16. fejezet

Az igazat sejtve

Digivilág, Sötétvár

Sötétvár környékén álló sátraknál vidáman lobogtak a tábortüzek lángjai, a sötét égbolton pedig a Gin dagadt, a Kin pedig fogyott. A Digivilág 2 holdja most nem adott sok fényt, de a tüzek fényeiben így is egész jól lehetett látni. A Gin, ez a ragyogó kékesszürke felszínű hold nem véletlenül kapta a nevét, amely japánul Ezüstöt jelentett. Testvére, amellyel az eget rótták Kin, felszíne sárga, egy kis mézszínű beütéssel. Nem véletlenül kapta japánul az Arany nevet. A várat körül ölelő sátortengerben elégedetten ünnepeltek vagy dőltek hátra és tértek nyugovóra a katonák.
A mai nap telt le a hét, amely a háború előkészítésére szolgált. Ma a három kisebb, felderítőnek szánt egység elfoglalta a Sziklasík, a Mező és az Erdő szint egészét. Eredetileg csak az ellenséget kellett volna kinyomoznia a centuriának amelyeket kiküldtek 1-1 szintre. Ám megdöbbentő módon semmilyen ellenállásba nem ütköztek, miközben előre nyomultak. Így utánuk küldtek 1-1 cohorst és pár óra leforgása alatt az egész szintek a Sötét területhez lettek csatolva.
A parancs úgy hangzott, hogy öljék meg a mega és végső szintű digimonokat, valamint a támadó bajnokokat. Ám a leghihetetlenebb módon végsőnél magasabb szintű digimonok nem voltak a megszállt területeken. Az a kevés végső, pedig akik ott éltek fülüket-farkukat behúzva menekültek el a Fény területének távolabbi szintjeire. A bajnok digimonok közül pedig senki se akadt, aki ellenállást tanúsított volna. A seregben senki se számított ilyen könnyű győzelemre. Mikor a Sötét területeken lévő városokat támadták meg angyal digimonok az ott lakók az utolsó leheletükig védelmezték az otthonukat. Ám a Fény területén élők az ágyak alá bújva reszkettek és rimánkodtak az életükért. Egy vírus digimon számára elképzelhetetlen dolog az életéért könyörögni, ahhoz túl büszkék. Egy átlag digimon ezt a büszkeségét maximum akkor nyelné le, ha az egyik Lord előtt áll. De semelyik másik alacsonyabb rangú digimon alatt nem hunyászkodnak, kivételt talán csak a talpnyalók képeznek, akiket a többi digimon mélyen megvett, de legfőképp a mesterük, akinek a talpát nyalják.
Mivel nem lehettek biztosak benne, hogy ez a könnyű győzelem nem-e csapda így a 3 szint elfoglalt városainak őrzésére egy egész légiónyi katona lett kirendelve. A kirendelteknek parancsba lett adva, hogy senki ott lakót ne bántsanak, ha nem lázong, ám akkor se öljék meg, csak fogják el. Ha nem tartják be a parancsot abban az esetben Murmuxmon előtt kell felelniük. Ám még így is, hogy egy légió hiányzott 29 légió katonái táboroztak a vár körül.
Mysterymon a vár egyik ablakából figyelte a tábori életét. A nap alig egy órája nyugodott le, így még pezsget az élet a sátortáborban. A katonák az első győzelmet ünnepelték, de a Gróf parancsára a borospincét lezárták, mert nem akart részeg katonákat látni a seregben. Egyedül a mézsör ivását engedélyezte, de azt is fejadagra kimérve osztották.
Nagyot sóhajtott. Tegnap érkeztek meg a Lordok, természetesen parádésan a szolgáik kíséretében. A Sötétvárat nem arra tervezték, hogy 9 Démon Lordot szállásoljon el huzamosabb ideig. Leviamonnak volt a legnehezebb szobát keríteni, mert a hatalmas termete miatt csak az egyik alsó szinten lévő raktártérben fért volna el kényelmesen. Nagy nehezen sikerült csak meggyőzni, hogy inkább az újonc szintjében maradjon. A Lord sérelmezte, hogy egyedül ő nem lehetett mega formában, de kárpótlásul a legjobb szobát kapta meg. Ezen pedig Barbamon kezdet el hisztizni, mint egy óvodás. A másik gondot MaloMyotismon okozta. Szerencsére a lord volt olyan „kegyes” hangulatban, hogy a végső formájában - Myotismon – maradjon. Ghoulmon nem jött el, mert mint mondta, őt abszolút nem érdekli ez az egész háborúsdi.
