8. fejezet

Éjszaka

Az utcai lámpák fényében sétált az utcán. A lámpák fénykörén túl az éj sötétje volt. Csupán néhány autó járt az utakon, a jelzőlámpákat kikapcsolták, csupán a sárga villódzott, hogy a késői utazók figyelmét felhívják a járdák és útkereszteződések helyére. A házak ablakaira sötétség borult, de a szórakozó helyek és világító neonfelületek még oltották magukból a fényt. A discokból hangos zene üvöltött, a sikátorokban pedig titkos ügyleteket folytattak. Veszélyes egyedül az utcán kóborolni, este 10-kor egy 16 éves lánynak.
A barna hajú, rózsaszínruhás lány azonban egyáltalán nem félt. Még azt is megengedte magának, hogy elgondolkozzon, és ne figyeljen a környezetére. A lábai maguktól léptek hazafelé. 5 perccel ezelőtt, mikor elhaladt az egyik szórakozó hely előtt két részeg srác elkezdte követni, bár a lány annyira elmerült önmagában, hogy észre se vette őket. A srácokat persze csak még inkább ingerelte, hogy figyelmen kívül hagyja őket. Mikor az egyik utána kezdet rohanni, hogy megállítsa felülről ráugrott valami és egy hatalmasat mosott be neki, annyira, hogy eltörte az orrát és elvesztette az eszméletét. A társa se járt jobban. Mikor látta, hogy barátja földre zuhan hátra arcot vágott és menekülni próbált. Nem jutott túl messzire. A valami rá is lecsapott a levegőből és az egyik ház falába vágta, olyan erővel, hogy a vakolat is lehullott. Aztán gyomorszájon vágta és ott hagyta a fal tövében összegörnyedten.
A támadás majdnem teljesen hangtalanul ment végbe, csupán a srácok fájdalmas nyüszítése sejtette, hogy az éj mégsem olyan nyugodt, mint látszik.
A lány viszont még ezt sem érzékelte.
- Hawkmon, biztos, hogy jó ez így? Hiszen….még is csak….-  ezek voltak az első szavai mióta csak hazaindultak. Hawkmon hálás volt, hogy társa végre kezd kizökkenni ebből az ingerekre teljesen érzéketlen állapotból. Aggódott Lauráért. Noha a csata órákkal ezelőtt dúlt ő még mindig nagyon sápadt és szófukar, ami egyébként egyáltalán nem jellemző rá. Bár alig egy napja ismerik egymást Hawkmon már megtanulta, hogy társa mindig vidáman csacsog és az arca piros pozsgás.
- Igen, biztos. Hiszen te is hallottad mikor Simi és Lilly elmesélte. Lilly próbált kedves lenni Penguinmonnal, ő még is megtámadta. Igazából még szerencse, hogy ők találkoztak vele először. Mi történt volna, ha az embereket kezdi el támadni? Szükséges rossz volt, hogy megöljük, de ezzel valószínűleg többek életét mentettük meg.
Bár a csata után a cukrászdában molukkuláira szedték a csata minden pillanatát és többször is megállapították, hogy ez volt az egyetlen lehetőség, Laura még most is sokként élte meg, hogy a pingvin digimon meghalt.
- Holnap merre kell keresnünk? – kérdezte Hawkmon a társát, nem azért mert nem tudta, hanem hogy szóval tartsa a lányt.
- Miénk a bevásárló központ és a környéke. Nem is baj, úgy is venni akartam pár dolgot.
- Őőő, Laura nem vásárolni megyünk, hanem a 6. kiválasztottat keresni.
- Tudom, én csupán alapos munkát végzek és bemegyek pár boltba is, szimplán csak annak ellenőrzéséért, hogy nem-e bent van, akit keresünk. Mindjárt otthon vagyunk. Repülj az ablakhoz, rögtön beengedlek.
