35. fejezet

A gonosz csábítása

Digivilág, Fény szint, Mennyei Akadémia

Kora reggelt volt. A Mennyei Akadémia tele volt zsúfolva digimonokkal, ahogy mindig ilyenkor. Hajnalonként a szinten élő összes digimon idejön, hogy együtt imádkozzanak a Digivilág Istenéhez. Az Akadémia épületének nagy részét a hatalmas templom foglalta el. A helyiség téglalap alakú, egyik végében egy jókora ajtó van, amin még a legnagyobb digimonok is beférnek. A másik végében pedig egy emelvényen, márványból faragott kupolás oltár áll, rajta egy isten-szoborral. A téglalapból négy félköríves kis mélyedés lóg ki. Itt szentek képei vannak a falra festve. Az oltár fölött, a mennyezeten egy üvegből kirakott kupola magasodott, amin keresztül beszűrődött a felkelő nap első sugara, megvilágítva a szobor arcát. A templomban számos boltív és kisebb kupola is van. A falak és a plafon gazdagon vannak díszítve a gyönyörűbbnél gyönyörűbb freskókkal. A gazdag díszítésbe valósággal bele lehet zavarodni. Ebből a színi és formai kavalkádból valósággal kirítt az egyszerűségével a fehér oltár.
Összességében: a Mennyei Akadémia úgy nézet ki, mint egy agyoncsicsázott székesegyház, amit pont ez a túldíszítettség tesz ünnepélyessé, a boltíves nagy terek pedig egyszerre feszélyezik az embert és keltenek benne áhítatott.
A legkisebb babyktől kezdve, egészen a Három Angyal Digimonig mindenki itt volt. A digimonok hosszú sorokban térdeltek, jobbjukat a magasba emelve. Fent a karzaton gyönyörű hangú kórus énekelt. Az egész megfoghatatlanul szentnek és áhítatosnak tűnt. A nap végre elég magasra ért az égen, hogy bevilágítson a kupolán. A fénysugár a szoborra hullt, és az ragyogni kezdett. A szoborról a fény a magasba tartott kezekre esett, így azok is fehéren izzottak. Ezt a ceremóniát nevezik „Isten áldásának”.
Az angyalok úgy tartják, hogy minél nagyobb a hitük Istenben, annál fényesebben ragyog a kezük. És minél nagyobb a fény, annál nagyobb a rájuk érkező áldás is.
A mai alkalom kicsit más volt, mint általában. A digimonok között három ember is térdelt. A többiekhez hasonlóan az ő kezük is a magasban volt, noha nem ragyogott.
Ria erősen koncentrált. Szemeit lehunyta, a homlokát pedig összeráncolta a nagy erőfeszítésben. Mindenképp elakarta érni, hogy az ő keze is világítson, akárcsak a mellette lévő Leormon mancsa.
Finbu próbált ébren maradni, és nem ásítozni, mint egy víziló. A szemüveges lánnyal ellentétben őt ez az egész imátkozósdi hidegen hagyta és magában morgolódott, amiért ezért a bohóckodásért ki kellett kelnie a puha ágyából. Bár, tekintve, hogy tegnap a fél éjszakát átbulizta az ünnepségen, ez nem meglepő.
Coronamon keze se fénylett. Az Olümposzon nevelkedett az „istenek” között, nem dőlt be az angyalok szentrizsájának. Éles szemmel figyelte az eseményeket, hiszen Mikemon szerint a Digivilág Istene csak egy nagy csaló. Ő pedig megígérte a tarka macskának, hogy segít neki leleplezni.
Gerzson is érdeklődve figyelte a dolgok alakulását, bár egészen más indítékkal. A legelső sorban a Három Angyal foglalt helyett. A fiatalember őket tanulmányozta. Tegnap este, míg a többiek odavoltak várost nézni, Examon visszatért. Azt mondta, a háborús helyzet miatt szinte lehetetlen a Szent Angyalok színe elé járulni, de talán, ha az imádság után próbálnak találkozni velük, talán rájuk áldozzák néhány szabad percüket. Kevesebb volt, mint amit Gerzson szeretett volna, de több mint a semmi. Ez az egyetlen esélyük. Mindenképp meg kell próbálniuk személyesen találkozni a hármakkal. Már így is túl sok időt vesztegettek a küldetés végrehajtásával.
A gyönyörű énekhang, lassan elhalkult, jelezve, hogy az Angyali kórus nemsokára befejezi a zsoltárok éneklését. Ez egyben az imádság végét is jelezte. Pár perc elteltével, az énekszóval egyszerre szűnt meg az istenszobor ragyogása. A digimonok szabályos sorokban elindultak a kijárat felé.
Agumon finoman oldalba bökte Gerzsont és az Angyalok felé biccentett, jelezve, hogy ideje lenne elindulni feléjük.
- Srácok! Gyertek utánunk és ne maradjatok le! – hívta a többieket a sárga dinó. Szorosan a fal mellett haladtak, hogy a kivonuló digimonok áradata ne ragadja őket magukkal.
Végül sikerült a három angyal digimon közelébe férkőzniük. Diszkréten eléjük álltak és térdet hajtottak előttük.
- A remény fénye ragyogjon rátok és a jóság melege kísérje utatokat, óh Szent Angyalok! – köszöntötték őket kórusban a legillendőbb köszöntéssel, amit Dracomon és Darcmon tanított nekik.
- Öleljen körül benneteket Istenünk áldása. Álljatok fel gyermekeim. – szólt szelíd, kedves hangján Cherubimon, miközben ráncos arca meleg mosolyra húzódott.

Cherubimon
Szint: Mega
Tulajdonság: Szérum
Típus: Angyal digimon
Támadások: Lightning Speak, Holy Hug
Egy állat típusú angyal digimon, aki bölcsességével és szelíd jámborságával szolgálja a világot. Kinézete ellenére az ereje hatalmas.

- Jöttötök híre megelőzött benneteket, embergyermekek. Bár kevésbé baljós események közepette hozott volna össze bennünket a sors. – köszöntötte őket Ophanimon. Az angyalnő hangja valósággal fényt gyújtott a csapat szívében.

Ophanimon
Szint: Mega
Tulajdonság: Szérum
Típus: Angyal digimon
Támadások: Eden’s Javelin, Sefirot Crystal
A Szent Angyalok egyike, gyakorlatilag a Fény jóságos anya-figurája. Szívügye a Digivilág és az ott élők boldogsága. Annyira szereti a világot, hogy gyakran megfeledkezik azokról, akik a legközelebb állnak hozzá, és a leginkább szükségük van a szeretetére.

- Köszönjük kedves szavaitokat. Tudjuk, hogy az alkalom nem illő, de mindannyian szűkében állunk az időben, így nem volt más mód, hogy beszélhessünk veletek. Én és a társaim az Emberi világ követeiként érkeztünk, egy súlyos ügy miatt. – kezdte megfontolt „tárgyalási” hangnemben Gerzson.
- Sajnos manapság minden ügy súlyos. Noha mi magunk is nagy bajban vagyunk, de ha módunkban áll, segítünk az embereknek. – szólt komoly, érzelemmentes hangon a harmadik nagy angyal, Seraphimon.

