24. fejezet

Indulj vezérünk, mi követünk!

Innaru város, egy felhőkarcoló tárgyalótermében

Edward idegesen pillantott körül a nagy cseresznyefa asztalnál. A tágas, világos terem falai egyszerű fehérek, az asztallal szemben egy egész fal méretű képernyő helyezkedett el. A sötétített ablakokon kopogott az eső. A tárgyaláson mellette a város, és az ország nagybefolyású emberei ültek. Azért lettek összehívva ezen a megbeszélésen, mert a legtöbb nagykutya viszonya a Digivilághoz erősen megváltozott, mióta a megjelenő vad digimonok felfordulást okoztak a városban. Az elmúlt napokban már jó pár ülést tartottak, gyakran késő este.
 Az alváshiány, a feszültség és a károk kimagyarázása miatti állandó stressz hatására Edward kezdet kikészülni. Mikor Finbuék beszélni szerettek volna vele a digiváltozásról ide sietett, és mivel a digimonok ügye amúgy is rosszul áll, nem kockáztathatta a késést. De most, ezen a délelőtti ülésen nagyon elmérgesedtek a dolgok. A férfi nagyon aggódott. A megbeszélés nem a legjobb irányba haladt
- Mint Önök is láthatták a sajtó ezen csámcsog. Nem engedhetünk meg több ilyen tombolást! Ezeknek az átkozott digitális szörnyeknek pusztulniuk kell! – csapott az asztalra a város közlekedésügyi minisztere. A magas, bajuszos, szemüveges emberben annyi indulat volt, mely három embernek is sok lenne. Már a kezdetektől fogva a Digivilág elpusztítása mellett kardoskodott. Számára a digimonok nem voltak többek holmi számokból álló adathalmazoknál.
- No de Uram! Ön nagyon radikális. Tény, hogy a sajtó ezen csámcsog, de csak az álhíreket szajkózzák, az igazságot nem is sejtik. – szólalt meg egy őszülő hajú, ráncos férfi, aki a városi tanácsban volt benne.
Tény, ami tény, Edward remekül kimagyarázta a dolgokat. A Malom Központban és Keleti negyedben történt esetett elszabadult robotokkal magyarázták, melyeket az egyik közeledő ünnepségre készítették, a Főnix és Sárkány Táncára. Az elhagyott városrészben lévő károkat két bűnszervezet közötti háborúnak állították be. Ezt a média és az emberek egész jól bevették, és bár a bűnszervezetes dolog miatt nőt kissé a félelem, de összességében senki sem problémázott.
- Egyet értek. Az elpusztítás nagyon radikális. Sokkal célszerűbb lenne egy falat felhúzni az internet köré, mely megakadályozná a digitális életformák ebbe a világba való átjutását. – szólalt meg egy nő az asztal túl végéről.
- Ez egyszerűen megoldhatatlan Asszonyom! Az internet nem alkalmas ilyen korlátozásra, túl nagy hatással lenne a felhasználókra. Szerintem inkább pár digitális szörnyet kellene elfogni, hogy azok adatait analizálva kutathassuk a mesterséges intelligenciát. Képzeljék csak el, mekkora áttörést lehetne elérni a robotikában! Ha ez sikerülne, messze lekörözhetnénk Japánt! – a beszédet egy öreg tudós mondta, aki közvetlenül a kormánynak dolgozik. Egy hozzá hasonló informatikával foglalkozó ember sok lehetőséget lát a digimonokban és a Digivilágban. Bár nem akarta a digimonokat elpusztítani, ő se tekintette őket különbnek, mint érdekesen összetákolt programoknak. Edward nem akarta, hogy a digimonok kísérleti nyulakként végezzék, így sajnos nem tehette szövetségesévé Dr. Grinbelt.
- Lehet, hogy nagy áttörés lenne, de túl veszélyesek ezek a programok! Nem tartom rossz ötletnek az analizálásukat, mert így kifejleszthetnénk valamit, mely kitörli ezeket az internetes férgeket! – ragadta magához újból a szót a közlekedésügyi miniszter, Mr. Moore.
- Kérem, Önök kissé túlreagálják a dolgokat. Semmi szükség ilyen lépésekre. A Digitális világ tekinthető egy másik dimenziónak, mely az interneten át kapcsolódik a miénkhez. Ha így tekintjük, a dolgokat beláthatjuk, hogy a két világ hatással van egymásra. Tehát ha elpusztítanánk valószínűleg magunknak is beláthatatlan károkat okoznánk. – próbálta jobb belátásra bírni az embereket Edward, de nem ért el jelentős sikereket. A befolyásos emberek többségét Mr. Moore és társai a saját pártjukra állították, a többiek pedig még bizonytalanok voltak, kire is kellene hallgatniuk. Edward tehetetlennek érezte magát és a zsebében lévő Digivicet szorongatta. Szerette volna, ha lenne pár perc szünet, hogy beszélhessen Bearmonnal, aki a szerkezetben hallgatja az eseményeket. Egy kis beszélgetés a társával sokat segített volna ebben a helyzetben. A medvebocs digimon más szemszögből látta a dolgokat, lévén, hogy az ő világának sorsáról volt szó és ez a nézőpont segített volna újabb meggyőző érveket felhozni.