Mysterymon elindult a folyóson, közben pedig nagyon figyelt, hogy meggyőződjön róla, hogy teljesen egyedül van-e. A lordok szolgáival együtt annyian lettek a várban, hogy egy percre se tudod egyedül maradni. De most, hogy mindenki ünnepelt sikerült elkerülnie a kíváncsi pillantásokat. A feketesziklákból épült folyósón csak Mysterymon lépteinek halk koppanása törte meg a csendet, de ezeket a tompa koppanásokat csak a legjobb hallású digimon vette volna észre, ha itt áll a közelben. A köpenyes alak mindig halkan járt-kelt, ha igazán vigyázott, hogy ne csapjon zajt akkor tényleg képes nesztelenül közlekedni, mintha csak egy kísértet lenne. Ezen a folyósón egy részen ahol nem voltak ablakok egy hatalmas szőttes volt felszögelve, ami a Sötétvárat ábrázolta még a régi időkben, az egyik ostromakor.
1-2-3-4-5. Itt van.
Mysterymon kimért öt lépés távolságot a szőttes elejétől. Majd körül pillantott. Nem akarta, hogy bárki rájöjjön, hogy hol van a titkos járatok egyik ajtaja. A szőtt kép alá nyúlt és lenyomta a követ, amellyel kilehetett nyitni a titkos ajtót. A padlóhoz érő néhány kő és a rajtuk lévő néhány másik elmozdult, egy 1 méterszer 1 méteres sötétségbe vezető nyílást hozva létre. A köpenyes digimon még egyszer körbe pillantott, hogy minden gyanús dolgot észre tudjon venni. Ám mivel semmi szokatlan nem történt leguggolt és bemászott a nyílásba, majd belülről bezárta. A kezeivel kitapogatta az egyik fáklyabotot. Majd tovább tapogatózott és megtalálta az érdes kődarabot, amellyel szikrát hozhatott létre. A lábszárig érő egyszerű cipőjéhez nyúlt. A cipő is ugyanabból az anyagól készült, mint a csuklyája, és az alatta lévő testhez simuló ninjaruhaféleség. A cipő szárából kihúzott egy apró tárgyat. A digimon letérdelt és az ölébe tette a fáklyabotot és a követ. Mindkét kezére szüksége volt, hogy szétnyithassa a kis tárgyat. Majd a tárgyat végighúzta a kövön, ettől szikrák pattantak szét. A szikrák viszont nem gyújtották meg a ruháját. Ehelyett a fáklyához szálltak és meggyújtották azt. A táncoló lángok megvilágították a járat egy kis részét. Mysterymon tudta jól, mégis minduntalan elámult a szikra adatok és a fáklyaadatok közötti hatalmas vonzóerőn, ami meggátolta, hogy a szikrák mást gyújtsanak meg.    
Összecsukta a kis tárgyat és visszadugta a cipője szárába. A fáklyafényében a tárgy egy pillanatra fémesen csillant, mielőtt eltűnt volna a cipőben. Felvette a fáklyát és elindult a titkos járaton. A járat elég unalmas hely. Semmi kép, szín vagy bármi, ami megkönnyítené a tájékozódást, vagy feldobná az unalmas falakat. Csak körös-körül fekete sziklákból álló falak. És megannyi kereszteződés, zsákutca, rejtett kijárat, hallgatózó és leselkedő nyílások, amelyek legalább annyira el vannak rejtve – ha nem jobban-, mint maga a járat bejáratai.
