A bestiák földje

Digivilág, egy Adatfolyam belsejében

Körülöttük úgy kavargott a rózsaszín örvény, mintha valaminek a gyomrába kerültek volna, ami éppen készül megemészteni őket. Elég klausztrofóbb és kellemetlen élmény.
- Rendben vagy, Firi? Eléggé zöld az arcod.
- Peerszeee. Kutya bajom, csaak szálljak egyszeeer le erről a borzalmas örvénymicsodáról. – nyögte Firi, miközben a homlokát a térdének támasztotta, a karjaival pedig átkulcsolta a lábait. Noha nem tudott segíteni a tengeribetegségén, Falcomon együttérzően tette a fiú vállára a kezét.
- Ne aggódj Firi! Igazából, Digivilágos viszonylatban mi most luxus körülmények között utazunk ezen az Adatfolyamon. Ha nem lenne megszelídítve, hanem csak úgy felkapott volna, nem venne körül minket ez a védőmező és akkor mi is úgy pörögnénk össze-vissza, ahogy az áramlat sodor. – Agumon megjegyzésére Firi még inkább elzöldült, és halkan öklendezve próbálta lent tartani a gyomortartalmát.
- Azt hiszem, ez nem sokat segítet, Agumon. – csóválta a fejét idegesen mosolyogva a sólyom digimon.
- Gerzsooon…..mikor érünk már odaa…?- nyöszörögte könyörögve a kiskamasz. A fiatalember rápillantott a mobilja kijelzőjére.
- Még néhány óra. Kitartás, az út nagy részén már túl vagyunk. – öntött a betegbe egy kis lelket Gerzson. Válaszként csak egy szenvedéssel teli nyögést kapott.
Csak ők négyen voltak az Adatfolyam belsejében lévő, kocka alakú védőburokban. Már csaknem egy napja ücsörögtek ebben az átkozott, zárt és átlátszó falú szobában. A múltkori vihar-hullámvasút után Gerzsonnak meg sem kottyant ez a szelíd Adatfolyam. De szegény Firit már az első órában legyűrte a tengeri betegség és azóta gubbasztott a padlón. A digimonoknak viszont láthatóan kutya bajuk se volt a helytől, leszámítva persze az utazási-unalmat.
- Remélem, kivételesen minden a terv szerint fog alakulni. – sóhajtotta az ifjú. Remélte, hogy a többieknek tényleg nem lesz semmi baja a Fény szinten. Noha Ophanimon biztosította, hogy a védelmébe veszi a barátait, mióta találkozott Emmával és Rajmunddal, erős kétségei voltak afelől, hogy bárki biztonságban lehet az Angyalok szigetén.
Miután sikerült vissza szereznie a teste felett az uralmat és behúzott Emmának, Rajmund visszavonulót fújt az ájult nővel együtt. Agumon rögtön a nyakába ugrott és a földre rántotta. A nehéz digimon majdnem megfojtotta a túláradó szeretetével. Finbu annyira megkönnyebbült, hogy a stresszhelyzet elmúltával egy kis időre az eszméletét is elveszítette. Coronamon percekig ébresztgette, mire sikerült magához térítenie. Emma eltűnésével Firi fölött is megtört az irányítás. Szegény srác értetlenül pislogott körbe, fogalma sem volt róla, hogy hol van, és mi történt. Annyit azért sikerült kiszedni belőle, hogy a fekete hajú nő hozta magával a Digivilágba, és azóta az irányítása alatt tartotta. A társát Falcomont, az egyik közeli raktárba zárva találták. A nagy testű madár digimon ugyanúgy ugrott a partnere nyakába, ahogyan nem sokkal korábban Agumon ugrott az övébe. A megviselt banda ezután vissza vánszorgott a szállásukként funkcionáló kórházba. Gerzson számára itt derült ki a másik sokkoló dolog. Ria és Leormon elment háborúsdit játszani a Mocsár szintre. Ez volt az a pillanat, amikor majdnem gutaütést kapott. Mi a fenét gondolt az a lány?! Hogy bírt kitalálni egy ekkora ostobaságot? Gerzson már épp nekikészült, hogy lemegy a Mocsár szintre, és ha kell, a hajánál fogva rángatja vissza a konok tinit. Csak hogy megjelent Darcmon. A doktornő röntgen szemekkel rendelkezhet vagy valami, mert rögtön kisasolta Gerzson és Firi égési sérüléseit, valamint Agumon összevagdosott sebeit. Még azt a begyógyult vágást is kiszúrta, amit Finbu és Coronamon szerzett. A bajnok digimon átváltott Rage üzemmódba, és zsörtölődve kezdet neki a sebeik ellátásának. Gerzson próbált ellenállni, hogy ő igenis elmegy Riáért, és majd csak aztán pihen, de Darcmon ezt az ötletet nem nagyon díjazta. Konkrétan, mikor Gerzson hátat fordított neki és elindult az ajtó felé, a digimon tarkón vágta a jogarával, a fiatalember pedig eszméletlenül terült el a földön.
Mire magához tért, már reggel volt, és egy egyágyas szobában feküdt.
- Agumon. …Mi az isten történt? Mindjárt széthasad a fejem. – kérdezte a fal mellett ülő társát, mikor felocsúdott.
- Darcmon leütött. – közölte egyszerűen a dolgot a sárga digimon.
- A többiek? És miért vagyunk másik szobában?
- Kint vannak a folyósón. Vége a csatának lent a mocsárnál. Totális vereséget szenvedtek az angyalok.
- Mi?! Várj! Ria! Riáról és Leormonról van valami hír?! Ugye nem..?
- Egy órája találta meg őket néhány Cupimon a Felhő szint szélénél. Abban a szobában vannak, ahol mi voltunk korábban. Csak annyit tudunk, hogy élnek. A többivel várnunk kell, amíg Darcmon és az asszisztensei ellátják őket.
Gerzson kipattant az ágyból (ezt meg is bánta, mert olyan szédülés fogta el, ami miatt megtántorodott és az ágy végében kellett megkapaszkodnia, nehogy elessen), és Agumonnal együtt kiment a folyósóra a többiekhez. Meglepő módon azonban nem csak a fiúk várakoztak odakint. Egy tarka macska digimon is a váróban volt.

Mikemon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Adat
Típus: Vadállat digimon
Támadások: Paw Punch, Neko Claw
Ellentétben a rokonával, Gatomonnal ez a tarka macska nem visel a farkán szent gyűrűt. Mikemon egy nagyon intelligens digimon, aki rendszerint nyugodt és engedelmes, ám ha csatára kerül a sor mozgékonyságával és egyedi harcstílusával sok gondot okoz az ellenfelének.

Mikemon idegesen járt fel-alá a folyósón. Coronamon próbált valami nyugtatót mondani neki, de a macska digimon egy halk morranásával az újoncba fojtotta a szót. Több, mint fél órát dekkoltak a folyósón, mire Darcmon és a keze alatt asszisztensként szolgáló Pucchiemonok kijöttek. A bajnok digimon drámázott egy sort, hogy máris ennyien akarják zaklatni a betegeit, de végül átengedte őket. (Pontosabban kénytelen volt, mert Mikemon céltudatosan kicselezte a doktornőt és bement a szobába.)
