33. fejezet
Fordulópontok 2

Digivilág, Fény szint

- Hello! Föld Gerzsonnak! Ideje kinyitnod a csipás szemeidet! Lassan a hasadra fognak sütni a holdak! Süket vagy?! Ébredj már fel! – a testetlen hang erőszakosan rázni kezdte Gerzson vállait. A fiatalember kelletlenül vette a fáradságot, hogy kinyissa a szemeit.
- Na! Látjátok srácok? Így kell valakit felébreszteni! Mondtam, hogy bízzátok ezt a mesterre. Ezentúl nyugodtan szólíthattok Ria nagymesternek!
- Nem fogunk!
- Felejtsd el!
- Ki van zárva.
- Igenis, Ria nagymester!
- Kösz, Leormon! Tudtam, hogy rád számíthatok haver. Nem úgy, mint a többi tanácstalan ingyenélőre!
Gerzson nem tudta, hogy nevessen, vagy inkább tehetetlenül a fejét csóválja a szeme elé táruló látvány miatt. Ő maga egy ágyban feküdt, az ágy mellett pedig Agumon, Finbu, Coronamon, Leormon és Ria állt. Az előbbi megjegyzések miatt a lány metszően szúrós pillantásokkal illette a fiúkat a szemüvege mögül. Amennyire az ifjú meg tudta állapítani, egy kórházszerű helyen voltak. A falak halványzöldek, a levegőt pedig fertőtlenítő szag járta át. Összesen 10 ágy volt a helyiségben, a falak mentén 5-5 állt kettesével, egymással szemben. A sajátját nem számolva öt másik ágyon állt összegyűrten a takaró, jelezve, hogy társai nemrég még szintén feküdtek.
- Hogy érzed magad, Gerzson? – ült az ágya szélére Agumon.
- Azt hiszem jól. Bár a fejem enyhén szólva hasogat. Huh? Ez meg….Be van kötve a fejem? Az állam is? Agumon, te jól vagy? Mi ez a nagy kötés a mellkasodon? Ti rendben vagytok, srácok?
- Nyugi főnök. Beverted a fejed és most van rajta egy jókora dudor. Mi rendben vagyunk. Szerencsére pár karcolásnál komolyabb bajunk nem lett. – nyugtatta a kis csapat főnökét Coronamon, aki úgy tűnt, teljesen kiheverte a mérgezést.
- Hála az égnek. – sóhajtott megkönnyebbülten Gerzson. – A többiek? Tudtok róluk valamit? És mi mégis hol vagyunk?
- Lillyt, Palmont, Terrát és Impmont elnyelte egy Adatfolyam. Simi, Gabumon, Laura és Hawkmon is így járt. Szóval fogalmunk sincs, hogy hová kerülhettek. De mielőtt belesüllyednél az önmarcangolásodba, van egy jó hír is.
- Jó hír? Ezek után? Ne kímélj, Ria.
- Legnagyobb létszámot számláló csipet-csapatunk hatalmas mázli és egy termetes segítségnek hála, eljutott a célhoz. A Fény szinten vagyunk.
- A Fény szinten vagyunk? De hát mégis, hogyan? A szelek a Felhő szintig elfújtak minket?
- Nem, az azért már tényleg nagyon durva lenne. Mondta Ria, hogy egy termetes segítségünk is volt. Mégpedig…..
- Á! Látom végre mindenki felébredt! Ez nagyszerű! …. Agumon-san! Mit keres az ágyán kívül? Darcmon doktornő megmondta, hogy ne merészelje elhagyni az ágyat holnapig, vagy vele gyűlik meg a baja. És higgye el nekem, nem akarja összeakasztani a bajszot Darcmon doktornővel! – fecsegte kezdetben vidám, majd korholó hangon a szobába belépő digimon. A digimon külseje sárkányszerű volt. Teste nagy része türkizkék színű, mellkasa pedig piszkosfehér. Izmos karjai háromujjú kézben és éles karmokban végződött. A feje tetején két piros szarvacskát viselt, hátán pedig szintén piros, ám a repüléshez túl apró szárnyak látszottak. Jókora szájából éles fogak kandikáltak ki. Piros szemeiben okos fény csillogott.

Dracomon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Adat
Típus: Sárkány digimon
Támadások: Baby Breath, Tail Smash
Egy ősi, tisztavérű sárkány digimon. Méretéhez képest hatalmas fizikai erővel rendelkezi, melyhez még hozzá jön éles esze is. Ezen tulajdonságai miatt ő egy „első osztályú újonc”. Személyisége meglehetősen vad, ám van egy szelíd oldala is, melyet rendszerint csak a barátainak mutat meg. Fejletlen szárnyaival nem képes repülni. Furcsa szokása, hogy már-már szenvedélyesen gyűjti a fényes holmikat. Különösen vonzódik a drágakövekhez és a fémekhez.
 