Seraphimon
Szint: Mega
Tulajdonság: Szérum
Típus: Angyal digimon
Támadások: Seven Heavens, Excalibur
A legerősebb angyal. Ő van a legközelebb Isten „végső jóságához”. Feladata a közrend fenntartása a Digivilágban. Feladatát végtelenül komolyan veszi, saját érzéseit elfojtva végzi kötelességeit és Isten parancsait.

- Köszönjük, Seraphimon nagyúr, a nemes felajánlást! Lehet, hogy szükségünk lesz rá. A mi hazánkban, az Emberek világában mostanában különös dolgok történnek. Sűrű ködfelhők jelennek meg a semmiből és ezekből a felhőkből digimonok bukkannak fel. A helyzet az embereket megrémíti, hiszen a többség nincs tisztában a Digitális világ és a digimonok létezéséről. Az átjutott digimonok is teljesen össze vannak zavarodva és megvadult tombolásba kezdenek. Mi emberek törékeny lények vagyunk, sokan megsérülnek, vagy akár rosszabb helyzetbe kerülnek a digimonok rombolása nyomán. Valaki, innen a Digivilágból ezeket a Digivice-okat küldte nekem és a társaimnak egy üzenettel együtt, mely szerint ebben a világban a fény és a sötétség egyensúlya felborult, és ez miatt gyengült meg a dimenzióink közötti határ. Az emberek egyedül nem tudják megoldani a helyzetet, ezért bennünket küldtek, hogy a probléma gyökerét derítsük fel és a digimonok segítségét kérve helyreállítsuk az egyensúlyt. Ti, Három Szent Angyal Digimon, a Digivilág leghatalmasabb digimonjai közé tartoztok. Ezért járultunk hát a ti színetek elé, hogy a segítségeteket kérjük. – fejezte be Gerzson a „formai beszédet”.
Miközben hallgatták Riának és Finbunak ugyanaz a gondolat suhant át az agyán:
Vajon Gerzson ezt előre betanulta, vagy csak úgy impróból összedobta? Ááh, tutira betanulta. Ilyen szöveget még ő se tudna saját kútfőből összedobni itt helyben. Meg se lepne, ha a végén kiderülne, hogy Edward írta meg a szöveget. Túl sok benne a régies, nyakatekert szó. Meg, ahogy előadta ezt az egészet. Tuti, hogy láttam azt a filmet, amiben csontra ugyanilyen hangsúllyal löki a sódert a nagykövet a királynak.
Az Angyalok egy ideig hallgattak, majd Seraphimon megszólalt:
- Értem a gondotokat. De mi, közvetlenül nem tudunk a segítségetekre lenni. Mi csupán a Digivilág belső rendjéért vagyunk felelősek. A határokért a Szent Bestiák a felelősek.
- De kik ők? És hol keressük őket? –kotyogott közbe Ria, aki nem tudta magában tartani a kérdéseket. Noha a sisak miatt nem látszott, de Seraphimon úgy nézett ki, mintha felhúzta volna az egyik szemöldökét és kérdőn méregetné Riát, minta csak most vette volna észre.
- A Szent Bestiák a Digivilág őrzői. Négy erős bástya, kik a négy égtáj jegyében védelmezik a világunkat. Az északi fekete teknős: Ebonwumon. A nyugati fehér tigris: Baihumon. A déli karmazsinvörös madár: Zhuqiaomon. És a keleti azúr sárkány: Azulongmon. Ők biztosan tudnak segíteni nektek. Az Őrzők szintjén megtaláljátok őket. – válaszolt a lány kérdésére Cherubimon, még mielőtt a helyzett kínossá vált volna.
- Cherubimon jól mondja. Ők segíteni fognak és jobban tisztában vannak, mit is kell tenni ebben a helyzetben. De ne aggódjatok. Közvetve mi is segítünk majd benneteket. Te, - mutatott Gerzsonra Seraphimon- aki az emberek között a vezér és a szószóló vagy! Azt mondtad az egész gond oka, hogy a Fény és a Sötétség egyensúlya felborult. Megígérem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy eltiporjam a Sötétséget és helyre állítsam a békét.
- Hálásan köszönjük!
- Nagyon köszönjük! Ti vagytok a legjobbak!
- Köszönjük. Mindent. A segítséget, az útbaigazítást és mindenek előtt, hogy szántatok ránk az időtökből.
- Várjatok még! – állította meg az induló társaságot az eddig hallgató Ophanimon – Ti ketten, csúnyán megsérültetek.
Az angyal letérdelt Gerzson és Agumon mellé. Jobb kezét először rátette Agumon mellkasára, amelyen még mindig ott volt a vastag, fehér kötés. A zöld páncélos digimon keze alatt türkiz színű fény gyúlt, majd szinte rögtön ki is hunyt. Majd Gerzson arcára tette a kezét és megismételte az előbbieket.
- Így már jobb lesz, gyermekeim. – mondta olyan hangon Ophanimon, ahogy az édesanyák nyugtatják a kisgyerekeket, miután megpuszilják a bibis ujjukat.
Finbu, Ria és a digimonok elképedve figyelték a dolgokat és kíváncsian közelebb léptek mentoraikhoz. Agumon letépte magáról a kötést és láss csodát, a csúnya seb, melynek hege Darcmon szerint örökre meg fog maradni, eltűnt, mintha sose lett volna. Gerzson álláról is eltűnt a nagy, lila zúzódás, ahogy a már-már szarvhoz hasonló pukli is a homlokáról.
- Eltűnt a búbod Gerzson! – jelentette ki döbbenten Leormon.
- És a többi zúzódás és horzsolás is.
- Hogy lehetséges ez?
- Még a heget se lehet érezni! – motyogta elképedve Ria, aki bőszen tapogatta Agumon mellkasát, hogy elhiggye tényleg meggyógyult.
- Ria! Kérlek hagyd abba! Nagyon csikizel!
- Úgy érted itt? – kérdezte kaján, gonoszkás vigyorral a lány.
- Igen! Hahahahaha! Hagyd abba! Hahaha!
- Ria! Viselkedj! Mégis csak egy templomban vagyunk, ráadásul épp egy tárgyaláson veszünk részt. – korholta Finbu.
- Elnézést! Kicsit megfeledkeztem magamról. –szabadkozott zavartan Ria, mikor ráeszmélt hol is van és kiknek a társaságában. Idegesen babrálta a szemüvegét és szégyenében egészen elvörösödött.
- Én is adnék nektek valamit. – lépett oda hozzájuk az öreg nyúl digimon. – Ez itt, Istenünk fénye. A legtisztább és legragyogóbb ami csak létezik.
Egy kis üvegcsét nyújtott át Gerzsonnak. Az üveg belseje fehéren fénylett. Vakító volt ránézni.
- A Szent Bestiáknak megvan a maguk természete és nem mindannyian a segítőkészség mintapéldányai. Azt tanácsolom, először Ebonwumonnal beszéljetek. Ő a legidősebb az őrök közül. Bölcs, szelíd, kedves és a szavainak súlya van. Azulongmon a legtiszteletreméltóbb mindegyikük közül és jó barátom, de nem szeret szövetségre lépni másokkal, és ha meg is teszi, csak a legsúlyosabb időkben segít. Baihumonnal ugyanez a helyzet. Zhuqiaomon túl heves vérmérsékletű és nem tartja sokra a számára jelentéktelen embereket. Legalábbis húsz éve még nem kedvelte őket. Bár őt ismerve a véleménye most sem változott. Vele legyetek óvatosak, mert könnyen megsértődik.
- És a fénnyel mit tegyünk, Cherubimon?
- Vigyétek magatokkal. Az Őrzök szintjét a Bestiák szolgái, a Deva védi és senkit se engednek át. Csak mutassátok meg a Fényt a Deváknak. Ezzel majd átengednek.
- Köszönjük. De, mi ez a jel, ami az üvegbe lett gravírozva?
- Az ott a Fény címere.

