29. fejezet

A hálók fogságában

Digivilág, Erdő szint

A nap már magasan delelt az égen, ám a fák sűrűjében még mindig kissé sötét volt. A levelek között átszűrődő fény, foltokban világította meg a talajt. Az aljnövényzet elég gyér, többnyire csak mohák, zuzmók, páfrányok és gombák élnek meg a kevés fényben. Ahol viszont kicsit több éltető fénysugár szűrődik le, megannyi nyitvatermő fűféle borítja a talajt, különböző mérgező és gyógyító növényekkel és virágokkal tűzdelve. A fák meglehetősen közel nőttek egymáshoz, így egymással versengve igyekeztek mind magasabbra nőni, hogy leveleik még több napsugarat tudjanak hasznosítani. Akadtak itt bükkök, tölgyek, nyárfák, fűzek, dió-, vadalma-, vadkörte-, cseresznye-, meggy-, eper-, és egyéb gyümölcsöt hozó fák, néhol elszórva fenyők, mogyoró-, kökény-, és galagonyabokrok is.
A levegőben virágillat terjedt, mert a galagonya, a kökény és megannyi más fa is most hozta virágait. Az Emberek világában megannyi rovar nyüzsögne a virágok körül, de itt a Digivilágban nincsenek rovarok. Pontosabban a rovarok is digimonok. Ilyentájt rengeteg digimonnak kellene errefelé nyüzsögni. De egyet se látni most. Elrejtőztek a lombok között, üregekben, vagy el se hagyták otthonaikat az édes nektár kedvéért. Nehéz lenne megmondani, mi okozza félelmük. Talán az, az erdőben utazó 14 fős társaság az oka, akik között 7 furcsa szerzetet látni, akik nem tűnnek digimonnak és hatalmas táskákat cipelnek? Vagy a megszálló Rémálom hadseregtől tartanak? Esetleg valami más veszély az oka? Lehet, hogy mindez közrejátszik ebben, de az is megeshet, hogy egyik sem. Annyi bizonyos, hogy az erdő kísértetiesen néma a digimonok nélkül. A furcsa csapat három nagytestű digimonjának futó lépteinek nesze az egyedüli, ami megtöri a fojtogatóan néma csendet.
Az emberek és digitársaik egyre mélyebbre hatoltak az Erdő zónába. Tegnap reggel a Hunter és a Tamer egyesült csapat elhagyta az egykori falut, ahol az éjszakát töltötték. Céltudatosan megindultak a Mező zóna felé, hogy végre találkozzanak Gerzsonnal és Agumonnal. Ők nem tudhatták, de a kétfős csapat miután szabadultak a börtönből stoppolt egy utasszállító Trailmont és elindultak az Erdő szint felé. Félúton találkoztak össze, ott ahol a két zóna összeér egymással. Nagy öröm volt a viszont látás, de azért Gerzson és Agumon mindenkinek lekevert egy-egy nyaklevest (még a digimonoknak is), büntetésként, hogy meggondolatlanul utánuk jöttek. De mivel már segíteni nem lehetet a dolgon beletörődtek, hogy az újoncok is láb alatt lesznek.
Az ebédidőt arra használták fel, hogy átnézzék a feladataikat és a lehetőségeiket. Agybeindítóként pedig alaposan megcsapolták Gerzson konzervkaja állományát, és minden megmaradt ételt megettek, amit a többiek hoztak. Miközben ettek a fiatalok elmesélték a tengeri kalandjaikat és az erdei élményeiket. Agumonék is beszámoltak tömören a dolgokról.
Több lehetőség is állt előttük a Fény szint megközelítésére. Mehetnek északra a Tavak zónába és nyugatra tartva átjuthatnak a nehezen járható, ingoványos Mocsár szintre ahol délnek tartva, az egész szinten áthaladva a Felhő területen keresztül egyenesen az úti céljukhoz érnek. Mind egyetértettek azzal, hogy ez az útvonal túl hosszú. A másik lehetőségük, hogy délnek mennek a Sziklasíkra, ahol nyugat felé fordulva valahogy átmehetnek a Digivilágtól részben más dimenziót alkotó Witchelny-be. Ennek a helynek a legkeskenyebb részén haladnának át és a Felhő szintre jutnának, onnantól pedig ugyanazt az útvonalat követnék, mintha északnak indultak volna az elején. Ez az útvonal több okból is veszedelmes volt. Witchelny-be nagyon nehéz be-, és kijutni, a Sziklasíkon éhen halnának, ha túl lassan haladnak a zord terepen és a legnyomósabb ok, hogy el kellene útközben haladniuk a Sötétvár mellett, ahol – ahogy Gerzsonék hallották útközben- az egész Rémálom hadsereg táborozik, ráadásul az összes Démon Lord ott tanyázik jelenleg. Így csupán egyetlen útvonal állt nyitva előttük. Délnyugatnak tartva átvágnak az Erdőn és kilyukadnak a Mocsár végén, ahol a Végtelen Lépcsőn feljutnak a Felhő zónába és szabad úton mehetnek a Fény szintre. Ez az út a legrövidebb és legbiztonságosabb.