Ria az ablak melletti ágyon feküdt, a tőle balra lévőkön pedig Frimon és egy Nyaromon. Két összetolt kórházi ágyon pedig egy nagyon ramaty állapotban lévő Pegazusmon szuszogott. A három digimon már mély álomba merült. Ria is végtelenül kimerülten pislogott az álmos szemeivel, de még tartotta magát. A fiúk hozzá siettek.
- Hello, te zakkant lovagnő. – köszönt neki szelíden Finbu. A hangjában nem volt vád, vagy harag.
- Hello. – felelte fáradtan a lány. – Bocsáss meg, azért, amit tegnap a fejedhez vágtam. Igazad volt. Borzalmasan hülye ötlet volt.
- Nem volt az. – szólt közbe Mikemon, aki Nyaromon ágyánál állt. – Ha nincs ez a meggondolatlan ötleted, most nem lenne húgom. Köszönöm.
- Többet nem tudtam tenni. De örülök, hogy legalább őt sikerült hazahoznom. – hárította a hálát egy bágyadt mosollyal Ria.
- Örülök, hogy egy darabban látlak. – veregette meg Ria vállát Gerzson.
- Hát ennek én is nagyon örülök. Veletek mi történt? Te újra a réginek tűnsz, és ahogy látom, van velünk egy új arc is.
- Szia. Firi vagyok. Ő pedig a társam, Falcomon.– mutatkozott be a tizenéves srác. Firi kissé feszengett az idegen környezetben, de tudta, hogy Falcomon mellette van és ez megnyugtatta.
- Szia. Én pedig Ria. Bár, már biztosan hallottál rólam a fiúktól. Tetszik az akcentusod. Csípem a britteket. – jegyezte meg vigyorogva a lány, amitől Firi fülig elvörösödött. Megelőzendő, hogy Ria belelendüljön és kedvet kapjon ahhoz, hogy megpróbálja a fiatal fiú összes vérét az arcába juttatni, Gerzson odahajolt hozzá és a fülébe súgott.
- Majd később elmondjuk, hogy mi történt. Ez olyasmi, ami jobb, ha egyelőre csak nyolcunk között marad.
Ria megértette a dolgot, és nem firtatta a témát. Legalábbis, amíg a Fény szint többi lakója is a közelükben lesz.
- Hé, Finbu! Mi ismerjük ezt a digimont! – kapta fel a fejét Coronamon, mikor alaposabban szemügyre vette az alvó Pegazusmont.
- Ismerjük? Rémlik, hogy találkoztunk már egy Pegazusmonnal a Valódi világban, de biztos vagy benne, hogy ő ugyanaz a Pegazusmon?
- Ugyanaz. Összehaverkodtam vele a csata előtt. Ha nincs Pegazusmon, mi hárman még mindig ott dekkolnánk azon az átkozott zsombékoson. – válaszolt Coronamon helyett Ria a fiú kérdésére. Mielőtt folytathatták volna a beszélgetést, zajt hallottak a folyosó felől. Egy fehér macska jelent meg az ajtóban. A félfának támaszkodva kapkodott levegő után, láthatóan lóhalálában szaladhatott idáig. A futástól még a fehér szőrén át is látszott, hogy egy eléggé kipirosodott az arca. A kék szemek aggódással voltak teli, és idegesen jártak ide-oda a betegszobában, míg végül megállapodtak az alvó Nyaromonon.

Gatomon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Szérum
Típus: Szent bestia digimon
Támadások: Neko Punch, Cat’s Eye, Neki Kick
Ez a kistermetű digimon meglepően nagy erőt birtokol. Ha elveszíti a farkán lévő Szent Gyűrűt a hatalma csökken. Azért, hogy megtudja magát védeni, hosszú karmokat visel, amelyek tulajdonképpen egy SaberLeomon másolt adatai.

- Anya! – Mikemon meglepetten, de mégis, megkönnyebbülve fordult a fehér macskához. Gatomon magához ölelte tarka lányát, majd a sérült kicsinyének szentelte a figyelmét. Mikemon láthatóan nem vette zokon, hogy jelenleg nem ő az anyja figyelmének elsődleges célpontja.
- Hála az égnek! – sóhajtotta könnyes szemmel Gatomon, miután arra jutott, hogy Nyaromonnak a bal fülén lévő kötéstől és a hatalmas energia veszteségtől eltekintve nincs komoly baja.
- Ophanimon Úrnő..- nyögte elképedve Agumon, mikor felismerte a fehér macskát. Gatomon csak a fejét csóválta.
- Most csak egy aggódó anya. – hárított minden további kérdést, vagy esetleges hajbókolást és tisztelgést az angyal. Miután megnyugodott, hogy a lánya élete nincs közvetlen veszélybe, odament Riához.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy visszahoztad nekem. Ha őt is elveszítem, akkor én…….. – a kék szemekben súlyos könnyek csillogtak. Ria megfogta a karmos kezet és lágyan megszorította. Gatomon a lányra nézet, mire az ember megértően elmosolyodott.
Túl szép, megindító és békés volt ez a pillanat. Naná, hogy az ismeretlen segítőjük ezt a percet választotta! Gerzson fehér digivice-a rezegni és dallamosan csengeni kezdett. Olyan volt, mint mikor a többiek a vaki-toki üzen móddal beszélgettek. A fiatalember egy bocsánatkérő pillantást küldött Gatomon felé, majd felvette. Azt hitte, hogy valamelyik lánynak sikerült elég közel kerülnie a Fény szinthez, ezért működik a rádió. De csalódnia kellett.
- Üdvözöllek, Gerzson és Agumon! És mindenki mást is, ott a háttérben. – az ismeretlen szólalt meg. Mindannyian meglepődtek. A segítőjük rendszerint csak hangüzeneteket, vagy emaileket küldött nekik. Ez az első esett, hogy személyesen beszélt hozzájuk.
- Tudom, hogy rengeteg kérdésetek van, de nincs sok időnk. Az ellenség már megmutatta az arcát. Ezt tegnap a saját bőrötökön is tapasztaltátok. Szóval kérlek titeket, tegyétek azt, amit mondok. Gerzson, Agumon, Firi és Falcomon. Ti négyen elmentek az Őrzők szintjére, ahogyan azt már korábban terveztétek. Ria, Frimon, Finbu és Coronamon pedig itt marad a Fény szinten, amíg további utasításokat nem adok.
- Na, álljon meg a menet! Kizárt dolog, hogy szét váljunk! Éppen elég nagy bajban vagyunk így is, hiszen a többiek eltűntek! Erre te azt kéred, hogy még inkább szétszóródjunk? – csattant fel dühösen Gerzson. A tegnap történtek óta jelentős mennyiségű feszültség kavargott a fiatalemberben, amit most mind az ismeretlenre zúdított. Nem volt hajlandó hátrahagyni Riát és Finbut. Mármint, nézzünk csak körül! Pár órára hipnotizálták és Ria máris egy hihetetlenül veszélyes és meggondolatlan kalandba keveredett, amiből kész csoda, hogy élve visszatért!
