7. fejezet

Elmélkedések

A Digivilág mélyén, a Feketevárban:

A Gróf haragja kezdet csillapodni, bár ezt rajta kívül senki sem érzékelte. A szolgák még mindig fülüket- farkukat behúzva kucorogtak a trónteremtől legtávolabbi helyeken, de még oda is tisztán hallatszott Uruk dühöngése. Ideje a tettek mezejére lépni. A fekete köpenyes elhagyta a termet az egyik rejtekajtón keresztül. A vaksötét folyosóba teljesen beleolvadt a fekete ruháival. Ha nem ismerné, az összes titkos útvonalat a várban valószínűleg eltévedne és vakon tapogatózna a kijáratot keresve. Így viszont könnyen eltalált a labirintusszerű folyosón az udvar hátsó részében lévő titkos csapóajtóhoz. Az udvar teljesen néptelen volt. A végső és magasabb szintű digimonokat kiküldték őrjáratra, hogy nyakon csípjék a Királyi Lovagokat. A várban csak a Gróf, valamint a bajnok és újonc szintű szolgák maradtak. Ők viszont elrejtőztek. Mások gyáváknak nevezték volna őket, ő viszont tudta, hogy ez nem igaz, csupán van józan eszük. Nem valószínű, hogy túlélnék a találkozást, ha az őrjöngő Gróf elé kerülnének.
A köpenyes pontosan tudta kit és hol keressen. A vár vastag sziklafalába egy kis üreg volt bevésve, puha levelekkel kibélelve. Ez Unimon kedvenc alvó helye. Most is itt feküdt. A bajnok digimon több szempontból is különleges a vár lakói között. Egyrészről a bajnok egyike a kevés ebben a térségben élő szérum digimonnak. Másrészről ő egy menekült, aki a Gróf védelmét élvezi, így szinte sérthetetlennek számít. Hogy ezt a kegyet mivel érdemelte ki pontosan senki sem tudta és éppen ezért terjengett annyi pletyka róla az egész Sötét területen. Megállt az alvó Unimon előtt és kesztyűs kezével megpökte az orrát.  A digimon felemelte a fejét, jelezve, hogy felébredt, elvégre a fején lévő piros sisakból nem látszott ki a szeme.
- Mit szeretnél, hogy meg zavarod a szunyókálásom? – kérdezte egy nagy ásítás kíséretében.
- Segíts, kérlek. Beszélnem kell a Gróffal. De nem tudok a közelébe jutni anélkül, hogy össze ne taposna. Ezért szeret…
- Szeretnéd, hogy oda vigyelek a levegőben. – vágott a szavába a szárnyas ló. – Rendben van. Pattanj fel. – fordította felé a hátát miután kilépet az alvóhelyéről. Miután felült, Unimon elkezdet rohanni az udvaron, hogy lendülete legyen a felszálláshoz. Mielőtt elrugaszkodott a talajtól fekete csuhás lovasa megragadta a szőke sörényét, hogy le ne csússzon a ficánkoló digimon hátáról.
A levegőből a fekete sziklavár egészen fenséges látványt nyújtott. A hatalmas, vastag, erős bástyákkal tűzdelt fal remekül óvta a benti épületegyüttest. A magas tornyok, a szűk ablakok, a titkos folyosók, valamint a hegy mélyébe vezető járatok mind egy célt szolgáltak. Védelmet. Ez a vár az első védelmi vonal, ezért is épült ilyen masszívra és ennyire közel a Sötét terület határához. Még sose tudta a Fény bevenni ezt a várat. Mindegy hányszor próbálkoztak. Sziklánál is szilárdabban állta az ostromokat.
Az egyik belsőfalról nyíló ajtón Unimon berepült az épületbe. A széles folyósokon gyorsított a tempón, szinte elsuhantak mellettük a tárgyak. Még akkor sem lassított mikor éles kanyart vett be. A fekete köpenyest egyáltalán nem zavarta a nyaktörő tempó és a halálos kanyarok. Míg mások rég leestek volna a szárnyas lóról, ő meg sem ingott. Nem először lovagolta meg a fehér paripát. Jól ismerte.
A trónterem betört ajtaja a sarokvasán lógott, nyikorogva. Láthatóan a Gróf neki sem kegyelmezett. Unimon óvatosan berepült. A Mesterük erősen lihegve állt a terem közepén. Mivel más bútor már nem maradt, amit összetörhetne, megkísérelte felemelni a trónt, ami nyilván sikerült is neki, mert az irdatlan kőfaragvány kissé arrébb állt, mint eddig.
Unimon a Gróf vállához szállt, úgy hogy szükség esetén legyen menekülési útvonala.
- Nagy Uram? – kérdezte félve a köpenyes, de a hangjából őszinte aggodalom és rejtett bánat csengett.
- Mit akartok, nyomorultak?- förmedt rájuk uruk.
- Uram, össze kell hívni a Tanácsot. Csak te teheted meg. Ezt a támadást nem lehet szó nélkül hagyni, de a többi Lordnak is tudnia kell róla, hogy cselekedhessünk. A bosszúd hamarabb teljesül, ha cselekszünk. – meglepő módon a Gróf nem csapta le a maszkos szolgát, mint egy szúnyogot a tegezésért. Senki mástól nem tűrt volna el ilyet. De ő azon kiváltságos kevesek közé tartozott, akik megtehették. Nem rossz dolog egy Démon Lord legfőbb bizalmasának lenni.
- Te és Unimon elmentek megtudni, hogy a csapatok találtak-e valamit. Derítsétek ki, hogy melyik Lovagok támadtak. És azt is, hogy ki ölte meg Beelzemont. Vele személyesen akarok leszámolni. – mondta sötét arccal a várúr. – Addig én összehívom a Tanácsot. A Fény nagyon meg fogja bánni a tegnap estét. Nem nyugszok, míg a bosszúm nem lesz teljes. Rettegjen mindenki, aki a Fényt szolgálja és átkozza a napot mikor kivívták a Rémálom Hadsereg fővezérének, a Démon Lord Murmuxmonnak haragját!