- Tessék. A doktornő küldte neked. Gyógytea. Keserű és rossz az íze, meg szerintem semmi haszna sincs, de azért igyad meg. – nyújtott egy gőzölgő bögrét Gerzsonnak.
- Köszönöm, Dracomon.
- Ha szeretnétek valamit, csak szóljatok. – ez után suttogva folytatta – A papám szeretne veletek találkozni, ha már felbírtok kelni, de a doktornő ne tudjon róla, hogy mászkáltok, mert patáliát fog csapni. Komolyan mondom, félelmetes az a nő.
- Kösz, hogy figyelmeztetsz. – felelt Finbu, miközben a kuncogását próbálta visszafojtani.
- A papád találkozni akar velünk? – pislogott értetlenül Gerzson.
- Höh? Ő még nem tudja? – kérdezte meglepetten Dracomon.
- Mit nem tudok?
- Nem. Csak pár perce ébredt fel és pont akkor akartuk neki megmondani, mikor bejöttél. – mondta Ria a kis sárkánynak. Gerzsonnak most már fogalma sem volt, hogy a többiek miről beszélnek. 
- Áruljátok már el, miről van szó! Nem értek semmit a rejtélyes utalásaitokból!
- Jól van, ne türelmetlenkedj! – intette csendre Ria a nála jó pár évvel idősebb srácot. Most, hogy ő volt a csapat egyetlen lány tagja, és Simi se volt itt, úgy tűnik kötelességének érezte, hogy átvegye az alfa nőstény pozíciót és rövid pórázon tartsa a fiúkat. Finbu finoman oldalba lökte Coronamont a könyökével és cinikusan a fülébe súgta:
- Azt hiszem rám ragadt a mérgezésed. Aggasztó tűneteket észlelek magamon. Az új Riát látva azt kívánom, bár inkább Simi tartana nekem fejtágítást. Ez tuti beteges. Szerinted orvoshoz kéne fordulnom?
- Finbu. Sajnálattal kell közölnöm veled, hogy egy halálos és gyógyíthatatlan ragály áldozata lettél. Szerintem kezd el írni a végrendeleted, mert ha nem Simi, akkor Ria fog kinyírni. – súgta vissza kuncogva Coronamon.
- Csak nem rólam pusmogtok ti ketten?! – rivallt rájuk Ria.
- Dehogy! – hangzott egyszerre az ideges válasz.
- Rólad beszéltek, Ria. – jelentette ki Leormon, miközben nyugodtan folytatta a mosakodást, a legkevésbé sem zavartatva magát, hogy valószínűleg most írta alá a barátai halálos ítéletét.
- Valóban?! – ropogtatta Ria a kezét, miközben nagyon félelmetes fejet vágott. Coronamon rémülten Finbu karjaiba ugrott és kocsonyaként reszketve várták a Ria-szörny által rájuk váró halált.
- Úgy látom a barátaitok nagyon elevenek. Jó látni, hogy ilyen gyorsan rendbe jöttek. Egyébként mindig ilyenek?
- Ha tudnád. – válaszolt egyszerre Gerzson és Agumon. A jajgatásokból ítélve Ria rendesen helyrerakta a srácokat.
- Áááá! Enged el a fülem Ria! Le fogod tépni!
- Az én fülemet miért? Finbu kezdte! Finbu! Az embereknél van olyan szabály, hogy egy lányt nem illik megütni?
- Van!
- Akkor nekünk annyi!
- Szinte már sajnálom őket. – jegyezte meg Dracomon.
- Hát igen. Ki gondolta volna, hogy Ria még Siminél is félelmetesebb tud lenni?
- Szerencsétlenek.
- De visszatérve. Mit akartatok nekem elmondani, Agumon? – kérdezte Gerzson, majd bele kóstolt a teájába. – Egek milyen keserű!
- Ó, igen. Szóval, miután felkapott minket a vihar hatalmas mázlink volt, mert neki csapódtunk Dracomon apjának, ő pedig idehozott minket.
- De mit kereset az apád a viharban? – kérdezte Gerzson a kék digimontól.
- A papa nagyon szereti a viharokat. A teste olyan hatalmas, hogy csak a viharokban lévő tomboló szeleken tud erőveszítés nélkül siklani. Meg, igazából akkora szárnyakkal, mint ami neki van, szerintem csak a viharokban talál egy kis kihívást a repülést illetően. Ezt a szokását nem nagyon értem, de mindig azt mondja, hogy ha én is megtanulok majd repülni, majd megértem. – mondta Dracomon, elgondolkodva az állát vakarva. – Hé! Akartok találkozni vele? Ő nagyon szeretne megismerni titeket! Eszméletlenül egy kicsit uncsik vagytok.
- Persze. Szívesen köszönetet mondanék neki, amiért meg mentett minket. Sokkal tartozunk neki. És bevallom, felcsigáztatok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen digimon. Hé! Srácok! Esti kiruccanásra indulunk. Jöttök? – kérdezte Gerzson a többieket. Ria még mindig a fiúkat csépelte.
- Áááááúúúú! Fejezd be Ria! Most komolyan! Könyörögjek? – esdekelt Finbu, akit Ria egy birkózófogással a földre tepert. (Sose bosszantsatok fel egy olyan lányt, aki régebben Városi Ifi Női Birkózóbajnok volt!!!!) Eközben Coronamon az egyik ágy alatt lapulva vetett együtt érző pillantásokat a társára, de közbeavatkozni nem mert.
- Mond, hogy: A macskák az urak, a kutyák csak ugatnak! – parancsolta Ria.