Ekkor váratlan segítség érkezett a legváratlanabb helyről. Edwarddal majdnem szemközt egy fekete öltönyös, barátságos arcú férfi állt fel a helyéről, aki a negyvenes évei elején járhatott. Minden szem a rövid, sötéthajú, szemüveges emberre szegeződött. Ez a férfi nem más, mint Szeppári Szepy, a világ egyik legsikeresebb számítógépes cégének tulaja, emellett még nem egy bank, és áruházlánc résztulajdonosa. És ha mindez nem elég jelentős összeköttetései vannak az államvezetőségben és a világ valamennyi országának vezetőségében is. A Szeppári család már évszázadok óta jelentős kereskedő család, így az örökölt vagyona se kispályás. Ebből a rengeteg pénzből rengeteg alapítványt támogatott az állatmentőktől kezdve a beteggyermekek segélyszolgálatáig.
Mr. Szeppári eddig semmi jelét nem adta, hogy komolyan részt kíván venni a tárgyalásban. De mindenki tisztában volt vele, hogy aki megnyeri a maga oldalára gyakorlatilag meg is nyerte dolgot. Szeppári urat viszont nem lehetett behízelgéssel, pénzzel és egyéb dolgokkal befolyásolni. Ha valaki pártjára áll azt csak és kizárólag a saját elhatározása miatt teszi. Azzal, hogy felállt jelezte, hogy szólni kíván, és ez egyértelműen jelezte, végre eldöntötte kinek az oldalára is áll. A teremben várakozó csend lappangott, csak az ablaküvegnek csapódó esőcseppek ritmusos kopogása törte meg a némaságot.
- Nos, kedves Hölgyeim és Uraim. Azt hiszem itt az ideje, hogy én is kifejtsem véleményem az üggyel kapcsolatban. – szólalt meg méltóságteljesen. – Elismerem, mindkét oldalnak jelentős érvei vannak, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. De úgy vélem, emberségünket árulnánk el, ha elkövetnénk azt a hibát, melyet már történelmünkben nem egyszer elkövettünk. Mr. Moore aggodalma nem alaptalan és a biztonságunkat szolgálná, de hatalmas hiba lenne elpusztítani valakiket, csak mert ismeretlenek számunkra. Dr. Grinbel, ön a tudomány szemszögéből nézi a dolgokat, mellyel nem is lenne baj, de nem kezelhetünk senkiket se, holmi kísérleti nyulakként. Azt is elismerem, hogy a tudomány jelenlegi állásával fogalmunk sincs, mi történne velünk, ha más dimenziókat pusztítanánk el, de szerény véleményem szerint semmi jó. A következőt tudom ajánlani. A Digitális világról a DÉFSZ tud a legtöbbet, hagyjuk rájuk ezt az ügyet. Csak jó dolog sülhet ki, ha egy másik világgal szövetkezünk. Javaslom, küldjön a DÉFSZ egy embert a Digitális világba, mint a mi világunk nagykövete. Nos? Mit gondolnak?

Mackócukrászda, földalatti terem

A helyiség levegőjét átjárta az izgalom és az értetlenség. Edward egész délelőtt nem volt sehol, majd telefonált Brendonnak, hogy minden DÉFSZ-tag jöjjön ide. Láthatóan Golyófejen kívül senki nem tudott semmi konkrétat, a makacs férfiból pedig semmit se lehetett kiszedni.
A lányok a kanapékon ültek, Finbu és Gerzson a kanapé támlájának támaszkodva álltak. Melinda, Brendon és Lucas a számítógépeket felügyelték, a digimonok pedig a földön lévő szőnyegeken és párnákon ültek. Kivéve Wizardmon, aki a lejáratnál támaszkodott háttal a falnak, a kalapját a szemébe húzta, semmi se látszott ki az arcából. A legtöbben különösnek találták, hogy nem digiváltozott vissza tegnap óta, holott minden más digimon visszafejlődött az újonc formájára.
Egyedül talán Gerzson és Agumon nem lepődött meg rajta különösebben. Mindketten szinte 100%-ig biztosak voltak benne, hogy Wizardmon már magasabb szintekre is fejlődött egyedül. Végső, vagy magasabbra is. A tegnapi harcban egyértelműen kitűnt, hogy nem először hajszol bajnok alakban és tökéletesen ki tudja aknázni ennek a formájának a lehetőségeit. Az igazság az, hogy kicsit mindenki sajnálta, hogy nem változott vissza Impmonná. Már annyira megszokták a szemtelen kobold csínyeit és beszólásait, hogy hiányérzetük támadt a szótlan és komoly Wizardmon miatt.
Ekkor kinyílt Edward dolgozó szobájának ajtaja. Kilépet rajta Bearmon és Edward. Mindenki rájuk szegezte a tekintetét, még Wizardmon is kilesett a kalapja karimája alól.
