12. fejezet

A háború előszele

Digivilág, Sötétvár

A vár csak úgy nyüzsgött a rengeteg gyülekező digimontól. Noha a Tanács csak 2 napja döntött a háborúról a Rémálom hadsereg nagy része már összegyűlt a vár alatt. A sereg végtelenül hűséges Murmuxmonhoz. Három éve, mikor a Gróf a lordok közé került gyakorlatilag a semmiből hozta létre ezt a hatalmas, erős, egységes, és fegyelmezet sereget.  A Rémálom hadsereg összesen 30 légióból állt, mindegyik légiónak külön tisztjei, zászlaja és harcmodora volt. Ennek ellenére a Gróf irányítása alatt egy teljes, erős egységbe tudtak tömörülni a különböző szintű és személyiségű digimonok. A csatában mindegyik légiónak más és más feladata van, de mégis olyan ritmikusan hajtották végre a vezérük taktikáit, mint egy olajozott gépezet. A harcosok már nem egyszer megmérkőztek kisebb ütközetekben, mikor a Sötétség új területeket foglalt, de elsődleges feladatuk a terület belső békéjének megóvása. Kis egységekben (10-20 fő) egy-egy falu vagy város védelme volt a feladatuk és, hogy megakadályozzák, hogy a Fény elpusztítsa a várost, vagy lázadást szítson benne. Bár utóbbira még sosem volt példa. A Sötét területen élő egyszerű digimonok elégedetten éltek. Minden szinten 1-2 vár állt ahová évente kétszer elküldte a város az ott élők közös adóját. Az adóból a várban megtartottak annyit, amennyiből el tudta tartani magukat, a többit pedig tovább küldték a Lordnak, aki azt a területet uralta. Ez a rendszer különösen azóta működött hatékonyan, hogy a sereg emberei gyűjtötték és szállították az adókat. Az előtt a Lordok a szolgáikat küldték és gyakran többet szedtek be, mint kellett volna, vagy többször adóztattak a kelleténél. Ez különösen azokra a területekre volt igaz ahol a Kapzsiság Lordja, Barbamon és a cím nélküli Lord, MaloMyotismon uralkodott. De mióta ez megszűnt a digimonok jól éltek.
A sereg izgatottan készült a háborúra. A városok védelmét és a kisebb határvitákat leszámítva még sose harcolt nyíltan a Fény ellen. Igazából, még nagy harcban se vettek részt. Noha azok, akik nem védelmeztek várost egész évben gyakorlatoztak, - aminek az lett az előnye, hogy megtanulták a többi légió harcmodorát, és jelzéseit, valamint összeszokottan voltak képesek harcolni – egy másik sereg ellen teljesen más harcolni, mint mikor egymás ellen gyakorlatoznak. Ennek ellenére nem aggódtak. Teljesen megbíztak a Grófban. A bizalmukat hamar megnyerte, mert nem olyan volt, mint a többi Lord, akik felbéreltek egy csomó erős digimont a céljaikhoz és a trónjukról dirigált nekik. Nem. A Gróf az embereivel együtt gyakorlatozott, és velük élt, - hogy ne kelljen a folyamatos tisztelgéseket hallgatnia mikor átvonul a táboron gyakorta vette fel az alacsonyabb szintű formáit, és beolvadt az emberei közé. Így, hogy nem tudták, hogy esetleg a mellettük kártyázó digimon valójában a sereg fővezére, sokkal nyíltabban beszéltek előtte a tábori élet gondjairól, és arról mit kellene szerintük megváltoztatni. A vezérük pedig miután visszatért a mega alakjába meg tette a kellő intézkedéseket, hogy javítsa katonái körülményeit.
A másik ok, ami miatt annyira szerették a Grófot az volt, hogy többnek tartotta a katonákat holmi föláldozható bábuknál. Valamennyi seregben szolgáló digimont ismerte, ami nagy teljesítmény, tekintve, hogy a légiókban szolgáló katonák összlétszáma 144000 fő. Vezető pozíciót nem lehetett vagyonnal, behízelgéssel vagy bármilyen más alávaló módszerrel szerezni. Murmuxmon maga választotta a tiszteket, rátermettségük alapján. A fővezér alatt rangban a három tábornok következet. Ornismon, Darkdramon és Gaiomon némán figyelte, ahogy a sereg készülődik. Már akkor elkezdték szervezni a tábort, mikor Murmuxmon elindult a gyűlésre. Noha nem voltak jelen, de hallottak a Gróf tombolásáról, mikor megtudta a fivére halálát. Meg tudták érteni, hogy kibukott a hírtől. A fővezér és a tábornokok között erős barátság volt, és Beelzemont is jól ismerték. Tisztában voltak vele, hogy a testvérek milyen közel álltak egymáshoz. Felnéztek a Sötétvár legmagasabb tornyára, ahol Murmuxmon dolgozó szobája volt.