Az Emberi Világban, Terra házánál:

Terra a szobájában zongorázott. Egyszerű kis darabokat játszott, semmi komoly kihívás nem volt bennük. De ujjgyakorlatnak nagyon jók, és mert nem kell, annyira koncentrálni remekül lehet elmélkedni miközben ezeket, játssza az ember. Most is ezért választotta ezeket. Egész nap a történteken elmélkedett.
Mit tudunk eddig. Tegnap délután megjelent a digivice. Hajnalban jött át ebbe a világba Kiimon, fél órája elkezdet pityegni a digivice valamiért és valahogy fel kell vennem a kapcsolatot a többiekkel. Legegyszerűbb az lenne, ha kimennék és neki kezdenék a keresésnek. De ez nem elég hatékony. Végül is, hány százalék esély van rá, hogy összefussak velük az utcasarkon egy ekkora városban?
Terra lemondóan sóhajtott. Kell valamilyen más módszernek is lennie. Még ha meg is próbálná megkeresni őket, a siker nem garantált, viszont az eltévedés igen. Nagyon ritkán ment a városba, akkor is kocsival vitték. Így hát biztos gyorsan eltévedne az utcán. Most először sajnálta, hogy eddigi életében mindig szívesebben maradt otthon, mint, hogy elmenjen a szüleivel együtt a városba csak úgy sétálni.  
Talán Kiimon meg tudná őket találni, de előbb meg kell gyógyulnia. Legalább az étvágyával nincs baj. Marie szerint, ha egy betegnek jó az étvágya, akkor a gyógyulás is közel van. Csak az a baj, hogy nem hajlandó nyugton pihenni. Bárhogy is igyekszik keménynek tűnni a kicsike, látom, hogy nehezére esik a mozgás. Bár az nem volt semmi, mikor a kis digimon találkozott az alkalmazottakkal.
Terra elmosolyodott az emléktől. A lila apróság szinte azonnal ki talált mindenkinek egy becenevet és az óta sem hajlandó máshogy szólítani őket. Például Joe-t a kertészt azonnal elkeresztelte Hasbeszélőnek, ami találó, tekintve, hogy az idős kertész szakálla a mellkasát veri és olyan sűrű, hogy nem lehet látni a száját a nagy bajusztól. Mivel az ember hallja a hangját, de nem látja, hogy mozog, a szája valóban azt lehet hinni, hogy az öreg hasbeszélő. Olivert, az inast Nyakiglábnak szólítja. És tekintve, hogy a 25 éves, hosszú zöldre festett hajú fiatalember veri a 2 méteres magasságot, szegénynek egy rossz szava sem lehet.
Sam a sofőr meg kapta a Sityak nevet, mert mindig a fején hordja a sofőri sapkát. A 30 év körüli, fekete hajú férfi még mókásnak is találta becenevét.
A 2 cseléd lányt, Annát és Mollyt (akik ikrek és nagyon hasonlítanak) Szőkecica1 és Szőkecica2 névvel illette. Ami nem is meglepő, mert valóban szőkék és szeretnek divatosan öltözni. Valamint ők nevezték a legtöbbször cukinak, ami Kiimont eléggé kihozta a sodrából.
Szerencsére Marie jóslata beigazolódott. Mindenki örömmel ígérte meg, hogy hallgat a szemtelen kis digimon jelenlétéről Terra szülei előtt. Még azt is felajánlották, hogy nyitott szemmel járnak az utcán, hátha sikerül kiszúrniuk a többi digimonos gyereket.
Terra hátra fordult az egyik darab végén, megnézni mit csinál Kiimon. A digimon kint ült a teraszon lévő napozóágyon és Joe szorgoskodását figyelte a kertben.
Így legalább nyugton marad egy kicsit. Az ágy egyébként is az árnyékban van, napszúrást sem kaphat. – gondolta Terra mielőtt újra elkezdett volna játszani. Aggódott a társáért. Hiszen olyan apró és gyámoltalan, hogy mindenkiből kivált egy védelmezési ösztönt. Nem tudta ki bántotta, de megfogadta magának, hogy nagyon beolvas az illetőnek, ha találkozik vele.