- Igen, ezt kérem. Ha kicsit lehiggadsz, te is belátod, hogy ez a helyes döntés. Az ellenségünk agyafúrt és alaposan összezavarta a dolgokat. Ha megakarjátok állítani meg kell ismernetek az összes darabkát, amely részt vesz a játékban. Csak így láthatjátok majd a teljes képet. És ha már látjátok, az ellenség kiléte is nyilvánvalóvá válik. Egyébként pedig ne aggódj a többiekért. Nekik is meg van a saját feladatuk. A szálak jelenleg kuszák, de egy helyre fognak összefutni és ott, újra találkoztok.
- De akkor sem maradhatnak itt! Ha nem tűnt volna fel, van itt egy hipnotizáló nőszemély, meg egy szűkszavú, hadonászó őrült, akinek elég veszélyes kései vannak! – most Agumon szólt közbe. A Digivice túloldalán beszélő elhallgatott, mintha gondolkodna az érveken.
- Éppen ezért kell Riának és Finbunak maradnia. Finbu valamelyest immunis Emma erejére, Riát pedig megvédi a Sötétségfénye. Nektek is meg kell szereznetek a sajátotokat! Csak az védhet meg benneteket az Árny erejétől.
- Sötétségfénye? Árny? Veszély az Angyal szigeten? Mi ez az egész? – kérdezte Gatomon, akinek a hangja teli volt aggodalommal.
- Ophanimon! Szeretnék tőled is kérni valamit. Juttasd el a fiúkat az Őrzők szintjére, a többieket pedig vedd az oltalmad alá. A háttérben sokkal nagyobb dolgok vannak, mint a ti kis összezördülésetek a Sötétséggel. Az Árny, egy régi, mára már szinte elfeledet ellenségünk. A szövetségesei sok helyre beszivárogtak, és nekik köszönhető a mostani és az előző háború is. Meg kell őket állítanunk, de ehhez szükségünk van az emberek segítségére. Vigyázz rájuk!
- Hümmp! Kérned sem kellene. Ez a legkevesebb, amivel meghálálhatom, hogy megmentették a kislányom életét.

- Gerzson! Ébresztő! – érezte, ahogy Agumon óvatosan megrázta a vállait. Gerzson kinyitotta a szemeit és kérdőn nézett a társára.
- Mindjárt megérkezünk. Legalábbis most már oda kellene érnünk. – magyarázta a sárga digimon. Gerzson nyújtózott egyet. Firi még mindig ugyan úgy gubbasztott, ahogy az előtt, hogy elszundított volna. Rázkódás futott végig az erőmezőn. Az Adatfolyamban örvénylő szél felborzolta a hajukat és a tollaikat, mikor a bomló erőmező résein át besüvített. A rózsaszín örvény ritkulni kezdett, majd teljesen eltűnt. A kocka erőtér a talajnak ütközött, majd gurulni kezdett, mint egy dobókocka. Az utasok a láthatatlan mezővel együtt bucskáztak egyik oldalról a másikra. Végül megálltak.
- Jaj! Ez nagyon fájt! – nyöszörögte Falcomon.
- Áúcs! Legközelebb más légitársaságot fogok választani! A landoláson van még mit csiszolniuk!
Miközben a digimonok nyöszörögtek a földet érés miatt Gerzson gyorsan végig tapogatta a sajgó testrészeit. Örömmel tapasztalta, hogy legalább a csontjai nem törtek el. De azért sikerült néhány új zúzódást és lila foltot szereznie a testén lévő gyűjteményéhez. Kezdte nagyon unni, hogy folyton úgy fest, mint egy túlórázós boxzsák. Firi felé fordult, de a fiú felől csak sokat sejtető öklendezés hallatszott.
- Úgy látom, mindannyian túléltük. – sóhajtotta Gerzson. Körbe pillantott. Minden felé furcsa, lilásszürke talaj terült el, amelyekből ugyanilyen színű törött oszlopok emelkedtek ki. Tőlük délre a táj megváltozott. A csupasz talaj helyét vörös kőlapokból álló szegély vette át, amely kelet és nyugat felé is messze elnyúlt, mindvégig tartva a köríves lefutását dél irányába. A szint határát jelző kőlapokat termékeny, feketeföld váltotta fel. Eleinte csak bokrok és lágyszárúak tenyésztek, de a terület belseje felé már fiatal fák is előfordultak, míg végül a táj erdővé nőtte magát.
- Megérkeztünk. Ophanimon rendes volt. Szinte Ebonwumon ajtajában rakott le. – jegyezte meg vidáman Agumon.
- Hé! Firi, egyben vagy még?
- Aha. Most már sokkal jobban vagyok. A landoláskor szereztem néhány bíbor foltot, de legalább én is villoghatok a harci sebekkel, ha már az előzőeket Darcmon és Ophanimon teljesen helyre állította. – felelte halkan, egy eredetileg mosolynak szánt, fájó grimasszal a fiú. Bár a lábai még remegtek és bizonytalanul állt, de az arcába kezdett visszatérni a rendes szín. – Mehetünk. Tudom tartani a tempót.
- Rendben. Induljunk. Minél előbb végzünk, annál előbb mehetünk vissza a srácokért.
Nem kellett sokat gyalogolniuk, mire elérték az erdőséget. A gyanúsan nagy csendet leszámítva semmi különös nem volt a vidékben. Ha nem tudnák, hogy hol vannak, azt hinnék, hogy ismét az Erdő szinten vannak.
- Az meg mi lehet? – mutatott Firi egy kicsit nyugatabbra. Valóban, nyugatra volt valami. Egy boltív emelkedett ki a harsányzöld lombsátorból. Jobb ötlet híján arra vették az útjukat. Közelebb érve látták, hogy a kapuban egy jókora barna disznó áll. Mielőtt lehetőségük lett volna analizálni, valami becsapódott eléjük. Egy nagyjából embernyi magasságú, fehér, patkányszerű digimon állta az útjukat.
- Kotródjatok innen, betolakodók- Chu! Krimisa! – a támadás hatására Kumbhiramonból 6 lett és a klónok körülvették őket. Az érkezők ösztönösen egymás hátának vetették magukat, ezzel hozva létre egy gyenge védelmet. De Kumbhiramon érkezésével még nem értek véget a bajaik. A fekete talajon közeledő paták dübörgése hallatszott. A boltív felől egy bizarr külsejű lény közeledett. Egy fekete bikára hasonlított, akinek négy lába volt és olyan felsőteste, mintha egy kentaur lenne. Vajramon narancssárga páncélja élesen elütött a fekete szőrétől. A bika oldalán két kard lógott a hüvelyében, de mivel a karjait keresztben tartva közeledett, egyértelmű volt, hogy bármikor kész előrántani a pengéket.
- Ha Vajramon ide ér, annyira, de annyira megfogtok murdelni- Chu!
- Várjatok! Várjatok, békével jöttünk! – próbálta szóval tartani a patkány digimont Gerzson, miközben jelzet Firinek, hogy óvatosan nyúljon a hátizsákja oldalzsebébe.