Talán öt perce sétálhatott az alagútban mikor egy lépcsősorhoz ért. A szinte merőleges lépcsőfokokból álló csigalépcső lefelé és felfelé is vezetett. Mysterymon felfelé indult. 2 emelttel feljebb otthagyta a lépcsőt és balra fordult egy szűk járatba. A járat egy zsákutcában végződött. Mysterymon a fáklyatartóba tűzte a fáklyát, melynek táncoló lángja bevilágította a helyett. A szűk kis zsákutcában semmi érdekes nem volt. Pontosabban mégis. Mysterymon elkezdte kopogtatni a járatot lezáró fal köveit. Nem volt különbség a sziklák kongása között. Ő mégis tudhatott valami eltérésről, mert az egyik sziklát elkezdte a tenyerével simogatni. A kőhöz dörzsölődő kesztyűs kéz alatt a kő elkezdet lilásfénnyel izzani. Mysterymon újra kézbe vette a fáklyát majd tovább ment, ám ahelyett, hogy neki ütközött volna a köveknek egyszerűen keresztül ment rajtuk. Miután átért egy újabb járatba jutott, ami pontosan ugyanolyan volt, mint az előző. Magabiztosan haladt az elágazó járatokban, a fáklya által keltett fény a falakon táncolt miközben ment. Végül elért egy újabb csigalépcsőt, aminek egészen a tetejéig ment fel. Ám még itt sem állt meg. A falba alig észrevehetően volt egy hosszú létra, ami egy 1 méteres átmérőjű lyukon át vezetett még feljebb. A fáklyát betette a falon lévő tartóba, majd elkezdet felfelé mászni. Pár méter megtétele után már nem szűrődött fel a tűz fénye, így csakhamar vaksötétben kellett kitapogatnia a létrafokokat. A hely fojtogatóan szűk, a sötétség pedig pánikba ejtheti a létrán mászót. Mysterymon is kikészült kezdetben mikor itt kellett felmásznia, de az évek során megszokta és megtanulta, hogy a sötétben melyik fok hol van. Talán 10 perce mászhatott mikor fentről fény szűrődött le a járatba. Felért a létrán és kimászott a lyukból. Egy kis folyósóra ért, olyanra, mint előzőekben a zsákutcáé. A falon fáklyák sorakoztak, amelyek bevilágították a helyiséget, ezzel az eddigi legfényesebb belső teret alkották mióta Mysterymon belépet a titkos járatrendszerbe. A kis folyosón is végig haladt, amely egy deszkafalban végződőt. Mysterymon hallgatózott, de mivel semmi hangot nem hallott a deszka jobb oldalát elkezdte tolni. A fal megmozdult és kinyílt a nyomás hatására. Mysterymon belépet Murmuxmon dolgozó szobájába. A szoba sötét volt, nem lett felkapcsolva a villany, noha itt – ahogy az egész várban a járatokat leszámítva – elektromossággal működtek a lámpák.
A bajnok körülnézet, de sehol se látta a lordot. Aztán valamiért az ablak felé fordította a tekintetét és meglátta. Az ablakban ott ült Impmon, nem lehetet tudni, hogy a sátrakat figyeli lent, vagy el aludt az ablaknál. Mysterymon csendesen lépkedet, nehogy felébressze, ha véletlen aludna.
- Merre voltál tegnap óta Mysterymon? – kérdezte halkan Impmon.
Mysterymon kissé meglepődött, de el is mosolyodott, látva, hogy a zöld sálas digimon ébren van és tisztában van a jelenlétével. Számított rá, hogy kérdőre vonja, elvégre miután megérkeztek a Lordok ő elhagyta a várat, és csak ma napnyugtakor tért vissza. Az azóta történteket pedig Unimontól tudta meg. Mysterymon odasétált az ablakhoz és felült a párkányra Impmon mellé. Kilógatta a lábát és kalimpált vele miközben a Gint nézte.
- Hát voltam erre is, meg arra is. Ó és amarra is. – válaszolta vidám hangon. Impmon a szemét forgatta ezt hallva.
- Bővebben? Mégis hogy mered elhagyni a várat a parancsom vagy az engedélyem nélkül? – förmedt rá haragosan.
Mysterymon arca elkomorodott a maszk alatt és állta a Gróf, szúrós és dühös pillantásait. Miközben elmerültek abban, hogy farkasszemet nézzenek egymással a bajnok keze megmozdult és emelni kezdte. Csat! Az ökle nagy lendülettel csapódott Impmon feje búbjához és így hagyta a kezét, hogy az újonc is felfogja mi történt. Mysterymon hideg, sötétkék szemei valósággal szikrát szórtak, szabad bal kezével pedig lehúzta a maszk alsó részét az álla alá, hogy szabaddá tegye majdnem az egész arcát. A fal árnyéka az arcára vetült, így nem lehetett tisztán látni az arcát, csak a körvonalakból lehetett érzékelni, hogy a vonásai megkeményednek.