Edward nagyon fáradtnak tűnt. Mintha egy fél nap alatt éveket öregedet volna. Az alváshiánytól karikásak voltak a szemei, a számukra ismeretlen gondoktól pedig pár ránc jelent meg a homlokán. A bőre kissé sápadt, és a tekintetébe olyan sok fáradtság látszott, amit el se tudtak képzelni.
- Örülök, hogy mind itt vagytok. – kezdet a dolgokba kissé rekedtes hangon. – Fontos bejelenteni valóm van. Ma délelőtt a város és az ország befolyásos emberei a tárgyaláson döntést hoztak, megoldásként a megjelenő vad digimonok ellen.
Mindenki – kivéve Brendon- döbbenten nézet a férfira. Egyikük se gondolta, hogy vannak ilyen tárgyalások. El se tudták képzelni milyen döntést hozhattak.
- Az emberi fejesek azt akarják, hogy a DÉFSz-ből egy ember átmenjen a Digivilágba, amolyan nagykövetként. Azt hiszem ez nem is baj, mert a kitört háborúval kezdenünk kell valamit. – folytatta a beszédet Bearmon. Valósággal hallani lehetett, ahogy 16 áll koppant hangosan a padlón a döbbenettől. Először Finbu tért magához a meglepetésből.
- Király! Ez azt jelenti, hogy végre elmehetünk a Digivilágba! – kiáltotta lelkesen, melyet Coronamon, Leormon, Gabumon, Hawkmon és Palmon éljenzéssel támogatott. A lányok is fellelkesültek. Egyedül Gerzson, Agumon és Wizardmon nem szólt semmit. Sejtették, hogy a dolog nem ilyen egyszerű.
- Nem egészen. Tudjátok, a fejesek nem engedik, hogy…
- gyerekek menjenek és titeket mivel nem töltöttétek be a 18-at…
- nem tekintenek hivatalos DÉFSZ-tagnak és gyerekként kezelnek. Így hát nem mehettek hivatalosan a…
- Digivilágba. Melinda, Brendon és Lucas nem jöhet számításban…
- mert nekik nincs digitársuk. Én és Bearmon se mehetünk, mert…
- nekünk kell képviselni a DÉFSZ-t a tárgyalásokon, ahol most elég forró a helyzet…
- mivel néhány radikális gondolkodású fejes mindenkép el akarja érni….
- hogy elpusztítsák a Digivilágot.
- Kérlek, fejezzétek be! Megfájdul a fejünk, ha ezt csináljátok. – szólt közbe Hawkmon. Edward és Bearmon észre se vették, hogy felváltva beszélnek. Meglepetten pislogtak, de örömmel nyugtázták a dolgot, hiszen ez azt jelentette, hogy kapcsolatuk magasabb szintre lépet, ami által erősödnek és még inkább tökéletes csapattá válnak. A többiek irigykedve pillantottak rájuk, tudták, hogy nekik még sokat kell fejlődniük, hogy ilyen szinten megértsék egymást a partnereikkel.
- Khmm. Tehát a dolgok úgy állnak, hogy egyedül Gerzson és Agumon mehet a Digivilágba. És sajnos a fejesek szörnyen türelmetlenek, így már holnap reggel indulnotok kellene. Nem tudom, mennyire tudod, megold…
- Vállaljuk. És ne aggódj Edward, a pakolást és az egyéb ügyeim rendezését még ma megoldom. Csak kell találnom valakit aki, gondoskodik Kávéról. – egyezet bele a fiatalember, miközben beszélt a nagy sárga dinoszaurusz helyeslően bólogatott.
- Áááááá! Csak nem képzelitek, hogy minket itt hagyhattok! Nekünk is annyi jogunk van menni, mint Gerzsonéknak. Kit érdekel, mit makognak azok a kontár pénzzsákok, nem értenek ehhez! – szólalt meg felháborodottan Simi, miközben felállt a kanapéról.
- Igaza van! Mi is megyünk! – állt nyomban a lány oldalára Finbu, akit másodpercekkel később Laura, Lilly és Terra is követett. A digimonok se kívánták szó nélkül hagyni a dolgot. Pár percig egymás szavába vágva kiabálták, az okokat, amik miatt nem tilthatják meg nekik, hogy a Digivilágba menjenek. Terra a maga csendes, orra alatt motyogásával sorolta az érveit, Wizardmon viszont még mindig csak a fal mellől figyelte az eseményeket. Noha nem látszott, a fejében csak úgy kergették egymást a különböző gondolatok.
- Elég legyen! – kiáltott fel Gerzson, a többiekbe rekesztve a szót. – Igazatok van, jogotokban áll jönni, de mint a Knight csapat kapitánya megtiltom, hogy velem gyertek!
- Én pedig, mint a DÉFSZ irányítója tiltom meg nektek. Egyikőtök sem mehet a Digivilágba, mert még kiskorúak vagytok!
- De ti ketten is kiskorúak voltatok mikor 15 éve a Digivilágba mentetek! – vetett ellen egyszerre Finbu és Simi, Coronamonnal és Leormonnal karöltve.
