatra.
Mini-Emma parancsára a ragacs a levegőbe emelkedett. Kitudja mit talált ki végül, hogy döntést hozhasson. Akármit is, egyáltalán nem tűnt bíztatónak. Hátat fordított Firinek és felkészült, hogy a levegőbe dobja a társaikat.
Most!
Firi úgy mozgott, mintha csak ágyúból lőtték volna ki. Két ugrás. Három. Négy. Elrugaszkodott, majd ugrott. Elrántotta Manókát és mindketten a földre terültek. A digimonok a földre estek, tőlük kicsit távolabb. Firiben csak most tudatosult, hogy még mindig szorongatja Peckmon tollát, melyet remegő kezekkel tart a gyerek torka felé. Ugyanekkor a D-Reaper hegyes végű lándzsákként vette célba. Firi gesztenyebarna szemei belefúródtak Manóka fénytelen vörösesbarna tekintetébe. A kislány fekete haja az arcába hullt, mert a virágos csat kiesett a hajából, mikor Firi a földre rántotta. Manóka nem félt. Hűvös közönnyel bámult a felette lévő fiúra.
- A.. Add meg magad! – nyögte ki végül Firi, még mindig reszkető kézzel.
- Minek? Nem mersz tovább menni. Az emberek gyenge lények. És te, akit onee-sama már irányított, még gyengébb vagy. Különben is, előbb ledöflek, minthogy a pengéd elérje a torkomat. Bármit is teszel, Manóka nyer, te pedig veszítesz.
Meg kell tennem! Ha elég gyors vagyok, sikerülhet! Gyerünk!....... …….. ……….. Nem megy! Igaza van, képtelen vagyok rá! – Firi keze eltávolodott a lányka torkától, majd a reszkető ujjak közül kiesett a véres toll és adatokra hullott.
- Manóka megmondta. Csak veszíthetsz. Ti gyenge emberek könnyen megtörtök, képtelenek vagytok a logikus tettekre az érzelmeitekkel szemben, ráadásul olyan könnyen meghaltok. Ahogy az onii-san is, aki lezuhant. De Manóka és a testvérei felettetek állnak. A Mester pedig még magasabban. Manóka nem hall meg egy olyan apróság miatt, mint hogy átvágod Manóka torkát a bajnok digimon fémtollával. De esélyed lett volna elmenekülni, ha megteszed. Most viszont, meg fogsz halni. Ahogy Manóka is. Ha Manókát átszúrja a D-Reaper, akkor Manóka felsőbbrendűsége elég lesz, hogy tökéletesítse őt. És akkor Reaper kitöröl mindent a Digivilágból, majd az Emberek világából is. A Mester álma pedig valóra válik, és a Mester büszke lesz Manókára, amiért a hasznát látta. 
Firi mozdulata elmosódott a szeme előtt. Biztos a torkához kap, hogy megfojtsa. Az ilyen elvakult, félelem szülte utolsó lépések is az emberek jellemzője. De Manóka döbbenetére nem ez történt. A fiú karjai körülzárták. Érezte a ragacsos nedvességet, ami a sebes tenyerekből folyt, átáztatva a kimonóját. Az arca az emberéhez nyomódott, a testét pedig elárasztotta a srácéból jövő melegség. Megölelte. Manóka már 15 éve létezett, de még sohasem ölelték meg. Igazából megérinteni is csak néhányszor érintették. Rendszerint mikor hibázott és lekevertek neki egy jókora pofont. Először értek hozzá gyengéden.
- Hülye! Tényleg meghalnál valami ilyen ostobaságért?! Hogy áldozhatod fel az életedet valamiért, amiben nem is hiszel?! Egy olyan mesterért, aki évekre magadra hagyott?! 
Manóka forróságot érzett a szemében, majd elhomályosult a látása. Pislogott néhányat. A világ nem tisztult ki, de a forróság kibuggyant a szeméből és meleg folyadékként folyt végig az arcán. Mi ez? Ezt neveznék könnyeknek? De a könnyek a sírás termékei. Miért sír Manóka, mikor ezelőtt még sohasem tette? És miért olyan jó, a testéből áradó meleg érzése? Miért hatol mélyebbre, mint a tűzmadár lángjainak hője? Miért bizsereg bele Manóka teste? Miért érez bánatot, hogy ennek az egésznek vége lehet? Veszélyes! Ez a fiú veszélyes Manókára! Manókának gyorsan végeznie kell Manókával és az emberrel, még mielőtt képtelen lenne rá!