Kiimon kint ült a teraszon és figyelte a szorgoskodó Hasbeszélőt, miközben hallgatta Terra zongorázását. Pontosabban csak úgy tűnt. Gondolatban messze járt. Az elmúlt 24 óra eseményein töprenget. Az egész egy kis motorozással indult. Aztán csakhamar élet-halál harcba torkollott, most pedig itt van. Tudta, hogy halottnak hiszik, és hogy a tegnapi harc nem marad megtorlatlanul. A Lovagok célja egyértelmű volt. A Sötétséget háborúra kényszeríteni. Ebből semmi jó nem fog kisülni, de megakadályozni se lehet. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz. 
Sóhajtott. Aggódott a testvérei miatt. Az öccse Murmuxmon nagyon forrófejű tud lenni, ha dühbe jön. És kétségtelen, hogy őrjöngött mikor megtudta a halálhírét. Pontosabban az álhalálhírét. Az öccse mindig is nagyon ragaszkodott hozzá, különösen miután teljesen egymásra lettek utalva. Ez az után se változott, hogy Démon Lordok lettek.
Vissza kell jutnom amilyen gyorsan csak, lehet. Nélkülem Murmuxmon teljesen irányíthatatlan, bár azt még én se vonhatom kétségbe, hogy remek hadvezér és a katonák a világ végére is követnék. Csak hát a többi Lorddal nem igazán jön ki. Különösen Bagramonnal és MaloMyotismonnal utálják egymást. Bár MaloMyotismont mindenki utálja, ahogy ő is utál mindenkit. De ha nem vagyok ott, akkor 99%, hogy egymásnak esnek. Belső harcokra pedig jelenleg semmi szükség nincs.
Tudta, ha legalább azt tudná tudatni, hogy életben van, akkor jobb lenne a helyzet. Igazából még előnyt is lehetne kovácsolni a halálhíréből, ha úgy jutna vissza, hogy a Fény nem tudja meg. Másrészről viszont itt volt Terra. Nem tudta volna csak úgy itt hagyni. Bár nem igazán tudta mi is a partnerség lényege, de Terrával jól kijött. A lány nagyon kedves és egyszerűen úgy érzi vigyáznia, kell rá. Talán a törékeny kinézete miatt. Vagy, mert ez is a partnerséghez tartozik. Óvni kell a partnert.
Terra nagyon hasonlított a másik testvéréhez, ugyanakkor rengeteg dologban különböztek is. Mindketten nyugodt, csendes, kedves személyiségűek és igazán jó szívűek. De míg Terra törékeny, mint egy porcelán baba, a testvére tud magára vigyázni és mindig elsőként veti magát a dolgok sűrűjébe, bár tény, hogy ő digimon. És az is igaz, hogy nem igazi testvérük, hanem csak névleges. Mikor magukra maradtak akkor találkoztak vele és az öccse találta ki, hogy ő is legyen a testvérük. A tesójuk ezért is higgadtabb náluk és ezért nem Démon Lord, ahogy ők. Más fajta digimon, ennek ellenére remekül összekovácsolódott az Impmon testvérpárral.
Remélem tesó, hogy ránézel az öcsénk körmére, amíg vissza nem térek. Különben hatalmas bajok lesznek. Már persze, ha vissza tudok innen jutni egyáltalán.