- Elfelejted, hogy nem az egyik talpnyalód, vagy a játszópajtásod vagyok, hanem a nővéred! Nem úgy ugrálok, ahogy te fütyülsz, noha mikor a mega alakodban vagy megadom a tiszteletet, mert ezt várja el a környezetem és az etikett. De ettől még nem vagyok köteles minden lélegzetvételemmel elszámolni neked. Világos, Öcsi? – a hangja közönyösen csenget, nem kiabált, kissé lassú tempóban, de rendesen beszélt. A szavai, viszont arcon csapásként hatottak Impmonra. Lesütötte a szemét, nem tudta állni nővére nézését.
- Bocsáss meg kérlek. Igazad van. Nem vagy köteles nekem elszámolni a tetteiddel. Csak szörnyen aggódtam. Ha veled is történne valami, én…. – elakadt, nem tudta folytatni a mondatot. A hangja halk és hunyászkodó volt. Az ölében felejtett összekulcsolt kezeire meredt miközben beszélt. Nem láthatta, ahogy Mysterymon arca megenyhül és a tekintetében melegség, bánat, sajnálat, megbocsátás és szeretet költözik. Impmon hóna alá nyúlt és az ölébe emelte. Még mielőtt az újonc magához térhetet volna a meglepetésből a nővére a jobb karjával magához ölelte, a ballal pedig a fejét simogatta, ott ahol megütötte. Az állát is a fején nyugtatta.
- Nem haragszom. Tudom, mit érzel. Én is féltlek. Főleg most, hogy elkezdődött a háború és tisztában vagyok vele, hogy lehetetlenség rábírni, hogy ne a csatatéren harcolj a katonáid oldalán. Ám légy tisztában vele, hogy én se fogok itt maradni és kötögetni. Melletted fogok harcolni. Ne, ne, ne. Nem tudsz lebeszélni, már rég eldöntöttem. – a hangja csendes és kissé szomorkás, de oly határozott, hogy Impmonnak esélye sem volt vitába szállnia, hogy lebeszélje, pedig már a nyelve hegyén ült az ellenkezés.
- A félelem viszont akkor se ok arra, hogy így nekem es. Ne felejtsd el, nem csak téged érint a gyász, nem csak te szenvedsz.
- Tudom…- motyogta az orra alatt a bordó színű digimon.
- Mi ez a kámpicsor arc? Nem te mondtad mindig, hogy a bajokon mosolyogni kell? Mire az a sok okoskodás, ha pont te nem fogadod meg a saját tanácsodat?
- Eár! Fe.e..be! E éeg nyem vicesz! Allod? E áj!  - próbált felháborodottan kiabálni Impmon, de ez nem igazán jött össze, tekintve, hogy Mysterymon a mutatóujjaival széthúzta a száját, ezzel imitálva egy széles mosolyt.
- Ezt többet ne csináld, oké? – mondta még mindig felháborodottan Impmon, mikor Mysterymon végre elengedte, és hogy még nyilvánvalóbbá tegye felháborodását duzzogva bemászott a dolgozószobába. Mysterymon kuncogva követte. Impmon a karosszékbe ült, a nővére pedig előszedet a papírhalmok alól egy sámlit, amit odahúzott az íróasztalhoz és ő is leült. Pár másodperc néma csend lopózott közéjük. Aztán Mysterymon összeszedte magát és egy nagy sóhaj után beszélni kezdet.
- Azt kérdezted hol voltam. Elmondom. Megkértem BlackWarGreymont, hogy vigyen el a Fehérhegyhez. Ott lementünk a legalsó terembe….
- Úgy érted, hogy oda? Abba a legeslegalsó terembe?
- Igen. Lementünk a Kaputermébe ahol A Halálos Bűnök Kapuja van.
Pár percre elnémultak. Mindkettejük agya a Kapun járt. A Kapu hatalmas, csontszínű, agyarak és karmok lógnak ki belőle. A tetején egy csontváz és egy koponya található. A felületén egy furcsa mintában helyezkednek el a címerek.