- Felesleges sietned, résnyire nyitva hagytam mikor elmentünk, hogy kintről is kinyithassam. Menny inkább vacsorázni. És kérlek, hoz nekem is egy keveset.
- Rendben. Akkor a szobámban találkozunk.
Hawkmon felszállt és eltűnt a sötétben. Laura gyorsan megtette a maradék pár métert a kerítés mellett az ajtóig. A házuk viszonylag kicsi, földszintes épület, apró kerttel ahol a mogyoróbokor és a szépen gondozott virágoskert mellett egy hintaágy kapott helyett.
Bent az előszobában levette a cipőjét és megrohamozta a konyhát. Az édesanyja a nappaliban nézte a tévét. Mikor meghallotta az ajtónyitást kikukkantott a konyhába.
- Későn jöttél. – mondta, de a hangjában nem volt szemrehányás. – A hűtőben van még egy kis rántott hús és rizs.
- Okézsoké. A barátaimmal voltam és elrepült az idő. Haza kísértek, nem egyedül jöttem. Nehéz napod volt?
- Kicsit. De egyébként nem volt benne semmi különleges. – az anyukája leült az egyik székre miközben Laura egy jó nagy tányérnyi kaját rakott a mikroba. Miután elkészült, ő is leült az asztalhoz és enni kezdet. Nem beszélgettek, jobban esett mindkettőjüknek a nyugodt csend és egymás közelsége. Nem kellett a vacsival másra várni. Csak ketten voltak. Laura szülei már 10 éve elváltak egymástól, és noha Laura csaknem minden második hétvégét az apjánál töltötte, nem alakult ki vele olyan bensőséges kapcsolata, mint az édesanyjával.
- Megyek, lefekszem, holnap délelőttös vagyok. Ne maradj fent túl sokáig.
- Rendben, jó éjt Anyu.
Miután az anyukája lefeküdt befejezte az evést, szedet egy másik tányérra még egy kis rántott húst és rizst. Miután megmelegítette a mikroba, bevitte a szobájába.
Hawkmon az ágyán ült és a fiókjában lévő rajzait nézegette. Laura mindig is sokat rajzolt és nagyon szépek lettek a rajzai. Bár a legtöbbjük a fiókba végezték, mert nem hitte, hogy bárkit is érdekelnek.  A szobája nem valami nagy, de kényelmes. Az ágy mellett az íróasztal, rajta a számítógép és a tankönyv halom. A szobában még 2 beépítet szekrény is volt. A sarokban pedig egy jókora babzsákfotel foglalt helyet. A falak egyszerű fehérek, de már tervezi az átfestését, hogy ne legyenek annyira egyhangúak és unalmasak.
Oda adta Hawkmonnak az ételt, aki miután megköszönte neki látott az evésnek. A madár digimon nagyon udvarias és segítő kész. Laura még senkivel nem lett ilyen jó barátságban, ilyen rövid idő alatt.
Több mint egy napja ismerik egymást, mégis olyan, mintha mindig is a legjobb barátok lettek volna.  Laurának úgy rémlett, mintha tegnap délelőtt még szürke lett volna a világ. De mióta megjelent a rózsaszín digivice és Hawkmon az egész világ színes és teljesen új lett. És mennyi minden történt ilyen rövid idő alatt! Találkozott Simivel, Gabumonnal, Riával, Leormonnal, Finbuval, Coronamonnal, Lillyvel és Palmonnal. Na meg Penguinmonnal, akinek a halála miatt még mindig erős lelkiismeret furdalást érzett.
Lenézett az ágyra ahol Hawkmon nézegette a rajzait. Az egyik még csak félkész, tegnap rajzolta, mikor minden elkezdődőt. Egy szomorú szemekkel néző kiskutyát ábrázolt és már csak pár részletett kellett rajta kiszínezni. Mégse ezt fogta meg, hogy befejezze. Leült az íróasztalhoz, elővett egy rakat rajzlapot, a szénceruzáit és munkához látott.
