37. fejezet

Az empátia suttogása

Digivilág, Jégmező szint

A reggel tiszta fénye visszaverődött a havas tájon, vakító fehérbe burkolva a világot.  Egy kis szán repült a havon, melyet egy nagydarab, fehér alapon kék mintás szarvas-szerűség húzott. Hatalmas, kék agancsai a jávorszarvaséra hasonlított. Rövid, de tömör és meleg szőr borította a testét, kivéve a nyaka tövében, a lábainál és a farka végén, mert itt kemény tapintású, hosszabb kék szőrzetet viselt. Mozgás közben a bőre alatt a dagadozó izmok valósággal táncoltak, a harmonikus futásától. Az izmos far erőt adott a kemény patákban végződő lábaknak, amelyek még a legmélyebb hóban sem engedték elmerülni gazdájukat és a legsimább jégfelületen is tökéletes tapadást biztosítottak.

Moosemon
Szint: Armor
Tulajdonság: Adat
Típus: Ősi állat digimon
Támadások: Horn Blade, Hanging Twister
Moosemon egy védelmező jellemű digimon. A hideg éghajlatot kedveli, ahol gyakran segít a bajba jutottaknak.

A szánban vastag takaróhalmok alatt négy utas ült. Mindegyikükön bélelt gyapjúkabát, kesztyű, sapka és síszemüveg volt.  
- Milyen kár, hogy máris el kellett jönnünk. Még szívesen ott maradtam volna a fürdőben pár napot..vagy hetet. – jegyezte meg Lilly vágyakozva.
- Tényleg nagyon jó volt. De meg kell találnunk a többieket.
- Igazad van Terra. Már biztos aggódnak értünk. De, ha ez az egész világ megmentősdi véget ér, remélem, mindannyian eljöhetünk újra Frigimon fürdőjébe. Nála nagylelkűbb személlyel még sose találkoztam.
Míg a lányok így fecsegtek az első ülésen, hátul Impmon épp szundikált – vagy talán csak úgy tett – Palmon pedig csak a szemeit forgatta partnere utolsó szavaira.
Frigimon egyáltalán nem volt olyan nagylelkű, mint azt képzelitek. – gondolta magában keserűen a zöld digimon. Véletlen fültanúja lett annak a beszélgetésnek, amikor Frigimon benyújtotta a számlát az ott tartózkodásukról.

Palmon felfrissülve ment végig a folyóson. Terra és Lilly még ott maradt  és élvezték, ahogy az Icemonok masszírozták őket, a spéci forróköves masszázzsal. A társalgó felől hallotta Frigimon és Impmon hangját, így hát arra felé vette az irányát. Mielőtt félretolta volna az ajtóként szolgáló vékony szőttest, megtorpant.
- … És ez összesen 1600 Digidollár lesz. Persze, ha tovább maradtok, akkor még 200 Dd-t (digidollár) számolok fel fejenként egy-egy napra.
- Ennyit az északiak híres vendégszeretetéről. – jegyezte meg a szokásos csípős modorával Impmon. Palmon levegőt venni is elfelejtett a döbbenettől. Nekik semmi pénzük nem volt. Lehetetlen, hogy ezt kifizessék. És ha itt tartják őket, míg le nem dolgozzák az adósságot, az akár egy évbe is beletelhet.
- Sajnálom, de kevés vendégünk van ebben az évszakban és olcsóbb árakkal nem tudjuk fenntartani a fürdőt. Szívesen adnék engedményt, de ebből az árból már nem tudok engedni. – mondta Frigimon, a hangjában valós bánkódás lappangott.
- Ugyan, ne sajnáld. Már így is elengedted az első éjszakánkat, mikor idehoztak minket a viharban. Hmmm. Van itt toll, meg egy csekkfüzet?
- Persze. Tessék. – adta át a kért tárgyakat Frigimon némi kotorászás után. A toll sercegése hallatszott a papíron.
- Ezzel menny be a bankba és már meg is leszünk. – jelentette ki végül Impmon.
- Uhm… Azt hiszem elrontotta az összeget. Ide 2000 Digidollár van írva. Csak 1600 Dd a szállás.
- Nem rontottam el. Mondom az ajánlatomat. Kiveszi a pénzt a bankból, és levonja az itt tartózkodásunk árát. Kap még plusz 250 Dd-t, hallgatási díjként. A lányok ne tudják meg, hogy fizetnünk kellett. Hadd emlékezzenek rád nemes szívű jótevőként.
- Ezt nem tehetem! Nem akarom őket becsapni! Igaz, hogy szívesen segítek a rászorulóknak, de amellett üzletasszony is vagyok, akinek fent kell tartania ezt a helyet. Ha tönkre megyek, és az alkalmazottaim se tudnak majd megélni.
- Tudom. De ők még elég naivak. Nincsenek tisztában vele, hogy vannak bizonyos dolgok a világban, amiket pénz nélkül egyszerűen lehetetlen megoldani. Nem akarom, hogy miattam szembesüljenek az élet eme igazságtalanságával.
- Rendben. Nem mondok nekik semmit a mostani beszélgetésünkről. Ha pedig kérdezik, a ház vendégei voltak.
- Köszönöm. Visszatérve, a maradék 150 Digidolláron intéz nekünk holnap reggelre valamilyen járművet, amivel elhagyhatjuk a szintet, és szerezd be nekünk az utazáshoz szükséges ruhákat és élelmet. A ruhákon ne spórolj, a lehető legmelegebbeket hozd. Az emberek nem túl strapabírók, nem akarom, hogy megbetegedjenek. Ha pedig véletlen marad még egy kevés a pénzből, azt kérem vissza. Később is szükség lehet rá….