- Mutasd! Mutasd! Add ide, hagy nézzem meg!Húúú! Tisztára olyan, mint az az üveg, amit Galadriel adott Frodónak. Tudjátok! Az üvegcse, amiben Elendil csillagának fénye volt. Aminek segítségével legyőzték a Banyapókot! Ez annyira király!
- Kérem, valaki lője már le! – morogta Finbu, akit enyhén idegesített már Ria szűnni nem akaró hiperaktív-lelkesedés-rohama. Főleg, hogy a lány már percek óta be volt pörögve. Hosszas hálálkodás után elbúcsúztak az angyaloktól és most a Mennyei Akadémia árnyékában haladó utcán tartottak Darcmon kórháza felé, ami az ideiglenes szállásuk lett.
- Ria, kérlek, nyugodj meg! Mi is olyan izgatottak vagyunk, mint te, de attól még nem kell annyira begőzölni, mint egy Trailmon. – próbálta csitítani barátját Gerzson.
- Szerintem Riának teljesen igaza van! Ti viselkedtek túl hűvösen. Lehet, hogy elfelejtettétek, vagy csak nem fogtátok fel, de TALÁLKOZTUNK A HÁROM ANGYALLAL! Tudjátok ti, hogy milyen kevés digimont éri a megtiszteltetés, hogy láthatja őket? És mi beszéltünk velük, sőt ők is beszéltek hozzánk! Ráadásul titeket maga Ophanimon úrnő gyógyított meg! Cherubimon úrnő pedig még egy felbecsülhetetlen értékű ajándékot is adott! Seraphimon nagyúr pedig olyan menő, hogy csak úgy árad belőle….árad belőle…..árad belőle a menőség!
- Kicsit túl nagy közöttük az összhang, nem? – kérdezte lemondóan a mellette lépkedő Coronamont Agumon.
- Egyetértek. De a két szuper fangirl-reakcióban leledzőt félretéve, most mihez kezdünk? – fordult a két sráchoz Coronamon.
- Jó kérdés Coronamon. Ha elakarjuk végezni a feladatunkat az Őrzők szintjére kell mennünk. De a többiek biztosan ide fognak jönni, szóval meg kellene várnunk őket.
- Ha viszont túl sokat várunk talán már túl késő lesz a Valódivilág megmentésére. Talán üzennünk kellene nekik a Digivice-ok segítségével, hogy a Fény helyett az Őrzők szintjén találkozzunk.
- Nem is tudom Finbu. A csapatunk túlságosan szétszóródott. Talán túl veszélyes lenne a többiek számára az út az Őrzők szintjére. Biztosabbnak tűnik, ha várunk, még ha ezzel időt is veszítünk.
- De Gerzson! Azt sem zárhatjuk ki, hogy a lányok olyan helyre keveredtek, ahonnan ide sokkal veszélyesebb eljutni, mint mondjuk a bestiák otthonához.
- Viszont ilyen isteni fénnyel telt üvegecskénk csak nekünk van. Őket be se engednék a szintre ezek a Devák.
- Majd kimegyünk értük, hogy engedjék be őket.
- És ha korábban érnek oda? Nem tudjuk, hogy Deva hány digimonból áll és hogy milyen szintűek. Lehet, hogy túl erősek. Ha a többiek erőszakosabban próbálnak bejutni, mint amit a Deva tolerál, harcba keveredhetnek. Feleslegesen kockáztatnánk a biztonságukat.
- Ez igaz. Ennyire alaposan nem gondoltam végig. De akkor, mégis mit tegyünk?
- Nem tudom. Még gondolkodnom kell rajta. Figyelj, menjetek vissza a többiekkel a kórházhoz. Majd ott találkozunk.
- Hova mész?
- Még én se tudom. De általában egy jó hosszú séta kiszellőzteti a fejemet és utána jobban áttudom látni a dolgokat. Legkésőbb délre én is visszamegyek.
- Rendben. Menjünk Coronamon. Próbáljuk elráncigálni ezeket a bepörgött cicamicákat a szállásra. Talán Darcmonnak van valamije, ami jó a kiakadt fanboyság, illetve fangirlség ellen.
- Várj meg, én is veled megyek! – iramodott Gerzson után Agumon.
- Rendes tőled Agumon, de ezt most egyedül kell végig gondolnom.
- De társak vagyunk! Szóval veled kell mennem, hogy ha kell, megtudjalak védeni!
- Nem hiszem, hogy ezen a helyen veszély leselkedne rám. Inkább menj a többiekkel és figyelj rájuk. Én is nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy legalább az egyikünk szemmel tartja őket.
- Rendben. Nem szívesen, de megteszem, amit kérsz. De rájuk miért leselkedne nagyobb veszély, mint rád?
- A tegnap estéből kiindulva nem tudhatjuk, hogy Finbu mikor bosszantja fel annyira Riát, hogy tényleg megnyúzza szegény srácot Coronamonnal együtt. – mondta nevetve Gerzson.
- Hehehe. Ebben igazad van. Akkor később találkozunk.
 

Gerzson a gondolataiba merülve ment arra, amerre a lábai vitték. Teljesen megfeledkezett a környezetéről. A legkülönbözőbb szempontokból gondolta végig a helyzetüket, hogy a legjobb döntést tudja meghozni. De nem állt valami jól. A gondolataiból végül az zökkentette ki, hogy egy fal előtt találta magát. Zavartan pislogott körbe. Fogalma se volt, merre is van.
Egy belső kertben volt. Középen egy szép szökőkút állt, ahonnan kellemes csobogás hallatszott. A szökőkút körül mozaikos kövezet pihent, majd selymes fű borította a földet, egészen az épületek faláig. A kert széleitől négy ösvény vezetett a központban lévő kútig. A pázsitot már-már művészi elrendezésű virágágyások és tökéletesre nyírt sövények tették még szebbé. Kellemes hely volt, nagyon közel az Angyalok kastélyához, mégis tökéletesen békés, ha az embernek, vagy a digimonnak egy kis magányra van szüksége.
Gerzson elindult a szökőkút felé, hogy a szélére leülve folytassa az agyalást. Meglepetésére és megdöbbenésére azonban valakik már ültek ott.
Az egyik egy madárdigimon volt.