A toronyban lévő szoba meglepően tágasnak tűnt, noha a rengeteg holmi miatt inkább egy egérlyukhoz hasonlított. Középen egy nagy tölgyfa íróasztal foglalt helyett, mögötte egy kényelmes karosszék. A szoba egyik oldalán a falaknál plafonig érő könyvektől roskadozó könyvespolcok sorakoztak. A másik oldalon a falak tele voltak a különböző szintek térképeivel. A padlót finom szövésű szőnyegek borították. Az asztalon általában tornyosuló irathegyek most a földön hevertek. Az asztalon csak egy szépen faragot kis láda volt, mellette egy különös szerkezettel. Egy alig 50 centis kis gép, ami egy holografikus térképet jelenítet meg maga mellett az asztalon, ami szinte az egész asztalt befedte. A térkép négyzetekre lett osztva, egészen úgy nézett, ki mintha egy sakktáblát raktak volna alá. A térkép a Mezők szintjét mutatta. A szék felőli oldalon gyönyörűen faragot és festet bábuk sorakoztak a különböző négyzeteken, az ajtó felőli oldalon egyszerű, alig-alig megfaragottak álltak. A székben Murmuxmon elgondolkodva figyelte a terepet és a bábukat. Az előtte lévő dolog játék és hadászati eszköz egyben, más néven sztrak. A sztrak lényegében az emberi világ sakkjára, shogijára és egyéb logikai táblajátékaira hasonlított. De több volt azoknál. Egy sztrak segítségével kilehet dolgozni a legjobb taktikát egy adott harctérre, vagy ha ismerjük az ellenfél harcmodorát akár az egész csatát le lehet előre játszani. A szebb bábuk a Rémálom hadsereg légióit ábrázolták. Pontosabban a cohors-okat melyekből 300 volt a seregben.
A Rémálom hadsereg különböző kisebb egységekre volt osztva, hogy könnyebb legyen az irányítás. A legkisebb harcban jelentős egység a centuria, amelybe 80-80 katona tartozott. 1 centuriát 10 hálókörzetre, contuberniumra osztottak, az azonos contuberniumban lévő katonák egy barakkban vagy hálóhelyen aludtak. 6 centuria alkotott egy cohorst. 10 cohors pedig egy légiót. A 30 légió pedig a Rémálom hadsereget.
Murmuxmon elgondolkodva fogta meg az egyik bábút, amely a 19. légió 8. cohorsát ábrázolta. A bábu egy Sealsdramont ábrázolt, mivel ezt a cohorst ezek a digimonok alkották. Előre tolta őket pár mezővel, miközben hangutasítást adott a táblának, hogy hogyan értelmezze a lépést.
- Zárt, ék alakzat. Felderítés. – a másik oldalon a sztrak két bábut tolt a felderítésre kiküldött bábu elé. Majd recsegős gép hangjával utasított.
- Hármas és ötös szakasz, Angemonok. Frontális támadás. – a figurák az utasításoknak megfelelően haladtak egymás felé, míg tüzelési távolságon belülre nem kerültek. Ekkor a tárgyak fölött kivetült egy középen elfelezet csík, ahol a létszámok voltak feltüntetve, és reálisan kezdtek csökkenni, hogy melyik oldalon mennyi veszteség történne a valóságban, valamint, hogy a vesztéség mértéke a csata hányadik percében történne.
- Behorpadás és visszavonulás. A sereg félhold pozícióba rendeződjön. – utasította Murmuxmon.
A Sealsdramon figura elkezdet hátrálni, a másik 2 bábu pedig követte. A csíkok szerint a Gróf csapata alig szenvedet 5%-os veszteséget, míg a sztrak által irányított csapatok nagyjából 30%-a eleset.
- Kettes, hetes, tizenkettes szakasz, Angewomon, Piximon, Pegazusmon. Erősítés. – adta ki a parancsot a géphang.
A hátráló figura már csaknem beért a Rémálom hadsereg félhold alakban felálló bábui köz. Az alig faragot 5 támadó egység összevárta egymást, majd megrohamozták a sereget.
- Bezáródás és megsemmisítés. – mondta nyugodt hangon a mega digimon. A félkör bezárult és az angyal digimonokat ábrázoló figurák feletti csík rohamosan fogyni kezdet, mígnem teljesen lenullázódott.
- Csata félbeszakítása. Beállítások menü megjelenítése. – szólat meg újra.
Nem jó. Még mindig nem jó. Nem tudok rendes stratégiákat kidolgozni a különböző szintekre, ha nem tudod meg még többet a Fény seregéről és a harcmodorúkról. Addig csak a ködben tapogatózok. Unimon szerint nincs a Fénynek serege. De hát ez lehetetlen! Sereg nélkül nekünk rontani, egyszerűen őrültség! Mi több öngyilkosság! Annyira még ők sem lehetnek ostobák, hogy azt higgyék, hogy csak a Lovagokkal legyőznek bennünket. Most megpróbálok egy másik beállítással harcolni.