Az esett óta rengeteg kérdés kavargott Palmon fejében. Honnan a jó égből volt annyi pénze Impmonnak, hogy ki tudta fizetni ezt a borsos árat? Az ő családja egy év alatt nem keres annyit, mint amennyit ő csak úgy, gondolkozás nélkül „elszórt”. Minél többet gondolkozott, annál gyanúsabbnak és rejtélyesebbnek tűnt a kobold digimon. Eddig azt hitte, hogy ismeri a barátját. Pimasz, büszke, vicces és bajkeverő, de mégis szeretetre méltóan pajkos, akire mindezek ellenére mindig lehet számítani a bajban. De a róla alkotott képébe nem illettek bele az apró részletek. Ő tudta egyedül, hogy háború készül, még mindenki más előtt. Tanult digimon volt, tudod írni és olvasni, valamint ahogy egyszer elkotyogta, a Hadiiskolában végzett. Oda pedig csak az igazán erős és különleges képességű digimonok jutnak be. Valamint ott van a harcuk az elhagyott városrészben. Wizardmonként nem változott vissza a harc után újonc szintre, pedig a Terrától kapott energiájának el kellett akkorra fogynia. És az ereje sokkal nagyobb volt, mint egy átlagos Wizardmonnak, hiszen képes volt létrehozni egy olyan pajzsot, ami kibírta egy végső szintű digimon támadását. Ráadásul ott van még az Adatfolyam esete a Pont-szigeten. A Hajtás faluban is olyan furcsán viselkedett. Gyanakvó volt és ideges. Ez az egész egyszerűen nem stimmelt.
Ki vagy te, Impmon? Mik a céljaid és milyen szereped van ebben az egész háborúban? Milyen titkokat őrzöl magadban? A barátunk vagy, ezt már nem egyszer bizonyítottad. Miért nem bízol meg bennünk? Mi lehet olyan szörnyű veled kapcsolatban, hogy titkolóznod kell? Semmi értelme, ha magamban agyalok olyan dolgokon, amiket nem értek. De nem merek elé állni és nyíltan rákérdezni. …….Gabumon. Drága Gabumon, te mit tennél a helyemben?
- Halljátok ezt? – kérdezte váratlanul Lilly.
- Nem. Mit?
- Nem hallok semmit, csak a szél zúgását.
- Moosemon! Kérlek, állj meg egy pillanatra! – kiáltott előre Lilly a szánjukat húzó digimonnak. A kék agancsos szarvas lassítani kezdett, míg a szán teljesen meg nem állt. A menetszél megszűntével kicsit melegebbnek tűnt az idő. Lilly felállt és erősen fülelt. Terra és Palmon követte a példáját, de ők semmi szokatlant nem hallottak.
- Moosemon, kérlek, menjünk el egy darabon arra! – mutatott jobbra a kékhajú lány.
- Rendben van. – egyezett bele Moosemon és elindult a kért irányba. Noha csak pár órája ismerték, a kékagancsú digimont szűkszavú, mégis kedves és segítőkész modora miatt hamar megkedvelték.
- Mit hallasz Lilly? Ugye nem csak a túl sok gőztől kezdtél el hallucinálni? – kérdezte társát aggódva Palmon. miközben a Mammothmon szőrből készült sapkát arrébb tolva megfogta Lilly homlokát, hátha a lány belázasodott.
- Nem, nem képzelődöm. Hallok valamit. Nem tudom leírni, hogy mit, de mintha engem hívna. Úgy érzem, oda kell mennem. Ez fontos.
Szótlanul folytatták az útjukat. Egyik hóbucka a másik után maradt el mögöttük. Áthaladtak egy jégerdőn és egy hatalmas tó jegén. Moosemon kemény patáinak hála még csak meg sem csúszott a nehéz terepen. Könnyed ügetésben repítette utasait ismeretlen céljuk felé.
- Lassíts, Moosemon! A hangot a mögül a nagy hóbucka mögül hallom.
A dombot megkerülve egy barlang bejáratára akadtak. Moosemon behúzta őket a természet alkotta menedékbe. A barlang plafonjáról hatalmas, hegyes jégcsapok lógtak, azt az érzést keltve, hogy egy hatalmas szörny szájában áll az ember.
- Hol vagyunk? – kérdezte Impmon nagyot nyújtózva. A megálló szán zökkenése keltette fel.
- Ez a Végtelen Bendő. Egy jégbarlang, ami messze lenyúlik a föld alá és hozzákapcsolódik a Barlang szinthez.
- Elég baljós neve van. Inkább menjünk tovább. – kérlelte barátnőjét Terra. De Lilly már ki is szállt a szánból és a jeges padlón csúszkálva Moosemonhoz ment.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide. Megvárnál itt? Nekem be kell mennem a barlangba. – simogatta meg a szarvas fejét, aki láthatóan örömmel vette a dédelgetést.
- Persze. Ez biztonságos hely, gyakran megállunk itt éjszakázni, és ha viharba kerülünk. Egyébként is rám fér egy kis pihenés.
- Lilly, nem mehetsz be, nem engedem! – jelentette ki eltökélten Palmon.
- Menjünk.
- Mi?! Impmon, nem engedhetjük be! És te miért akarsz bemenni vele?
- Valakinek mennie kell, nem? Különben is, odalent több hasznát veszi nekem és a kis boomjaimnak. – a kobold digimon ujján egy kecsesen táncoló, vörös lángocska gyúlt.
- Ha mész, én is jövök Impmon. – vette le a takaróit Terra és ő is kiszállt.
- Jó, akkor menjünk mind. Egek, néha annyi baj van veletek. – adta be a derekát végül Palmon, miután rájött, hogy lehetetlen lenne megállítani őket.
Moosemon levette magáról a hámot és lefeküdt a barlangüreg egy védettebb zugába.
- Kislány! – szólt Lilly után – Nem tudom, hogy pontosan mit keresel, de ez talán segít. Ha már teljesen elvesztél a jeges sötétségben, akkor már nem vagy messze a céltól.