Falcomon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Szérum
Típus: Madár digimon
Támadások: Scratch Smash, Ninja Blade, Firecracker Smokescreen
3000 méter magas hegyek között él, mert nem túl fejlett szárnyaival itt tökéletesen tud siklani és rövidtávon hangtalanul repülni. Erős lábai segítségével gyorsan tud mozogni a sziklás terepen. Nehéz észrevenni, mert képességei hasonlók a ninjákéhoz.

A másik pedig egy tizenhárom-tizennégy év körüli srác. A fiúnak rövid, szőke haja van, a frufruját kettéválasztva és kissé megnövesztve viselte. Egy galléros, fehér pólót viselt, amin egy lila csík futott keresztül. A farmerja zsebéből egy indigókék digivice kandikált ki.
Gerzsonnak eszébe jutott, hogy régebben látta a térképén, hogy itt, a Fény szinten is volt még egy digivice jel. Ám a Digivilágban történt kalandjai során szinte meg is feledkezett az ismeretlen gyerekről, aki váratlanul jelent meg a színen.
- Szia! – szólította meg a fiút Gerzson. A gyerek hátra fordult, csak most vette észre a fiatalembert.
- Mondd csak, hogy kerültél ide? Mióta vagy itt? Látod? Nekem is van digivice-om. Egy cipőben járunk mi ketten. Én tudok segíteni, hogy hazajuss. Őő..minden rendben?
A gyerek üres tekintettel nézett Gerzsonra. Úgy tűnt, fel se fogja, hogy az idősebb srác hozzá beszél.
- Végre valaki! Te is ember vagy igaz? És nem közéjük tartozol, ugye? Segítened kell Firinek! Ő bármelyik pillanatban visszatérhet! Itt veszélyben vagyunk, el kell tűnnünk! Könyörgőm, segíts rajtunk! – szaladt Gerzsonhoz kétségbeesve Falcomon. Gerzson nem értette a helyzetet. Az persze nyilvánvaló volt, hogy a Firi nevű sráccal valami nincs rendben. De kiről beszélhet a digimon, aki veszélyes? És mégis kik közé nem tartozik?
- Áh, szóval itt vagy. És szereztél egy új barátot. Nagyon jó fiú vagy, kicsi Firi. – szólalt meg egy selymes, mézédes női hang. A megjelenő nő láttán Gerzsonban még az ütő is megállt és mindenről megfeledkezett.
Ez lehetetlen! És lám, még sem! Tényleg létezik olyan nő az univerzumban, aki a Nehéz röptű bombázó kategóriába tartozik! Nyugi haver, nyugodj meg. Gondoljuk végig nyugodtan. Van per pill barátnőm? Hmm….. Nincs! Jackpot!
Az érkező nő fényévekkel lekörözött minden topmodelt, színésznőt, énekesnőt, vagy szépségkirálynőt, akik iránt hajdan Gerzson kamaszos rajongást érzett. Ez a nő a megtestesült tökéletesség volt. Hosszú fekete haja lágyan hullámzott le a hátán, igéző fekete szemei, olyanok akár az éjszakai égbolt. Az arca egyszerre bájos és megragadhatatlanul gyönyörű. Az alakja pont a férfiak szerint ideális. Se nem túl testes, se nem túl vézna, hogy csak egy csontkollekció legyen. És mindezekre az irigylésre méltó testi adottságokra rátesz egy hatalmas lapáttal a ruházata. Nagyjából térdig érő, bordószínű ruhát viselt. A ruha egyszerű, csak egy ugyanolyan színű szaténszalag díszítette a derekánál. A pántos ruha olyan szinten kivágott volt, ami még pont a diszkrét kategóriába esett, de egyértelmű volt, hogy semmit nem lehet alatta hordani. És ha mindez nem lenne elég a világ bármely férfijének a lefegyverzéséhez, a hölgy nyakában egy gyönyörű gyöngysor fénylett, amely pontosan olyan hosszú volt, hogy az óvatlan tekinteteket akaratlanul is a csábos keblekre irányítja.
A hölgy Firihez lépett és jobbját kecsesen a fiú vállára tette. Az ujján fekete gyémántköves ezüstgyűrű csillant.
- Azt hiszem, kedvesem, hogy épp elég ideig voltál kint. A végén még megbetegszel. És ezt ugye egyikünk se szeretné, igaz?
- Igen, Emma úrnő. – mondta hipnotikus áhítattal Firi.
- Mennyetek be szépen Falcomonnal.
- Igen. Gyere, Falcomon. – ezzel a megbűvölt srác elindult a kert végében lévő ajtó felé. A madár digimon rémülten és tehetetlenül pillantott a társára, Gerzsonra és az Emmának nevezet nőre. Tudta, hogy nem tud semmit se tenni. Ahogy azt is, hogy minden bizonnyal az utolsó reménysugaruknak is vége. Szúrós, gyűlölettel telt pillantást vetett Emmára, amit a nő egy főlényes, győzedelmes, megsemmisítő somolygással nyugtázott. Ezt a jelenetet Gerzson észre se vette, mert……khmmm….ő is férfiből van….szóval maradjunk annyiban, hogy éppen más kötötte le a figyelmét. Mielőtt Firi és Falcomon az ajtóhoz értek volna, a ninja bagoly megfordult és hátrakiáltott, remélve, hogy figyelmeztetni tudja a már így is megszédített férfit.
- Légy óvatos! Ő gonosz! És veszélyes!
Ez meg miről beszél?- gondolta Gerzson- Az biztos, hogy Emma olyan dögös, hogy a dögössége már közveszélyesnek számít, de hogy gonosz? Inkább csodálatos!
- Nagyon örülök, hogy végre találkoztam veled. Már rengeteget hallottam rólad, és a társaidról. – mondta mézédes, búgó hangon Emma, miközben közelebb lépett Gerzsonhoz. A férfi idegesen nyelt, úgy érezte a torka csontszáraz. Kissé megrázta a fejét, hogy kitisztítsa a gondolatait, és hogy acélos elhatározottsággal összpontosítson arra, hogy Emma szemeibe nézzen, és ne lejjebb.
- Öhm, részemről a szerencse, kedves Emma. Bár én eddig nem hallottam rólad, de igazán örülök, hogy megismerhetlek. Egek, hova tettem a modoromat! A nevem Gerzson Maxwell.
- Igen, tudom, hogy ki vagy. A Digivégzetesek nagy és bölcs vezére. – mondta Emma, miközben szinte észrevétlen Gerzson karjára tette a kezét. – Ó és milyen izmos vagy!
- Ugyan…vagyis…igen…vagyis…nem…öhm..szóval néha járok kondiba. – hebegte-habogta zavartan Gerzson, akár egy szerelmes elsős gimnazista.
- Okos, jóképű, erős, remek vezető és még szerény is. Igazán ritka adottságokkal rendelkezel. - simult még közelebb Gerzsonhoz Emma. Átölelte a barnahajú fiatal karját és gyakorlatilag úgy rácsimpaszkodott, akár egy pióca.
- Öhm..khm…ig- igazán kedves vagy. De, kérlek mond meg, hogy kerültetek ide, a Digivilágba? A DÉFSZ-nél nem tudtuk, hogy rajtunk kívül lesznek más emberek is itt. Biztosan haza tudnánk juttatni benneteket. Ez a világ elég veszélyes tud lenni és ………………………..
Gerzsont a mondat közepénél félbeszakították. Pontosabban miután félbeszakították el is felejtette mit is akart még mondani. Miközben a fiatalember beszélt, Emma váratlanul megcsókolta. Gerzson először teljesen ledermedt, annyira váratlanul érte a szituáció. Aztán az agya feldolgozta a helyzetet és arra jutott, hogy:
Az univerzum elrendezte, hogy a világ legjobb csajával találkozzak. Miért is lenne gond, ha a világ legjobb nője csak úgy lesmárol? Elvégre, ki vagyok én, hogy az univerzum akaratával dacoljak? Főleg, ha egyszer az életben az univerzum az én oldalamon áll?
De szegény Gerzson ekkor mér nem tudta, hogy az univerzum nem az ő oldalán áll, és hogy ő végérvényesen csapdába esett.