A rózsaszín dárdák megmozdultak, hogy véget vessenek a két életnek. Alig egy centire Firi hátától azonban megálltak. Ott, ahol elnyelte HuangLongmon pikkelyét, a D-Reaperben aranyszín ragyogás kélt, amely végig futott az egész ragacson. Pillanatokig aranyban játszódott a világ, mintha csak egy kincseskamrában lennének. Majd a világ kitörlésére alkotott program megsemmisült. A sárga fény már csak a pikkelyből áradt. A bőr elvesztette a színét, adatokra porladt. Csak egy apró tárgy ragyogott a közepén, amely az egyik hasadék felé lebegett. Egy kéz jelent meg a peremen, majd a kézből egy egész Gerzson lett, mikor teljesen felhúzta magát. A fiatalember megragadta a sötétségfényét, amely abba hagyta a ragyogást, csak a közepén lévő kör alakú ábra csillant még egyszer, mielőtt látható lett a napsárga kővel díszes nyaklánc.

A keskeny fénycsík már jócskán meghízott a feje felett, de még mindig előtte állt az út fele. A hideg veríték teljesen beborította a testét. Lassan kezdte elérni a korlátait. Mindig egyre nagyobb erőfeszítést igényelt, hogy megemelje a kezét, felnyúljon és megragadjon egy biztonságos kiszögellést, mielőtt feljebb húzta magát. De nem adta fel. Eltökélten haladt felfelé, csak a fénycsíkra koncentrált, ez adott neki erőt a folytatáshoz. A hirtelenjében kreált, hevenyészet tatyóban himbálózva az eszméletlen digimon ritmusosan a mellkasának ütődött.
A következő kapaszkodó valamivel messzebb volt. A szikla hasadásából létrejött keskeny párkány pereme volt. Ha feljut, ott kifújhatja magát egy kicsit. Lábujjhegyre állva nyújtózott, mikor átjárta a testét a társa fájdalma. RizeGreymon egy hatalmas csapást kapott a mellkasára. Eddig szerencséje volt, hogy a kapcsolatukból származó megosztott fájdalom olyankor sújtott le, amikor biztosan kapaszkodott és a sziklafalhoz lapult. De nem lehet mindig hetest dobni. Gerzson megingott, egyre távolabb került az életet jelentő faltól, és veszélyesen közel a tátongó mélységhez. Egy pillanat töredékéig megcsapta a végzet szele, mikor a testét átjárta a zuhanás előtti súlytalanság érzete. A következőben pedig már érezte, ahogy egy erős kéz megragadja a karját és nem túl szelíden felfelé rántja. Ennyi elég volt, hogy az ifjú összeszedje magát és a megmentője segítségével felhúzza magát a párkányra. Összegörnyedve kapkodott levegő után, a teste remegett a halál közeli élménytől és a megerőltetéstől. Megnyugtatón érezte a nyakában lógó batyu súlyát, mely jelezte, hogy az apró lény nem zuhant ki belőle.
- Köszönöm, hogy megmentettél minket. Nélküled már…..! – hálálkodott az első lélegzetvételével az ismeretlennek. Ám mikor felemelte a tekintetét a torkán akadtak a szavak, és a bőre halványszürkévé sápadt, miközben az arcára a döbbenet és a hitetlenkedés sokkolt keveréke ült.
- Mi az haver, csak nem szellemet látsz? – kérdezte vidám hangon a fal tövében guggoló alak. Hosszú, szőke haját lófarokba kötve viselte, lehetetlenül kék szemeiben pedig ugyanaz a pajkos fény csillogott, amelyet Gerzson valaha olyan jól ismert. A fiatalember kinyitotta a száját, de csak némán tátogott, mint egy hal.
- Hahó! Van itthon valaki? – mozgatta meg a kezét a barna falmászó előtt az ismeretlen.