A legendák úgy tartják, hogy a Kapuba zárták el a Sötétség Császárát, aki olyan erős, hogy a Digivilág összes megáját egy ujj mozdulattal képes lenne elpusztítani. Egyszerűen olyan felfoghatatlan méretű az ereje, hogy már a jelenlétével megbolygatja nem csak a Digivilágot és az Emberi világot, hanem az összes többi dimenziót is. Éppen ezért a Sötétség Császára el lett zárva a Kapuba. Senki se tudta, hogy igazából mi a címerek jelentősége. Pontosabban ez a tudás az idők folyamán elveszett. Csak az a biztos, hogy ha egy vírus típusú mega elég erős és oda áll a kapu elé az egyik címer kiválasztja és Démon Lord lesz belőle, vagy ha nem elég méltó a tisztségre a Kapu ott helyben elpusztítja. Ezer próbálkozóból egynek, ha sikerül megszereznie az egyik címert. Mikor az egyik Lord meghal, a címerének ereje visszaszáll a Kapun lévőbe, és ilyenkor ez a címer világít a helyén. Csak akkor lehet megpróbálni a 7 Nagy Démon Lord egyikévé válni, ha az egyik címer világít a Kapun. Különben nem történik semmi.
- Nem támadod meg benneteket Ogudomon?
- Nem. Elég nyugodt hangulatban volt.
Ogudomon egy úgy nevezet Szuper Démon Lord. Birtokolja az összes címert és mindig a Kapunál tartózkodik. Rendkívül titokzatos. Még sose szólt egy szót se, de ha szeszélyes hangulatban van, megtámadja az arra járókat, ha nem tartoznak a 7 Démon Lord közé. Ogudomont tartják A Halálos Bűnök Kapujának Őrének. Sose hagyja el a termet. Egyesek szerint ő maga is a Kapu része. Mások szerint a Sötétség Császárának leghűbb szolgája, aki a lepecsételés óta várja, hogy a Kapu ismét megnyíljon, és Ura visszatérjen. Az igazat egyedül Ogudomon tudja, de ő senkivel se óhajtja megosztani.
- Arra számítottam, hogy a Torkosság címere ugyanúgy fog világítani, mint három éve, mikor először és ez előttig utoljára ott jártam. De nem világított. Ugyanolyan volt, mint a másik hat.
- De hát az lehetetlen!
- Én se értettem. Azt gondoltam, hogy talán némi idő, míg a címerek elkezdenek világítani. Ogudomon bizonyára tudja, de mint eddig mindig most sem volt csevegős kedvében. És mivel alapból örültem, hogy nem támadott ránk, inkább nem kíséreltem meg beszédbe elegyedni vele. Ehelyett megfűztem BlackWarGreymont, hogy vigyen el az egyetlen helyre ahol megtudhatom az igazságot.
- Csak nem…
- De. Elmentünk a Sivatag szintre, oda ahol a Fény és a Sötét találkozok, ahol kelet és nyugat, észak és dél, ég és föld összeér.
- És megtaláltátok?
- Igen.

A Sivatag szint leginkább a Szaharára hasonlít. Rengeteg aranyszín homok, állandóan fúj a szél, és dög meleg van. Ameddig a szem ellát csak homokdűnéket látni. A vibráló forróságban két fekete alak lépkedet a forró homokon.
- Biztosan itt találjuk meg? Tudom, már párszor mondtam, de megismétlem: Honnét veszed, hogy itt a bejárat, hogy itt van, hogy megmutatkozik, és hogy egyáltalán túléljük ezt a találkozást?
- Te meg mióta óbégatsz ennyit BlackWarGreymon? Azt hittem te sokkal bevállalósabb vagy.
- Nem tévedsz. Ha Ogudomon ránk támadt volna, harcolok vele. De te a Halált keresed! A Halál ellen nem lehet harcolni! Ha egyszer találkozunk vele nem ereszt minket. Meghalunk, kész, vége a dalnak! Még a te csavaros nyelved se fog megmenteni mikor eljön érted a vég. És lehet, hogy neked erős halálvágyad van, de én jobb szeretek élni. Elég nekem, ha később futok össze a Kaszással.