Emma elégedett arcára gonosz mosoly ült ki. Gerzson ugyanolyan üres tekintettel állt előtte, mint az előbb Firi.
- Látom, ön igazán élvezi a munkáját, nagyságos asszonyom. – szólalt meg mögötte Fatime. A boszorkány szokásos zöld ruhájában jelent meg, annyi kiegészítéssel, hogy most egy sokzsebes kötényt is viselt, melynek zsebeiből különböző növények, gombák és üvegcsék kandikáltak ki.
- Ne tévesszen meg a látszat, Fatime. Őt sokkal nehezebb volt az irányításom alá vonni, mint azt a kölyköt.
- Már megbocsáss, de nekem nem úgy tűnt, hogy erőlködnöd kellett. Elég volt belibegned a kertbe és szegény legényke máris a bűvkörödbe került. És persze az a csók…..
- Fatime, elismerem, hogy kivételes képességeid vannak, ha mérgekről és más főzetekről van szó. De a manipulációhoz egyáltalán nem értesz. Csak úgy lehet mások akaratát elvenni és bábként irányítani őket, ha a pszichikai létsíkon legyőződ őket. És minél közelebb vagyok ahhoz, akit megakarok törni, annál nagyobb a hatalmam. Pont azért kellett ilyen messzire elmennem, mert nem bírtam ezzel a fickóval. A kölyköt már a tekintetemmel letudtam győzni, de ezt itt nem.
- És mi történik velük, miután átveszed a testük fölött az irányítást?
- A kölyköt csak úgymond kikapcsolom. Ez azt jelenti, hogy mikor irányítom, az elméjét gyakorlatilag elküldöm aludni. Őt csak egy bizonyos időintervallumon belül tudom irányítani, ezért kell bezárni, mikor nincs időm bohóckodni vele.
- És mi a helyzet vele? – mutatott Fatime a megbűvölt Gerzsonra.
- Felette teljesen átvettem a hatalmat. Minden cselekedetét én uralom, és nincs időkorlát. Azt is mondhatjuk, hogy az, aki volt megszűnt létezni. Pontosabban pár napon belül meg fog.
- És biztos, hogy nem tud kiszabadulni?
- Biztos. Az embereknek nincs akkora erejük, hogy egyedül kiszabaduljanak a magány és a kétségbeesés börtönéből. De elég a szóból. Ideje végrehajtani a mester utasításait.