- Köszönöm, észben tartom. Sietünk vissza. Találkozunk később. – ezzel a társaság elindult a barlang belseje felé vezető egyetlen járatban, amely úgy nézet ki, mint egy kék torok.
- Remélem, nektek sikerül élve visszajönnötök és nem emészt el benneteket örökre a Végtelen Bendő. – mondta szomorkásan Moosemon, miután kis utasai eltűntek a sötétben.

Az első pár száz méteren még láttak, mert a beszűrődő fény a jégfalakon visszaverődve sokáig meg világította az utat. De a gyenge kékes fény végül teljesen megszűnt, már csak Impmon hat apró lángja világította meg a sötétséget. A vörös lángok fénye kísértetiesen táncoltak a körülöttük lévő falakon. Az út egyre meredekebben kezdett lejteni és egyre kanyargósabbá vált. Több barlangtermen is áthaladtak, melyekből sok más járat nyílt. Lilly azonban a számtalan lehetőség ellenére magabiztosan választotta ki maga előtt az utat, mintha pontosan tudná, merre is kell mennie. A többiek aggódva követték. A sötétben kezdték teljesen elveszíteni az időérzéküket. Terra egy ideig számolta a másodperceket, de felhagyott vele, miután egy megcsúszás és sikoly miatt elvesztette a fonalat valahol ezerkilencszáz körül.
- Lilly. Eltévedtünk. Már legalább háromszor elhaladtunk a háromgombócos fagyi alakú jégképződmény mellett. – mondta keserűen Palmon.
- Fagyi? Szerintem inkább egy rakás játszadozó kezdőre hasonlít. Hihi. – a nevetés ellenére a lila digimon idegesen csapkodott a farkával ide-oda.
- Impmon, kérlek, ne viccelődj. – feddte gyengéden a partnerét Terra.
- Valóban. Eltévedtünk. – jelentette ki halálos higgadtsággal Lilly. A többiek teljesen ledermedtek. Eddig élt bennük a remény, hogy legalább a rövid hajú lány tudja, hogy merre vannak. 
- Ugye, csak tréfálsz? – kérdezte nyöszörögve Terra.
- Nem. Fogalmam sincs, hogy merre vagyunk. Szóval már közel járunk a hang forrásához.
- Ezt meg mi a bűzös Mammothmon talpa alapján feltételezed? – kérdezte felháborodva Impmon.
- Egyre erősebben hallom a hangot.
- Én még mindig nem hallok semmit sem. – vonta meg sóhajtva a vállát Palmon.
- Várjunk csak…Mintha én is hallanék valamit…. – mondta bizonytalanul Terra.
- Hallod a hangot?! Akkor még sem őrültem meg. Hála az égnek.
- Várj! Eddig az őrült hallucinációid alapján mászkáltunk itt fel-alá teljesen céltalanul?! Egek, téged se foglak többé követni. – csóválta a fejét a kobold digimon.
Most Terra vette át az irányítást. Bementek egy keskeny járatba. Meresztgették a szemüket, de semmi szokatlant sem láttak.
- Az meg mi lehet? – mutatott Terra a járat egy kanyarulata felé, amit alig világítottak meg a lángok.
- Innen csak egy hókupacnak tűnik. Hé! Terra! Ne távolodj el tőlünk, mert könnyen elveszhetsz!
- Nyugi, Impmon. Csak megnézem közelebbről. Ó! Te jó ég! – kiáltott fel, miután leguggolt a kupachoz. A többiek rögtön odarohantak hozzá. Terra felvette a fehér valamit és feléjük fordult, így ők is láthatták, mi is az.
Egy apró, kezdő szintű kis digimon volt. Vékony, puha, fehér prém borította a testét. A felépítése meglepően tagolt volt. A feje elkülönült a testétől és a végtagjaitól. Egészen olyan volt, mint egy miniatűr újonc. A kis lény lábai lila csíkban végződtek és az apró, tüskés fülein is lila minták voltak. A homlokán egy piros háromszög virított, amit három másik, kisebb és fekete háromszög vett körbe.
- Él még? - kérdezte aggódva Lilly.
- Nem tudom. Nagyon hideg a teste. – Terra finoman simogatta a kis digimon arcát, de az nem nyitotta ki a szemét az érintésre.
- Nem rég lehet ilyen állapotban, mert a testét alkotó adatok még nem vesztették el a stabilitásukat. De nekünk is ki kellene jutnunk innen. A hajam már teljesen megfagyott és a testem is nemsokára elfog sárgulni, ebben a Garurumon ordító hidegben. – nyúlt Palmon a dérlepte virághajához.
- Gyere kicsi, én megosztom veled a melegemet. – bújtatta be a kabátjába az apróságot Terra.
- És most hova tovább? – nézett Lillyre az önjelölt lila fáklya.
- Menjünk tovább ezen a járaton. – indult el Lilly. Némán követték.
Órákig botorkáltak a végtelenül kanyargózó folyosókon, vagy csupán percekig? Az időérzékük teljesen összezavarodott. Az egyedüli dolog, ami segített érzékelni az idő múlását, az az időről időre felhangzó gyomorkorgás volt, melyet az ürességtől panaszosan morgó gyomruk hallatott. Egyre lejjebb és lejjebb haladtak a föld gyomrában. Néha omladékokon kellett átmászniuk, máskor a fekete szakadékokon átívelő vékony jéghidakon egyensúlyoztak végig, miközben a mélyben a sebesen csobogó víz moraja dübörgött. Máskor meg a padló 45⁰-os meredekségbe váltott és valósággal leszánkáztak az ismeretlenbe. A bolyongásuk közepette valahogy elkeveredtek egy hatalmas csarnokba. Még Impmon lángjai és a jégről visszaverődő fény sem tudta megvilágítani az egész üreget.