- Ne nyavalyogj már. Mega vagy, könyörgöm, de úgy nyafogsz, mint egy megrémült baby. Egyébként meg én már találkoztam vele.
-Óhohó! Azért ne használj ilyen erős kijelentéseket. Nem nevezném találkozásnak azt az álmot, amit azelőtt láttál, hogy magadhoz tértél az emlékeid nélkül, amiket az óta se találsz.
Mysterymon megtorpant és dühösen hátra fordult és farkasszemet nézet BlackWarGreymonnal.
- Tud meg, hogy az emlékeim már réges-rég visszatértek! És ha továbbra is ilyen NYÚL BÉLA maradsz el is húzhatsz, a francba nem érdekel! – kiáltotta dühösen. BlackWargreymon összerezzent. Ritkán hallani Mysterymon ordibálni, és ha mégis ezt teszi, akkor általában az összes eddigi visszafojtott érzés egyszerre kirobban belőle. És bizony ilyenkor jobb messze lenni tőle.
- Egyszerűen arról van szó, hogy a múlton nem lehet változtatni. Már soha nem lehetek az, aki voltam. Most az vagyok, akit itt látsz magad előtt. Nincs értelme az elmúlton rágódni. A jelenben kell élni, mert most lehet változtatni a jövőn. És nem túloztam, mikor azt mondtam én már találkoztam a Halállal. Az a személy aki Mysterymon előtt voltam rég meghalt. Helyette élek én. – zavaróan hirtelen volt a váltás. Az egyik pillanatban még majd’ felrobban a dühtől és legszívesebben felpofozná az előtte álló megát, a következőben pedig fájdalmas hangon mond olyan mély gondolatokat, amelyeket kívülálló aligha érthet meg.
- Mysterymon….én..sajnálom…nem akartalak megbántani, csak hát…oda akarsz eljutni ahova a digimonok csak a haláluk után kerülnek, ahol élő még sosem fordult meg.
- A vég csak valami újnak a kezdete. Minden körforgásban van, és ez ellen senki sem tehet semmit.
- Áhh, tényleg kiakasztasz. Elnézést kérek félretéve a büszkeségem, erre te úgy teszel, mintha az előző 2 perc gyakorlatilag meg se történt volna, helyette már megint ilyen érthetetlenül dumálsz, amit az égvilágon senki se ért, szerintem még te sem. Hé, figyelsz rám? – a mega aggódva nézte a csuklyás digimont, aki teljesen ledermedt és a semmibe bámult maga elé. A szeme kék fénnyel világított, és kísérteties, földön túli, kántáló hangon szólalt meg, miközben láthatóan nem volt rendesen a tudatánál.

- Fény és Sötét, Jó és Gonosz örök ellentét. Egymást tépi, marcangolja, pusztítja. Nem tudja egyik sem, hogy önmagát öli, ha a másikat elpusztítja. Az öldöklés halált hoz, a halál életet, de az öldöklés az új életet is elpusztítja, s remény nem marad békességre. Más világból valók jönnek az egyensúlyt helyre állítani, szövetségre lépve digimonnal, hogy a pusztításnak véget vessenek. Az öldöklés szele felkapja őket, s az érdekek mocsarában elvesznek. Késő a perc, mire az igazra rájönnek, a valódi ellenség ott lapul, hol senki se várja. A zárt kapu nyílik, s halálsikoly, rémülethozó tör ki börtönéből…..

- Mysterymon mi bajod? Jól vagy? Hallod térj magadhoz!
- Mi…mi történt? – kérdezte összezavarodva Mysterymon mikor a furcsa fény eltűnt a szeméből és kimerülten térdre rogyott.
- Teljesen lefagytál, a szemeid pedig világítottak, közben pedig egy csomó mindent hadováltál.
- Megjegyezted?
- Mit?
- Amit mondtam megjegyezted?
- Azt hiszem, bár nem értettem.
- Később fontos lesz. Menjünk tovább. Sietnünk kell. – mondta a köpenyes határozottan é elindult.
- Hé, állj már meg! Mégis mi volt ez az előbb? Egyszer már láttam, hogy így magyarázol, de akkor se értettem. – állítottam meg BlackWarGreymon.