Így hát erre indultak. A nap hátralévő részében az erdőben baktattak, éjszakára pedig csak 5 óra alvás erejéig álltak meg. Az éjszaka maradék részében gyorsabban haladtak, és ezt a tempót még most is sikeresen tartották, mivel Coronamont, Leormont és Gabumont átdigiváltoztatták a bajnok szintjükre. Kissé sokan voltak, hogy mind elférjenek Firamon, Garurumon és Liamon hátán, de megoldották. Firamonon Finbu és Laura ült, Liamonon Ria, Terra és Agumon, Garurumonon pedig a maradék három ember, Simi, Lilly és Gerzson foglalt helyett. Hawkmon és Wizardmon a levegőben követte a csapatot, Palmont pedig a varázsló digimon vitte a hátán.  
Eleinte a három utasszállító digimon versenget, de végül egy lassabb, ütemesebb tempóra váltottak, hogy végig bírják az előttük lévő utat. Az utazás unalmas órái összemosódtak, és növényeken kívül nem volt más látnivaló, így előfordult, hogy az utasok pár percre el-elbóbiskoltak, egészen addig, míg majd’ lenem pottyantak. Egy ideig próbálták szórakoztatni magukat és egymást beszélgetéssel, találós kérdésekkel, viccekkel, sőt egy ideig még énekeltek is, de mostanra már egy néma, fásult hangulat telepedet a bandára.
Laura talán még a többieknél is jobban unatkozott. Szívesen rajzolt volna, mert a táj gyönyörű, de az utazás megakadályozta ezt a tervét. Mikor már végkép nem bírt mit kezdeni magával beszélgetést próbált kezdeményezni az előtte ülő Finbuval.
- Olyan durva, hogy milyen gyorsan telnek az idő. Már három napja itt vagyunk a Digivilágban, mégis többnek érzem, annyi izgalmon mentünk már keresztül. Tényleg jut is eszembe, tőled még meg se kérdeztem mikor van a születésnapod. Áruld el kééérleek!
- Június 29-én leszek 17. – felelte unottan a srác.
- 29?...De hát az ma van ember! Ó ha tudtam volna, készítek ajándékot neked. És különben is, hogy gondoltad, hogy nekünk meg se említed, hogy ma töltöd a 17-et? Ez egy fontos évszám az ember életében, bulit kell csapni és hatalmas felhajtást! – kiabálta Laura, ezzel mindenki figyelmét magukra vonva.
- Túl nagy feneket kerítesz ennek az egésznek. Ez csak egy nap. És a hogy-ot túl gyakran használod egy mondaton belül. – próbálta csitítani Finbu, igyekezve közönyt mutatva.
- Egyáltalán nem kerítek túl nagy feneket erre az ügyre, inkább te túl kicsit. A beszédbeli nyelvtani problémáim meg rám tartoznak, ne vált témát! – harsogta Laura, aki legszívesebben a fejét verte volna egy fába, hogy semmilyen ajándékot nem tud adni, pedig imádott másoknak megfelelő ajándékot keresni és adni.
- Tényleg ma van a szülinapod Finbu? – kotyogott közbe Ria. Finbu zavartan biccentet. Azért nem akarta elmondani, hogy ma van a szülinapja, mert nem akart felesleges felhajtást, mikor így is épp elég dolguk van.
- Isten éltessen haver. – mondta Gerzson.
- Boldog szülinapot! – kiáltotta Ria, Terra, Lilly és Laura.
- Füled érjen bokádig! – fűzte hozzá Simi, hogy teljes legyen a köszöntő.
- Finbu, mi az a születésnap? – kérdezte értetlenül Firamon – Az valami fontos alkalom?
- Na ná, hogy fontos! A szülinap az a nap amikor születtünk! – jelentette ki Lilly.
- De hát, Finbu nem most születet. – jegyezte meg Garurumon is, aki a többi digimonhoz hasonlóan nem tudta hova tenni ezt a születéses és napos dolgot.
- A születésnap a születésed napjának az évfordulója, amit az emberek imádnak megünnepelni, mint a reakciókból leszűrhettétek. Szülinapokkor az ünnepeltet meg szokták ajándékozni, felköszöntik a rokonai és barátai, aztán együtt csapnak egy nagy bulit és tortát habzsolnak.  – magyarázta mosolyogva Gerzson digitársaiknak.
Egy ideig még pezsget a beszélgetés, mert a digimonokat nagyon érdekelte ez az emberi ünnepszokás és folyamatosan kérdezgettek felőle. A kérdés-felelet kompozíciót csak a lányok zsörtölődése szakította meg néha akik Finbut szidták, hogy nem szólt előre a szülinapjáról, mert akkor hoztak volna tortát és ajándékokat, hogy illően megünnepeljék.
- Segítség!!!!!!!!!
A hangos, kétségbe esett kiáltás szakította meg a csevegést. Garurumon, Liamon és Firamon megtorpant és a segélykérés irányát próbálták beazonosítani.
- Könyörgöm, ne egyél meg! Borzalmas ízem van! Segítség! Valaki!
- Arról jön! – Liamon már indult is a hang irányába a többiek pedig követték.
- Segítség! – hangzott ismét.
- Olyan, mintha fentről jönne a hang, nem? – kérdezte Lilly.
- Valóban. Láttok valamit fentről? – kiáltott a felettük repülő Hawkmonnak, Wizardmonnak és Palmonnak.
- Én nem látok semmit. – szólt le Palmon.
- Hé! Ott! – mutatott Hawkmon előre, egy magas fa ágai közé.
A levegőben egy katicaszerű digimon vergődött. Furcsán tehetetlenül lógott a semmiben.