- Az minket nem érdekel- Chu!
Vajramon már veszedelmesen közel volt, és láthatóan egyáltalán nem állt szándékában lassítani az iramán.
Ez keresztül fog robogni Kumbhiramon klónján és összetapos minket! – futott át a gondolat Gerzson agyán. Noha próbált nem belegondolni, a tudatalattija máris megkreálta neki, milyen remek állapotban lesznek Firivel és a társaikkal, miután Vajramon átgázol rajtuk. Nem tetszett neki, amit látott.
- Megvan! Nézzétek! – Firi a magasba emelte a Cherubimontól kapott fénnyel telt üvegcsét. Vajramon csaknem orra bukott, olyan hírtelen fékezett le, mikor meglátta a fényt. A két Deva meredten pislogott egy röpke ideig. Aztán láthatóan összeszedték magukat. Vajramon kelletlenül visszalökte a helyükre a félig kirántott kardjait.
- Cherubimon és a többi Angyal küldött minket. Ebonwumonnal akarunk találkozni. – Gerzson amennyire lehetett, megpróbált higgadtnak és összeszedettnek tűnni, de az előbbi adrenalin-löket utóhatása miatt a hangja érdesebb volt és haloványan remegett a feszültségtől. Vajramon megfordult és szó nélkül elindult visszafelé.
- Kövessetek minket-Chu! – közölte velük Kumbhiramon. A patkány meg sem próbálta leplezni a hangjából fröcsögő bosszúságot és a csalódottságot.
Firi torkát egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Barna szemeivel Gerzsonra pillantott. A tekintete azt mondta „Hát, úgy tűnik ezt is megúsztuk….Éppen hogy, de megúsztuk.”.
A kis csapat követte a két Devát a boltívhez, ami valami kapuféleség lehetett. A kapun túl különálló, lebegő kövekből álló hídféleség állt, mely messze délre vezetett. A híd fölött egyenlő távolságokra kör alakú boltívek sorakoztak.
 A kaput egy hatalmas, barna disznó állta el. Firi digivice-a szerint Vikaralamonnak hívták, és szintén egy Deva. A nagy testű disznó digimon meredten bámult maga elé vörös szemeivel. Firit feszélyezte, hogy a digimon még csak nem is pislog. Amikor pedig elkezdte csikorgatni a fogait, a fiú legszívesebben minél messzebb szaladt volna a fülsértő zajtól. Vajramon a farkával ide-oda csapkodva a társa mellé lépet, majd az arcán a bosszankodás félreismerhetetlen jelével a két hátsó lábára ágaskodott, a mellsőkkel pedig erőteljesen Vikaralamon oldalába rúgott.
- Ne aludj már, te lusta disznó! Szolgálatban vagy! – korholta dühösen. Vikaralamon horkantott egy nagyot, majd egy nagy ásítás kíséretében álmosan pislogott. A hatalmas szájában akár egy kisebb busz is elfért volna.
- Nem mindegy, úgy se történik soha semmi érdekes. – szuszogta jókora orrlyukain át kifújva a levegőt. Vajramon dühösen meredt a disznóra, majd a fejével az érkezők felé biccentett.
- Hm? Hááá?! Nem mondod, hogy 20 év után történt végre valami érdekes, én pedig végig aludtam?! – hápogott bánatosan és döbbenten Vikaralamon, bár a széles vigyor még mindig nem akart lehervadni az arcáról.
- De, pontosan-Chu! Meg is érdemelted- Chu! Te horpasztó bajnok- Chu!
- Gyertek ide, emberek. – hívta őket maga után a kapuhoz Vajramon. Az emberek és a két újonc követte. A bika digimon a kőhídra mutatott.
- Ebonwumon-sama a híd túloldalán van. Ha jó a szemetek, láthatjátok is, azt a fekete, csúcsos épületet.
- Egészen odáig el kell gyalogolnunk?! – nyafogott Agumon, mikor belegondolt, hogy milyen hosszú és unalmas út vár rájuk.
- Csak induljatok már-Chu! – toppantott a lábával frusztráltan Kumbhiramon. Firiék engedelmesen elindultak a köveken. Alig tettek meg néhány métert, mikor egy színes buborék jelent meg körülöttük. A buborék felkapta őket, és meglepő sebességgel vitte őket az úti céljuk felé.
- Örülhetsz, Agumon! Még sem kell kutyagolnunk! – jegyezte meg vidáman Falcomon, miközben az erdő elsuhant mellettük.
- Ezek elmentek. Pedig olyan jó ízűnek tűntek. – kommentálta szomorúan Vikaralamon a kapuban, a távozók után bámulva.
- Olyan szívesen megöltem volna őket-Chu! Most tisztára elszomorodtam-Chu!
- Nincs mit tenni. A Fény jelképe védelmet nyújt a számukra. Pedig már örültem, hogy végre harcolhatok.
- Ha mázlink van, Ebonwumon-sama megeszi őket-Chu!
- Vagy rájuk lép. Amilyen aprók, könnyen előfordulhat. Remélem, ez esetben a maradékot megehetem belőlük. – Vikaralamon korgó gyomra egyetértően morgott.
- Undorítóan bizarr ízlésed van. És hallgattasd már el, azt a fekete lyukat, amit a gyomrodnak nevezel! – mordult Deva társára a bika digimon, miközben fenyegetően a hátsó lábaira állt.
 

A híd túloldalán valóban ott volt az a hatalmas, fekete, csúcsos épület, amit távolról könnyedén egy gigantikus kristálynak lehetett nézni. Az épület jókora ajtaja és gigantikus belső folyosója egy valóságos óriást sejtetett. A folyosó végül egy szegecselt, kétszárnyú fakapuban végződött. Mikor a csapat neki veselkedett, hogy a nehéz ajtószárnyat megmozdítsa, az ajtó magától kitárult. Elértek a kristályépület főcsarnokába. A kör alakú helyiség hatalmas volt. Az ajtótól alig pár méterre a talaj hírtelen eltűnt, hogy jó tíz méterrel lejjebb folytatódjon. Egy meredek és keskeny lépcső vezetett a mélybe. A mélyedés közepén egy liget terebélyesedett egy jókora dombon.
- Szerintetek Ebonwumon abban a ligetben lesz? – vetette fel Firi.
- Ha oda érünk, biztosan kiderül. – vonta meg a vállát Agumon.
- Engem keres valaki? – a mély, barátságos hang egy nagytermetű lénytől származhatott, hiszen az egész csarnokban tisztán lehetett hallani a kérdést, noha egyáltalán nem kiáltották. A ligetet zöld aura vette körül, ahogy a dombot is, amelyen nőt. A domb váratlanul megmozdult, és egy hosszú nyak, rajta egy viszonylag apró, fekete páncél sisakos fej jelent meg az emberek és a digimonok előtt. A vörös szemek kíváncsian méregették őket. A mélyből egy másik fej bukkant elő. Ennek a fejnek csak az orrnyergét és a koponyájának a tetejét borította pajzslemez. A második fej közelebb hajolt hozzájuk és szimatolni kezdett. Mikor kifújta a levegőt, az erős légáramlat csaknem lesodorta a vendégeket a lábukról.