A Fény seregének háromszoros túlerőt írt, valamint a sereg 40%-át megaszintűre állította. És a Rémálom hadseregnek egy kedvezőtlen területű szintet állított be. Nagyjából ilyen arányokra számított az igazi harcban. Elindította a sztrakot. Így már nehezebben boldogult, és minden idegszálával a táblára kellett koncentrálnia, ha győzni akart. És ő pontosan ezt akarta. Ha a győzelemre kell összpontosítania, ki tudja a gyász zárni az agyából. Nem engedheti meg magának, hogy a szívét nyomó bánat befolyásolja, és ez által elveszítsék a háborút.
A sztrak keményen szorongatta és egy kicsit leállította a játékot, hogy átgondoljon egy bonyolult hadmozdulatot, amivel megváltoztathatja az állást. De az emlékek aljas módon befurakodtak az agyába, kiszorítva minden mást.

Retteget és teljesen össze volt zavarodva. Nem értette mi történt. Egyik pillanatról a másikra leszakadt az ég és lángba borította a világot, melyet ismert. Az apró Kiimon sírva és reszketve kereset fedezéket a házukból maradt lángoló romhalmok között. Még nagyon fiatal, nem képes megérteni, hogy mi is történt valójában. A napnyugta után a falura támadó Angemonok és Piddomonok harcoltak a faluban élő digimonokkal, akik az utolsó erejükig védelmezték mostanra lángokban álló otthonaikat és még életben lévő szeretteiket. Ám a túlerőben lévő angyal digimonok ellen kevés esélyük volt. Kiimon nem értette, hogy miért támadtak rájuk. Azt se tudta hova tűnt az anyja Floramon miután az egyik támadás becsapódott a házukba és összedöntötte azt. Valamint az is rejtély volt számára, hogy miért kering a levegőben annyi adat darab, amik színes adat-pamacsokká tömörültek, amilyeneket ő is gyakran kergetet és szétrúgott a barátaival, hogy aztán megnézzék, ahogy újra összeállnak.  
Hirtelen reccsenést hallott hátulról. Megfordult. Egy Angemon állt mögötte, aranyszínű botját a magasban tartotta, hogy legyen ereje a csapásának, amellyel elpusztítja a baby szintű „ellenségét”. Kiimon rémülten behunyta a szemét és várta a véget, noha ezzel nem volt tisztában. De a csapás nem jött. Helyette fémes kondulás hallatszott. Kinyitotta a szemét és elakadt a lélegzete. Előtte egy vörös, szárnyas ördög digimon volt fél térden és a háromágú szigonyával állította meg Angemon botját.
Kiimon szeme megtelt könnyel a megkönnyebbüléstől. Meg ismerte Boogeymont, édesapja bajnok alakját.
Most már minden rendben, – gondolta - hiszen itt van apa és ő a legerősebb, tehát most már minden rendbe jön. Olyan lesz minden, mint napnyugta előtt, mielőtt leszakadt volna az ég és elkezdődtek ezek az ijesztő dolgok.
De a dolgok nem voltak olyan rózsásak, mint a kicsi gondolta. Boogeymon már az ereje végén járt és rengeteg sérülést szerzet. Ha nem pillantotta volna meg az Angemont, ahogy a kisebbik fia felé megy valószínűleg már összerogyott volna a romok között, hogy pihenjem mielőtt a következő támadóval küzd meg. Mégis erőt adott neki a harag, hiszen Floramon nem hagyná magára a kicsit, hacsak nem történt vele valami. A másik fiát, Yaamont se látta sehol. Tudta, hogy délután elmentek a város melletti erdőbe játszani a barátaival. Csak remélni tudta, hogy nem pont ma tartották be, hogy napnyugtára visszaérjenek. Valószínűleg lesz annyi eszük, hogy ne jöjjenek ide, ha látják a harcot a dombról. – futott át reménykedve az agyán, miközben kivédte Angemon következő csapását. Nem volt sok esélye az angyal ellen. Teljesen kimerült, az ellenfele viszont láthatóan még nem harcolt sokat és rengeteg ereje maradt. Semmi esélye, de fel kell tartoztatnia amíg Kiimon elmenekül. 
Kiimon szemei ragyogtak, ahogy apját figyelte. A fáradtságtól remegő térdek, a számtalan seb és a kizárólagos védekezés nem rontotta számára az összképet. Minden porcikája hitt benne, hogy az ő apja a világon a legerősebb és a legbátrabb. Valamint az is, hogy egymaga elkergeti az összes fehértollú, botos idegent, akik elpusztították a házakat. Épp ezért volt akkora a megdöbbenése mikor Boogeymon ráparancsolt.