- Az teljesen más téma! Az akkori eset véletlenül történt, most pedig kormányi engedéllyel megyünk. Az egyik tanácstag, akinek segítsége nélkül a Digivilág elpusztítása mellett szavazott volna a többség a legmodernebb számítógépeket ajánlotta fel és, hogy pénzeli a kutatásokat, így Brendon megtudja csinálni holnapra az erősebb Digikaput, amellyel emberek is át tudnak menni.
A Tamerek és a Hunterek újabb érvelési roham indítására készültek, mikor a vitatkozó felek között ott termet Wizardmon. Váratlan megjelenésére egy pillanatra mindenki meghökkent és elhallgatott. Ezt kihasználva a bajnok digimon beszélni kezdhetett, anélkül, hogy felemelte volna a hangját.
- Elég legyen. Ennek a vitának innentől nincs értelme. Egyikőtök se enged a nézőpontjából, erre pedig nincs idő. Tudtommal a veszekedésnél fontosabb dolgaink vannak.
Senki se tagadhatta a szavaiban rejlő igazságot, így kényszeredetten mindkét fél visszavonulót fújt. De a tizenévesek szemében látszott, hogy részükről még egyáltalán nincs lezárva ez a téma, és amint alkalmuk lesz rá, folytatják a vitát ahol abba maradt.

Másnap

Még csak reggel 6 óra, de már mindenki a Mackóban volt. Mindenki el akart búcsúzni Gerzsontól és Agumontól. A cukrászdában álltak, miközben várták, hogy Golyófej elvégezze a nagyméretű Digikapu utolsó simításait odalent.  Gerzson az egyik asztalnál ült, lábánál egy jókora túrahátizsákkal, mely dagadt a benne lévő holmiktól. A táska oldalához egy sötét színű hálózsák volt rögzítve, minden más fontos dolgot sikerült Gerzsonnak este belegyömöszölnie. Agumon egy fonott macskaszállító ketrecet tartott a kezében, melynek rácsai közül Kávé nézelődött érdeklődve. Kissé sérelmezte, hogy nem mehet ki és üdvözölhet minden jelenlévőt, de csendben beletörődött a helyzetbe. Edward elvállalta, hogy gondozza a macskát, míg Gerzsonék a Digivilágba vannak. A férfi a pultnak támaszkodva figyelte a csapatott. A fiatalok és a digimonok az elutazók körül csoportosultak és beszélgettek mindenről, ami csak az eszükbe jutott.
Edwardnak el kellett ismernie, hogy egyáltalán nincs ínyére, hogy barátja egyedül meg erre a veszélyes kalandra. De sajnos a kezei meg voltak kötözve. Nem küldhette el a többieket, bármennyire is szerettek volna azok menni, mert akkor a DÉFSZ-t biztosan megszüntetik és a Digivilágot elpusztítják.
Miközben folyt a társalgás Finbu lopva Simire pillantott, aki sokat mondóan nézet rá vissza és alig észrevehetően bólintott. A fiú megkönnyebbült. Tehát neki is sikerült megszervezni a dolgot.

Tegnap délután mindenki hazament. Finbu dühösen ment fel a szobájába és bent az ágyra borult. Szörnyen tehetetlennek érezte magát. Tudta, hogy neki is mennie kellene, hogy rá is nagy szükség van, de azok miatt a székben pöffeszkedő kelj fel Jancsik miatt nem lehet. Coronamon az ablakon át mászott be. A párkányon üldögélve figyelte társát. Nem szólt, nem is tudott volna mit mondani. Egyikük se tehetett semmit.
Talán negyed órája burkolózhattak néma csendbe mozdulatlanul, mikor a digivice csipogni kezdet, de nem úgy, mint mikor vad digimon felbukkanását jelzi. Olyan volt, mint mikor az email jött Edwardtól.
A srác előhúzta a zsebéből a szerkezetet, megnyitotta a főmenüjét és észrevette, hogy egy emailje érkezett. Kérdően pillantott partnerére, majd megnyitotta. Ez is egy hangüzenet volt, ahogy az előző, amit a rejtélyes valaki küldött a digiviceokkal együtt.
- Üdvözöllek Finbu és Coronamon. Remekül helyt álltatok az emberi világ védelmezésében, de a helyzet súlyosbodott a Digivilágban, így szükség van a segítségetekre. Amilyen hamar csak tudtok, gyertek ide! Utatok során rendszeresen fogok segítséget nyújtani nektek, mikor elakadtok. Az első tanácsom, mely segíteni fog:
               - Nem minden az, aminek elsőre tűnik!
Sok sikert, ne feledjétek, rajtatok múlik az egész univerzum sorsa!
Miután meghallgatta az üzenetet nyomban a mobiljához kapott és tárcsázta Lilly számát. De a hívás nem sikerült. Minden bizonnyal a lány is kapott hasonló emailt, mert ő is felpróbálta hívni, és kiütötték egymást. A srác gyorsan végig tárcsázott mindenkit, de vagy kiütötték egymást, vagy foglaltat jelzet a telefon. Dühösen dobta a haszontalan telefont az ágyára. Gondterhelten nézet maga elé. Szíve szerint újra próbálkozott volna a hívással, de tartott tőle, hogy megint nem jönne össze. Fel alá kezdet sétálni a szobájában egyik saroktól a másikig, majd vissza. Coronamon az ágyon ülve figyelte. Idegesítette a mászkálás, de nem szólt semmit, csak az ujjaival dobolt a térdén.