- Te..te lennél, Ebonwumon? Az északi fekete teknős? – kérdezte félszegen Gerzson a digimont.
- Igen, én vagyok.
- Nohát, milyen érdekes. Sose hittem volna, hogy ilyen közelről láthatok majd embereket. Megéri sokáig élni. – jegyezte meg az első fej.
- Mi járatban vannak az emberek errefelé? Nem csak úgy idetévedtetek, hiszen a Fény Áldásának jelével jöttetek. – kíváncsiskodott a második fej.
- A Szent Angyalok irányítottak hozzád. Azt mondták, hogy te és a többi Digimon Uralkodó talán tud segíteni nekünk.
- Hmm. Komoly dologról lehet szó, ha Cherubimon és a többiek hozzánk küldtek benneteket. Viszont komoly dolgokról egyedül nem dönthetek.
- Ahhoz a négy Digimon Úr együttes döntésére van szükség.
- Régen gyűltünk már össze. Már vagy két évtizede nem is találkoztunk a többiekkel.
- Igaz. De nem is történt semmi érdemleges, amiért megérte volna.
- Á! Ez is igaz. Kíváncsi vagyok, mi lehet öreg barátainkkal.
- Ő…elnézést? – szakította félbe Ebonwumon két fejének beszélgetését. A bestia digimon meglepetten pislogott négy vörös szemével, mintha már meg is feledkezett volna a látogatóiról.
Ha tényleg ilyen régen mozdult ki otthonról, nem csoda, hogy önmagával kezdett el beszélgetni. – gondolták mind a négyen.
- Valóban, épp indulni készültünk. Kumbhiramon! Vajramon! Vikaralamon! Értesítsétek a többi Devát, hogy szóljanak uraiknak, Ebonwumon, Észak Őre gyűlést indítványoz a középső területen! – A hatalmas teknős digimon hangjába az egész épület belerázkódott. A levegő valósággal vibrált.
- Szálljatok fel a fejemre! – utasította őket az első fej. Miután az apró utasok elhelyezkedtek, Ebonwumon vaskos lábaival kilépett a termében lévő mélyedésből. Csak néhány lépésébe telt elérni a kijáratott. A fekete kristályerődöt megkerülve elindult délnek. Út közben az öreg digimon kérdéseket tett fel az embereknek. Néhány kérdése elég furcsa volt, de a legtöbb az Emberi világ milyenségét taglalta. Agumonban lelkes beszéd partnerre talált, aki lelkesen mesélte a másik világban szerzett élményeit. Falcomon kíváncsian hallgatta, és noha olykor közbe kérdezett, jórészt csendben hallgatta a beszélgetést. Ha valahol a sárga dinó elakadt, vagy olyan kérdést kapott, amelyre nem tudta a választ, Firi segítette ki. Gerzson nem csatlakozott a társalgáshoz, láthatóan elveszett a saját gondolataiban. Firi olykor aggódóan pillantott az idősebb sorstársára. Nem tudta, hogy a fiatalember mindig ilyen hallgatag, vagy csak az Emmával történtek miatt csendesedett el ennyire. Egy megérzés azt súgta, hogy az utóbbi lehet a helyes ok.
A táj csak hamar megváltozott. A fák apróbbak és fiatalabbak lettek, végül bokrok és fű váltotta fel a jelenlétüket. A kopár, feketeföld, amely Ebonwumon birodalmának szélét jelezte egy homokszín, sziklás tereppé változott. Az út talán két órát vehetett igénybe. Végül meglátták. A sziklás terepből egy kisebb fennsík magasodott ki. A sík közepén volt egy szentélyszerű kis kőhalom, aminek a tetején egy jókora, arany pikkely foglalt helyet.
A fennsík nyugati oldalán egy jókora, lila csíkokkal szegélyezett, fehér tigris várakozott, akit fehér aura lengett körül. A sisakos nagymacskának négy vörös szeme volt, ahogy Ebonwumonnak is, azzal az eltéréssel, hogy ezek mind egyetlen fejen foglaltak helyet. Kelet felöl, sötét, örvénylő fellegek közeledtek. Az emberek elképedve bámulták az eget, mikor észrevették, hogy a fellegek között egy óriási, kígyószerű test tekereg. Végül sikerült megpillantaniuk a hosszú lény fejét. A digimon fején, egy kék alapon sárga cikk-cakkos sisak díszelgett, melyből egy éles, orrszarv féleség meredezett az égnek. Az azúr színű sárkányt világos kék aura lengte körül. A digivice-aik szerint ők a két Bestia, Baihumon és Azulongmon. A negyedik Uralkodót azonban sehol sem látták.
Ebonwumon letette utasait a fennsíkra, ahol már a többi Deva gyülekezett. Gyanakvó szemekkel méregették az embereket. Firi érdeklődve analizálta valamennyijüket. Baihumon előtt egy fapofát vágó majom, Makuramon; egy gömbölyű páncélt viselő kakas, Sinduramon; és egy ijesztő arcú kutya, Caturamon állt. Azulongmon oldalán pedig egy szárnyas tigris, Mihiramon; egy magas, barna-rózsaszín nyúl, Antylamon; és egy vékony testalkatú, de relatív nagyméretű sárkány, Majiramon várakozott. Vajramon és Vikaralamon már a találkozóhelyen várakozott.
Volt a Devákban egy jellegzetes séma, ami ismerős volt Firinek. Tudta, hogy valahol már olvasott egy ilyen állatseregletről, de nem ugrott be neki, hogy pontosan hol. De néhány érdekességet észrevett. Valamennyi Devának három szarv volt a fején, valamint mindannyian keleties páncélzatot hordtak. Továbbá gyanúsan sokan viseltek közülük piros, vagy lila kendőt.
- Rég találkoztunk, barátaim. – köszöntötte az érkezőket szívélyesen Baihumon. Láthatóan örült a viszont látásnak.
- Valóban régen volt már. – értett egyet Ebonwumon.
- Hmm! Úgy látom, Zhuqiaomon nem óhajt megjelenni körünkben. – pillantott sértetten dél felé Azulongmon. – Őt ismerve, még mindig a 20 évvel ezelőtti sérelmén duzzog. Olyan gyerekes!
Mérges dohogása elárulta, hogy nem lehet túlságosan jóban ezzel a Zhuqiaomonnal.
- Ebonwumon, miért hívtál össze bennünket? – terelte gyorsan el a témát Baihumon, mielőtt az azúr sárkány belelovalja magát a bosszankodásba.
- Kis vendégeim miatt. – biccentett a fennsíkon álló apró szerzetekre a második fej. A keleti és a nyugati úr a kis csapatnak szentelte minden figyelmét.
- Üdvözlünk benneteket, Szent Bestiák! – hajolt meg illedelmesen Gerzson, mikor belekezdett a mondókájába. – Az Emberi világ követei vagyunk. A Három Szent Angyal nem tudod a segítségünkre lenni, ezért hát hozzátok küldtek bennünket. – ezután Gerzson ismét elmondta a követi beszédét, amit az angyaloknak is előadott.