- Kiimon fuss az erdőbe! Most!
- De-de hát miért? Hiszen győzni fogsz!
- Ostoba kis vakarcs. Megkíméllek tőle, hogy tovább rontson az itteni sötétség. Gyors halálod lesz. Hand of Fate!- Angemon elengedte a jobb kezével a botját és Kiimon felé ütött. Az ökléből egy energia csóvát lőtt, ami sebesen repült a teljesen ledermedt baby felé. De Boogeymon se tétlenkedet. A csapás elé vetette magát, hogy felfogja és a farkával a levegőbe ütötte a fiát, mint egy labdát. A kicsi a falu széle felé repült. Nem lőtte nagyon magasra, így mikor földet ért pár horzsoláson kívül más baja nem lett. De biztonságos távolságba került Angemontól.
Mikor feltápászkodott Kiimon kiköpte a szájába került homokot. Villámcsapásként tudatosult az agyában, hogy mekkora veszélyben volt és rögtön megfordult, hogy megnézze, apja jól van-e. A vastag füstrétegen át látta, ahogy Boogeymon és Angemon viaskodik, de aztán a feltámadt szél eltakarta őket. Egy ideig semmit se látott, majd újra mozdult a szél és megint oda látott. De csak Angemon állt a lángoló romok között. Az apja sehol se volt. Csak adat törmelékek voltak azon a helyen ahol utoljára látta.
- Miért? Miért? Miért tűnik el mindenki? Miért hagytak egyedül?
Az apró digimon szemébe könnyek szöktek. Nem értette ezt az egészet. Rémült, összezavarodott és elveszett volt. Az Angemon aki majdnem megölte az előbb, közeledet felé. Szerencsére a kicsit a füst előle is eltakarta. Még néhány digimon küzdött a faluból. Egy Dobermon támadása összeütközött 2 Angemon hand of fate támadásával, ami hatalmas robbanást okozott. A robbanás szele felkapta Kiimont és egy nagy törmelék kupac aljához vágta, aminek a teteje ennek hatására a fejére zuhant és ő beszorult a deszkák és kövek közé. Egyedül nem tudott kiszabadulni, de végül ez mentette meg az életét. A törmelék alatt nem látták meg az angyal digimonok. A kicsinek végtelennek tetsző, rettegéssel telt idő után egy hang ütötte meg a fülét. Eleinte nem értette, hogy ki kiabál és mit, de ismerős volt a hangja. A következő alkalommal már közelebbről hallotta a hangot.
- Kiimon! Merre vagy? Öcsi! Válaszolj!– megismerte. A bátyja Yaamon kereste. Remény költözött a szívébe.
- Bátyus! Itt vagyok!- kiáltott vissza, bár a csata zajában a vékony hangja alig hallatszott. Yaamon mégis meg hallotta.
- Kiimon! Beszélj még, hogy megtaláljalak! Itt vagy a romok között?
Végül sikerült megtalálnia azt a törmelék kupacot, ami alá Kiimon beszorult. Elkezdte félre lökni a deszkákat és az egyéb törmeléket. Pár perc után Kiimon újra szabad volt. Sírva odabujt Yaamon mellé.
- El kell tűnnünk innen. Köves csendbe. – súgta a bátya. És elindul az erdő felé.
- Eltűntek. Mindenki eltűnik. Te is eltűnsz bátyus? Megint egyedül fogok maradni?- a kicsi hangja szívbe markolóan kétségbe esett volt.
- Nem. Nem hagylak magadra. Mindig veled leszek és vigyázok rád. Az egész Digivilágra esküszöm. Ne félj, amíg engem látsz. Senki se bánthat, míg én itt vagyok. De most menjünk, mielőtt észrevesznek.
- Re-rend-rendben.- jelent meg halvány mosoly a picuri arcán. Elfutottak az erdőbe.

Murmuxmon megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle az emléket. Nem akart arra az éjszakára gondolni. Még kicsi és szörnyen naiv volt akkor. Nem értette meg a dolgokat. Csak később vált világossá előtte, hogy mekkora szerencséje volt, hogy a fivére a keresésére indult, kockáztatva a saját életét, noha elmenekülhetett volna a többiekkel. Előtte is kötődtek egymáshoz, de attól az éjszakától kezdve elválaszthatatlanok lettek. A testvéri szeretet és a tény, hogy csak egymásra számíthatnak eltéphetetlenül erőssé tette a köztük lévő köteléket. De az alávaló, becstelen Lovagoknak mégis sikerült elvágták ezt a köteléket. És e nélkül Murmuxmonban fájdalmas üresség maradt. Nem csak arról van szó, hogy testvérek. Egyben a legjobb barátok is voltak. Számtalanszor mentették meg egymás életét, együtt váltak erőssé és Démon Lorddá. A Gróf szenvedet a gyásztól és végre igazán megértette az eddig tőle annyira távol álló bosszúvágy értelmét.