Miután Hawkmon végzet az evéssel odament Laurához, hogy megnézze, min szorgoskodik lassan negyed órája. Nem igazán látta, mert Laura teljesen belefeledkezett az alkotásba. Végül inkább leszállt, mert a lapok kezdtek lerepülni az asztalról a szárnycsapkodásai által keltett szélben. Fél óra várakozás következett, eközben a digimon folytatta a kész rajzok nézését.
Laura oldalra tette a rajzott és megkönnyebbülten sóhajtott, mintha egy nagy tehertől szabadult volna. Aztán egy űreset fogott meg és újra rajzolni kezdett. A társa felkelt és odament az asztalhoz, hogy megnézze az elkészült rajzott. Meglepte az, amit a lapon látott. Egy grafit rajz, amely egy hold fénye által megvilágított sírt ábrázolt. Egy szépen faragott sírkő, melyre Penguinmon volt felvésve, alatta pedig a mai nap dátuma. És mindez szépen árnyékolva, így ténylegesen azt a hatást keltette, mintha valóban a sír előtt állnánk. Hawkmon megértette, mit jelképez ez a rajz. Laura a digimon sírjának lerajzolásával nyugtatta meg a lelkiismeretét.
Kis idő múlva, (nehéz megmondani pontosan mennyi, mert Hawkmon elszundított az ágyon egy kicsit) újra odament Laurához, hátha látja, most mit rajzol.
- Jaj de jó! Ez én vagyok?- kérdezte Hawkmon a rajzon lévő egyik halványan felrajzolt alakra mutatva.
- Igen, ez pedig Leormon, az ott Gabumon, itt van Coronamon és ez Palmon.
- Nagyon szépen rajzolsz Laura. Alig várom, hogy készen is lássam.
- Köszönöm. De most már ideje lefeküdni, mert nagyon késő van. Holnap majd befejezem. És ha megtaláljuk a 6. kiválasztottat, az ő társát is felrajzolom erre a lapra.
Laura elment lezuhanyozni, Hawkmon pedig birtokba vette a babzsákfotelt, amelyen már tegnap is aludt. 20 perccel később a szobából csak nyugodt szuszogás hallatszott.

Riáéknál:

Ria a hátán feküdt az ágyán. A szobája koromsötét volt, mert a redőnyök le lettek húzva és már rég lekapcsolta a lámpát. Leormon a lábánál aludt néhány oroszlánplüss társaságában, hogy ha reggel valaki benyit, ne kapjon szívrohamot az oroszlán digimont látva. Ha a plüssök körül vették be tudott olvadni közéjük. A szobában csend honolt, csupán Leormon halk szuszogása keltett némi zajt.
Ria viszont nem tudott aludni. Megkapta élete nagy kalandját, még is nyugtalan volt. Különösen, miután kiderült a Mackóban, hogy semelyiküknek sincs fogalma arról, hogy mi a pontos feladatuk a digivice-ra küldött e-mailen kívül. Az pedig semmi konkrétat nem mondott, csak utalt rá, hogy küldjék vissza az ebbe a világba érkező digimonokat, de azt nem, hogy hogyan. Vajon csak az a módszer van, hogy elpusztítják őket, ahogy Penguinmonnal tették? Egyszerűt túl sok mindent nem tudtak. Miért nem segít senki? Miért nem tud valaki valamit? Sajnos nem sok esély van rá, hogy a 6. gyerek többet tudna náluk.
Tegnap mindenki elmesélte, hogy hogyan találkozott a társával, mesélt magáról és megosztották egymással a mobilszámukat és az email címűket. Felosztották egymás között a várost, hogy növeljék az esélyeiket a keresésben. Ha a szerencse rájuk mosolyog, valaki összefut az utolsó gyerekkel.
- Haa. Nem igaz, miért nem tudok aludni? – motyogta az orra alatt. – Pedig már mindent kipróbáltam. Lehúztam a redőnyöket, megittam egy bögre meleg tejet, ami eddig mindig használt, de most semmi. Áhh. Legyen már holnap.