- Értem a problémátokat. Én magam is észrevettem, hogy a világaink közötti egyensúly megbomlott. Az ok azonban számomra is rejtély. – felelt Azulongmon, miután meghallgatta őket.
- Az első dolog, ami eszembe jut, az a Fény és a Sötét közötti háború. A csatározásuk már nem egyszer megbontotta a világunk egyensúlyát. – Baihumon szavainak volt értelme, ám Ebonwumon erős érvvel vetett ellen a tigrisnek.
- Nem hiszem. Sok ezer éve már, hogy a Sötétség teljesen átvette az uralmat a Digivilág felett, de miután legyőztük őket, és kaotikus idők köszöntöttek be, akkor sem gyengült meg ennyire a világok közötti határvonal. Pedig hát akkor veszítettük el a Központ Őrét, Huanglongmont. Ráadásul az utána támadt űr miatt mi négyen is összemarakodtunk, mielőtt sikerült újra megtalálnunk az egyensúlyt.
- Ebben igazad van, barátom. De elfelejted, hogy az Emberi és a Digitális világ között az utóbbi évtizedekben sokkal szorosabb lett a kapcsolat, a határ pedig némileg elmosódott, mióta az emberek létrehozták az internetnet nevezett digitális hálózatot. Meglehet, hogy ezért reagál a két világ érzékenyebben. – fűzte tovább a gondolatot Azulongmon.
- Nem az a fontos, hogy mennyivel lett érzékenyebb vagy szorosabb a kapcsolat! Két fontos dolgot kell megtudnunk. Mi a probléma pontos oka, és mióta áll fent anélkül, hogy mi észrevettük volna? – Baihumon érvelésére a teknős és a sárkány elgondolkozva hallgatott. A csend hosszúra nyúlt.
- Kumbhiramon késik. - bökte ki váratlanul Vikaralamon, mindenki figyelmét magára vonva a témától teljesen elvágó kijelentésre.
- Na és? Ne fecsegj ostobaságot, miközben az isteneink tanácskoznak! – förmedt dühösen a nagydarab disznóra Caturamon.
- Valóban. Még ha Zhuqiaomon makacskodik is, Kumbhiramonnak már vissza kellett volna érnie, legalább Zhuqiaomon egyik szolgájával. – vette védelmébe a szolgáját Ebonwumon. A kutya digimon bocsánat kérően meghajolt az uralkodó felé.
- Tény, hogy semmire kellő Devák vannak délen, azzal az átkozott, pojáca Indramonnal az élen, de annyi azért elvárható tőlük, hogy idejönnek, még ha az uruk nem is jelenik meg. – dohogott Vajramon, de a hangjából az aggódás keserű dallama hallatszott.
- Az igazat megvallva, én a legutóbbi gyűlés óta nem is hallottam déli bajtársainkról. – szólalt meg nyugodt, szelíd és halk hangján Antylamon. A megjegyzés nyomán a Devák fészkelődni kezdtek és idegesen susmogtak egymás között.
- Elnézést! – hívta fel magára a figyelmet Firi. Mikor minden tekintet rá szegeződött a fiú idegesen nyelt egyet, de erőt vett az idegességén és folytatta. – Talán el kellene mennünk ehhez a Zhuqiaomonhoz. Én nem igazán vagyok járatos a Digivilág dolgaiba, de húsz év hallgatás, azért elég aggasztó.
- Zhuqiaomon sértődékeny és haragtartó. Nem viseli el, ha nem neki van igaza. A múltkor is nagyon mellé trafált, és végül az élet az én meglátásomat igazolta. Ezen persze megsértődött. Nem kell különösebben foglalkoznunk vele. Megesik, hogy évekig duzzog. – bosszankodott Azulongmon.
- Igaz, hogy Zhuqiaomon elég nehéz természetű, de húsz év még tőle is sok. Én egyet értek az ember gyermekkel. Bölcsebb lenne lemennünk délre. – állt Firi pártjára a fehér tigris.
- Ebonwumon, tiéd a döntő szó. – fordult a teknőshöz Azulongmon. A két fejű digimon gondolkozott egy ideig, mielőtt megszólalt.
- Látogassuk meg heves természetű barátunkat.

A három Digimon Uralkodó, egy-egy Deva szolga, valamint a kér ember és a társaik sebesen suhantak dél felé, Azulongmon felhőjén. Firi és Falcomon kíváncsian kidugták a fejüket a felhőből. Mikor vissza fordultak az arcukon elragadtató öröm és izgalom tükröződött.
- Gerzson! Agumon! Ezt látnotok kell! Elképesztő! – lelkendezett Firi, Vikaralamonhoz hasonló, fülig érő vigyorral. A dinó és az idősebb ember is követték a példájukat és kihajoltak. Elképesztő magasságban lebegtek az égen, így belátták az egész Őrző szintet. Északon Ebonwumon erdeje terült el. Még innen is jól látták a hatalmas fekete kristálytornyot. Nyugatra kopár, sziklás hegyek törtek az ég felé, melyek völgyeiben és hasadékaiban tejfehér köd gomolygott. Egy szinte észrevehetetlenül világoskék árnyalattal megbolondított, fehér kristály ragyogott az egyik hegycsúcson; Baihumon vára. Keleten ritkás, szárazfüvű sztepp uralta a vidéket. A füves síkság felett egy kis felhő szigeten egy azúrkék kristály őrködött a tájon. A hátuk mögött, a központi kőpusztaság nyújtózott. A fennsíkon már csak a pikkelynek emelt kis oltár emlékeztetett az Ötödik Digimon Uralkodó, Huanglongmon valamikori otthonára. Előttük, délen pedig egy messzeségbe nyúló, vöröses vizű tó hullámzott. A tó közepén egy vörös kristályos épület magasodott, a vízből kibukó sziklahalmon. A kristályhoz egy hasonló kőfüggőhíd vezetett, mint amilyen Ebonwumon otthonához is elvitte Gerzsonékat. Ha pedig elég messzire nézett az ember, láthatta azt a keskeny, vörös kőlapokból álló szegélyt, amely egy hatalmas körbe zárta a szintet.
Azulongmon felhője feloszlott, mikor megérkeztek Zhuqiaomon tüskés várába. Antylamon volt olyan rendes, hogy felültette a vállára Firit, Vajramon pedig hangosan zsörtölődve, de az ura kérésére felengedte a hátára Gerzsont és Agumont. Mindenki egyet értett abban, hogy gyorsabban haladnak, ha nem kell folyton az apró léptű emberekre várni, akik így is, úgy is lemaradnának. Falcomon a szárnyaival könnyebben megoldotta ezt a dolgot. Caturamon ment elől, őt követte a másik két Deva az emberekkel, majd jöttek a Bestiák. A Bestiák közül Zhuqiaomon lehetett a legkisebb termetre, legalábbis a valamelyest kisebb várból Gerzson erre következtetett. Azulongmon alig fért be a hosszan elnyúló, kígyózó testével, és Ebonwumon is fent-fent akadt egy-egy támasztó boltívnél. A vár belső elrendezése egyébként teljesen megegyezett a teknős digimon otthonával, csak itt nem fekete kőből volt minden, hanem vöröses árnyalatú bíborból. A nagyteremhez érve meglepődve tapasztalták, hogy a jókora ajtó betörve, részben valami által elemésztve, teljesen kitárva árválkodott. Belépve a fő csarnokba, rögtön szembe ötlött egy furcsa alakú emelvény.