Összeszedte magát és újra a táblára figyelt. Lépet és folytatta a „játékot”. Nagyjából félóra múlva megérezte, hogy valaki a rejtet alagút szájában áll és figyeli pár perce. Tudta ki az. Csak ketten tudtak az ebbe a szobába vezető titkos útról.
- Mért zavarsz nővérem? Történt valami?
- Van egy behatolónk. Az őrök azonnal el akarták fogni, de én rájöttem, hogy ki az. Így szóltam nekik, hogy hagyják, úgy is idetart. – Mysterymon közönyös hangon tette meg a jelentést.
- Szóval ide? Azt hiszem, sejtem ki lehet. Maradsz?
- Igen, kíváncsi vagyok, mit akar. Egyébként jól vagy?
- Miért ne lennék jól? Honnan veszed, hogy valami bajom van?
- A játékodból. Szokatlanul óvatos vagy, nem használsz olyan hadmozdulatokat, amelyek 5%-nál több áldozatot követelnek.
- Ez semmit sem jelent. Csupán nem akarok felesleges áldozatokat majd a valódi csatákban. A Digivilág nagy és minden szintet el kell foglalni, hogy az Angyal szintre jussunk. És miértelme lenne oda jutni, ha addigra nem marad sereg, ami elfoglalná?
- Hehehehe. Csak érdeklődtem, nem kell ennyire mellre szívni, egyébként is látom rajtad a bánatod, nem kell megpróbálnod szájalással meggyőzni az ellenkezőjéről.
- Bosszantóan jól ismersz.
- Ez a dolgom. Ne feled, én itt vagyok. Unimon is itt van, a tábornokok és a hadsereg is. Nem vagy egyedül, még ha úgy is érzed. Sokan állnak melletted.
- Jól tudom. Mindjárt itt lesz. Jobb, ha befejezzük a csevejt. Elvégre kellemetlenül jó a hallása.

- Mi a fenéért kell pont a legmagasabb toronyban ücsörögnie? A földszint, mért nem felelt meg neki? – bosszankodott az orra alatt BlackGatomon, miközben Sötétvár legmagasabb tornyának falát mászta. Már alig volt tíz méter az ablakig.
- Még hogy bevehetetlen vár. Simán belógtam anélkül, hogy észrevettek volna, pedig most itt az egész sereg. Phöf. Szánalmas.
Noha már elfáradt a hátralévő néhány métert gyorsan megtette. Felkapaszkodott az ablakba. Bent egy nagy íróasztalnál ült Murmuxmon, előtte egy furcsa szerkezet, ami valamilyen játék lehetett. De mikor jobban megnézte, rájött, hogy még se az. Sokkal valószínűbb, hogy valamilyen hadászati eszköz. Néma csendben elkezdet közeledni felé, vigyázva, hogy rá ne lépjen a padlón lévő irathalmok elszóródott lapjaira. A mega digimon láthatóan teljesen belefeledkezett a furcsa eszköz használatába. Mögé került és kecsesen felugrott a szék támlájára. Mindjárt. Még egy kicsit.
- Hello BlackGatmon. Vagy mondjak inkább Sötétség istennőjét, vagy esetleg Lilithmont?
BlackGatomon annyira megdöbbent, hogy ilyen lazán és váratlanul ráköszöntek, hogy elvesztette az egyensúlyát és a padlóra zuhant.
Honnan tudta, hogy itt vagyok? Pedig biztos vagyok benne, hogy teljesen hangtalan volt a becserkészésem. Szépen vagyunk. Én akarok rá ijeszteni, erre ő hozza ráma a szívrohamot.
- Ne törd a bájos fejecskédet, az őreim már akkor kiszúrtak, mikor a külső fal közelébe értél. Csupán azért nem kaptak el, mert kíváncsi voltam mit akarsz tőlem, ha már ilyen sunyin, lopakodva jössz.
- Mocsok szemétláda. – tette karba a kezeit BlackGatomon, duzzogva. Nem számított rá, hogy így csőbe húzzák.