Digivilág, Fény szint, órákkal később

- Nekem ez nem tetszik.
- Nyugi Agumon. Ne aggódj annyit. Gerzson biztos nemsokára előkerül. – nyugtatta az aggodalmaskodó digimont Finbu. Bár nem vallotta be, de ő is aggódót a barátjukért.
- De dél már rég elmúlt! Nem rá vall, hogy késik. Valami nincs rendben. Érzem.
- Lehet, hogy csak találkozott valakivel, akivel leállt beszélgetni és nem vette észre, mennyire elszaladt az idő. – vetette fel Ria.
- Igazad lehet Ria. Elvégre ti emberek elég nagy szenzációk vagytok itt a Fény szinten. – értett egyet a társával Leormon is.
Ugyanabban a kórházi szobában várakoztak, ahol tegnap este magukhoz tértek. Coronamon és Leormon az egyik ágyon ült, Ria egy széken ücsörgött, a támlának szembe, hogy rátudjon dőlni. Finbu a falat támasztotta, Agumon pedig idegesen mászkált fel-alá. Jelenleg csak ők voltak itt, mert Darcmonnak más dolga volt, Dracomon pedig elment játszani a barátaival. Nem hibáztatták a kis sárkány digimont, hiszen a többiekkel játszani tényleg sokkal szórakoztatóbb, mint itt ülni csendben és várakozni.
A várakozással telt csendet a digivice-ok csipogása törte meg. Ria és Finbu a szerkezetekhez kapta, remélve, hogy talán eltűnt barátaik adnak hírt magukról. De nem ők voltak. Csak megint a rejtélyes írogató volt az, aki a digivice-okat küldte nekik. A mostani üzenet azonban a szokásosnál is furcsább és érthetetlenebb volt.
Keresd a Sötétségfényét!
Ennyi állt benne.
- Ez meg mit jelenthet?
- És mi ez a sötétségfénye? Még sose hallottam róla. Ti? – fordult kérdőn a többi digimonhoz Coronamon.
- Fogalmam sincs. Semmi értelme. A sötétségnek nincs is fénye. Hiszen pont azért sötét. – dünnyögte Leormon a bajsza alatt.
- Nem tudom, ki írogatja ezeket az üzeneteket, de hálás lennék, ha egyszer, a változatosság kedvéért bőbeszédűbb lenne és egyszerűbben fogalmazna. Sose voltam jó a rejtvényfejtésben.
- Én szeretem a rejtvényeket, de ezt én se tudom hova tenni. Hmm. Várjunk csak! Talán van itt néhány támpont. A sötétségfényét nagybetűvel írták, szóval minden bizonnyal valakire, vagy valamilyen megragadható dologra utal. És az üzenet szerint meg kell találnunk akárki, vagy akármi legyen is.
- Ria, ennyire azért én is rájöttem.
- Jól van, na! Te mondtad, hogy nem vagy jó a találós kérdésekben! Gondoltam biztosra megyek és elmagyarázom ami szembetűnő, mert ki tudja, hogy a pasi agyad hogyan dolgozza fel az információkat. – vágott vissza durcásan Ria.
- Most komolyan az értelmi képességeimet pedzegeted? – nézett a hajfonatos lányra szúrósan Finbu.
- Meglehet. De meglep, hogy sikerült kiszúrnod egy burkolt beszólást.
- Komolyan kezdem visszasírni Simi beszólásait. Ő kevésbé idegesítő, mint te, pedig már párszor ő is végigtáncolt az idegeimen.
- Ha találkozok vele, majd közlöm, hogy mennyire hiányoltad. Fogd fel úgy, hogy én csak kondiban tartalak a nagyfőnök visszatértéig. – válaszolta vigyorogva a lány. Finbu lemondóan a homlokára csapott. Néha komolyan nem tudja hova tenni a nőket.
Kinyílt az ajtó és Gerzson lépett be rajta.
- Gerzson! De jó, hogy végre visszajöttél! Már szörnyen aggódtam! – ugrott boldogan a partnere nyakába Agumon, amiből persze az lett, hogy ledöntötte a fiatalembert a lábáról.
- Hol maradtál ilyen sokáig?
- Történt valami érdekes? Csak mert mi halálra untuk magunkat, amíg rád vártunk!
- Nem. Nem történt semmi. – mondta egykedvűen Gerzson, miközben feltápászkodott. Agumonnak feltűnt, hogy valami nincs vele rendben. Ha négyszemközt leszünk kifaggatom, hogy mi van vele. Most úgy se mondana semmit se. – gondolta Agumon
- Szóval, mi lesz főnök? Hogy döntöttél? – kérdezte izgatottan Coronamon. Gerzson pár pillanatig furcsán hallgatott, mielőtt válaszolt volna.
- Igen, döntöttem. Itt maradunk.
- Öreg, minden rendben? Tiszta sápadt vagy. Meg a szemeid is karikásak. – kérdezte aggódva Finbu.
- Hmm. Nem nincs lázad. – jelentette ki Ria, miután a kezét Gerzson homlokára tette.
- Jól vagyok, tényleg. Nincs semmi ba…… - Gerzson mondanivalóját az utcán támadt lárma szakította félbe.
- Mi történhetett? – kapta fel a fejét kíváncsian Leormon. Coronamon az ablakhoz szaladt és kinézett. A többiek is az ablakhoz furakodtak.
Kint az utcán teljes volt a zűrzavar. az alacsonyabb szintű digimonok fejvesztve rohangáltak fel-alá, a fejlettebbek pedig a város központja felé siettek, mente közben díszes páncéldarabokat aggatva magukra. A levegő megtelt a rémült jajongásokkal, a fémek zörgésével és a parancsokat ordibáló kiáltásokkal.
A csapat megfordult, mikor meghallották az ajtó nyitódását. Darcmon lépett be, aggódó arccal.
- Darcmon, mi történik? – kérdezték mindannyian egyszerre.
- Támadnak! A Sötétség serege megjelent a Mocsár szinten! Rengetegen vannak és magas szintűek! Ó, Istenem védelmez minket! Valkyrimon és a sereg pedig csak holnap reggel ér vissza! Elvesztünk! – Darcmon jajongásának egy nagy pofon vetett véget. Darcmon meglepetten pislogott, de az arcon csapás magához térítette a félelem pánikjából.
- Köszönöm. Erre most szükségem volt. – köszönte meg Riának.
- Nincs mit. Már nem bírtam tovább hallgatni a pánik rohamodat. Ha így álltok hozzá, biztosan nem tudtok győzni. Nézzük pozitívan! Csak holnap reggelig kell kitartanunk, aztán jön a seregetek.
- Igen, igazad van. Isten a mi oldalunkon áll, nem szabad pánikba esnünk.
- De pontosan mi történik ott kint? – mutatott Agumon az utcán masírozó páncélba öltöző digimonokra.
- A helyőrség túl kicsi. Az egész Fény szinten toborzás van. Aki képes bajnok vagy magasabb szintre változni, az megy, hogy csatlakozzon a sereghez.
- Srácok, készüljetek! Mi is megyünk! – jelentette ki határozottan Ria.
- Mi?! Te normális vagy?! – háborodott fel elképedve Finbu. – Mi keresni valónk lenne nekünk egy ilyen összecsapásban? Még ha a társaink mennének is, mi emberek, csak akadályoznánk őket és feleslegesen sodornánk őket még több veszélybe.
- Azért jöttünk ide, hogy segítsünk a digimonoknak! Itt az idő, hogy ezt tegyük, és te képes lennél cserben hagyni őket, csak azért, mert gyáva vagy!?!
- Nem gyávaság ésszerűen felmérni a helyzetet és aszerint cselekedni. Bölcsebb, mint az érzelmekre hallgatva vaktában és meggondolatlanul a vesztünkbe rohanni. Ha meghalunk, már senkinek se tudunk segíteni. – vágott vissza higgadtan Finbu.
- Gerzson, te dönts, mit tegyünk? – fordultak a vezérhez.
- Mindenki tegye azt, amit a leghelyesebbnek tart. – mondta Gerzson, de mintha nem is itt lett volna. Mintha fel se fogta volna, mi is történik éppen a szobában. Agumon, Coronamon és Finbu értetlenül nézett a fiatalemberre. De Riát annyira elragadták az érzései, hogy észre se vette a Gerzson jellemétől élesen elütő választ.
- Rendben! Akkor én megyek és harcolok a fronton, ahová a gyáva pasik nem mernek menni! Velem jössz, Leormon?
- Buta kérdés, Ria. Természetesen, hogy veled tartok!
- Akkor gyerünk! – Ria és Leormon ezzel már el is viharzott. Az ajtó hangosan vágódott be utánuk. 