- Már mért mondanám? Áááúúúú! Jól van! JÓL VAN! A macskák az urak, a kutyák csak ugatnak! Elengedsz végre?
- Persze. – a lány elengedte Finbut, aki nagyot nyögve terült el a padlón.
- Befejeztétek? – kérdezte Gerzson, aki időközben már fel is kelt az ágyából.
- Igen! Indulhatunk! – válaszolta dallamos hangon Ria.
- Várjatok! – szólt Leormon. A többiek kérdőn néztek rá. Az oroszlán smirgliszerű rózsaszín nyelvével végig nyalta puha mancsát, majd a mancsával végigdörgölte a füle mögötti részt. Aztán még a nyakánál is ”kifésült” egy-két kuszán álló szőrszálat. – Jól van, végeztem.
Időközben Coronamon talpra segítette Finbut. A páros a biztonság kedvéért Gerzson túloldalára állt, hogy a lehető legmesszebbre kerüljenek a ”vadmacskától”.
- Csak nem begyulladtatok? – kérdezte egy kaján vigyorral Agumon. Jutalma két szúrós pillantás lett.
- Ha egyszer hazajutunk, petíciót írok és aláírásokat gyűjtök, hogy tegyék illegalitásba a hosszú, hegyes körmök viselését. Az összes csaj életveszélyes fegyverekkel mászkál! – dohogott Finbu, de arra azért ügyelt, hogy Ria ne hallja meg.
- Várjatok itt. Ki lesek, hogy tiszta-e a levegő. Darcmon doktornő eléggé begorombúl, ha nem teljesítik az utasításait. – mondta Dracomon, majd óvatosan kinyitotta az ajtót és kilesett a folyósóra. – Eddig tiszta a terep. Csendben kövessetek. Egyesével.
Mint egy csapat rosszban sántikáló kisegér, végig osontak a kórház folyosóján. Pár perccel később már el is érték a főbejáratott. Kiléptek a cseppet sem csendes éjszakába. Az ég és a Kin olyan közelinek tűnt, mintha a kinyújtott kezeikkel elérhették volna őket. A kórház előtt egy nagy, szépen gondozott parkot láttak. A parkot megannyi színes lámpás világította meg. A kórház mellett és mögött rengeteg más épület állt. Valamennyi ablakán fény szűrődött ki, az épületek falán és az utak fölé kihúzott köteleken pedig hasonló színes lámpák voltak, mint a parkban. A távolban két hatalmas épületet láttak. Az egyik, - amelyik templomszerűnek tűnt – teljesen sötétbe borult, élesen kirítt a látképből. A másik, - a palotának tűnő- pedig úgy kivolt dekorálva fényekkel, akár egy csicsás karácsonyfa. Az esti lágy szellő muzsika és vidámság hangját fújta feléjük.
- Az, az épület, ami annyira ki van világítva az Angyalok Kastélya. Ott él a Három Angyal Digimon és a Királyi Lovagok többsége. Mellette, a sötét templom-féleség a Mennyei Akadémia. A diákoknak már rég elmúlt a takarodó ideje, azért nincs felkapcsolva egy lámpa sem. – magyarázta Dracomon, miközben bevezette őket a parkba. – Á már látom a papát! Úgy látom elaludt várakozás közben. Mindjárt felkeltem.
A többiek bárhogy meresztették a szemüket, csak egy nagy tömeg sötétséget láttak a park közepén. Leormon az éles macskaszemeinek hála először ismerte fel az elsőnek torznak tetsző körvonalakat. Mikor közelebb értek az emberek és a többi digimon is ki tudott venni egy hatalmas, fémes pikkelyekkel borított szárnyat. A szárny megmozdult és amennyire lehetett, gazdája összehúzta azt, hogy kisebb helyett foglaljon. (Bár még így is óriási volt.)
Dracomon édesapja igazából alig volt nagyobb, mint RizeGreymon vagy Flaremon. Külseje olyan volt, akár a klasszikus sárkányoké, bár ő négy helyett csak a két hátsó lábán járt. Borvörös pikkelyei olyan szorosan álltak, hogy a digimon gyakorlatilag egy páncélinget hordott bőr helyett. A mega digimon mellkasán és hasán egy csíkban ugyanolyan fémpáncél húzódott, mint amilyen a szárnyai külsejét borítja. Feje hátulsó részéből két, legalább másfél méteres szarv nőtt, melyek vége arannyal és drágakövekkel volt bevonva és 2-2 apró csengő is fityegett róla. Az arcán több, sokkal apróbb szarv is volt. A vállain pedig négy tüskeféléből álló vállpáncélt viselt. Szárnyai kétszer- háromszor nagyobbak voltak, mint amennyinek kellett volna. A külsejüket ugyebár a kemény fém borította, ám belül ugyanolyan borvörös pikkelyek fedték, mint a digimon testének nagy részét. A szárnyakat elnézve meglehetett érteni, miért rajongott annyira a viharban repülésért. A nagy szárnyakhoz hosszú farok is dukált, mely a vége felé egészen elvékonyodott és egy aranyszín ékhegyben végződött.
A kis csapat tátott szájjal bámulta. Végül Ria összeszedte magát annyira, hogy elemezze az előttük álló digimont, aki időközben a vállára kapta kicsiny fiát.