- Igyekszem. De attól még érdekel, hogy mit keresel itt. Azt gondoltam, hogy a többi Lord csak az utolsó pillanatba toppan be, akkor is díszkíséretben. Óh, igaz is, milyen modortalan vagyok. Nem illendő mega alakban ülnöm, mikor egy olyan rangú hölgy, mint te alacsonyabb formában áll a házamban. – Murmuxmon vissza digiváltozot az újonc formájába. BlackGatomont meglepte. Noha a 7 Nagy Démon Lord már többször látta a többiek újonc alakját, a címertelen lordok jobb szerettek mega alakban maradni. Murmuxmon újonc formája nem meglepő módon ugyan az volt, mint a fivérének. Mindketten Impmonok voltak. De Murmuxmon máshogy nézet ki. Egy rendes Impmonnak lila bundája, piros sálja és kesztyűi, fehér arca, zöld szeme és sárga, gonosz arcú smiley volt a hasán. A Gróf viszont kicsit alacsonyabbnak tűnt, mint kellene lennie. A szőre bordó színű, a kesztyűi és a sála zöld, a szemei kékek, a hasán lévő smiley világoszöld.
Adatvesztett. Állapította meg döbbenten BlackGatomon. Meg esett, hogy ha egy digimon súlyosan megsérül és már elvesztett egy bizonyos adatmennyiséget, de túlélte, megváltozott a színe. Az ilyen más színű digimonokat nevezték adatvesztetteknek. Noha a fogalmat nem lehetett használni azokra a digimonokra amelyek egyszerűen más színváltozatok. Az adatvesztett és a más színváltozatú digimont általában a neve különböztette meg. Az adatvesztetteknek a neve ugyanaz maradt, mint a rendes színű társaiknak és átalakulva nem volt más színe. A színváltozatoknak viszont a neve módosult. Ezért minősült például az összes Black-kel kezdődő nevű digimon más színváltozat.
- Szóval? Mit akarsz?
- Pusztán kíváncsi voltam. Annyit hallottam már az általad szervezet Rémálom hadseregről, hogy úgy gondoltam próbára teszem. Mikor azt hittem, hogy azok a vaksi őrök nem vettek észre, úgy döntöttem megijesztelek, hogy aztán tudjak mit az orrod alá dörgölni. De alaposan csőbe húztál.
Egy ideig egyikük se szólt, és feszült csend telepedet közéjük. Érezhető volt, hogy BlackGatomon nem pusztán ezért jött. Impmon sejtette mi lehet az igazi oka, hogy idejött. De neki se volt ínyére, hogy erről beszéljen mással, pláne nem egy lorddal.  
A beszélgetéshez vezető csendet ajtókopogás zavarta meg.
- Mester! Híreim vannak! – hallatszott a túloldalról Mysterymon hangja.
Hála az égnek. Tökéletes időzítés nővérem.
- Búj be!- szólt ki Impmon, megkönnyebbülve, hogy tovább halaszthatja ezt a beszélgetést Blackgatomonnal.
Mysterymon fejet hajtva belépet.
- Mester találtak valamit a kiküldött egységek. Valamint Unimon jelentette, hogy BlackWarGreymon félórán belül ideér.
- Mit találtak? – kérdezte BlackGatomon aki nem tudhatta, hogy arról az egységről van szó, aki még mindig nyomokat kereset, hogy rájöjjenek mely Lovagok támadtak.
- Legkönnyebben úgy lehet elmagyarázni, ha lejössz megnézni. – felelt a lordnak mindenféle nekik járó tisztelet nélkül a hangjában.
- Hogy mersz tegezni, te szemtelen!?- háborodott fel a fekete macska. Dühében meg akarta ütni a szolgát, ám Impmon lefogta a kezét.
- Ne feled Bujaság Lordja, hogy kinek a várában vagy. Az én váramban rengeteg BlackGatomon van, elvégre az egyik cohorst alkotják. Nem sértődhetsz meg, ha letegez, elvégre Mysterymon rangban magasan fölöttük van. Ha nem vagy a mega alakodban itt ne várj annak járó tiszteletet. Újoncként és se várom el. Vezess oda minket Mysterymon ahova ezt a talált dolgot vitték.
- Gyertek utánam. – mondta a köpenyes, majd sarkon fordult és elindult a lépcső felé. A macska digimon magában dohogott, de nem szólalt meg hangosan.
Miközben átvágtak a váron BlackGatomonnak feltűnt, hogy noha rengeteg szolgával találkoztak egyik se köszöntötte őket hajbókolva, ahogy ő elvárta a saját szolgáitól, legyen bármelyik formájában is. Mi több, Impmon sokkal oldottabb hangulatban volt, mint valaha a Tanács ülésein. Láthatóan élvezte, hogy elvegyül a szolgák között és nem fárasztják a formaságokkal. A Bujaság Lordja megdöbbent a viselkedésén. A többi Lord mindig elvárta a tiszteletet, kivételt talán csak Beelzemon képezet, aki gyűlölte a rangjával járó formaságokat. Ez volt az oka, hogy ő nem tartott igényt saját várra és szolgákkal. Szerinte csak nyűgöt jelentettek.
Beelzemon. Fájdalmat érzet mikor rágondolt. Pontosabban a hiánya fájt neki.