- Háá. Jól van. Néha látomásaim vannak, hogy mit kell tenni, és nagyon ritkán elkezdek így beszélni, nem tudom miért, vagy, hogy honnan tudok ilyeneket. De amit látok az 100%-osan bekövetkezik. A beszédet nem tudom, egyszerre csak megszáll valami és mondani kezdem. Egyszer mikor elkezdődött egy ilyen Babamon felismerte benne az egyik ősi prófécia szövegét. Szerinte az elfelejtet próféciák szólalnak meg belőlem.
- Jó, de miért?
- Fogalmam sincs. Bár tudnám. A látomások nem annyira zavarnak, de ezekkel a próféciákkal nem tudok mit kezdeni, mert lehetetlen megfejteni őket.
- Minél többet tudok meg rólad annál rejtélyesebb leszel a számomra. - csóválta a fejét BlackWarGreymon majd elindult Mysterymon után, aki már tovább is indult.
Órákkal később, a nap a látóhatáron kezdet lebukni, de ők még mindig mentek a sivatagban. Hálásak voltak, hogy a levegő egyre hűvösebb lett. Egész nap kínozta őket a forróság, ami nem a legelviselhetőbb feketében és fémpáncélban. De mégis némán tűrték és haladtak tovább. Hirtelen Mysterymon megtorpant, a mögötte haladó mega, pedig majdnem felbukott benne. Még mielőtt esélye lett volna megkérdezni, hogy mi történt a fekete csuklyás közbevágott.
- Nem érzed? Megérkeztünk. És jön felénk.
Már a mega is érezte. A homok alól hatalmas erejű digimon közeledett a felszín felé, pont előttük. Nyugat felé néztek, a lenyugvó nap irányába. A semmiből homok tört fel örvényszerűen a nap előtt, a homok közepében pedig meglátták, akit kerestek. A digimon leginkább az egyiptomiak kutyafejű istenére emlékeztetet, de a digimonnak hatalmas szárnyai is voltak. A homokörvényből előtűnve lehengerlő, isteni látványt nyújtót. Mysterymon térdet hajtva bókolt a Halál előtt, a mögötte álló BlackWarGreymon pedig követte a példáját.
- Üdvözöllek benneteket. Ritkán szoktak felkeresni. Ha jól sejtem tudni akartok valamit. De úgy vélem kellemesebb ülve társalogni, mit szólnátok, ha befáradnátok? – kérdezte barátságos, és szívélyes hangon a Halál. Csettintet egyet az ujjával, majd a föld elkezdet morajlani és kiemelkedet a homokból egy hatalmas piramis. A Halál elindult a piramis felé, a kezével intett, hogy kövessék. A fekete mega vonakodva követte társát, aki azonnal követte vendéglátójukat. Annyira, de annyira nem látnak minket többé élve…- gondolta BlackWarGreymon ahogy belépet a piramis falán nyílt ajtón.
Bent egy szépen berendezet, nappalinak tűnő homokkőből épült szobába jutottak, de a hely méreteiből nyilvánvaló volt, hogy több helyiség is található a piramisban. A szoba közepén egy dohányzóasztalka állt, körülötte pedig bézs színű díványok voltak elhelyezve. Az asztalon egy kínai porcelán teáskanna és teáscsészék sorakoztak, egy tányér apró sütemény kíséretében.
Okééé…..eddig semmi se stimmel az eddigi elképzeléseimmel….
- Foglaljatok nyugodtan helyet, szolgáljátok ki magatokat teával és sütivel. – kínálta kedvesen a vendéglátójúk, majd helyet foglalt az egyik díványon, Mysterymon pedig szintén leült. BlackWarGreymon a földre ült, egyrészről a mérete miatt, másrészről, mert biztonságosabbnak érezte, hogy egy ugrásnyira van a kijárattól.
- Úgy vélem ideje lenne bemutatkoznom. A nevem Anubismon, vagy, ahogy a legtöbben ismernek a Halál. Üdvözöllek benneteket, az otthonomban.
- Mi pedig…. – kezdte volna a földön ülő mega, ám Anubismon közbevágott.
- BlackWarGreymon és Mysterymon vagytok. Ismerlek titeket.
- De hát, hogy? Mi nem ismerünk, de te ismersz minket… ennyi gondolattól megfájdul a fejem, ez már magas nekem. – ahhoz képest, hogy nem akart idejönni BlackWarGreymon sokkal beszédesebb volt, mint képzelte volna.