- H…Hi… te….te………….
- Egek, Gerzson csukd be a szád! A végén még légy repül bele! Bár ez a Digivilág, szóval a legyek nem döngicsélnek túl sűrűn errefelé…. de az állad még leeshet és elég szarul festenél áll nélkül, mit ne mondjak. – jegyezte meg csipkelődős éllel, miközben elgondolkodón az állát vakarta, a saját maga által felvetet logikai bukkanón elmerengve.
- Te halott vagy! – nyögte ki végül hitetlenkedve Gerzson.
- Ezt kell annak az embernek a képébe vágni, aki már zsinórban másodjára menti meg az életed?! Öregem, most tisztára csalódtam benned.
Gerzson agya egyszerűen képtelen volt felfogni a szeme elé táruló látványt. A legjobb barátja vigyorgott rá. A legjobb barátja, aki öt éve halott. Márkó.
- Márkó.
- Ez a nevem.
- Nem! Ez már megint csak a képzeletem játéka! Miért látok fantomképeket, mióta Emma foglyul ejtett?! – Gerzson a kezeivel a hajába túrt, miközben a homlokát a hideg sziklának nyomta. Gyerünk haver! Ne most őrülj meg teljesen!
- Befejezted a hisztit? Tudod, ez elég sértő rám nézve. Bár, a te szempontodból megérthető. De mivel úgy tűnik, hogy annak a jókora agyadnak szabira mentek a fogaskerekei, alacsonyra teszem a lécet és inkább elmagyarázom a dolgokat, még mielőtt idegrobit kapnál. – sóhajtotta Márkó. - Igen, jól mondtad. Halott vagyok.
Gerzson rámeredt a szőke fiúra, aki pontosan úgy nézett ki, mint az emlékeiben lévő barátja.
- És nem, nem őrültél meg. Tényleg itt vagyok. Vagyis, jobban mondva csak a lelkem.
- Mégis ho…
- Hogyan? A Digivilágban vagyunk. Itt én is csak egy marék adat vagyok.
A pólótlan ifjú kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Márkót. Ám az ujjai akadálytalanul hatoltak át a fantom testen.
- Áh, bocsi! Ha megakarsz érinteni, előbb szólj. Elég nagy erőfeszítésbe telik, hogy fizikailag érzékelhetővé szilárdítsam a testemet.
- Nem értem. Hogy lehetsz te itt? Egy autóbalesetben haltál meg, a Valódi világban. Szóval érted. Neked át kellett volna kerülni a túloldalra, vagy mifene.
- Általában ez így is van. De én maradtam, és egy közös ismerősünknek hála itt pecózom ebben a világban már egy ideje. Még nem nyugodhatok békében. Túl sok befejezetlen dolgom van ideát.
- Mégis mifélék? – a kérdés hallatán Márkó szomorúan elmosolyodott.
- Egyszerűbb, ha az elején kezdem. Hallottál már az Árnyról? – Gerzson bólintására tovább folytatta – Ő okozta a balesetünket. Idő előtt el akart tenni láb alól. De kicsesztem vele. Még a nagy fekete semmi előtt ezt sikerült aktiválnom.
A fiú elvigyorodott, majd Paomonhoz nyúlt és óvatosan leakasztotta róla a sötétlila köves nyakláncot. Gerzson alaposan megnézte. Először nem tűnt többnek egy sima láncnál, de másodszorra már kiszúrta a belsejében lévő négyszögletű ábrát. Hasonlított Ria sötétségfényéhez. Megállt benne az ütő, mikor beléhasított a felismerés.
- Márkó! Te is! Te is kiválasztott vagy?!
A lófarkas keserűen megrázta a fejét.
- Csak voltam. Elpatkolva nem igazán lehet világot menteni. De lényegében ezért kellett meghalnom. Az Árny megakarta akadályozni, hogy az összes Sötétségfénye felragyogjon. Igaz, hogy aktiváltam a sajátomat, de a halálommal ki is kapcsolódott.
- Ez az oka, hogy a lelked itt ragadt?
- Részben. A további két ok közül az egyik, hogy várok valakire. A legkevesebb, hogy bocsánatot kérjek a digitársamtól, aki egész életében hiába vár rám. De igazából csak találkozni szeretnék vele legalább egyszer.