Examon
Szint: Mega
Tulajdonság: Adat
Típus: Szent Lovag digimon
Támadások: Avalon’s Gate, Pendragon’s Glory, Dragonic Impact, Ambrosius
A Királyi Lovagok egyike, de egyben egy olyan lény is, aki elérte a sárkány digimonok legmagasabb fejletségi fokát, így méltán vált a Sárkány Császárrá. Gigászi szárnyait Chrome Digizoid- ez a ritka és törhetetlen fém – borítja. Examon kedve szerint átalakíthatja a szárnyait, attól függően, hogy repülni akar, vagy pajzsként akarja őket használni. Examon testébe egy legendás fegyver olvadt, az Ambrosius, melyet a csatákban használ.

- Azta! Egy igazi Királyi Lovag! – lelkendezett Leormon, de aztán odasántikált Ria lábához és hihetetlen módon szinte félősen kérdezte: - Ugye jól nézek ki? Nem vagyok kócos sehol, ugye? Végre személyesen találkozok egy Lovaggal, erre úgy nézek ki, mintha egy WereGarurumon szájából rángattak volna ki.
Ria persze rögtön nyugtatni kezdte, hogy téved és remekül néz ki. Közben Gerzson köszönetet mondod a hatalmas sárkánynak.
- Sokkal tartozunk neked. Megmentettél minket. Amíg nem tudjuk valamivel viszonozni az önzetlen szívességedet, csak mélységes hálánkat tudom felajánlani. Köszönjük.
Szavaira Examon elmosolyodott, már ha mosolynak vehető félig nyitott szája, melyből tőrszerű fogak tucatjai sorakoztak.
- Nem kell ilyen nyakatekert mondatokkal fárasztanod magadat. Nem tartoztok semmivel sem. A vihar a testemnek sodort titeket, én csak ide hoztalak benneteket. Érdemem kevés ahhoz, hogy így hálálkodj. Egyébként se gyakran lehet összefutni emberekkel erre felé. Szóval enyém a szerncse. – válaszolt Examon mély, ám mégis kellemesen döngicsélő hangon.
- Ha lehetünk ilyen tolakodóak, szeretnénk kérni még egy szívességet tőled. – folytatta ezúttal Finbu. Examon kíváncsian fordította kissé oldalt a fejét, ahogy a vállán ülő Dracomon is. A két sárkány gesztusai nagyon hasonlóak voltak. Nem hiába apa és fia.
- Szeretnénk kihallgatást kérni a Három Angyal Digimontól. Eredetileg is ezért jöttünk. Nagyon fontos lenne! Te Királyi Lovag vagy, talán neked sikerülne időpontot kérni nekünk.
- De Finbu, eredetileg Gerzson és én jöttem ezért, ti többiek csak utánunk szöktetek. – kotyogott közbe Agumon.
- Részletkérdés. – legyintett Finbu.
- Hmmm. Nem ígérhetek semmit, de közben járok az érdeketekben.
- Igazán köszönjük.
- Köszi!
- Ó igen! Végre majdnem sínen vagyunk, srácok!
- Köszike!
- Király vagy, haver!
- Hálásak vagyunk.
- Szóval itt vagytok! – csattant mögöttük egy dühös hang, mire valamennyien összerezzentek. Egy gyönyörű ám annál dühösebb angyal közeledett. Arca felső részét aranymaszk takarta, fején pedig egy hosszú, piros turbánt viselt, mely alól kikandikált két világosszőke tincs. Kinézetének többi részét tökéletesen kifejezi két szó: harcos amazon. Aranypáncél melltartó, fekete szíjakkal eltakart has, melyekhez három kard volt erősítve, arany kéz- és lábvértek. Hátán négy, a hajához hasonló színű tollas szárny, kezében pedig egy jogar.

Darcmon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Szérum
Típus: Angyal digimon
Támadások: La Pucelle, Dancing Sword
Egy alacsony rangú női angyal digimon. Bátorsága és harciassága túltesz a magasabb rangú angyalokén is, nem hiába ragadt rá a beceneve: A harcok istennője. Kedvenc kardja a három közül a vékony pengéjű La Pucelle.