- Én minden digimont ismerek a Digivilágban. Elvégre én indítottam útjukra őket. Nekem köszönhetik az életüket.
- Most kissé alpárian és nyersen fogok fogalmazni: Mi van?! – a fekete mega döbbent hangja visszhangzott a helyiségben. Anubismon halkan kuncogott.
- Kissé furcsa valóban, de nekem ez a feladatom. Halálnak hívnak, mert én vagyok a holtak bírája. Én döntöm el, hogy ki születhet újjá és én hozom létre az adattörmelékekből a Digitojásokat amelyekből új digimonok születnek. Akik viszont nem élednek újjá azoknak a lelkét én kísérem át a semmibe.
- Enyhén LOL melód van, nem gondolod?
- BlackWarGreymon elég, nem a munkaköri leírásának a megtudakolására jöttünk. Egyébként is, ha néha kicsit segítettél volna a konyhában már rég tudnál Anubismon feladatáról, mert Babamon rendszeresen mesélt mindenféléről.
- Már bocs, hogy újoncként nem a tűzhelynél melegedtem, hanem edzettem. De ha megjegyezhetem, úgy tűnik én döntöttem jól, elvégre kettőnk közül én vagyok mega szinten. Sőt, rajtad kívül mindnyájan mega szintre tudtunk digiváltozni.
BWG beszólása láthatóan felpaprikázta Mysterymont, de uralkodott magán és inkább másra terelte a témát.
- Kérdezni szeretnék valamit, ezért kerestelek fel.
- Kérdez hát. Legjobb tudásom szerint fogok válaszolni.
- Te vagy a legöregebb digimon akit csak eltudok képzelni Ogudomon-on kívül. Te biztosan tudod. A Halálos Bűnök Kapuján a címerek akkor világítanak mikor a Lord, aki viseli őket meghal. Mennyi idő telik el a Lord halála és a pecsét felragyogása között?
Anubismon szemei összeszűkültek és tetőtől talpig végig nézet Mysterymon-on, mielőtt megszólalt.
- Nem vagyok olyan öreg. Igaz, hogy azóta vagyok a holtak bírája, hogy létrejött a Digivilág, de akadnak nálam sokkal idősebbek is. Ám attól még tudom a kérdésedre a választ. De, biztosan tudni akarod? Ezt a kérdést tenném fel. De a szemedben az elhatározás nem hagy kétséget a felől, hogy igen. Egy Lord halála és a Kapun lévő pecsét felragyogása között nincs egy másodperc se. Ahogy a Lord adatokká esik, a pecsét abban a minutumban világítani kezd.
A válasz hallatán Mysterymon teljesen ledöbbent. Láthatóan mindenre számított, csak erre nem. Vagy fél percig meg sem tudott nyikkanni, a szemein látszott, ahogy az agya próbálja felfogni a hallottakat.

 - De ha ez igaz, és a címer tényleg ugyanolyan volt, mint a többi az azt jelenti, hogy….
- Ne, ne mond, és ne gondold végig. Tudom, mit gondolsz. Mióta beszéltem Anubismonnal ezen jár az agyam. De nagy hiba lenne, ha hamis reményekbe ringatnánk magunkat. Két lehetőség van előttünk, ha az igazságot akarjuk megtudni. Megvárjuk, amíg helyrehozzák Behemoth-ot és reménykedünk benne, hogy valamit megtudunk, vagy elfogjuk a támadó Lovagok valamelyikét és kifaggatjuk.
- A második esettel többre juthatunk.
- Egyetértek. – felelte Mysterymon. De még mindig nem hagyta nyugodni az amit Anubismon az előtt mondott, hogy elmentek tőle. Mesélt neki a szerkezetről, amit arra használ, hogy megtalálja, akit keres, és hogy az sehol se jelezte Beelzemont.

- Rengeteg ok miatt nem működhet egy ilyen szerkentyű. Meg van a hatósugara, és rengeteg hely van ahová nem ér el a kereső sugara. Földalatti barlangok, a Fény börtönei, másik világok.

Mégis mit értett az alatt, hogy más világok? Talán arra célzott, amiről az a prófécia is beszélt? Talán….. arra….célzott?