- Ezt nem értem. Zhuqiaomon-sama mindig itt szokott lenni, ha mást nem, akkor láng formájában. – nézet körül zavartan Caturamon
- Sandiramont, Indramont, és Pajiramont se látom sehol. – motyogta a maga csendes hangján Antylamon. A nyúl Deva egyszer csak felemelte a fejét, és jókora füleit hegyezni kezdte. A többiek is füleltek. Halk koccanás, majd a kemény felületen szétguruló golyók hangját hallották. Az emberek leszálltak az őket eddig fuvarozó Devák hátáról, és megközelítették az emelvényt, amely felől a hang érkezett.
- Hahó? – kérdezte feszengve Firi, mikor közelebb ért. A fiú nagy ijedelmére egy fej bukkant elő az emelvény mögül. Az idegen kíváncsian fürkészte az érkezőket, a kezeiben egy mintás kis vászonzsákocskát szorongatott..
A kislány nem lehetett idősebb öt évesnél. Alig ért fel Firi combjának közepéig. A bájos, szív formájú arcot rövid, tépettre vágott frufru keretezte, ami még hátul is, csak kicsivel ért tovább a lányka vállánál. Helyes, fehér virágos csattal volt félretűzve a haja. Egy piros, apró, fehér virágokkal díszített kimonót viselt. Olyat, mint amilyeneket a Keleti negyedben hordanak az emberek a nyár végi fesztiválon. A gyerek szemeinek csillogónak és élettel telieknek kellett volna lenniük, ehelyett azonban a vörösesbarna tekintetben csak fásultság, szomorúság és a magány fénye pislákolt.
- Milyen sokan járnak ma errefelé. – mondta csendes, bizarr módon érzelem mentes hangon a lányka, miközben a zsákjából néhány üveggolyót tett a földre. 
- Hogy kerülsz ide, kislány? – kérdezte kedvesen, a gyerek mellé guggolva Firi.
- Manócska a testvéreivel és a mesterével jött ide, még nagyon régen. – folytatta a lány, miközben elrendezte a kis gömböket, majd az ujjával egy kört rajzolt a kupac köré. Firi értetlenkedve méregette a gyereket, és segítség kérően Gerzsonra nézett.
- Mond csak… Manóka! Nem tudod, hogy hova lett Zhuqiaomon és a Deva szolgái? Nem rég itt kellett járnia, egy másik digimonnak is, egy fehér patkányszerű lénynek. Nem láttad véletlenül? – kuporodott melléjük Gerzson is.
- Manókának ma nagyon sok dolga van. A mester pedig mérges lesz Manókára, ha elrontja a feladatát. – a fekete hajú lányka kivett egy újabb golyót a zsákból, és célozni kezdte vele a többit.
- Milyen feladatod van itt neked? – unszolta tovább a gyereket a fiatalember. Nem tetszett neki ez a lány. A kezével jelzett Firinek, hogy húzódjon távolabb.
- Manóka őrködik. Manóka egy börtönőr. – az apróság a markába szorította a golyót, miközben Gerzsonhoz fordult. A barna hajú srác mellkasára tette az apró kezét, miközben folytatta. – Te nagyon össze vagy törve, onii-san. Biztosan találkoztál Emma onee-sama-val. Csak onee-sama tudja ennyire összezúzni egy ember lelkét. Ez az ő ereje. Ha tovább szorongatott volna, onii-san lelke biztosan helyrehozhatatlanul megsérül. Nee-sama börtöne még Manócskáénál is veszélyesebb, mert Manócska csak bezár egy buborékba, ahol megáll számodra az idő, Manócska nővéréé viszont a félelem, a reménytelenség, a magány és a kétségbeesés bugyrába taszít, ahonnan nincs kiút. De te ezt nagyon jól tudod, nem igaz, onii-san?
Gerzson úgy ugrott el a gyerek közeléből, mintha tűz perzselte volna meg. A fiatalember arca egy pillanatra eltorzult a sötét emlék hatására, melyet Manóka idézet fel benne. Gerzson megállíthatatlanul reszketni kezdett, miközben mélyeket lélegezve próbálta legyűrni a rátörő pánikot. Agumon morogva vetette magát a lány és a társa közé. Manóka azonban teljesen közömbösen nézett rájuk, majd figyelmét újra a golyózásnak szentelte. Firi riadtan vette észre, hogy csöppség kezében lévő golyóban van valami. Pontosabban valaki. A patkány Deva tökéletes, miniatűr mása volt a kis üveggömbben. A fiatal fiú a lány többi játékára pillantott. Az egyikben egy összetekeredett, lila-fehér kígyó pihent, a másikban egy lila ló, a harmadikban pedig egy, Vajramonéhoz hasonló felépítésű birka alakja látszódott. A negyedik, és egyben legnagyobb golyó sötét rózsaszínű volt, és sárgás és bíbor színű pacák lebegtek benne. Ami pedig még furcsább, hogy a pacák folyamatosan változtatták a helyzetüket.
- Ez…ez Kumbhiramon! – mutatott döbbenten a golyóra Firi. A szavak csak nehezen tudták elhagyni a torkát a rémült döbbenettől.
- Mit műveltél a társainkkal?!- kiáltotta dühödten Vajramon, miközben fenyegetően előrántotta a kardjait.
- Nagyon sokan jöttek ma. Mit kellene tennie Manókának? – kérdezte a lányka a rózsaszín gömbhöz, melyet az arca elé emelt. A színes üveget közelebb tette a füléhez, mintha csak a választ hallgatná a kérdésére.
- Azt nem lehet! – csattant fel, tettetett, vagy talán valós, felháborodással. – A mester megtiltotta Manókának, hogy elengedje D-Reapert, mielőtt még teljesen tökéletesítenék a programját. ……… Igen, tudom, hogy nagyon erős vagy, és eltudnád pusztítani a Digimon Urakat és a szolgáikat. Ezt már bebizonyítottad 15 éve, mikor a mesterrel a Digivilágba jöttünk. De a Devákat is azért nem pusztíthattad el, mert a programod még nem olyan tökéletes, hogy teljesen törölni tudj egy olyan összetett adathalmot, mint egy digimon. Te is tudod, hogy nagyon nehéz véglegesen törölni egy digimont. Ha az adatainak csak egy kis része is elég jó állapotban marad ahhoz, hogy a törmelékkel kipótolja magát és újraindítsa az alapprogramját, akkor egy elintézetnek hitt probléma újra megjelenhet, és a mester útjába állhat. Ha Manóka még egyszer hibázik, akkor a mester meg fog szabadulni tőle. ……. Hmmm….Ez nem rossz, ez nem is jutott Manóka eszébe. Akkor Manóka ezt fogja tenni. Köszi Reaper. Veled mindig jó beszélgetni.