Az idő csigalassan telt és azt a pár percet legalább ezer évnek érezték. Ekkor egy furcsa hang ütötte meg a fülüket. Rezgés és csengés hangja töltötte meg a levegőt. Finbu a telefonjára vetette magát, de döbbenten és csalódottan vette tudomásul, hogy nem az csörög. Coronamon segített az ágynemű átdurásában, hogy megkeressék a hang forrását. Végül a lángoló homlokú digimon diadalmasan a levegőbe emelte a vörös digivice-ot, melynek képernyője villogott, miközben csörgött.
A gép menüjében villogott a középen lévő 2 karika, melyeket egy vonal kötött össze. A vonalon egy kis nyíl haladt egyik ponttól a másikig. Megnyomta az ikont.
- Lányok végre Finbu is felvette, most már kezdhetjük a megbeszélést. – hallatszott Simi hangja.
- Na, végre! Mit piszmogtatok eddig? – Finbunak távolabb kellett tartani a készüléket a fülétől, mert különben Leormon kiabálása megsüketítette volna.
- Leormon ne üvöltöz, most mi beszélünk, és a végén bejönnek anyáék, maradj csöndben! – a két srác elvigyorodott, hallva Riát, ahogy hangoskodó társát korholja.
- Ez mi a fene? – használta ki a pillanatnyi csendet Finbu.
- Ne csináld már! Ennyire te sem lehetsz szivacsagyú „vezérem”! A digivice-ok vaki-toki üzemmódja. Terra megcsinálta, hogy mind egyszerre tudjunk beszélni rajta. – világosította fel Laura.
- Ti is kaptatok üzenetet a rejtélyes alaktól? – szólalt meg a maga csendes hangján Lilly.
- Igen.
- Na ná!
- Én egy mukkot se értettem abból a tanácsféleségből.
- Megkaptam, de mit tegyünk? Edward nem engedhet el minket, mert akkor a kormány perbe foghatja és biztosan elpusztítják a digimonokat. – Terra még Lillynél is halkabban beszélt, Finbunak hegyeznie kellett a fülét, hogy meghalja a hangját.
- Valahogy biztosan meglehet kerülni ezt a tilalmat. – kottyantotta közbe Laura.
- De hát megtiltották, és olyat nem szabad tenni, amit megtiltottak..- Terra riadt, elfulló hangja hallatán Finbuból, és minden más lányból majdnem kitört a kacagás. Ez annyira jellemző volt! Terra volt a csapat abszolút jó kislánya, aki még levegőt se vesz idegen helyen, ha nem engedik meg neki.
- Szívecském hallgass ide! A szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket! Ne aggódj most a következmények miatt, azzal ráérsz később is. Lazulj el egy kicsit. Nem dől össze a világ egy kis rosszaságtól. – nyugtatta Simi a riadt lányt.
- Siminek igaza van. Ne aggódj Terra, nem lesz semmi baj. – biztatta a magánál is félénkebb barátnőjét Lilly.
- De a probléma még adott. Hogy a fenébe jussunk a Digivilágba, ha nem tudunk? – tért vissza a problémára Ria.
- Ha jól emlékszem Brendon magyarázta, hogy a nagy Digikapu csak egy erősebb verziója a digiviceainkon lévőnek. Talán ha egyszerre használnánk, őket létre tudnánk hozni egy megfelelően erős kaput.
- A gondolat maga nem rossz Finbu, de túl nagy a kockázat. És ha nem tudunk elég erőset létrehozni? Akkor szivacs van a köbön. – mutatott rá a hibára Simi.
- Igaz. De akkor is kaput kell találnunk az átjutáshoz.
- És mi lenne, ha azt használnánk amit Brendon csinál? – vetette fel Ria.
- Azt mégis hogy?
- A közelébe se jutnánk!
- Nem is tudjuk használni!
- Megoldható. Tudom, hol van a cukrászda tartalék kulcsa. Csak annyi a dolgunk, hogy miután Gerzsonék elmennek, éjjel belopódzunk, írunk egy nyilatkozatott, hogy kilépünk a DÉFSZ-től – így a saját szakállunkra cselekszünk, és nem terhelhetik Edwardékat semmilyen felelősséggel- kinyitjuk a kaput, átmegyünk és voálá! Hello Digivilág! – ahogy Laura elmondta olyan egyszerűnek hangzott. Mintha tényleg meg tudnák csinálni.
- Jó, tegyük fel, bejutunk. És hogyan tovább? Tudtommal egyikünk se számítógép zseni. – hozta fel a következő akadályt Finbu. Csak akkor sikerülhet a dolog, ha minden problémára előre elkészítik a megoldást.
- Ti nem, de én meg tudom csinálni. – hangzott egy új hang.