- És a másik?
- Valakinek meg kell mentenie a hátsódat, Mr Öngyilkoskaszkadőr. Most komolyan! Haláltánc függő lettél, vagy mi? Mióta átjöttél folyamatosan próbálod kinyíratni magadat. Régen nem voltak ilyen hajlamaid.
- Hékás! Nem szándékosan csinálom, okés? Én örülnék a legjobban, ha végre nem én lennék az, aki majdnem elpatkol, vagy megsérül! – védekezett hevesen Gerzson. Végül egy időre elhallgatott, és sokkal csendesebben folytatta. – Tényleg nem képzelődtem, mikor téged láttalak Emma börtönében, igaz?
- Igen. Már csak a lelkem létezik, ezért be tudtam jutni a kő belsejébe. Nem, ez nem egészen igaz. A barátod és az Angyaloktól kapott fény nélkül még én se juthattam volna be, hogy segítsek. Ha nem nyitnak utat nekem, te ott ragadsz. És odabent is, a te döntésed volt, hogy azon a lélekpusztító helyen találtál még magadban annyi hitet és bizalmat, hogy megragad a feléd nyújtott kezem.
Két ágyúlövés, majd hatalmas robaj hallatszott odafentről. Gerzson felhördült, majd félig eszméletét vesztve hanyatlott össze. Márkó szellemujjai az utolsó pillanatban szilárdultak meg eléggé, hogy megakadályozza az alélt test lebukását a mélybe.
- Gerzson! Gerzson! – rázta riadtan a holt lélek az élő testet. A fiatalember nyöszörgött a fájdalomtól. Félig lehunyt szemei elködösültek. A másodpercek végtelenül hosszúnak tűntek, így Márkó nem tudta, a barátja pontosan meddig volt ebben az állapotban, mielőtt összeszedte magát. De mikor a barna szemekbe visszatért a fény, megkönnyebbülten felsóhajtott. Az aggodalom közepette alig érzékelte a látása perifériáján átsuhanó rózsaszín masszaoszlopot.
- Agumon… - nyögte Gerzson, miközben a magasba nézett, mintha még ebből a távolságból is megpillanthatná sebesült társát. – Mennem kell, Márkó. A társamnak szüksége van rám.
- Igen. De nem bírsz önerőből időben feljutni. És még ha sikerülne is, semmit sem tehetsz. Végig gondoltad a lehetőségeidet nem?
- Nem érdekel! Még ha reménytelen is, én megyek, mert mennem kell! Szükségük van rám! – válaszolta indulatosan Gerzson. A remegő tagjait álló helyzetbe kényszerítette, és elbotladozott a sziklafalig. Megragadta a rücskös felületet és mászni kezdett. A tudata mélyén hallotta, ahogy a racionális gondolkodása kielemzi a helyzetet és csak a biztos bukást kapja végeredményként. Ilyen állapotban még a falon se tud felmászni. Csoda lenne, ha sikerülne. Főleg, hogy órákba telne. Akkora pedig már túl késő. Nem érdekel! Megyek! Gerzson határozottan elnyomta a kétkedő hangot és csak a cél lebegett előtte. A lénye, amely darabokban volt az Emmával való találkozás óta, most egy lángtengerben kezdett összeforrni. Megint egész lett. A tűz pedig hajtotta tovább, a barátai felé.
- Na, végre. – szólalt meg a mellette lebegő Márkó. – Már azt hittem sose találod meg.
- Micsodát? Miről beszélsz? – lihegte két kapaszkodó között Gerzson, majd mászott tovább.
- Rólad, öregem. Végre összeszedted magadat. Most már csak szólítanod kell és aktiválódik.
- Mégis mir…. A sötétségfényem, ugye? Itt van a közelben……… Az a pikkely. Abban van. Ezért hozta nekem Mysterymon. – motyogta félhangosan maga elé a fiatalember, de egy pillanatra sem torpant meg.
- Ezt most feltételezet a tények elemzésével, vagy érzed? A válaszodon múlik a saját és a barátaid sorsa.