Fény szint, Darcmon kórháza előtti park, nem sokkal napnyugta után

Finbu dühösen rúgott bele egy kavicsba, ami pattogva felgurult a patak fölötti hídra, majd egy halk loccsanással beleesett a vízbe. Coronamon csendben ballagott a társa mellett és azon goldolkozott, hogy mit is mondjon a fiúnak amitől az kicsit jobb kedvre derülve, vagy legalábbis lehiggadna. 
- Őőő..figylej csak Finbu.....
- Nem akarok róla beszélni! - vágott kurtán a digimon szavába Finbu. A srác felment a kis hídacskára és sóhajtva a korlátjának dölt. Nem értem ezt az egészet! Miért kell ennyire makacsnak lennie? Az összes nő kerge. Persze, remek ötlet ott lábatlankodni a csatamezőn! Különösen ha az embernek halálvágya van. Ha meg valami történik velük Simi tutira engem fog elővenni, hogy miért nem állítottam meg őket. De Gerzsont se értem. Mi a fene ütöt belé? Eltűnik, aztán meg totál fura lesz mikor előkerül? Meg ez a : " Mindenki tegye azt, amit a leghelyesebbnek tart." Nem pont ő szajkózza állandóan, hogy ne engedjük, hogy elragadjanak az érzéseink és minden cselekedetünket gondoljuk alaposan végig? Ghee. Belefájdul a fejem, hogy ezeken a hülyeségeken agyalok. 
- Finbu! Coronamon! -szaladt feléjük lélekszakadva Agumon.
- Agumon! Mi a baj? Úgy rohansz, mint akik üldöz egy sereg. Mégis mi történt?
- Nem láttátok Gerzsont?
- Nem. De különben is, nem veled volt? 
- Egy ideig igen. Próbáltan kiszedni belőle, hogy mi van vele, de gyakorlatilag levegőnek nézet. Aztán meg nyom nélkül eltünt, pedig csak egy pillanatra néztem félre! Már a fél szintet tűvé tettem érte, de sehol se találom. 
- Nyugodj meg, Agumon. A digivice-ommal megkeressük. 
- Igazán? Köszönöm Finbnu!
- Ez csak természetes. Végülis mind egy csapatban vagyunk. - nyugtatta a kis lángoló digimon is aggódó barátjukat. 
- Nohát. Ez különös.
- Mi?
- Micsoda?
- A térkép szerint Gerzson digivice-a itt van, nem messze tőlünk a parkban. De van mellette egy másik is. Javítsatok ki, de nekem nem rémlik, hogy bármelyikünknek is kék digivice-a lenne. 
- Kék?
- Igen. Indigókék, hogy pontos legyek. 
- Hát Simié fekete, Riáé narancssárga, Lillyé zöld, Terráé  lila, Lauráé rózsaszín, Edwardé barna, Gerzsoné fehér, a tiéd pedig vörös. Szóval nem, nincs senkinek se indigókék digivice-a. 
- Jó, akkor magyarázd el nekem, hogy ennek ellenére mit keres a térképemen ez a kék pont! - mutatott FInbu a holotérképre, ahol a hídnál látszódott egy vörös pont, nem messze tőle pedig egy fehér és egy kék. 
- Ez furcsa. Lenne itt más ember is rajtatok kívül? 
- Hé! Ott van Gerzson! - kiáltott fel Agumon, a park belseje felé mutatva. És valóban. A sötétből Gerzson bukkant fel, mellette pedig egy fiatal srác jött. 
- Csak hogy végre előkerültél, főnök! Agumon szörnyen aggódott érted. Ki a kishaver ott melletted?- Finbu kérdésére azonban nem érkezett válasz. 
- Gerzson! Mi a bajod? Furán viselkedsz, mégis mi történt? - szalad az ifjúhoz Agumon és elkezdte rángatni a partnere kezét, akár egy figyelemért kuncsorgó kisgyerek. 
- Finbu, maradj mögöttem! - utasította barátját Coronamon, miközben védelmezőn elé lépett. 
- Nohát fiúk. Látom találtatok egy új játszópajtást. - szólalt meg Gerzson és a másik gyerek mögül egy hang. A selymes hang egy gyönyörű, de mégis, rendkívül baljós aurájú nőhöz tartozott. 
- Ki vagy te? És mit csináltál velük? - kiáltott rá dühösen a nőre Finbu. 
- Jaj, de nyers és bárdolatlan vagy! Hát illik így viselkedni egy olyan finom hölggyel szemben, mint én? De ezegyszer elnézem a szemtelenségedet. Emma vagyok. A digimonok istenének hírnöke. Nem vagyok sem ember, sem digimon. Én egy felsőbb rendű lény vagyok. 
- Mit műveltél Gerzsonnal? Miattad viselkedett olyan furcsán, igaz?
- Fején találtad a szöget, Agumon. Mondjuk úgy, hogy ezek ketten itt már engem szolgálnak. És a szolgáim száma nemsokára háromra fog emelkedni. - mondta mosolyogva Emma, miközben fekete szemeit Finbura szegezte.
- Nem engedem, hogy Finbuhoz érj! - ugrott védelmezően a társa elé Coronamon.
- Ó? Hát nem aranyos? Hogy feltüzelte magát a vörös apróság. Igazán szórakoztató. De neked nincs semmi beleszólásod sem. Kedves, parancsold meg Agumonnak, hogy támadja meg őket. - hajolt Gerzson nyakához Emma. 
- Agumon, küzdj meg Coronamonnal. - mondta monoton, üres hangon Gerzson. 
- De...de Gerzson! 
- Jobb, ha engedelmeskedsz az embered parancsainak. Elvégre nem akarod, hogy én bántsam őt, vagy igen? - kérdezte gonosz mosollyal az arcán Emma Agumont. Mielőtt a dinó digimon válaszolhatott volna, Gerzson fájdalmasan felkiáltott, majd a földre rogyott. 
- Gerzson! 
- Szóval? Harcolsz végre? 
Agumon ökölbe szorított kézzel tétovázott. Az ösztönei azt sugták, hogy minden körülmények között védje meg a társát. De a szíve azt súgta, hogy most nem engedelmeskedhet. Mégha Gerzson is mondta, hogy harcoljon a barátai ellen, ezek nem az ő szavai voltak, hanem az aljas nőszemélyé. Ha viszont ellenszegül, a barátjának baja esik. Nem tudta mit tegyen, mi lenne a helyes döntés. Ám, bármennyire nehéz és szörnyű, mégis választania kellett. 
- Nem.
- Micsoda?
- Azt mondtam: NEM! Nem fogok Coronamon ellen harcolni! És azt sem hagyom, hogy bántsd Gerzsont! Baby Burner! 
- Én is segítek! Corona Flame!
A tűztámadások egyenesen Emma felé tartottak. A nőszemély azonban Gerzsont és a másik fiút használta pajzsként. A két srác csúnyán megégett, de semmi jelét nem adták, hogy éreznék a fájdalmat. 
- Szemét! Ez aljas húzás volt! - kiáltott dühösen a nőre Finbu, aki tehetetlenül szemlélte az eseményeket. 
- Természetesen. Nem az óviban vagyunk, hogy a fair play szerint játszadozzak veletek. De nekem ezt is megbocsájtják. Tudod miért? Mert csodálatos vagyok. - jelentette ki Emma, miközben egy könnyed mozdulattal hátra söpörte az arcába hulló kósza tincset. Közvetlenül a mozdulata után Finbu kissé megtántorodott és megrázta a fejét, mintha múló rosszullét kerülgetné. 
- Finbu! Rendben vagy?
- Fogjuk rá. Az előbb úgy éreztem, mintha valaki a fejemben gyomron rúgot volna. 
- A fejednek van gyomra!? Hmm...az emberek valóban különleges lények. 
- Coronamon, ez nem a legjobb idő viccelődni! - hurrogta le dühösen Agumon fiatal barátját. 
- De hát ő mondta, hogy...
- Metafórikusan értettem, haver.
- Ja...
- Hahahahaha! Ti tényleg azt hiszitek, hogy győzhettek velem szemben? Vagy csak a folytogató idegesség és feszültség miatt próbáltok viccelődni? - kacagott Emma. 
- Meglátod! Mire pislognál, már le is fogunk győzni téged! - kiáltotta Agumon, miközben egy frontális támadást indított a karcsú nő ellen. Éles karmai már csak centikre volt Emmától, mikor egyszer csak nem mozdult tovább. Agumon fent akadt a levegőben és kétségbeesetten vergődve próbált szabadulni. 
- Tökéletes időzítés, mint mindig, Rajmund.
- A Mester nem bocsájtaná meg, ha engedném, hogy baja essen, Emma úrnő. - a semmiből egy terepmintás köpeny jelent meg. A kapucni leesett az ismeretlen fejéről, felfedve ezzel az ősz hajú, felemás szemű férfit. A Rajmundnak nevezett fickó a nyakánál fogva tartotta a levegőben a sárga digimont. 
- Ki a fene vagy te? 
- Ó, Rajmund nem túl beszédes, szóval helyette én válaszolok neked, Finbu. Rajmund is egy felsőbb rendű lény, akárcsak én. A kinézete ne tévesszen meg. Fizikailag ő a legerősebb közölünk. De ennyi igazán elvárható egy férfitól, nemde? Rajmund, a kedvemért lefoglalnád a kis ugri-bugri digimonokat? Kezdenek idegesíteni. 
Rajmund fejet hajtott Emma felé, majd ismét láthatatlanná vált. Látszakra megint úgy tűnt, hogy Agumon a levegőben lebeg, de a nagydarab, láthatatlan férfi hamar röppályára állította egy dobással. A dinó nagyot nyekkenve csapódott a kis hídnak, teljesen lerombolva azt. 
- Agumon! 
- Hé, egyben vagy? - szaladt a két barát a vízben landólthoz. 
- Köhöhöm! - köpte ki Agumon a szájába került vízet. - Még igen. De legalább megtudtam, egy fontos dolgot. 
- Mit?
- Az a Gerzson, akit mi látunk mellette, nem az igazi Gerzson. Vagyis hogy az igazi, de valahogy mégse. 
- Őőő...eddig is tiszta volt, hogy a jó öreg Gerzsával valami nem stimmel. Tudod, hipnotizálta egy manipulatív és fennhéjázó gonosz szupermodel. 
- Nem úgy! Nem tudom rendesen elmagyarázni, de ott úgy éreztem, hogy Gerzson jelenlétét két különböző helyen érzem. Az egyiket ott, ahol látjuk, a másikat pedig közvetlenül amellett a nő mellett. Mintha kivette volna Gerzson lelkét a testéből és bezárta volna valamibe. 
- Há? - fordítottan oldalra értetlenül a fejét Finbu és Coronamon egyszerre. De nem volt idő több csevegésre. Láthatatlan öklök vágták állon mindhármójukat. A világ az éjszakánál is sötétetté vált. 
Finbu arra eszmélt, hogy közelről tanulmányozza a fűszálon képződő harmatcsepp kialakulását. A feje zúgott és minden olyan zavaros volt. Kábán ült fel. Pislogva forgatta a fejét és próbálta a lassan kapcsoló agyával felmérni hol is van és mi történik. 
Tőle nem messze Coronamon és Agumon lángcsóvákat lőtt mindenfelé, de egy láthatatlan kéz mindig a legváratlanabb helyekről ütötte meg őket. A két digimon kimerülten lihegett, de az ellenük szóló esélyek ellenére sem adták fel a harcot. 
A másik irányban látta Emmát és a két hipnotizált srácot. 
Aztán beugrottak neki a nemrég történtek. Mintha áram rázta volna meg, ültéből talpra ugrott, de a hírtelen mozdulattól megszédült és visszaesett a földre. 
Aú! Úgy tűnik a láthatatlan ipse miatt elájultam egy időre. A srácok még keményen állják a sarat, szóval nem lehettem kiütve pár percnél tovább. Kikell találnom valamit, hogy helyre rázzuk Gerzsát és hogy legyőzzük ezt a két, felsőbb lény komplexusú idiótát. Ja és még itt van ez a másik srác is. Őt se hagyhatjuk a kulimászban. Áh, hogy lehet, hogy a szinte lehetetlen megoldású problémák valahogy mindig az én nyakamba szakadnak? De elég a rinyálásból! Dologra! Mégha nem is tudom, hogyan....
Finbu újra talpra állt. A keze megakadt valamin, ami a zsebében volt.
Hát persze! Talán ezzel sikerül! Okés, ideje beindulni és aktiválni a digiváltozást! Mii? Hol a digivice-om? Hol van? Mindig a zsebenben tartom, de most nyoma veszett!
- Csak nem ezt keresed? - tartotta a levegőbe Emma a vörös digivice-ot. - Gyere ide hozzám!
Finbu a fejéhez kapott, ami hasogatni kezdett.  Olyan, mintha egy külső akarat az uralma alá akarna vonni. Nehéz....Folytogat.......Fáj.........Ő......ő gyönyörű! 