- Wizardmon?!
- Komolyan meg tudod csinálni?
- Ez Wizardmon volt?
- Még mindig nem változott vissza?
- Ez is megoldva, király vagy Wizardmon!
Miután a döbbenet elmúlt és mindenki kiörömködte magát, hogy meg van oldva ez a probléma is eszükbe jutott még valami.
- De mit mondjunk a családunknak? Nem hiszem, hogy teljes higgadtsággal viselnék, ha egyik pillanatról a másikra felszívódnánk. – mindannyian egyetértettek Riával. Kell valami jó kis fedő sztori.
- Ó tudom már! Mit szólnátok, ha táborozni mennénk? – kérdezte vidám hangon Lilly. Hallható volt, hogy miközben beszél, szélesen elmosolyodik. Finbu értetlen grimaszt vágva nézet a vörös készülékére, mintha azon keresztül láthatná a lányt. Minden bizonnyal a többiek is hasonló dolgot tehettek, legalábbis a hirtelen beállt csendből erre lehetett következtetni.
- Most mi van? Ez tökéletes áltörténet! Nyáron amúgy is egy rakat tábor van, így a felnőtteknek semmi okuk nincs, hogy gyanút fogjanak. Ráadásul csak azt kell mondanunk, hogy a részidős munkát vállaló diákoknak van ilyen lehetőségük, hogy pár hétig ingyen nyaralhatnak, miközben kisegítő személyzetként dolgoznak gyerekeknek szervezet táborokban.
- Halljátok ez akár még össze is jöhet! Ha valamihez a szülök, beleegyezését kell elérni, a bűvös szavak: ingyenes és másoknak való segítség. – Ria megcáfolhatatlan érveinek hála mindenki teljes mértékben elfogadta a tervet.

Finbu végig tekintett a társaságon. A lányok kedélyesen csevegtek Gerzsonnal, közben igyekeztek kideríteni mit is visz magával. Minden információ hasznos lehet, elvégre ellentétben Edwarddal és Gerzsonnal a digimonokon kívül senki nem volt még a Digivilágba, így nem tudták mire is számítsanak. A fiatalokban csak úgy szikrázott belül a kaland és a szabályszegéssel járó izgalom. Már mindannyian letudták a „táborozásba” való menetelüket. A mese szerint éjjel indulnak, hogy délutánra oda érjenek a táborba. Szerencsére a DÉFSZ többi tagja nem vette észre rajtuk az izgatottságot. Ha még is, azt minden bizonnyal Gerzsonék elutazásával meg is indokolták magukban és nem foglalkoztak tovább vele.
A raktár ajtaja kinyílt. Mindenki felkapta a fejét és az ajtón benéző Brendonra nézett.
- Mindennel kész vagyok. Akár indulhattok is. – az utolsó mondatott egyértelműen a hátizsákos fiatalembernek és a sárga dinónak címezte. Mindannyian betódultak a raktárba és lementek a földalatti számítógép terembe. Az egyik sarokban egy ajtókeret szerű dolog állt. A közepe üres volt, csak a fémkeret határolta. A keret sarkaiból 1-1 hegyes rúd mutatott a középpont felé.
- Készen álltok? – kérdezte aggódó hangon Edward.
- Igen, ne aggódj. Minden rendben lesz.
- Agumon vigyáz rá. Most nem leszek, ott, hogy mindkettőtöket megvédjelek. – mondta pajkosan kacsintva Bearmon barátjának. Agumon durcás fejet vágott, feltehetően a múltban párszor a medve digimon védelmére szorult és nem volt ínyére, hogy felemlegeti.
- Ne vágjatok már ilyen képet. Bele se gondoltok és már itt is leszünk Agumonnal. Addig tartsátok helyettem is a frontot és rúgjátok fenékbe a többieket, ha hanyagolják a munkát. Okés? – a huszonéves barátságosan az ifjakra nézett. El tudta képzelni, mennyire csalódottak, hogy nem mehetnek vele. Igazából neki se tetszett annyira a gondolat, hogy Agumont leszámítva egyedül lesz. De sajnos nekik nem volt beleszólásuk a dolgokba.
Brendon bekapcsolta a kaput és a rudak sugarat lőttek ki, melyek középen találkoztak. Az egy pontba találkozott sugarak elkezdtek szélesedni és a szemük előtt nyílt meg a kapu. Gerzson hátrafordult ránézett az emberekre és a digimonokra. A barátaira. Bátorítóan elmosolyodott, majd a hátára vette a zsákot, és feltette a napszemüvegét. Agumon Bearmon kezébe nyomta Kávé ketrecét és partnere mellé állt. Mindketten intettek, majd beléptek a kapun.

Abban az egy másodpercben mikor eltűntek rengeteg gondolat cikázott át a jelenlévők fején. De a 6 kiválasztottnak csak egyetlen gondolata volt.
- Gerzson,…
-… légy óvatos és…
-… tartsd a frontot főnök…
-… mivel holnap reggel…
-… már mi hatan is…
-… melletted leszünk a Digivilágban!