Ó, az a hülye Beelzemon! Ha itt lenne, felpofoznám, amiért megölette magát. Mégis mit gondolt az, az idióta? Neki megy egymaga 5 Lovagnak, ahelyett hogy elmenekült volna. Nem, neki hősködnie kellett. Ó a bolond. Csak tudnám, hogy miért akadok ki a bolondságán!
Világ életében az ujja köré tudta csavarni a férfiakat. De Beelzemont soha. Ez szörnyen bosszantotta és még hevesebben igyekezet célt érni. Ám közben furcsa dolog történt. Minél inkább heccelték egymást ő valamilyen visszás módon egyre inkább megkedvelte a Lordot. Mi több talán még bele is szeretet, noha ezt még magának se ismerné be soha. Valószínűleg rá se ébredt, hogy mit is érez. Csak a fájdalmat és az ürességet érezte, ami azóta töltötte ki a lelkét, hogy értesült Beelzemon haláláról, de nem tudott rájönni mi okozza ezeket.
Eközben leértek az udvarra, ahonnan Mysterymon tovább vezette őket az udvar egy hátsó részében lévő deszkatetős, falatlan tárolóhoz. Itt leginkább sátor alkatrészek, fenőkövek, deszkák, fém alkatrészek, és nagy ládák lettek elhelyezve. Ahol a deszkatető érintkezett a kőfallal, egy kis viskó lett építve. A viskó mellett egy nagy halom ócskavas hevert. BlackGatomon éppen csípős megjegyzést akart tenni, hogy egy rakás ócskavas miatt kellett kijönniük, mikor közelebb értek és felismerte, hogy a roncs mi is volt egykor.
Behemoth, a démoni motor darabjai voltak. A motor hírhedt volt róla, hogy átvette a motorosa teste fölött az irányítást. Beelzemon volt az egyetlen, akit elismert valódi motorosának, csak ő tudta irányítani a vad járművet. Noha a motor nem digimon, de egy tudattal rendelkező digitális lény, hasonló, mint az egyik Lovag, Gallantmon Grani nevezetű repülő járműve.
Behemoth mellett egy gép digimon állt és különböző szerszámokkal igyekezte összerakni Behemoth-ot.
- Hogy haladsz Datamon? Meg lehet javítani? – kérdezte Mysterymon mikor oda értek.
- Én vagyok az egész Digivilágban a legjobb szerelő. Bármit össze tudok szerelni, és bármit meg tudok javítani. De ez, valami nagyon kemény munka. Sokáig fog tartani, talán hetekig, vagy hónapokig. És az se biztos, hogy van értelme. Igazság szerint olyan mintha sokkos állapotban lenne. Kisebb javításokat már végeztem rajta és kifejezetten utálta. Ha nem volt itt Lord Beelzemon mindig el akart gázolni, hogy hagyjam már békén. Ha meg itt volt, akkor is olyan fenyegetően bőgette a motorját rám, mint egy őrjöngő Mammuthmon. Most viszont semmi. Mintha elvesztette volna az életkedvét. – miközben Datamon beszélt Impmon komor arccal hallgatta, Mysterymon és BlackGatomon pedig oda ment a motorhoz. Mysterymon gyengéden megérintette a hűvös fémet és vigasztalóan simogatta.
- Hol találták? – tette fel a kérdést fahangon Impmon. Tudta fivére mennyire szerette ezt a motort. Fájt neki, hogy ilyen szörnyű állapotban látja. Ugyanakkor az, hogy előkerült esély, hogy megtudjanak valamit arról az éjszakáról.
- A Sziklasík szinten találták. Az úttól alig néhány méterre. Leeset a sziklák közé. Bár szerintem a legtöbb sérülést még azelőtt szerezte, hogy lezuhant volna. – válaszolt Mysterymon, miközben még mindig a motort simogatta szeretettel. Mind tudták milyen a Sziklasík. Csak 1-2 út vezet rajta keresztül, egyébként az egész szint magas, helyes sziklákkal volt tele, amiket csak fáradtságos munkával lehetet megmászni. Behemoth képtelen átjutni azon a szinten, ha nem az úton halad.
Mielőtt folytathatták volna a beszélgetést Unimon repült oda hozzájuk.
- Megérkezett BlackWarGreymon. De azt mondta, hogy nem jön be a várba, az Erdő szint végében vár minket.
- Jól van, mennyünk. Te is jössz BlackGatomon? – fordult a macska felé Impmmon.
- Természetesen.
Először Mysterymon szállt fel, mivel ő volta a legmagasabb hármuk közül. Elé ült Impmon, mögé pedig BlackGatomon, aki magában morgott, hogy leghátulra került. Unimon nekifutott és elrugaszkodott a földtől. A szokásos vad stílusában repült át a vár és a sereg fölött. 5 perc repülés múlva már tisztán látták az Erdő szint szélét és a fiatal fák között álló BlackWarGreymont. Unimon ügyesen lavírozott és finoman ért földet a mega előtt.