A Digivilágban:

Gallantmon térdelve és némán hallgatta, ahogy társai is elmondták a jelentésűket a 3 Mennyei Digimonnak. A küldetésűket teljesítették. Már csak készülni kell a Sötétség támadására. Az Isten megparancsolta, hogy el kell pusztítani a Sötétséget, kezdve a Démon Lordokkal. Ennél többet nem tudtak, de az ő kötelességük, hogy teljesítsék Isten akaratát.
Gallantmon mindig is hűséges volt a Fényhez és Istenhez, de most mégis motoszkált benne egy érzés mellyel eddig még sosem találkozott. Próbálta megfejteni, de nem sikerült neki. Miután társai Leopardmon, Crusadermon, Dynasmon és Magnamon is megtették a jelentésűket elhagyták a fehér márvány termet. Míg a többiek eltűntek a kanyargó, fehér folyosókon, ő kiment az udvarra ahol már várt rá Grani. Felszállt rá és elindultak őrjáratot tartani a környéken. Noha a Digivilág legbiztonságosabb helyén voltak, Gallantmon mindig is szerette fel mérni a terepet, biztos, ami biztos alapon.
Miközben elsuhant alattuk a gyönyörű táj, Gallantmon a gondolataiba merült, próbált rájönni mi lehet ez az idegen érzés. Át futotta az elmúlt nap eseményeit az elméjében, hátha az egyikhez hozzá tudja kötni az érzést.
Talán lelkiismeret furdalás a 8 falu miatt? Nem, nem érezte bűnösnek magát az ott lakók haláláért. Mindannyian vírus és megromlott szívű adat digimonok voltak. Fenyegetést jelentettek és meg kellett szabadulni tőlük. Ahogyan a Démon Lordtól is megszabadult. Meglepte, mikor Beelzemon képes volt abban az állapotban kitérni a végső csapása elől. De ostobaság is. Így csak a saját halálát nehezítette meg. Miután elrohant mind az öten utána vetették magukat, de adat foszlányokon kívül semmit sem találtak. Egy Lordnak már is vége, már csak 6-an vannak. És akkor könnyen elpusztíthatják a Sötétséget. Csupán a 7 fejét kell levágni és már is övék a győzelem.
Még is, minél inkább a győzelem a Fény és a jó győzelme lebeg a szeme előtt annál zavaróbb ez az érzés. De miért? Miért?
- Hogy ki végzet több ártatlannal arról vitatkozhatnánk konzerv-harcos. Hiszen ti öten tegnap 8 várost és falut pusztítottatok el a benne élőkkel együtt, csak hogy előcsalogassatok. Milyen jogon hívsz hát engem gonosznak?
- A vesztesek mindig mocskot hajítanak a győztesekre. Álnok szavak helyett inkább meg kellene bánnod bűneid. Bár a hozzád hasonló szörnyeknek fogalmuk sincs mekkora szenvedést hoznak a világra.
- Ezt én is mondhatnám neked Konzerv. Elvégre az egyensúlyt ti tettétek tönkre.
A felismerés villámként csapott belé. Csak nem kétely támad benne az Istennel szemben, egy halott gonosz álnok szavai miatt?
Gallantmon megrázta a fejét, hogy szabaduljon a haldokló Lord emlékétől, ahogy lángoló szemekkel nézet rá, vádlón és teljes hittel az igazát állítva. 
- Mindegy, hogy igaza volt-e vagy sem. Már nem számít egy halott szava. Én Isten igazáért harcolok. Semmi sem tántoríthat el tőle. Gallantmon holtig hűséges és végzek mindenkivel, aki Isten ellen szegül.