- Jól vagy Ria? – kérdezte ásítva az ágy végéből Leormon.
- Felébresztettelek? Ne haragudj Leormon. Csak nem tudok aludni. – eközben az oroszlánkölyök oda furakodott Ria mellé és megnyalta az arcát.
- Semmi baj. Inkább mond el mi zavar. Ha elmondod talán sikerül utána elaludnod.
- Nem fontos, inkább feküdj vissza, hogy holnap legalább az egyikünk éber legyen.
- Nem alszok, ha te sem. Vagy mindketten éberek leszünk, vagy egyikünk se. – jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon Leormon, miközben farkasszemet – vagy inkább oroszlánszemet- nézett társával.
- Jól van, jól van. – adta meg magát Ria. – Csak nyugtalanít, hogy ilyen keveset tudunk. Egyszerűen semmit se tudunk tenni, ha nem kapunk több információt.
- Ne aggódj, az idő majd megadja a válaszokat.
- Azt hiszem, igazad van. Tényleg mesélj, kérlek a Digivilágról. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet.
- Hmm. Hát nagyon hasonló, mint ez a világ, mégis rengeteg dologban különbözik. Van egünk, bár azon meg-meglátszik, hogy adatokból áll. Egy napunk és két holdunk van, de csillagaink nincsenek. A Digivilágnak több szintje van. Például én az Erdő szinten éltem. De még rengeteg más is van. Ott még sosem voltam, de hallottam néhányról. A Net Óceán, a Sivatag szint, a Mező szint, a Szelek szintje, az Őrök szintje, az Angyalok szintje, a Démonok szintje és még egy csomó, amiről nem is hallottam.
- És mi a helyzet a Fénnyel és a Sötétséggel? Azok is külön szintek?
- Nem. Csupán azoknak a szinteknek az összefoglaló nevük, amelyeket a 3 Mennyei digimon vagy a 7 Démon Lord ural. De nagyon ritka, hogy egy-egy szint egésze valamelyiküké legyen. Kivéve talán az Angyalok és a Démonok szintje. A többi meg van osztva közöttük.
- A szintek között hogy lehet átjárni?
- A szintek összeérnek, de ha nem szomszédos szintre akarsz átjutni, akkor az Adatfolyamokat, kell használnod. Bár az kissé rizikósabb megoldás.
- Azok meg mik?
- Hatalmas rózsaszín fényoszlopok, amelyek ha magukba szívnak, egy másik szintre repítenek. De nem biztos, hogy oda jutsz, ahová szeretnél. Az Adatfolyamok szeretik megtréfálni az utasaikat.
- Úgy mondod, mintha lenne önálló tudatuk.
- Természetesen van! Nem digimonok, de ők is digitális életformák. Szeszélyesek és vadak. Legendákat hallottam róla, hogy néhány digimon képes parancsolni nekik, de ezt nehezen lehet elhinni, miután látsz egy Adatfolyamot.
-  Tudsz még valamit a Fényről és a Sötétségről?
- Nem sokat, csak amennyit bármelyik hétköznapi digimon. A Sötétség néha őrült tombolásba kezd, elfoglalja a szinteket, harcolnak, és közben pusztítanak. A Fény szerencsére, mindig legyőzi. A Sötétség gonosz, a Fény jó.
- Biztos vagy te ebben?
- Már mért ne lennék? A Fénynek jónak kell lennie, hiszen ő a Fény! Az Isten is a Fény oldalán áll. Ő pedig sose lenne rossz, kegyetlen, vagy gonosz! – Leormon eléggé felpaprikázódott, hogy Ria kételkedet a Fény jóságában. Épp ezért Ria úgy gondolta jobb, ha pihenteti a témát, noha nagyon kíváncsi volt, ki is ez az „Isten”.