Digivilág, Hegység szint

Gerzson úgy érezte mintha zuhanni kezdett volna. Ahogy belépet a kapun súlytalan lett, majd egy erő elkezdte lefelé húzni. Vagy legalábbis azt gondolta lefelé esik. A zöld térben lehetetlen volt megállapítani melyik irány merre van. Agumonnal megragadták egymás kezét, nehogy elsodródjanak és elszakadjanak egymástól. Zuhanás közben az ember úgy érezte, mintha valamilyen rétegeken zuhannának át, melyek kissé fékezik a sebességüket, bár nem jelentősen.
Végül meghatározhatatlan idő után becsapódtak. De ez nem volt olyan drasztikus, mint képzelnénk ekkora esés után. Sokkal inkább hasonlított arra, mikor le akarunk ülni, de az utolsó pillanatban kihúzzák alólunk a széket és a földre huppanunk.
Eleinte semmit se láttak, mert fehér köd vette körül őket. A köd gyorsan ritkult és Gerzson levette a napszemüvegét. Könnyek szöktek a szemébe. Hányszor, de hányszor álmodott erről a világról és most végre ismét itt lehet, ahol minden elkezdődött.
Egy sziklás hegyoldalon voltak Agumonnal. Előttük egy nagy zöldben pompázó völgy terült el, az alján egy kristálytiszta tóval, a messzeségben pedig el lehetett látni a horizontig ahol felsejlett a következő szint körvonala. Az égre pillantottak. A láthatár alja még kissé vöröses volt, a nap nem rég kellhetett fel. Ezt igazolta a sziklákon megtelepedő mohákon lévő harmat is. Ha az ég kékjén nem csillantak volna meg olykor-olykor az azt alkotó adatok nem is gondolnánk, hogy nem a valós világban vagyunk.
A fiúk bámészkodását zakatolás és vonatfütty szakította félbe. Lefelé néztek a hegyen ahol egy sziklapárkányon sínek futottak. Gerzson elindult a meredek sziklákon lefelé, Agumon pedig követte. A nedves mohák miatt egy helyen a megcsúsztak, ráadásul egy gyengébb kődarab ezt a pillanatot választotta, hogy lebucskázzon a mélységbe. Mivel semmibe se tudtak megkapaszkodni legurultak a hegyoldalon. Gerzsonnak az utolsó pillanatban sikerült a bal kezével megragadnia a sziklapárkány szélét, melyen a sínek futottak. Agumon esés közben megragadta társa cipőjét, ami nem épp a legbiztonságosabb kapaszkodó, így amint sikerült reagálásra bírnia testét a másik kezével megragadta az ember lábszárát. Nem volt sok kedve a cipővel együtt vagy egy kilométert zuhanni lefelé. Bár a stabilabb kapaszkodó nem biztosította, hogy nem esnek a hegy lábáig. A hátizsák több mint 10 kilót nyomot, Agumon megközelítette a 15-öt, plusz Gerzson saját súlya elég nagy nyomást gyakorolt a kapaszkodó karjára. Ráadásul a sziklapárkány remegni kezdet. Érezte, hogy már nem sokáig tudja tartani magát.
- Agumon, mássz fel! – nyögte elfúló hangon.
A sárga hüllő elkezdte felhúzni magát Gerzson lábába kapaszkodva. Nem volt túl könnyű karral húzódzkodni, de az újonc digimont keményfából faragták.  Alig egy perc múlva már az ifjú nyakába kapaszkodott és kissé rövid karjaival igyekezett elérni a párkány szélét. Az ember karja már aggasztóan remeget és veszélyesen közel állt hozzá, hogy begörcsöljön és elengedje a sziklát. A nagy erőlködésben nem vették észre, hogy felettük fémek csikorognak és egy tartájból gőzt engednek ki. Agumonnak sikerült megragadnia a biztonságot jelentő felszínt, majd Gerzson fejére lépve feljutott. Miközben utolsó erejét felélve kapaszkodott aggódva felfelé pislogott. Sehol se látta a digimont. Tudta, hogy nem hagyná ott, tehát valami bajnak kell fent lennie. Megpróbálta a másik kezével is megragadni a párkány szélét, de a nehéz hátizsák vastag szíja nem engedte rendesen mozogni a vállát, mikor ennek ellenére próbált felnyúlni az erőlködéstől majdnem kicsúszott az ujjai közül a szikla. Kétségbe esésében a körmeit is a kőzetbe nyomta, ezzel próbálva megakadályozni, hogy tovább csússzon izzadt keze. Ekkor a karja begörcsölt és markoló ujjai elernyedtek a karján végig cikázó fájdalomtól. Felkiáltott rémületében mikor megérezte, hogy a gravitáció kezdi lefelé húzni. Talán 10 centivel került lejjebb a keze mikor valaki erősen megragadta a csuklóját.
- Egyben vagy még? – hallatszott fentről az aggódó kérdés. Gerzson felnézett és szembe találkozott Agumon zöld szemeivel.