- Álljunk meg pihenni. – jelentette ki Impmon, mikor váratlanul megtorpant.
- Miért? Inkább igyekezzünk. Minél előbb megtaláljuk Lilly rejtélyes hangjának a forrását, annál előbb mehetünk el erről a rémisztő helyről. – vetett ellent Palmon, aki a vöröses lángok fényében határozottan fakóbb színűnek tűnt, mint általában. Impmon válasz helyett csak Terra felé biccentett. A szőke lány arca a hidegtől és a megerőltető menettől egészen kipirult, a halántékáról izzadság cseppek folytak végig. Lilly is megviseltnek tűnt, noha az erősebb teste jobban bírta a fizikai megterhelést.
- Miattam igazán ne álljunk meg! Jól vagyok, tényleg! Kissé ugyan nehéz ez a kabát, de egyáltalán nem vészes a dolog. – szabadkozott kínos mosollyal a lihegő lány.
- Én is pihenni akarok! A talpaim teljesen tropára mennek ezen a terepen. – jelentette ki Palmon, miközben tüntetőlegesen leült és elkezdte masszírozni átfagyott gyökérlábait. Impmon hálásan pillantott a lányra, amiért segített neki rávenni az embereket a kényszerpihenőre. A kis csapat leült és Palmonhoz hasonlóan átmozgatták sajgó izmaikat. Noha Impmon nem mutatta, de egy kissé már ő is kezdett kimerülni a folyamatos Badda Boom használatától. Az apró lángok már csak fele akkorák voltak, mint mikor beléptek a barlangba.
- …Calu…… - nyöszörögte egy vékony hang. A Terra kabátja mocorogni kezdett, majd a lejjebb húzott zipzár nyílásában felbukkant egy fej, amely bágyadt, világoszöld szemekkel pislogott. Mindenki Terra köré gyűlt, hogy jobban megnézhessék újdonsült útitársukat.

Calumon
Szint: Kezdő
Tulajdonság: Ismeretlen
Típus: Ismeretlen
Támadások: Ismeretlen
Nincs adat

- Felébredtél? Hála az égnek. Most már biztosan rendben leszel. – mosolygott az apróságra Lilly.
- Calu..? Ti kik vagytok, calu? – nézett körül kíváncsian a fehér digimon, miután kidörzsölte az álom maradékát a szeméből.
- Itt találtunk a barlangban eszméletlenül. Hogy keveredtél egy ilyen veszélyes helyre? – kérdezte Terra.
- Hááát….Calumon hallott egy hangot, ami Calumont hívta. De aztán Calumon eltévedt a sötétben és teljesen átfagyott. De Calumon most jó melegben van! – dörgölte az arcocskáját a kicsi, Terra kabátjának bélésébe. Impmon komoran összehúzta a szemöldökét. Mikor Palmonra nézett ugyanezt a gondterhelt kifejezést látta a növény digimonon. Egyikük sem tudta, hogy milyen hangról beszélnek a többiek.
- Ne aggódj Calumon. Megkeressük a hangot, aztán pedig együtt kimegyünk ebből a barlangból. Rendben?
- Rendben! – kiáltott fel vidáman a fehér kezdő, miközben a fülei hírtelen a sokszorosára nőttek. Ezzel annyira meglepte a két embert, hogy azok hanyatt estek.
- Calu? – pillantott rájuk kíváncsisággal vegyes aggodalommal, miközben lapátfüleivel a levegőbe emelkedett.
- Jól vagyunk. – nyugtatta a digimonokat Lilly, miközben Terrával talpra húzták egymást. – Azt hiszem ideje tovább mennünk.
Folytatták az útjukat a hatalmas csarnokon át. Egy idő után kezdett körvonalazódni a terem túloldala. Calumon kiugrott Terra karjaiból és elkezdett a fal felé szaladni. A többiek utána szaladtak, nehogy szem elől tévesszék. A vörös lángok visszaverődtek a sima falakról és egy durvább, rücskösebb felületű jégtömbről. Mikor közelebb értek látták, hogy egy megfagyott vízesés van előttük. Körül néztek, de a vízesésen kívül nem láttak semmit, csak a tömör jégfalakat. Innen nem volt tovább más járat. Zsákutcába jutottak.
- TÁVOZZATOK EME SZENT HELYRŐL, BEHATOLÓK! – kiáltotta egy mély, fenyegető hang, amely visszaverődött a falakról, kísértetiesen ismételve önmagát. Impmon és Palmon harcra készen a partnereik elé álltak.
- Rögtön! Elnézést, nem akartunk semmit sem megzavarni! Eltévedtünk, de azonnal elmegyünk. – válaszolt riadtan Terra, magához ölelve Calumont.
- Nem. Nem megyünk sehova. Ide jöttünk.– lépett előre Lilly.
- TÁVOZZATOK, VAGY EZ A HELY LESZ A SÍROTOK! – szólt ismét a hang.
- Nem, ha rajtunk múlik! – kiáltotta vissza egyszerre Palmon és Impmon.
- BONE BOOMERANG! – a semmiből megjelent egy jókora, jéggel borított csont, amely eszeveszett gyorsasággal forgott és egyenesen feléjük tartott. A digimonoknak alig sikerült elrántaniuk az útjából a lányokat. Impmon lángjai kihunytak, teljes sötétség borult rájuk. A kongásból ítélve a bumeráng a padlónak csapódott, majd visszapattant ismeretlen használója kezébe.
- Mindenki egyben van? – Kérdezte a sötétben tapogatózva Impmon, ahogy a többieket kereste. Nem mert fényt gyújtani, mert akkor az ismeretlen támadónak könnyű célpontot jelentenének.
- Igen. De ki a fene ez a bumerángos őrült? – motyogta az orra alatt Palmon, miközben neki ütközött az egyik lánynak.