- Nyugi Leormon csak kérdeztem. De már késő van. Meg kéne próbálnunk aludni.
- Rendben. Jó éjt Ria. – mondta Leormon és befészkelődött a társa mellé. Ria mosolyogva magához ölelte, úgy ahogy kiskorában az egyik kedvenc plüssét, amellyel mindig aludt.
- Jó éjt Leormon.
Ezúttal Riának is sikerült álomba szenderülnie.

Digivilág, Sötét terület, Erdő szint

2 alak sétált a felhőkarcoló méretű fák erdejében. Az egyik morfológiailag egy emberéhez hasonló testfelépítéssel rendelkezett – ami gyakori a magasabb szintű digimonok között-, fekete köpenyt viselt, melynek csuklyáját a fejére húzta, mintha kapucni lenne. Az arcából gyakorlatilag semmi se látszott, mivel a fején maszkot viselt, - ami leginkább egy ninjáéra emlékeztetett – melyből csak a szeme és a szem körüli kék bőr látszott ki. Kezében egy egyszerű bambuszbotot tartott, ami akkora volt, mint maga a digimon akihez tartozott.  Mellette egy sebhelyes, fehér ló ballagott, akinek a hátán fekete szárnyak, a fején pedig egy piros szarvval ellátott maszk volt. Hosszú füleit hegyezve figyelte a gyanús zajokat. Néha prüszkölve megrázta a fejét, ilyenkor szőke sörénye összeborzolódott. Körülöttük az erdő sötét volt, bár a levelek sűrűjén át néhány holdsugár elérte a talajt, ezzel, világos foltokkal tarkítva az földet.
- Lassan vissza kellene fordulnunk. Hamaron áthaladunk a határon, amely felosztja a szintet a Sötét és a Fény területére. - szólt csendesen Unimon.
- Tudom. De nincs elég információnk. Így nem mehetünk vissza. Egyébként is, keresek valakit. – válaszolt köpenyes társa.
- Sejtem, hogy ki lehet, de honnét veszed, hogy itt van? Tudod, hogy sose marad huzamosabb ideig egy helyen.
- Bíz bennem. Tudom, merre van.
Unimon újra prüszkölt, de nem szólt semmit. Nem tudta megmondani hogyan, de az előtte ballagó digimon mindig megtalálta azt, akit kereset. Rejtélyes, de rendes alak. Megtudta, érteni, hogy miért keresi ezt a személyt. Erős, gyűlöli az igazságtalanságot és senki sem parancsolhat neki. Ő biztos meg fogja tudni, hogy melyik Lovagok támadtak.
- Unimon, mond, a Fény mennyit tud a mi dolgainkról?
- Hmm? Ez meg miért izgat?
- Mert kíváncsi vagyok, hogy a Fény területén élő digimonok mit látnak belőlünk. Te közöttük éltél, így biztosan tudod.
- A Sötétséget a gonosszal, a kegyetlenséggel, a pusztulással és a halállal azonosítják. Ők nem tudják, hogy a Fény provokálja a háborúkat. Csak a harcokból következő pusztulást látják, a Fényt pedig jóságos megmentőnek hiszik. A néha át-áttörő Devimonok és hasonló társaik támadása is csak erősíti ezt a képzetüket. De ennél többet nem tudnak. Igazság szerint még maga a 3 Mennyei digimon se tud többet. A Démon Lordok számával sincsenek tisztában. Csak a 7 Démon Lordról tudnak, a többiekről nem. A Lidércnyomás hadseregről se tudnak semmit. Ha bármelyik nem ott élő digimont megkérdeznéd, hogy szerinte hogyan néz ki a Sötét terület szinte mindegyik egy sivár, élettelen, sötét helyet írna le neked.
- És te hogyan látod a Sötétséget most? – fordult félig hátra a takart arcú.
- Hálás vagyok a Sötétségnek és Murmuxmon Mesternek. Ha nem lennének, már réges-rég halott lennék. Rájöttem, hogy semmi sem igaz abból, amit valaha annak hittem. És arra is, hogy a Fény nem olyan jóságos, mint képzeltem.