- Mit kerestek itt?! Mindenkinek az ágyban lenne a helye, hogy pihenjen! Hiába van az orvos, ha a betegek nem tartják be az utasításait! Mars vissza, de nagyon gyorsan! – parancsolta magából kikelten Darcmon doktornő. A angyal elég nehezen viselte el, ha nem követték az utasításait azok a balszerencsések, akik a betegeivé váltak.
- Nyugodjon meg, drága Darcmon! Az én hibámból vannak idekint. Én akartam beszélni velük. – mondta engesztelően Examon.
- Ó, ha Examon- sama kérte őket, akkor nincs semmi baj! – váltott rögtön hangnemet Darcmon. Ria meg mert volna rá esküdni, hogy még el is pirult. – Gyertek kedveseim, ideje bemennetek pihenni.
- Hírtelen sokkal nyájasabb lett. – súgta Coronamon a mellette álló Finbunak és a többi digimonnak.
- Biztos nagy rajongója Examonnak és a Királyi Lovagoknak. Persze, hogy nem olyan rabszolgahajcsár. – válaszolt halkan Agumon.
- Finbu, tiszta vörös a képed. Mi a baj? – kérdezte Leormon a srácot.
- Azon filózok, ha odahaza is legalább fele ilyen dögösek lennének a doktornőcik, imádnék orvoshoz járni.
- Vajon miért nem lepsz meg, öregem. – csóválta a fejét lemondóan Coronamon.
- Várjon doktornő! Darcmon doktornő! – szállt le apja válláról Dracomon és oda szaladt az angyal digimonhoz.
- Mit szeretnél?
- Nos…Nem lehetne, hogy ne kelljen visszamenniük a kórházba? Az egész napot átaludták, szóval biztos eleget pihentek, és különben is megígértem nekik, hogy ma este körbevezetem őket.
Darcmon majdnem rávágta, hogy szó sem lehet róla, de mivel Examon még mindig itt volt engedékenyebbnek bizonyult. Megköszörülte a torkát, hogy legyen ideje kigondolni a mondanivalóját.
- Rendben. Engedélyezem. De Agumonnak és a magas embernek vissza kell jönnie. Az ő sebeik a legsúlyosabbak. Pihenésre és orvosi felügyeletre van szükségük. Ilyen állapotban úgy se jutnának 10 méternél messzebbre. – jelentette ki végül.
- Kikérem magamnak! Én már tökéletesen jól vagyok!- toppantott dühösen a lábával Agumon. A mozdulattól belenyílalt a fájdalom a sebébe és elvágódott előre, mint egy zsák krumpli. – Oké. Talán mégis rám fér egy kis pihenés.
Végül Darcmon visszaterelte Agumont és Gerzsont a kórházba, Examon pedig elrepült, mert valami dolga akadt. A parkban csak Dracomon, Finbu, Coronamon, Ria és Leormon maradt.
- Szóval? Mit szeretnétek először megnézni?
- Mondjuk egy olyan helyet, ahol van egy kis kaja is. Éhen veszek!
- Azt hiszem, egyetértek Finbuval. – jelentette ki Ria is, amit a gyomra egy helyeslő kordulással támogatott.
Valamivel később a parktól nem messze, egy kis téren álltak meg. A tér apró volt, ám szépen feldíszítet és kellemes hangulatú. Közében egy nagy máglya állt, melyet a helyi digimonok körül ültek és nyársakon almát sütöttek. A digimonok elmagyarázták a két embernek, hogy azok ott húsalmák. A tér túloldalán különös külsejű digimonok játszottak hárfákon, hegedűkön és fuvolákon.

Pucchiemon
Szint: Armor/Bajnok
Tulajdonság: Szérum
Típus: Tündér digimon
Támadások: Heavy Beam, Talon Arrow
Egy tündér digimon. Szereti a titkokat és ha a fejét simogatják. Ám rettentő mogorva lesz, ha megérintik a farkát. Szeretik a zene minden formáját és meglepően ügyesen bánnak a hangszerekkel és az énekhangjukkal.

A Pucchiemonokon kívül még sok más digimon is volt a környéken. Meglepő módon azonban főleg csak alacsonyabb szintűek.

Patamon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Szérum
Típus: emlős digimon
Támadások: Boom Bubble, Breeze Blaster
Apró és aranyos külsejű digimon nagy fülekkel, melyekkel repülni tud. Bár repülési sebessége elég kicsi, általában gyalog hamarabb célhoz ér, mint repülve. Noha nem visel Szent Gyűrűt, képes szent erőt használni magasabb formáiban.

Salamon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Szérum
Típus: Emlős digimon
Támadások: Puppy Howling, Petty Punch
Bájos, kutyaszerű lény. Megjelenése ellenére szent erővel rendelkezik, bár ezzel fiatal kora miatt még nincs tisztában/nem tudja használni. Salamonnak lehetősége van választani a jó és a rossz oldal között. A nyakában egy Szent Gyűrűt visel.

Cupimon
Szint: Kezdő
Tulajdonság: Adat
Típus: Mini Angyal digimon
Támadások: Angel Ring
Szereti a jócselekedetet, és ha mindenki elégedett körülötte. Apró szárnyaikkal alacsony magasságban ügyesen repülnek.