- Passz, de ráférne néhány nyugtató, az fix. Nem sérültél meg Lilly? És ti ketten? Calumon?
- Jól vagyok.
- Mi is. Több kell ahhoz, hogy megsérüljünk.
- Calumon is jól van! – hallatszott a vidám gyerekhang Terra karjaiból. Úgy tűnik, egyedül Calumon nem aggódott a kialakult helyzet miatt.
- MÉG MINDIG NEM MENTETEK EL?! – kiáltott rájuk újból a testtelen hang.
- Mégis, hogy a jó fenébe mentünk volna el ennyi idő alatt?! – vakkantotta vissza dühösen Impmon. – Palmon készülj! Infernal Funnel!
Impmon megidézett egy nagy tűzgömböt. A teljes sötétség után ez az éles fény mindenkit elvakított. Lilly, Terra és Calumon rögtön lehunyták a szemüket, mikor a lángok fénye fájdalmat okozott a retinájukban. Palmont azonban nem zavarta a hírtelen fény. Ő lehunyt szemmel várta Impmon elterelő manőverét. A virág digimon hallotta, hogy az ismeretlen szintén feljajdul, ahogy a szemei elé kapta a kezét. Nem volt szüksége többre ennél a kis nesznél.
- Plant Shock! – Palmon a hang irányába csapott a karjaival, amelyekről éles, gyorsan pörgő levelek váltak le és tartottak a bujkáló ellenfél felé. A fájdalmas kiáltás és a tompa puffanás egyértelműen jelezte, hogy a támadás betalált.
A tűzgömb megidézése után Impmon rögtön használta a Badda Boom-ot, hogy az ujjain lévő lángjaival tudjon világítani. A lányok dörgölték a szemüket és sűrűn pislogtak, ahogy próbáltak újra hozzászokni a fényhez. A vízesés előtt egy nagydarab, fehér szőrbunda feküdt.

Mojyamon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Szérum
Típus: Ritka állat digimon
Támadások: Ice Cloud, Bone Boomerang
Ezt a digimont az egész testén fehér szőr borítja. A világtól elzárt, havas hegyekben él, így nagyon ritkán lehet találkozni vele. Sokáig nem volt bizonyíték a létezésére, ezért sokan mítosznak gondolják a létezését. Mojyamon rendkívül gondtalan személyiség, távol áll tőle a harciasság. Ha azonban betörnek a szent földjére szabadjára engedi az erejét és valóságos őrjöngésbe kezd.

- Ez fájt ám, ti kis tolvajok! – kiabált dühösen Impmonra és Palmonra a jeti digimon.
- Te kezdted, te járkáló szőnyeg! – vetette bele magát lelkesen a szópárbajba a lila újonc.
- Utoljára mondom, TŰNJETEK INNEN! Ice Cloud! – Mojyamon kezében egy hatalmas jégcsap jelent meg, amelyet, mint valami gerely, a behatolók felé hajított. A két újonc kitért a jégdárda útjából, de mikor az a talajnak csapódott több tucat jókora szilánkká tört össze. A szilánkok visszapattantak és eltalálták Palmont és Impmont. A kobold elejtette a lángokat, így ismét sötétség borult rájuk.
- Ice Cloud! Ice Cloud! Ice Cloud! – Mojyamon sorozatban hajigálta a hegyes jégcsapokat, láthatóan őt egyáltalán nem zavarta a sötétség. Az ellenfeleinek esélye sem volt a kitérésre. Még ha maga a dárda el is kerülte őket a széttört jégcsapból származó repeszek elől nem volt menekvés.
- Hagyd abba, kérlek! – a sötétségből Lilly kiáltása hallatszott. Aztán tompa puffanások és halk nyöszörgés.
- Engedj már el! Takarodj! – harsogta Mojyamon. Újabb puffanások hallatszottak. Mivel a jeti ismeretlen okból szüneteltette a támadását Impmonnak sikerült összeszednie magát és fényt gyújtott, hogy lássa, mi is történik. Megdöbbentő látvány tárult a szemei elé. Felakart ugrani, hogy segítsen, de az egyik jégcsap, ami mellette ért földet a talajhoz fagyasztotta a lábát. Lilly Mojyamon jobb karján csimpaszkodott, miközben a szőrös digimon a baljával ütötte a lány fejét, ökölbe szorított kézzel. A lány orrából vékony vércsík folyt le.
- LILLY!!!!!! – Palmon szinte eszét vesztve rohant a bajnoknak. Mojyamon kezében megjelent a csontbumerángja és úgy ütötte el a kis virág digimont, mintha csak egy baseball labda lenne. Palmon nyekkenve ért földet a kemény jégen.
- Elég! Könyörgöm, hagyd abba! Ne bántsd őket! Az én ötletem volt, hogy ide jöjjünk! Ha megakarsz büntetni ezért valakit, az én legyek, ne a barátaim!
- Lilly… - súgta erőtlenül, a kibuggyanó könnyeivel küzdve Palmon.
Terra térdre rogyott. Tehetetlen volt. Már jó ideje nyomogatta a Digivice-án lévő gombot, hogy digiváltoztassa Impmont, de úgy tűnik, hogy a kétségbeesés és a félelem nem termel elég energiát a szint lépéshez.
Ha ez így folytatódik, akkor Lilly meg fog halni! Nem! Nem történhet meg megint! Nem veszíthetem el megint a legjobb barátomat! Nem veszíthetem el Lillyt is, ahogyan őket! Nem történhet meg! Én…én elutasítom a halált! Elutasítom, hogy ez az egész megtörténjen!
Mikor idáig jutottak a kétségbeesett gondolatai a Calumon homlokán lévő vörös háromszög felragyogott és egy vörös fénynyalábot lövellt ki, egyenesen a jéggé vált vízesés felé. A vízesés elnyelte a sugarat. A jég valósággal megborzongott, rémisztően recsegni kezdett, majd, mint valami hullám, végigfutott rajta újra és újra egy, az északi fényre emlékeztető színes fénysugár. Az egész barlangteremben nappali világosság lett.