- Hogy kerültél a Mester szolgálatába? – a kérdés teljesen ártatlan volt, Unimonban mégis rengeteg eltemetett emléket kavart fel.
- Ezt most kérlek, hagyjuk. Egyébként is tudod, hiszen te is ott voltál.
- Néha többet tudunk meg, ha nem csak a saját szemszögünkből ismerjük az eseményeket. Én egyébként is csak a történeted közepének vége felé jelenek meg. Nem ismerem az elejét.
Unimon halkan kuncogott.
- Mindig is olyan jól csavartad a szavakat, mint amilyen gyorsan Orochimon a szakét vedeli. Ígérem, egyszer elmesélem az egészet.
- Szavadon foglak, ne feled. – válaszolt vidám hangon köpenyes barátja.
Hirtelen heves harc hangjai ütötték meg a fülüket. A köpenyes digimon felugrott a szárnyas ló hátára és a csata felé repültek. A fák koronája között Unimonnak gyorsan kellett irányt váltania, de nem aggódott. Tudta, hogy lovasa olyan biztosan ül rajta, mintha odaragasztották volna. Sikolyok és kidőlő fák hangja hallatszott. Már majdnem ott voltak, mikor egy ismeretlen, szürke objektum nagy sebességgel repült feléjük. Unimon kitért, de későn vette észre, hogy lovasa leugrott róla és elkapta a pörgő valamit, amely vagy 20 méterrel arrébb röpítette, mielőtt elkezdtek volna zuhanni lefelé. Unimon zuhanó repülésbe kezdett, hogy elkapja barátját. Sikerült beérnie, a köpenye szélét megragadta a fogaival és gyors szárnycsapásokkal igyekezet röppályáját felfelé irányítani. Miután a becsapódást megúszták leszállt a földre és letette a köpenyes digimont aki erősen szorította magához a szürke repülő valamit.
A repülő dolog egy halálra rémült Gazimon volt, aki bizonyosan adatokra bomlik, ha a maszkos digimon nem kockáztatja az életét, hogy megmentse.
- Mi történt? – kérdezte a reszkető digimont megmentője, de az csak dadogott és előre mutatott amerről a harc hangjai jöttek.
Unimon újra felszállt, most már 2 lovassal a hátán. A harc egy kis tisztáson dúlt, ami a kidőlt óriás fákból ítélve alig pár perce keletkezett.
- Tri-Horn Attack! – kiáltott egy dinoszaurusz szerű lény, ahogy ellenfelének rontott. Triceramon láthatóan teljesen meg volt vadulva és csak pusztítani akart. Ellenfele az a személy, akit kerestek. A harcnak gyorsan vége lesz.
- Terra Destroyer! – egy kosárlabda méretű, narancssárga közepű vörös tűzgolyó csapódott Triceramonnak aki azonnal adatokra hullott.
Unimon leszállt a páncélos, fekete mega mellett. A Gazimon oda szaladt az egyik kidőlt fa lombjainál lapuló társaihoz.
- Üdvözöllek BlackWarGreymon! Jól sejtem, hogy azok a Gazimonok neked köszönhetik az életüket?
- Igen, megmentette az életünket. Ha nem jön Triceramon biztos elpusztít minket. Köszönjük. És neked is köszönöm, hogy megmentettél. – jöttek oda hozzájuk a Gazimonok hálálkodni. Szószólójuk az volt, akit Unimonék megmentettek. Ezután gyorsan elmentek, láthatóan elegük lett az izgalmakból mára.
- Rég találkoztunk Mysterymon és Unimon. Mit kerestek errefelé?
- Téged. Egy nagy szívességet szeretnénk kérni. – válaszolt Mysterymon.
- Hallgatlak. – mondta komor hangon BlackWarGreymon. Sejtette, hogy valami nagy baj történt, mert máskülönben ők maguk is megoldanák a problémát.