Nyaromon
Szint: Kezdő
Tulajdonság: Adat
Típus: -
Támadások: Tail Whip
Egy apró digimon, macskaszerű tulajdonságokkal. Gyakran szeszélyes és próbál macskásan viselkedni. Olykor komolytalan, ha túlságosan a hatalmába keríti a kíváncsiság, ezért kissé magányos.

Tokomon
Szint: Kezdő
Tulajdonság: Adat
Típus: -
Támadások: Bite, Bubble Blow
Cuki megjelenése ellenére nem árt vele az óvatosság, mert ha túl közel tesszük, a szájához a kezünket, könnyen ráharaphat nagy szájával. Harapása nem rosszindulatból származik, hanem abból, hogy szinte mindet a szájával vizsgál meg. Személyisége egyébként meglehetősen ártatlan és naiv.
 

Az emberek nagy feltűnést kelltettek. Mindenki a közelükbe akart férkőzni, hogy megérinthesse és alaposan megnézhesse őket. A zenekar Ria és Finbu tiszteletére játszott és rengeteg elkészült húsalmát hoztak nekik. Volt eszem-iszom, tánc és mesélés. A digimonok köréjük gyűltek és az Emberi világról kérdezgettek és úgy általában az emberekről. Riáék remekül érezték magukat. A korgó gyomruk megtelt, ráadásul a digimonok társaságát is nagyon élvezték. Coronamon kissé félrehúzódva figyelte a mulatságot. Nem volt kedve ehhez az egészhez. Noha eddig talán ő sem volt tudatában, de haragudott az egész szintre és az itt élőkre. Nem tudott volna konkrét okot mondani, hogy miért, de egyszerűen ezt érezte. Az apját itt ölték meg, ráadásul semmi magyarázatot nem adtak a történtekre. Unottan nézte a tömeget, mikor váratlanul kiszúrt egy ismerős arcot. Egy vele azonos magasságú bajnokot, akinek külseje egy háromszínű macskáéra hasonlított. Mikemon volt az. Coronamon integetni kezdet és odakiáltott neki, hogy magára vonja a macska digimon figyelmét.
- Hé! Minerv…….- eddig jutott a kiáltással. Mikor Mikemon meglátta a lelepleződés iszonya és félelme ült ki az arcára, de nem vesztette el a lélekjelenlétét. Sebesen, ahogy csak egy macska tud, ott termet Coronamon előtt, egyik mancsával befogta a száját, a másikkal pedig megragadta a lángoló újoncot és elrohant vele az üres parkba. Senki se vette észre az eseményt és az eltűnésüket. Túlságosan lefoglalt mindenkit a Fények Éjszakájának ünnepsége.
Mikemon még mindig nem engedte el Coronamon száját, ahogy elrejtőzött vele egy kis bokorligetbe, ahová nem tudták őket követni a kéretlen pillantások.
- Mimeaom! – motyogta dühös értetlenséggel a letapasztott szájával a kis vörös bundás.
- Ki nem mond! Majdnem lebuktattál, te kelekótya! – korholta dühösen a macska. – Ha csendben maradsz, elengedlek.
Coronamon meg se mukkant, így Mikemon elengedte.
- Minervamon!
- Csitt! A füleden ülsz? Mondtam, hogy ne mond!
- Jól van, jól van. Nem tudom, mi bajod van a mega alakoddal. Egyébként is, mit keresel itt?
- Hogy én mit keresek itt?! Inkább te, miért vagy itt? Persze azon kívül, hogy lebuktass, és keresztülhúzd a terveimet.
- Én kérdeztem előbb.
- Jó érv.
- Elmondanád végre, mi ez az egész? Egyébként is érdekel, mit keres itt az Olümposz egyik istene, de a hisztid után még kíváncsibb vagyok. Különben is azt hittem, hogy a húgodat keresed, és te magad mondtad, hogy nem szeretsz a Fény szintre jönni, szóval engem is ugyanúgy meglep a találkozásunk, mint téged.
- Jól van, elmondom. Különben se állnál le addig, míg nem szeded ki belőlem. De ez egy hosszú történet. Szóval előbb te meséld el a tiédet.
- Miből gondolod, hogy az enyém rövid? Az igenis egy hosszú rege, amit bárki élvezettel hallgatna akár napokig is!
- Akkor fogd rövidre. Nincs időm két hosszú történetre.
- Phm. Rendben. Azt tudod, hogy átkerültem az Emberek világába. Na, ott találkoztam a társammal Finbuval és más digimonokkal akiknek van emberi partnerük. Sok minden történt, amik mind rettentő izgalmas történetek, de mivel azt mondtad legyek rövid: valami gond lett abban a világban és a szálad idevezetnek. Szóval átjöttünk az embereinkkel, mert találkozni akarnak az Angyalokkal, hátha ők tudnak valamit a probléma eredetéről. Bár mióta újra itthon vagyunk már én is rájöttem, hogy nem csak az emberi, de a digivilágban is nagy gubanc készülődik. Nos, ez lenne a nagyon durván leredukált történetem. Ajánlom, hogy a tiéd elég jó legyen, hogy megérje.