- NEM! Mit tettetek?! A kincs… a szent ereklye, amire vigyáznom kell még az életem árán is…. – Mojyamon Lillyről teljesen megfeledkezve, döbbenten bámulta a szivárvány színeiben játszó jégtömböt.
- Sajnálom. Nem tudom pontosan, hogy hogyan, de ártottunk neked a jelenlétünkkel, ugye? Bocsáss meg. De nem tehettünk más. Ez. Ez szólított engem már messziről. – mondta csendesen Lilly, ahogy elengedte a fehér szőrgolyó karját és erősen támolyogva elindult a megfagyott vízesés felé. Mindenki néma mozdulatlanságban nézte, ahogy a véres arcú lány a jégtömbhöz biceg.
- Itt vagyok. Most már itt vagyok. – suttogta Lilly, miközben megérintette a fagyott vizet és a homlokát a hűs falnak támasztotta. Ott ahol a keze megérintette a jeget, fehér ragyogás izzót fel. Mintha valami elvált volna a tömbtől. A fehér fény megtöltötte az egész jégbarlangot. Az eddigi csontig hatoló hideget egy pillanat erejéig nyári meleg váltotta fel, több helyen is megolvasztva a jeget. Majd mindez a semmivé lett. A vízesés még mindig világított, de Lilly most már a jégtömb tövében ült, a lábait felhúzva, a fejét a térdén nyugtatva. Alatta egy nagy pocsolyányi hólé borította a talajt.
- Lilly! – Terra a barátnőjéhez szaladt és szorosan magához ölelte. Calumon a kuporgó lány vállára ugrott és boldogan mosolyogva átölelte.
- Szorítotok. – motyogta Lilly.
- Sajnálom. De hála az égnek, jól vagy. Annyira….szipp….annyira aggódtam. – pityeredett el Terra.
- Bocsi, hogy aggódnod kellett miattam. De most már jól vagyok. Nincs semmi baj.
- Plant Shock! Poison Ivy! – Palmon Mojyamonnak rontott. A jeti digimon a váratlan rohamtól hanyatt esett. A következő pillanatban a virághajú lány már a nagydarab lény mellkasán térdelt és minden erejét beleadva pofozta.
- Elég! Fejezd be! Vége van! – csitította Impmon, miközben lefogta Palmont és elhúzta a bajnok közeléből.
- Eresz! Megölöm! Megölöm, amiért bántani merte Lillyt!
A növény digimon vergődve próbálta lerázni magáról Impmont, de a lila kobold szorosan tartotta. Mojyamon mozdulatlanul feküdt tovább a földön, üres szemekkel bámulva a jégplafont. Mikor megszólalt, a hangjából eltűnt az addigi harag és düh. Csendes hangja rekedten szólalt meg a sok kiabálás után.
- Enged el. Megérdemlem. Üssön addig, amíg el nem múlik a mérge.
Palmon mérgesen lerázta magáról Impmon kezeit és újabb rohamra indult. Félúton azonban megtorpant a szelíd kérés miatt.
- Palmon. Kérlek, ne bántsd. – Lilly Terrára támaszkodva elindult a digimonok felé.
- Lilly….- Palmon zöld arcán könnyek csordultak végig, végül a társa felé szaladt és átölelte a derekét. A bizonytalan lábakon álló lány leguggolt és megölelte digitársát. Sokáig így maradtak, bezárkóztak az egymáshoz fűződő kötelékük saját kis világába.
A vízesés jege nagyot reccsenve ketté hasadt. Sötét pára szivárgott ki a résen át, mely fojtogatóan betöltötte a barlangtermet.
Átkozott kiválasztottak! – mennydörögte egy sötét, gyűlölettől és gonoszságtól telt, mély férfihang. A hangba az egész barlangrendszer beleremegett. Impmon és Palmon minden izma rugó módjára megfeszült, a szemeik egészen összeszűkültek.  Torkukból halk, ám mélyről jövő, fenyegető morgás tört fel. Testükön enyhe borzongás futott végi. Mojyamon magzatpózban kuporgott a jégen és egész testében remegett. Calumon visszavonult a Terra kabátjában lévő menedékére, de a kabát alól kiszűrődő morgás alapján ugyanúgy reagált, mint a két újonc.
Folyton folyvást keresztbe tesztek nekem, de ezúttal nem fogjátok megakadályozni a visszatérésemet! Örüljetek a kis győzelmeiteknek, a végén egyedül én fogok nevetni, míg ti holtan fogtok feküdni a lábaim előtt! Mojyamon, te szerencsétlen! Megmondtam, hogy végezz mindenkivel, aki ide jön, hogy megszerezze a Sötétségfényét! Volt alkalmad, mégsem ölted meg ezt a nyomorult kék fruskát! Miattad már hármat sikerült aktiválniuk ezeknek az alsóbbrendű embereknek! Bár, jobban belegondolva ez nem teljesen a te hibád. Hiszen sikerrel jártál volna, hogyha a Hívó nem avatkozik közbe. – a fekete pára ennél a résznél baljóslóan közel keringett Terrához, mintha csak ujjal mutogatott volna.
- Takarodj a közeléből! – ugrott vicsorogva a lány és az árny közé Impmon. A kobold előtt egy duplakör jelent meg, amelynek a közepén egy furcsa ábra rajzolódott ki. A sárga jel felizzott és több méterrel hátrébb szorította a gonosz ködöt. A pecsétféleség eltűnt, Impmon pedig zihálva fél térdre rogyott.
Igaz is. Csaknem elfelejtettelek téged és a többi idegesítő kis bolhát. Ha az a rühes kutya nem lépet volna közbe, mostanra már egy zárral kevesebb lenne a börtönajtómon.