A lány teljesen megfeledkezett a mellette álló digimonokról, annyira belemerült a rózsaszín gömbbel való „beszélgetésbe”. Most azonban felállt, és az érkezőkre emelte vöröses tekintetét, melyben újféle elhatározás fénylett. Ebonwumon az emberekre és az újoncokra kiáltott, hogy menyjenek az ellenségük közeléből. A gyerek a kimonója belsejébe nyúlt, majd előhúzott egy buborékfújót. Egyszerű kis bóvlis vacak volt, amit minden kirakodó vásárban lehetett venni. Manóka elkezdte kavargatni a szappanos folyadékot a fújó pálca nyelével.
- Elég! Kiverem belőled, hogy mi történt itt, és hogy mit tettél a bajtársainkkal! – veszítette el Vajramon a türelmét. – Rodha!
- Asipatravana!
- Naraka!
Vajramon megpörgette a kardjait, majd minden erejével Manóka felé hajította őket. Antylamon karjai kétélű baltákká változtak, egy ugrással a magasban termet, majd a tengelye körül forogva hozott létre egy mindent átvágó forgószelet. Caturamon pedig bukfencet vetett, a teste átalakult egy nagy kalapáccsá, amely a földbe csapódott. A becsapódás nyomán egy lökéshullám indult el a talajban, amelynek ereje ledöntötte Gerzsont és Firit a lábáról. A támadások vészes gyorsasággal közeledtek, Manóka viszont szinte tudomást sem vett róluk. A legnagyobb lelki nyugalommal kezdte el fújni a színes szappanbuborékjait. Döbbenetes módon, mikor Vajramon kardjai találkoztak az egyik buborékkal, ahelyett, hogy kipukkadtak volna, a buborék megnőtt és magába szívta a kardokat. Ugyan így járt Antylamon örvénye és Caturamon rengéshulláma.
Manókát lassan teljesen körülvette a buborékok fellege, ahogy folytatta a fújkálást. Mikor úgy ítélte meg, hogy elég buborékja van, halkan füttyentett. Az a három szappangömb, amely elnyelte a támadásokat a lányhoz lebegett, majd összement és üveggolyóvá vált. A golyók halkan koccantak a többi üveggömbhöz, mikor Manóka betette a zsákjába. A teremtett gyermek a rátámadó digimonokra mutatott kicsiny ujjacskájával. A buborékok engedelmeskedtek a néma parancsnak és az egész csarnokban szétterjedve közeledtek a Devák felé. Csak Caturamonnak sikerült kikeverednie a buborék felhőből anélkül, hogy akár egyetlen csapdagömbhöz is hozzáért volna. A fekete bika és a barna nyúl azonban nem volt ilyen szerencsés.
- Na megállj! Howl of Heavens! – Caturamon fülsértő üvöltése nyomán a buborékok nagy része megsemmisült.
- Ideje véget vetnünk ennek az összecsapásnak! Soukai! – hangzott Azulongmon hangja. A magasból egy halványkék villámcsapás sújtott le, egyenesen Manócskára.
- Souryuha! – Ebonwumon a két szájából egy nagy erejű energiasugarat lövellt. A két csóva spirálisan egymásköré tekeredett, majd összeolvadt.
- Konguo! – Baihumon egy arany sugárnyalábot indított útjára.
Manócska buborékjai foglyul ejtették a teknős és a tigris mega erejű támadását. De Azulongmon csapása tiszta találat volt. Legalábbis ezt gondolták. A villám útját azonban egy forró tűzcsóva blokkolta.
- Lehetetlen! Az a láng támadás Zhuqiaomon-samaé! – hördült fel elképedve Caturamon.
- Huh! Ez ijesztő volt. Manócska nagyon megrémült. Miattatok még a vörös madár egyik támadását is használnia kellett. Most…szip…most tönkre tettétek Manócska piros golyógyűjteményét. – hüppögött a kislány könnyes szemekkel. Most először tükrözött az arcán igazi érzelem. A buborékfújó magától kezdett buborékokat gyártani. A sok kis bubi összeolvadt egy hatalmas félgömbbé, amely kupolás pajzsként borult Manócska fölé. A börtön egyre növekedet és növekedett. Elérte Gerzsonékat is. A vékony hártya magába vonta őket, ám semmi bajuk nem esett. A fiatalember hátrafordult a fojtott nyögést hallva. Caturamon és a három mega nem jutott át az akadályon, ehelyett az egyre bővülő tér a falnak préselte őket. Zhuqiaomon otthona repedezni kezdett a nyomástól, míg végül nem bírta tovább. A digimonok teste áttörte a falakat, az épület megremegett, majd egy borzasztó robaj kíséretében összedőlt. A buborékpajzs azonban kitartott. A tonnányi törmelék visszapattant a színes hártyáról.
Manócska szokásához híven mit sem törődött a körülötte zajló eseményekkel. Oda szaladt a földön heverő két üveggolyóért, amelyek elnyelték Baihumon és Ebonwumon támadásait. Majd fújt egy furcsa, fehér buborékot. A száját a kis gömbhöz illesztette, majd az ajkai mozgása alapján úgy tűnt, hogy beszélni kezdett. Miután végzett, megpuszilta a bubit és elfújta. A buborék kilépet a félgömb alakú pajzs alól és elszállt a messzeségbe.
- Hogy mondod? – emelte megint a füléhez a D-Reapernek elkeresztelt rózsaszín golyót. – Ó! Tényleg!- pislogott meglepetten Gerzsonék felé, mintha eddig észre se vette volna, hogy ők is bent vannak. – Hmm. Vajon mihez kezdjen velük Manóka? Ha a mesterhez eljut az üzenet, akkor Manóka végre tudni fogja, hogy mit csináljon a Bestiákkal és a megmaradt Devával. De Manóka azt nem kérdezte meg, hogy az emberekkel és a társaikkal mit tegyen.  Hogy mondod, Reaper? .......Aha …..aha… Értem. Manókának úgy kell velük bánnia, mint a hívatlan betolakodókkal, akik nem digimon urak és devák. Manókának végeznie kell a behatolókkal. – a csöppnyi arcon vérfagyasztó mosoly jelent meg, amely kísértetiesen emlékeztetett Emma gonosz vigyorára.
- Csak én sírom vissza Rajmundot, aki hallgatag volt és életveszélyesen pszichopata, de nem hozta rám úgy a frászt, mint ez az érzelmileg alul szocializált, furi, golyókhoz beszélő, végső szintű digimonokat kisujjból elpicsázó, önmagára idegesítően harmadik személyben utaló, aranyos külsejű kiscsaj? – kérdezte barátait idegesen Agumon.
- Bocs haver, de most nem értékelem a humorodat. – nyögte lemondóan Gerzson, partnere bénára sikeredett feszültségoldó poénját hallva.
Manóka szemében tűz villant, mikor beletúrt a piros kis zsákjába, hogy előkeresse a támadásokat elnyelt golyóit. Gerzson és Firi megragadták a digivice-aikat, Agumon és Falcomon pedig harcra készen várták ijesztően ártalmatlan külsejű, mégis rettenetesen erős ellenfelük első lépését.