- Örülök, hogy látlak benneteket. Neked is örülök Bujaság Lordja, rég láttuk egymást. – köszöntötte őket a fekete páncélos mega.  BlackGatomon más körülmények között nem törődött volna egy BlackWarGreymonhoz hasonló független mega üdvözlésének, de most boldog volt, hogy valaki felismerte és valódi rangja szerint köszöntötte, noha nem is azzal a hódolattal a hangjában, amit megszokott.
- Jó látni, hogy egy darabban vagy BlackWarGreymon. Szinte biztos voltam benne, hogy elengedted a füled mellett a figyelmeztetésem, hogy ne harcolj. – szólította meg elégedettséggel a hangjában a köpenyes bajnok.
-  Hát, ami azt illeti belekeveredtem egy kisebb balhéba, de nem voltak ellenfelek számomra.
- Csak nem vetted komolyan, hogy elhiszem, hogy tényleg nem keveredtél harcba? Csak azt akartam elérni, hogy magadtól mond el, és ne kelljen kihúzni belőled. – közölte fanyar és egyben csípős hangon Mysterymon.
- Ááh. Pukkadj meg, hogy ennyire jól csavarod ezeket az átkozott szavakat. – mondta sóhajtva a mega. Mysterymon maszkja elkezdet oldalra dudorodni, ahogy a szájába szívta a levegőt, majd a kezeivel az arcára csapott két oldalt, az így kipréselődött levegő pedig pukkanó hangot hallatott.
- Így megfelelt? – kérdezte ártatlan és bájos hangon. BlackWargreymon csak a fejét rázta a többiekből viszont előtört a visszafojtott nevetés. Még BlackGatomon is elmosolyodott. Egyszerre háborította fel és nyűgözte le az a vidám, családias légkör, amit a várban tapasztalt. A szolgák és mesterük között nem álltak a rideg formaságok, így egy bizalmasabb, könnyedebb kapcsolat alakult ki közöttük, ami láthatóan még olajozattam működtette a környék életét.
- Megtudtam melyik Lovagok támadtak.
- Haljuk! – mondták mindannyian egyszerre.
-Leopardmon, Crusadermon, Dynasmon, Magnamon és Gallantmon. Amennyire tudom Gallantmoné volt az utolsó csapás. Ami viszont a meglepő, hogy semmi kézülődés nincs a Fény oldalán a háborúra. Pedig tisztában kell lenniük vele, hogy egy ilyen merénylettel háborút robbantanak ki.
- Szóval Gallantmon?! Személyesen végzek vele és a többi se él sokáig. – Impmon hangja ijesztően sötét és fenyegető lett, ahogy elméjét beborította a harag és bosszúvágy vörös köde.
- Ne hogy azt hidd, hogy csak te fogsz szórakozni. Én se fogok kimaradni a végzetükből. Aki hamarabb kezd el velük harcolni azé lesz a jog, hogy megölje őket. – szólt közbe BlackGatomon, ezzel kizökkentve Impmont.
- Ha már verseny lesz, én is beszállok. Nekem is ugyanannyi okom van elkapni őket, mint nektek. – mondta BlackWarGreymon.
- Rendben, akkor a gyorsabbé a jog. – egyezet bele Impmon.
Mysterymon eközben oda ment Unimonhoz és a fülébe súgott.
- Nehogy te is beszállj, mert ha nekem kell, egyedül józannak maradnom közöttük én megbuggyanok és mellesleg az egész társaságot felpofozom.
Unimon csak vigyorgott. Szíve szerint megnézné, ahogy Mysterymon felpofozza a 2 Lordot és BlackWarGreymont, de azt már kevésbé, ahogy őt is kezelésbe veszi.  Jól tudta, hogy Mysterymon kemény ökle az Impmon fivérek kőkemény fején edződött, mikor még régen megregulázta őket egy-egy ellene irányuló gúnyos megjegyzésért vagy csínyért. No, igen. A régi szép idők, mikor még nem volt egyikőjük se Lord, csak átlagos digimonok. Nehéz elhinni, hogy abból a 2 kis szemtelen mitugrászból ilyen hatalmas urak váltak. Unimon biztos nem hinné el, ha nem a saját szemével látja a fejlődésüket.
- Ideje visszamennünk. Úrnő velünk tartasz Sötétvárba, vagy majd a többi Lorddal együtt parádésan újra bevonulsz? – kérdezte a köpenyes bajnok.
 - Óh, te szemtelen kis… - hördült fel BlackGatomon, de Impmon fenyegető pillantására inkább nyugton maradt. – Igen, elmegyek, majd később látjuk egymást. – mondta duzzogva és elvonult.