Gerzson elhallgatott. Lehunyt szemmel mászott, az ujjai mégsem tévesztették el a kapaszkodókat. Mikor kinyitotta a szemeit, Márkó látta a barna tekintetben, hogy rálelt önmagában a sötétségfénye jelentésére.
- Érzem. Ott van, HuangLongmon pikkelyében, pontosan a közepén. Ő…… az Egyensúly.
- Jól válaszoltál. A te sötétségfényed egyike a három legnehezebben megragadhatóénak. Mégis, ha az Egyensúly hiányzik az életből, akkor oda a boldogság és egy idő után maga az élet is. Viszont, még a legnagyobb káosz közepette is, ha a lelkedben meg van az Egyensúly, kibírod a megpróbáltatásokat és rendet tudsz rakni magad körül. Csak ügyelj rá, hogy ne csak ezt használd, – érintette meg a szellem Gerzson homlokát – hanem ezt is. – majd a mellkasa bal oldalát. Odafentről aranyfény ragyogott le, amely elpusztította a mélyben lévő D-Reapert. Márkó mosolyogva bólintott, megragadta a barátja kezét és maga után húzta, a magasba. A szakadék peremén rakta le, az utolsó méteren. Csak néhány mozdulat, hogy Gerzson és Paomon végre feljussanak.
- Tartsd magadnál az én sötétségfényemet is, kérlek. Ó, és még valami! Figyelni foglak titeket, szóval ne csesszétek el! Én rátok fogadtam!
Márkó eltűnt, mintha sose lett volna ott. A barna hajú férfi felmászott és megragadta a felé lebegő, aranysárga követ.
- Köszönök mindent, Márkó.

- Firi!- futott a földön fekvő pároshoz a csupasz felsőtestű ifjú. Út közben felkapta a földön fekvő babyket. Fél kézzel felsegítette a fiút a földről. Manóka tágra nyílt szemekkel bámult maga elé, de nem mozdult és nem is vett tudomást róluk.
- Rendben vagy?
- Hihi. Maradjunk annyiban, hogy jobban is lehetnék. De ahogy elnézem, ez rád is igaz. Hála az égnek, hogy ők nem törlődtek. – ölelte magához megkönnyebbülten Falcomon apró formáját, Puwamont.
- Meglehet. De most mihez kezdjünk vele?  - biccentet Manóka felé az idősebb srác.
- Valamit megpróbálnék, ha nem baj. – Gerzson intett, hogy csak nyugodtan, de a biztonság kedvéért készenlétben állt, hogy baj esetén az új erejével közbeléphessen. Firi Manókához lépett és ülő helyzetbe húzta.
- Pusztítsátok el Manókát. Manóka nem teljesítette a feladatát, elbukott, értéktelen szemét.
- Ez nem igaz! – ragadta meg a vállát Firi és határozottan a vöröses szemekbe nézett. – Nem tudom, hogy te és a testvéreid valóban felsőbbrendű lények vagytok-e, vagy hogy a mesteretek miféle terveket szövöget a két világ ellen, de azt tudom, hogy te nem vagy gonosz! Csak egy kislány. Egy kislány, akit évekre magára hagytak egy dögunalmas, üres teremben, akit még sose érintettek meg gyengéden, vagy szóltak hozzá kedvesen. Én csak egy magányos, elhagyott lelket látok. Olyan vagy, mint amilyen én voltam, nem is olyan régen. De aztán találkoztam Falcomonnal, Gerzsonnal, Finbuval, Riával és a digitársaikkal. Már nem vagyok egyedül, mert vannak barátaim, akikre mindig számíthatok. Ők mentettek meg a magánytól és a sötétségtől. Ismerem a fájdalmat, ami a szívedben van. Manóka, én szeretnék a barátod lenni! – a szőke fiú a lányka felé nyújtotta a kezét.
- Nem igaz…..Hazudsz…Manókának….Manókának nem lehet olyanja… amit az emberek barátnak…n –neveznek. – a kislány arcán új könnycseppek egész hada húzott vörös csíkot.
- De igen, lehet. Mindenkinek lehetnek barátai! Ezt az egyet semmilyen parancs, vagy törvény nem akadályozhatja meg! És én a barátod akarok lenni.