- Menj el. – mondta egy remegő, mégis, valahogy erőt sugárzó hang.
Dacolni próbálsz velem, aprólék?
- Azt mondtam, hogy MENJ EL! – kiáltotta Lilly. A kezében tartott valami zöld fénnyel felizzott, és mint egy zöld akadály végigsöpört az egész barlangon. A baljós pára megsemmisült az akadályhullám nyomán.
Még nincs elég hatalmam ebben a világban, hogy fizikailag ártsak nektek. De ne higgyétek, hogy utoljára találkoztunk. Amíg nem jön el a nap, hogy személyesen pusztíthassam el a kiválasztottakat, a rémálmaitokban mindig veletek leszek. – mondta gonoszan kacagva az utolsó ködpamacs, mielőtt semmivé lett.
A gonosz aura megszűnt, mintha a fulladt levegőt hírtelen friss hegyi szellő váltotta volna fel. A jelenés eltűnésével Palmon ájultan terült el a jégpadlón, Impmon pedig összerogyott, zavaros tekintete alapján csak félig-meddig volt az öntudatánál. A falakban hullámzó fényjáték is megszűnt. Tehetetlenül, kiszolgáltatva, elnyelve a sötétségben, a föld mélyén ragadtak.
- Juttass ki minket innen, kérlek! – suttogta Lilly a kezében tartott apró, zöld köves nyakláncnak. A gyomra felfordult, mikor megérezte az ismerősen kellemetlen érzést. Olyan volt, mintha egy lifttel indulna felfelé. Minden bizonnyal elájulhatott, mert mikor kinyitotta a szemét, a tekintete Moosemon busa fejével találkozott. A nagydarab szarvas érdes, meleg nyelvével nyalogatta a fagyos arcát. Lilly zavarodottan pislogott, miközben a digimon kék agancsaiba kapaszkodva felállt. Újra kint voltak a barlang bejáratánál, ahonnan elindultak. Moosemon korábbi fekhelye mellett most helyes kis tábortűz pattogott, vidáman táncoló lángokkal. A tűz mellett Calumon ücsörgött, aki boldogan calu-zva szaladt hozzá, mikor meglátta, hogy felébredt.
- Mi..? Hogyan? Mikor? – kérdezte értetlenkedve a lány.
- Alig pár perce. Zöld fény tört elő a talajból, amikből hirtelen megjelentetek ti. Aggódtam értetek. Ijesztően morajlott és remeget az egész környék. Féltem, hogy már sose jöttök fel.
- Meddig voltunk lent?
- Egy napig. Látod? Már egészen besötétedett odakint. – Moosemon helyett másvalaki válaszolt. Impmon a jégfalnak támaszkodott és a sajgó halántékát dörzsölte.
- Honnan veszed biztosra, hogy csak egy nap volt? Attól, hogy most este van, akár több napig is oda lehettetek. – vetett ellen az újoncnak az armor.
- Ha így lenne, te már nem lennél itt. – jelentette ki csípősen a kis kobold. Moosemon szúrósan nézett rá, de egyébként csöndben maradt. Impmonnak igaza volt, ha reggelig nem kerülnek elő, a szarvas digimonnak mindenképp tovább kellett volna állnia.
Lilly a kimerültségével mit sem törődve odament a közelben fekvő Palmonhoz és finoman elkezdte ébresztgetni. Nem messze tőle Impmon – Calumon hathatós segítségével (vagy épp akadályozásával) - ugyanúgy keltegette Terrát. Moosemon pedig a patáival böködte a nagydarab Mojyamont.
Miután mindenki magához tért, zavart csönd telepedett rájuk. Mindenkiben kérdések egész sora kavargott. Mi volt ez az egész? Ki, vagy mi volt az a fekete pára? Mit jelenthetnek a szavai? Miért volt tele annyi gyűlölettel? Miért nevezte Terrát a Hívónak? Egyáltalán, mit jelent az, hogy Hívó? És mik a Sötétségfényei?
Calumon bírta a legkevésbé elviselni a feszült csendet. Eleinte csak fészkelődött, végül már fel-alá járkált a többiek előtt.
- Calumon nem bírja ezt tovább! Mindenki olyan komoly! Mosolyogjatok, hiszen végre mindenki kijutott! …….Calu…..Mondjatok már valamit…….. – az apróság szomorúan visszahúzta a füleit és lehorgasztott fejjel állt.
- Igazad van. Vidámnak kell lennünk, hiszen mind élve visszajutottunk. – szólalt meg elsőként Terra, és egy halovány, de meglepően őszintére sikeredett mosolyt erőltetett az arcára.
- Szabad vagyok. Szabad vagyok! – kiáltotta a boldogságtól sírva Mojyamon, kisebb szívrohamot idézve elő mindenkiben a váratlan kitörésével. – Már el is felejtettem milyen remek érzés is a szabadság! Köszönöm, drága! Kérlek, bocsáss, meg amiért bántottalak oda lent! – ragadta meg Lilly kezeit, a szőrős mancsaival.
- Rab voltál talán? – Lilly igyekezett másra terelni a bajnok figyelmét és lehetőleg eltávolodni tőle, mert a jeti orrából csöpögő nyúlós folyadék veszélyesen közel himbálózott a fejéhez.
- Igen! A téli viharokban itt találtam menedéket. De mikor élelmet keresve túl mélyre mentem, megcsúsztam és sok-sok métert zuhantam lefelé. Teljesen eltévedtem! Aztán a hang megszólalt és megfenyegetett, hogy megöl, ha nem teljesítem a feladatot, amit rám bíz. – mesélte megpróbáltatásait bőgve a szőrmók.
- És az az árny krapek azt mondta neked, hogy az a megfagyott vízesés egy szent hely, te pedig ösztönösen bekattantál, mikor megjelentünk ott, igaz?