- Látom, még mindig szeretsz fontoskodni és duzzogni. – jegyezte meg játékos éllel a hangjában Mikemon.
- Ki kérem magamnak a duzzogóst! Fontoskodni is csak akkor szoktam, ha alapos okom van rá. És most van. Az én történetem, amit te foghegyről lefitymálsz az évszázad legnagyobb szenzációja!
- Jól van, jól van. Csak fejezd már be a gyerekeskedést.
- Utálom, mikor lekezelsz. – duzzogott Coronamon.
- Bocsi, én kilenc éves vagyok, te meg négy. Azt hiszem, megtehetem.
- Mindegy. Na, halljuk végre, te miért vagy itt?
- Azért jöttem, hogy kiderítsem mi történt Apollomonnal.
- Komolyan? – kérdezte meglepetten az újonc. Az arcán több érzelem is kavargott. Veszteség, gyász, és egy kis megkönnyebbültség is, sok más, felismerhetetlen érzéssel együtt.
- Igen. A történteket nem hagyhatjuk csak úgy annyiban. Igazából, nekünk is legalább annyi okunk és jogunk lenne hadat üzenni a Fénynek, mint a Sötétségnek.
- Te…te tudsz róla, hogy a Fény provokálta a háborút?
- Igen. – válaszolta szomorúan Mikemon.  – De te honnan tudod ezt? Nem is voltál ebben a világban, mikor történt.
Coronamon fejében megfordult, hogy elmond a macska digimonnak mindent Impmonról, vagyis Beelzemonról, de aztán mégsem tette. Impmon megbízott bennem annyira, hogy elmondja a titkát. Nem árulhatom el. Noha tudom, hogy Mikemon megbízható, de egy titok, amit már hárman tudnak, többé nem is titok.
- Nem lényeges. Kérlek, folytasd Mikemon.
- Pletyka szinten biztos hallottad, hogy én itt születtem és a szüleim egészen magas rangúak.
- Hallottam ezt-azt, de mivel nem vagyok túlságosan pletykás nem is igazán érdekelt.
- Amit hallottál igaz. Ezért is jelentkeztem önként, hogy kiderítem a dolgokat, még mielőtt komolyabb lépésre határoznánk el magunkat. Meg kell akadályoznom, hogy a háborús helyzet az istenek beavatkozásával még inkább eldurvuljon.
- Ilyen a mi jó öreg Mikemonunk. Kedves és melegszívű, aki meg akarja akadályozni a tragédiákat. – mondta elmosolyodva, egy kis vidámsággal a hangjában a lángoló újonc.
- Ez nem igaz. Nem vagyok se kedves, se melegszívű. Csak önző. Azért teszem mindezt, hogy magamat megkíméljem. Ha háború robbanna ki az istenek és az angyalok között, nekem választanom kellene, hogy melyik oldalra álljak. Választani a családom és a barátaim között…erre nem vagyok képes. – mondta csendesen Mikemon, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Ez nem fog megtörténni! Nem hagyom! Segítek neked a kutatásban. Az ügyben egyébként se vagyok pártatlan, hisz az apámról van szó, de téged és a többi Olümposzit is nagyon szeretem! Lehet, hogy Marsmon örülne a harcoknak, de ha a Fény, a Sötétség és az Istenek egymásnak esnek az egész Digivilág elpusztulhat!
- Nahát. Úgy tűnik a mi kis vakarcsunknak végre benőtt a feje lágya és felelősséget tanult. – mondta halványan elmosolyodva a tarka macska.
- Sok mindent megtanultam az Emberek világában. Nem vagyok már olyan éretlen, taknyos kis kölyök, mint mikor elmentem.
- Igen, most már én is látom. De még nem fejeztem be a történetem. Hogy kiderítsem mi történt Apollomonnak csak a feladatom egyik része. A mi ”Istenünkről” is megakarok tudni mindent amit csak lehet.
- Miért?
- Ez már tényleg nagyon hosszú. Lehet nem fog érdekelni, de az elején kezdem. Ezt még sose mondtam el senkinek. Ha befejeztem, megérted majd miért.
Coronamon némán, de kíváncsi és várakozó tekintette figyelte barátját, aki mindig vigyázott rá kiskorában és úgymond anyáskodott felette. Mikemon mély levegőt vett, mintha csak erőt gyűjtene, hogy el tudja kezdeni a mondandóját.
- Azt már tudod, hogy itt születtem és nevelkedtem. Azt viszont nem tudod, hogy a szüleim Seraphimon és Ophanimon. Hmm? Bocsi. Ezt lehet jobban át kellett volna fogalmaznom. – kért elnézést látva Coronamon elképedt arcát.
- Semmi baj, csak kicsit ledöbbentem. Bár, szerintem nekem pont nem illett volna, hisz én meg Apollomon fia vagyok. Folytasd, kérlek és előre is bocs, ha szájtátó reakciókat csinálok néha.