- Még mindazok után is, amit Manóka tett? Manóka bántott benneteket…. és még sok rossz dolgot tett.
- Igen! Lehet, hogy eleinte nehéz lesz, de az idő és a megpróbáltatások csak erősebbé teszik a barátságot! Mit mondasz?
Manóka kinyújtotta a kezét Firi felé. Mielőtt azonban megérinthette volna a kezét, szélsuhogás ütötte meg a fülüket. Egy féreglyuk szerű rés nyílt a tűzmadár valamikori otthonának emelvényén. A lyukon át egy buborék repült keresztül, majd szétpukkant. Vibrálás rázta meg a levegőt, mintha egy idegen entitás beszélne valamilyen érthetetlen nyelven.
- Igenis, Mester. – mondta szomorúan Manóka, majd felállt. – Sajnálom. Manóka nem lehet a barátod. A Mester minden szolgáját magához hívja. Mi pedig képtelenek vagyunk rá, hogy eláruljuk. A barátságunk, Manóka számára csak egy kósza, boldog gondolat marad.
Firi megragadta a távozni készülő gyerek karját és maga felé pördítette, hogy ismét szemben legyenek.
- Várni fogok. Ha bármikor meggondolnád magad, én itt leszek, hogy a barátod legyek.
Manóka szemeibe megint könnyek gyűltek. Szorosan átölelte a guggoló szőke nyakát, aki ösztönösen visszaölelte.
- Köszönöm. Nem ígérhetek semmit, de Manóka örökké hálás lesz neked, Firi nii-chan! Ezért Manóka… nem…ÉN! Én neked adom, a legnagyobb és egyetlen igazi kincsemet. Egy Adatfolyam köpte ki néhány éve. – a lány a nyakához nyúlt és leakasztotta az ott lévő függőt, amit a kimonója alatt rejtegetett. Egy átlátszó kavics volt, egy egyszerű láncon. Mikor Firi kezébe tette, a Sötétségfénye indigókéken felragyogott.
- Hiszen ez…! – hüledezett meglepetten Firi a saját Sötétségfényét látva.
- A Türelem fénye lesz az ígéretünk, jó, Firi nii-chan?
- Igen. Egy nap barátok leszünk Manóka. Ígérem. – a sötétkék kő Firi és Manóka összekulcsolt tenyerei között pihent és helyeslően átvilágított az ujjak rései között.
- Győztetek. Manóka vissza adja nektek a Devákat. Csak törjétek szét az üveggolyókat és kiszabadulnak….. Remélem, még találkozunk. – a kimonós gyermek elővette a vászonzsákját és visszaadta a hat fogoly digimont, majd a lyukhoz lépett és elment.
A buborékpajzs, amely eddig távol tartotta Caturamont és a Bestiákat, egyszerűen kipukkant és megsemmisült. A három Digimon Úr és a kutya Deva hozzájuk siettek.
- Lenyűgözőek voltatok, emberek. Hála nektek, az ellenség elhagyta az Őrzők szintjét. – szólalt meg elsőnek Baihumon.
- Még nincs vége. Ez még csak a harc kezdete. Az ellenségünknek elég ereje volt ahhoz, hogy végezzen Zhuqiaomonnal, ráadásul még előlünk is képes volt elrejteni a jelenlétét ennyi éven át. Sürgősen cselekednünk kell.
- Igazad van, Azulongmon. De először ki kell kérdeznünk a Devákat a történtekről. Valamint hősies barátainkra is ráfér egy alapos pihenés. Utána pedig tárcsalásokat kell kezdenünk az Angyalokkal, az Olümposz Isteneivel és a Démon Lordokkal. A Digivilág sokkal nagyobb veszélyben van, mint eddig bármikor. Csak közösen van esélyünk ellene. – Ebonwumon szavaival mindenki egyet értett. A fekete teknős a hatalmas talpával összezúzta a hat üveggolyót. Gerzson és Firi azonban már nem látta a Devák szabadulását. A földre rogyva, egymásnak dőlve, karjaikban Puwamonnal, Botamonnal és Paomonnal, békésen aludták mind az öten a halálosan kimerültek álomtalan álmát.