- Igen, így történt. – helyeselt Mojyamon Impmon feltevésére. Aztán folytatta a bömbölést. – Annyira sajnálom! Ne haragudjatok! Sajnálom! Bocsánat!
- Jól van, jól van, nem haragszunk rád. Te csak a körülmények áldozata vagy. – nyugtatta a kék hajú lány. Terra csatlakozott a sétáló szőnyeg vigasztalásához.
- Most komolyan megbocsát neki? – súgta oda Palmonnak Impmon.
- Mivel ő mondja, kinézem belőle. De szerintem a gyors megbocsájtásban az is közre játszik, hogy ha nem hallgattatjuk el gyorsan Mojyamont, reggelre belefogunk fagyni a könnyeibe. – válaszolt szintén suttogva Palmon.
- Társaságban nem illik sugdolózni! – szólalt meg mögöttük vidáman Calumon. Aztán komoly arccal, halkan hozzátette: - Vagy ti „olyan” kapcsolatban vagytok?
A két újonc egy pillanatig csak nagy szemekkel bámult a kezdőre. Hirtelen nyögni-nyelni nem tudtak a kérdést hallva. Majd Impmon úgy elkezdett nevetni, hogy hanyatt esett. Palmon is kuncogni kezdett a képtelen feltevést hallva.
- Nem, egyáltalán nem. – válaszolt két kuncogás között a lány Calumonnak, aki durcás arccal nézett rájuk zöld szemeivel. A kis digimon egészen addig maradt így, amíg be nem fejezték a nevetést.
- Ne haragudj, nem téged nevettünk ki. – tette Calumon vállára a kezét engesztelően Palmon.
- Nem haragszom. De csak akkor, ha elmondjátok, hogy mit jelent az, ha valakik „olyan” kapcsolatban vannak. Calumonnak sose válaszolnak erre a kérdésre.
Impmon a szájára tapasztotta a kezeit, ahogy próbálta magában tartani a kitörni készülő újabb nevető-rohamot.
- Tudod mit, Calumon, megígérem, hogy ha egy kicsit nagyobb leszel, majd elmagyarázom neked. Rendben?
- Ti is olyanok vagytok! – mutatott rájuk vádlón Calumon - Felnőttek!
 Impmon eddig a pillanatig bírta, a földön gurulva hangosan hahotázott. Calumon utána eredt és a kobold digimon farkába csimpaszkodva próbálta megállítani, de csak annyit ért el, hogy a nyíl alakú farokkal együtt ő is gurulni kezdett. A forgó nevető tömeg és a szintén forgó, hosszan óóóóóóó-zó test kigurult a barlangból a szabad ég alá. Palmon nevetve utánuk szaladt, és sikerült leszednie a teljesen elszédült Calumont Impmon farkáról.
- Látom, idekint aztán megy a mókázás. – jegyezte meg mosolyogva Terra, a barlang szájában állva. Mellette feltűnt egy Lilly is, akinek még mindig koszos volt az arca a ráfagyott vértől, de a szemeiben csillogó vidámság mindenkit megnyugtatott, hogy nem esett komoly baja.
Semmi értelme nem volt ennek a váratlan, könnyed hangulatnak. De egyszerűen mindannyian eljutottak arra a szintre, mikor a melankólia és az átélt események olyan szinten rájuk nehezednek, hogy a hatalmas feszültség valami apróság miatt kipukkad és ők már nem tudnak semmi mást csinálni, mint egy kis vidámsággal a gondok szemébe nevetni, hogy meneküljenek azok súlyától.
- Azok meg micsodák, calu?! – mutatott az égre Calumon. A többiek is felnéztek a sötétkék űrbe, melyet ezen a szinten most sem a Gin, sem a Kin nem világított meg. Az ég mégsem volt üres. Három apró fénypont ragyogott odafent.
- Hiszen ezek.... csillagok. – ámult el Terra.
- A Sötétségfényei. Milyen találó név ez. Jobban belegondolva, a csillagok tényleg az éjszaka apró lámpásai. – nézte elbűvölve a három pontot Lilly. Kutatott valamit a zsebében, majd előhúzta a zöld köves nyakláncot és feltartotta. A Digivilág új csillagainak sápadt fénye megvilágította a kő belsejében lévő ábrát. Egy ötlettől vezérelve a markába fogta a láncot. A tenyerei között halványan felizzott a zöld fény és az égen az egyik csillag erősebben kezdett világítani.
- Az ott a miénk, Palmon. – mutatott arra Lilly, amelyik az előbb a legfényesebb volt.
- De mégis, mit jelképez?
- Az Együttérzést. – jelentette ki magabiztosan Terra.
- Igen, tényleg azt. Honnan tudtad?
- Nem is tudom. De, ha egyetlen szóval kellene téged leírnom, akkor ez lenne az. Együttérzés.
- És ha magadat kellene így jellemezned? – kíváncsiskodott vidáman Lilly.
- Az első szó, ami eszembe jut Terráról, az a Védtelen!
- Kösz Impmon, én is nagyon szeretlek.
A többiek vidáman felnevettek. Visszamentek a barlangba, ahol a nyárson végre elkészültek a húsalmák. Evés közben Lilly a digivice-ára érkező üzeneten gondolkozott.
Szép munka volt, Lilly. Sok veszélyt kellett kiállnod, de végül megszerezted a Sötétségfényedet, az Együttérzést. Még rengeteg nehézség áll előtted és a barátaid előtt, de ne félj! A Sötétségfénye majd megvéd attól a gonosz árnytól, aki az életedre tört és rád szabadította az őrjöngő Mojyamont. A többi dologgal azonban neked kell szembe nézned. Higgy magadban, Palmonban és a barátaidban, mert együtt minden akadályt le tudtok győzni. Egy kis segítség a későbbiekhez: Ötödik, ki igyekszik az arany középutat követni.