- Nem merném kijelenteni, de ha fent leszek, megmondom. – A digimon másik kezével is lenyúlt és megfogta a jobb kezét. Miután kezei biztosan fogták Gerzson a lábait a sziklának vetette és felfelé kezdte tolni magát. Alig másfél perc múlva hanyattfeküdve, kitárt karokkal, még kissé a mélység fölé lógó lábaikkal kimerülten lihegett. Szemeit félig lehunyta, nem hallott mást csak a fülében lüktető vért és érezte, ahogy a mellkasában szíve hevesen kalapál.
Néhány perc múlva sikerült pótolnia az agyát érintő oxigén hiányt és az adrenalin mennyisége is csökkent a szervezetében. Kezdett megnyugodni. Végre a „Túléltem, még élek!” gondolatokon kívül másokat is megtűrt az agya.
- Álljon csak meg a menet! Hogy tudtál felhúzni anélkül, hogy valamibe kapaszkodtál volna Agumon?
- Kaptam egy kis segítséget. – mutatott mosolyogva a derekára kötött kötélre. Gerzson a tekintetével követte, mihez lett a kötél rögzítve. Mikor megpillantotta ezt a valamit, vagy helyesebben valakit önkéntelenül is hátrált egy lépést. A síneken egy nagy mozdony állt. Egy furcsa mozdony. Barna, néhány furcsa tüskés, kinövésre hasonlító dologgal, mintha valamilyen hernyóbőr borítaná. De az ijesztőbb, hogy a vonatnak arca is van, nem is akármilyen. A feje oldalán 2-2 sárga szem helyezkedik, el az álkapcsából pedig méteres fogak kandikálnak ki. Rémisztő külseje ellenére még sem tűnt gonosznak. A kötél a vonat egyik fogához volt erősítve. Agumon oda szaladt, hogy leszedje róla.
- Köszönöm szépen, hogy megállt és segített. – hajolt meg derékból Agumon, ahogy ez a digimonoknál szokás.
- Semmiség. Örülök, hogy segíthettem. Meglepődtem, hogy hangokat hallok, ez a hegyszakasz nagyon veszélyes így nem sokan járnak erre. De tényleg nem vicceltél? Ez tényleg egy ember?
- Igen valóban ember vagyok. Hálásan köszönöm. Ha ön nincs minden bizonnyal végem. – utánozta Agumon meghajlását Gerzson. Előhúzta a zsebéből a fehér digivicet és analizálta megmentőjét.

Trailmon(Worm)
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Adat
Típus: Gép
Támadások: Cool Running, Kyuu Break Spark
Vonat digimon. Rengeteg típusa létezik, a Digivilágban a Trailmonok végzik a személy és áruszállítást.

Gerzson most vette észre Trailmon mögött a hosszú vagonokat. Hirtelen még hálásabb lett a digimonnak, amiért megállt nekik segíteni. Ennyi kocsival bizonyára sietős dolga volt.
- Nohát! Ez lenne hát a legendás Digivice ami erősebbé teszi a digimonokat? – képet el Trailmon.
- Igen, bár azt nem tudom, hogy legendás-e.
- Mond csak Trailmon, jól sejtem, hogy a Hegység szinten tartózkodunk? Tudod most jöttük az Emberek világából.
- Igen ez a Hegység nyugati része, ha jó a szemetek láthatjátok a látóhatárnál a Mező szint kezdetet. Várj! Ti komolyan az Emberek világából jöttetek? – képed el ismét a mozdony. A két barát bólintott.
- Ó, te jó ég, most jut eszembe, hogy nekem sietnem kell! Le kell mennem a Mezőre, ahol megpakolnak kukoricával, majd megyek, a Tavak szintjére ahol rizzsel pakolnak meg. Ha ez kész megyek a Vulkán területre az olvasztókhoz. Oda viszem a Barlang szintről bányászott érceket és az útközben felvett élelmet. Visszafelé pedig leadom a kohókban elkészült tárgyakat. Miután végeztem ezzel mehetek a Kopár szintre megszereltetni magam és felvenni a vörös vasat tartalmazó köveket. Nem lophatom tovább itt a napot!
- Várj! Nem vinnél el minket is egy darabon? Fontos dolgunk lenne a Mezőn! – ugrott a sínekre Gerzson, nehogy a sietségtől feltüzelt digimon itt hagyja őket.
- Hogy én? Utasokat szállítsak? Már vagy húsz éve nem vittem utast, a többi Trailmon mindig beelőz és nekem csak az áruszállítás marad. Hát nem ígérem, hogy kellemes utatok lesz, de a legelső vagonom egy kiszuperált személyvagon, amit a Kopárra viszek bontani. Ha az megfelel nektek, szívesen elviszlek titeket.
- Nagyon köszönjük a kedvességed. – hajoltak meg és szaladtak felszállni a vagonra.
- Oké, elég a naplopásból. Kedves utasok foglaljanak helyet, a szerelvény elindul! – kiáltotta lelkesen Trailmon aki hihetetlenül boldog és büszke volt, hogy végre ismét utasokat szállíthat. A kerekei csikorogva mozgásba lendültek, megfeszítette tengelyeit és lassan mozgásba lendítette hosszú vagonjait.