Finbu bamba tekintettel, zsebre tett kézzel indult Emma felé. A nő arcán győzelemittas vigyor húzódott. 
- Finbu! Ne! - kiáltotta Coronamon, de nem tehetet semmit. Egy láthatatlan súly a földre szorította őt is és Agumon is. Mozdulni se bírtak. 
Finbu Emmáékhoz ért. A hipnotizált srác földig hajolt úrnője előtt. Emma felé nyújtotta a kezét egy kézcsókért. A fiú finoman megragadta a nő kezét aztán.....MINDEN ISZONYAT GYORSAN TÖRTÉNT!
Finbu ujjai vasmarokként ragadták meg az elmetrükkök királynőjének csuklóját. Ezzel egy időben elővette a zsebéből a Cherubimontól kapott üvegcsét. A fehér fény mindenkit elvakított egy pillanatra. A fény az Emma ujján lévő gyűrű fekete kővének belsejébe is behatolt. A sötét kőben egy apró, fehéren ragyogó pont jelent meg, ami az után is megmaradt, hogy a fény elhalt. Emma ellökte magától a fiút, de Finbunak még így is sikerült lehúznia az ujjáról a gyűrűt. 
- ÁTKOZOTT!! HOGYAN?! HOGYAN SIKERÜLT KIKERÜLNÖD AZ URALMAM ALÓL? - üvöltötte magából kikelve Emma. 
- Bocsi, vénasszony, de nem vagy az esetem! Bee! - nyújtotta a nőre a nyelvét Finbu. - Ja, és a mentális balhorogdért itt a visszajáró! 
Finbu minden erejével gyomorszájon ütötte a fekete szemű banyát. Az ütés erejétől Emma hanyatt esett, de még mielőtt közelebbi kapcsolatba kerülhetet volna az anyafölddel, Rajmund elkapta. 
- Végre! Megint szabadon mozoghatunk! 
- Ideje visszafizetni a verést, ugye, Coronamon?
- Teljesen egyetértek! Csináljuk ki őket! - pattantak taplra a digimonok és Finbuhoz szaladtak, harcra készen.
Rajmund kérdőn nézett a halálsápadt, megrökönyödött Emmára. 
- Nem lehet...lehetetlen. Senki se dacolhat velem, ha az uralmam alá vonom. Ez egyszerűen....képtelenség!....Azt mondta.........hogy.....hogy....v..vé......vénassz......vagyok. - hebegte-habogta zavartan. - Hacsak.....hát persze! Csakis ez lehet az oka! Az a kölyök! Az az átkozott pondró szerelmes valakibe, ezért nem hatot rá az én bűbájom!
- Finbu! Ez az! Ezt éreztem meg az előbb! Ebben a gyűrűben van Gerzson!
- Akkor csak össze kell tőrnünk. De mivel gyémántból van ez nem fog menni. Tudom már! Gyújtsuk fel! - ötletelt Coronamon. Emma kuncogni kezdett.
- Gyerünk, rajta. Törjétek össze, vagy gyújtsátok fel. Mindegy melyiket csináljátok, ha a kő megsérül a barátotok meghal!