- Szóval: Hárman vagyunk testvérek. Engem csodagyereknek tartottak, mert Nyaromonból rögtön Mikemonná alakultam át és az idősebbik húgom is hamar átalakult az újonc szintjére. A kisebbik húgocskám nem volt olyan tehetséges, mint mi ketten, ám ezt szorgalommal és állhatatos kitartással pótolta. Visszagondolva, ő sokkal különlegesebb volt mindannyiunknál. Mindenkit álomvilágba zár ez a hely, de őt átlátott a mézédes mázon. Próbált figyelmeztetni, a vakító fényben lapuló gonoszra, de én kinevettem és leintettem, hogy csak túl élénk a fantáziája. Hogy csak egy gyerek. A sok hiba közül, amit elkövettem életem során ez volt az első. Hónapokkal később aztán a kishúgomnak is sikerült bajnok szintre alakulnia. Boldogan szaladt hozzánk, hogy megmutassa az új külsejét. Pont előtte, megjelent előttünk az Isten két szolgája. A gyönyörű, feketehajú nő és a rusnya társa. Azt mondták Isten azt parancsolja: „ A szégyenfoltoktól meg kell szabadulni. Legyen tiszta az én országom, ne szívja levegőjét egyetlen gonosz vírus sem.” Alig egy perccel ezután futott be a kishúgom. Olyan boldogan jött, biztos vagyok benne, hogy meg se nézte mivé változott. Egy BlackGatomon volt, vírus típusú. Ami ezután történt….azt egyszerűen képtelen vagyok megérteni. Nem lett volna égbekiáltó bűn, hogy vírus típusú, hisz senki se tehet róla, hogy mivé fejlődik. A Királyi Lovagok között is vannak vírus típusúak és velük senkinek sincs baja. De miután meghalgattam Isten üzenetét, valami megváltozott a fejemben. Nem tudom máshogy elmagyarázni, olyan volt, mintha egy vörös, torzító lencsén át láttam volna a világot. A szérum és adat digimonokat szinte glóriával együtt láttam, mint az abszolút jóság megtestesítőit. A kishúgomat viszont fenyegető rémalaknak, akit meg kell semmisíteni, hogy ne árthasson a jóknak. Nem tudom mi történt, nem voltam ura a testemnek. Rátámadtunk a testvéremre, aki összezavarodva és kétségbeesve menekült. Ahogy végig szaladt az utcákon a többi digimon is elkezdte üldözni. Végül sikerült neki elmenekülnie. Az esetet eltusolták és megtiltották, hogy valaha a kishúgomról beszéljenek. Gyakorlatilag kitörölték a létezésének emlékét. Csak azt nem tudom, ki adott parancsot. Nem a szüleink és nem is Cherubimon. De csak a 3 Angyalnak van hatalma egy ilyen törvény életbe léptetéséhez. Zavaros az egész ügy. Az élet visszatért a rendes kerékvágásba. A lelkiismeret furdalásom a szőnyeg alá söpörtem, nem voltam hajlandó foglalkozni vele. Sokkal később az Oázis szintre mentem, hogy egy kicsit világot lássak. Ott végre sikerült a végső szintemre, Persiamonná fejlődnöm. Megrémültem. Persiamon vírus típusú és hírtelen teljesen más fénnyel láttam a kishúgommal történteket.  Mikor hazajöttem eltitkoltam a fejlődésemet. De már minden megváltozott. Én is láttam azokat a baljós részleteket, amiken azelőtt elsiklottam, és amikre figyelmeztetett a húgom. Attól kezdve keresem a kistestvérem Digivilág szerte. Nem tehetem semmissé a múltat, de legalább még egyszer látni szeretném, hogy bocsánatot kérhessek, hogy elmondhassam, végig neki volt igaza…. – Mikemont itt félbeszakította a rátörő sírásroham. Coronamon vigasztalóan a vállára tette a kezét, de többet nem tehetett. Mikemon a mega szintjén, Minervamonként mindig olyan gondtalannak tűnt. Coronamonnak fogalma se volt róla, hogy ilyen súlyos bűntudatot cipel valójában.
- Nem várom el, hogy a kishúgom megbocsájtson. Ha ellenem tették volna azt, amit vele, én biztos nem bocsájtanák meg. De akkor is tudatni akarom vele, hogy mennyire szégyellem a tetteimet. Bocs, hogy eltemettek az érzéseim, mindjárt visszatérek a lényegre, Coronamon.
- Semmi baj. Ezt ki kellett végre adnod magadból.
- Igaz. Szóval, jártam a Digivilágot és kerestem a kishúgom. Miután elértem a mega szintemet, csatlakoztam az Olümposziakhoz és amennyire lehet kerültem az otthonomat. Emellett kutattam, mi lehet az a gonoszság, ami befészkelte magát ide. És megalapozott gyanúm van, hogy mi, vagy inkább ki az. Jelenleg a többi feladatom mellett bizonyítékot keresek a feltevésem igazolására.
- És mi a feltevésed?
- Hogy a gonoszság forrása, ami itt tanyázik a Fény szinten, nem más, mint maga Isten.