- Tegnap napnyugta előtt 5 Lovag behatolt a területünkre és a földig rombolt 8 falut. De ez nem mindent, tegnap éjjel megölték Lord Beelzemont is, aki egymaga harcolt ötűk ellen. Murmuxmon Mester tómból és biztosan kitör a háború, ami nagyobb lesz, mint eddig bármikor. A Tanács hajnalban összeül. A Mester megparancsolta, hogy derítsük ki a támadó Lovagok kilétét, és hogy melyikük ölte meg Lord Beelzemont. Azt sz…
- Szót se többet, segítek. Beelzemon jó barátom volt és az alávaló Lovagoknál jobban senkit se gyűlölök. Majd én kiderítem melyik nyomorultak voltak a tettesek.
- Öööhh, nem akarom megszakítani ezt a nagyszerű beszédet, de igazából én arra szerettelek volna megkérni, hogy figyelj a Mesterre. Rád talán hallgat, és nem cselekszik meggondolatlanul. Én és Unimon is ki tudjuk deríteni kik voltak a merénylők.
BlackWarGreymon láthatóan kissé összezavarodott. De hamar végig gondolta mivel járna, ha eleget tenne a kérésnek és az egyáltalán nem nyerte meg a tetszését.
- Kétlem, hogy jobban hallgatna rám, mint rád. Egyébként is a te öcséd, neked kell rá vigyáznod. Én viszont hamarabb megtalálom a tetteseket, mint ti.
- Nem lehetne inkább a mi ötletünket használni? Elvégre mi csak bajnok szintűek vagyunk. Semmi esélyünk megfékezni a Mester tombolását. Délután teljesen szétverte a trónterem bútorait, sőt még a trónus is vagy fél méterrel arrébb került, mint eredetileg lennie kellene. – szólt a beszélgetésbe Unimon is.
- Azt a böhömnagy fekete trónt, amit egyetlen sziklatömbből faragtak? Egy akkora súly megemelésére mondják, hogy valaki felsőfokon űzi a súlyzózást.
- Ja, nem volt semmi. És arról hallottál már mikor Orochimon szaké helyett véletlenül …..
- Srácok, nem kanyarodhatnánk vissza a problémára? – szólt dühösen közbe Mysterymon.
- De, bocsánat.
- Elnézést. Akkor indulok is. – BlackWarGreymon már a levegőben is volt.
- Hékás, megállj! Nem erről volt szó! Unimon gyerünk utána!
Unimonnak nagyon sebesen kellett csapkodni a szárnyaival, hogy lépést tarthasson a megával. De túl hosszan képtelen volt tartani az iramot. Mysterymonnak is be kellett látnia ezt.
- Várj! Ez így nem lesz jó! Áh, a fenébe! Csak a nevűket kell megtudnod, ne keveredj harcba! Hallod?! Kerüld a harcot!
BlackWarGreymon eltávolodott tőlük, Unimon pedig teljesen kimerült, így a lombok alá bukott, hogy leszálljon a földre. Hangosan liheget a megerőltetéstől. Mysterymon megpaskolta a nyakát és leszállt róla. A lombok teljesen eltakarták a sötét eget, ő még is úgy nézett abba az irányba amerre a páncélos mega elrepült, mintha láthatná.
- Remélem hallotta, amit mondtam. Bár kinézem belőle, hogy ha hallotta is elengedi a füle mellett. Miért ilyen keményfejű minden mega? Ááh, csak tudnám, miért strapálom magam folyton, mikor úgy is tudom milyenek. Menjünk Unimon. Vissza kell érnünk a várba mielőtt Murmuxmon elindul a Tanácsba. Jobb, ha vele megyek, akkor talán nem csinál balhét. A ma esténél, csak a holnapi ülés lesz jobb. Egek. – miután a 2 alak elindult az erdő újra elcsendesedett.