Tentomon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Szérum
Típus: Rovar digimon
Támadások: Super Shocker, Double Punch
Kinézete olyan, mint egy katicáé. Tentomon nem igazán szereti a harcot, csak akkor dönt a küzdelem mellett, ha nincs más lehetősége. Egyébként jobban kedveli a nyugodt és lezser életet. Szívesen alszik fák árnyékában és a virágok nektárját is örömmel fogyasztja.

- Ne félj, segítünk! – kiáltott fel a digimonnak Lilly.
- Hé! Mi a baj? Miért kapálózol a levegőben? – kérdezte Laura.
- Vigyázzatok, nehogy ti is beleessetek!
 A következő pillanatban mindannyian rájöttek mire próbálta őket figyelmeztetni Tentomon. A digimonok későn vették észre a szinte láthatatlan pókhálót és neki rohantak a ragacsos hálóknak. Emberek és digimonok egyformán próbáltak kiszabadulni a marasztaló csapdából, de minél jobban mozogtak annál inkább belegabalyodtak.
- Ó milyen szerencsés napom van! Ennyi digimon beleesett a hálómba. Ma igazán jól fogok lakni! – hallatszott a háló tulajdonosának elégedett hangja. Fent a háló szélében egy jókora pók digimon ült. Teste vörös volt, potrohán lila csíkokkal. 6 pókláb nőt ki kerek alsótestéből és emberi felsőtestéhez két kéz tartozott. Hosszú, ezüstszínű haja kuszán az arcába lógott, ahogy fejjel lefelé ereszkedni kezdett, hogy alaposan megnézze prédáit.
- Igen. Nagyon szép fogás! Bár nem tudom, ti heten mik vagytok, de finomnak néztek ki. – jegyezte meg miután közelebbről is szemügyre vette az embereket. – Kivel is kellene kezdenem?  Legjobb lesz ha először a nagy, kövéreket kötözöm meg még mielőtt a kapálózásukkal tönkre tennék az én gyönyörű hálómat. – ezzel neki kezdett a ragacsos hálójával gúzsba kötni Liamont és Garurumont.
- Miért akarsz megenni minket? – kérdezte Gerzson, miközben továbbra is szabadulni próbált.
- Természetesen azért, mert éhes vagyok, ti pedig ínycsiklandó falatkák.
- De te digimon vagy! Miért eszel más digimonokat? Ez kannibalizmus! – mondta felháborodottan Simi.
- Hiába Simi! Arukenimon egy ragadozó digimon, nem tudod meggyőzni, hogy vegetáriánus legyen.
- Ó, okos lángoroszlán vagy Firamon! Én utálom a zöldségeket, ahogy a kicsinyeim is. Nem de, kis drágáim? – a közeli lombos ág levelei között tucatnyi kék fénypont gyúlt, melyek a hálón mászva megindultak a csapdába esettek felé.
- Mik ezek?! – kiáltotta Ria elborzadva a kispárna nagyságú, fekete-sárga csíkos, sisakos és vörös hajú, hegyes fogú pókokat látva.
- Ezek KoDokugumonok. A szintjükhöz képest erősek és örökké éhesek. – mondta felvilágosítóan Palmon, akit a szorgos apróságok anyjuk példáját követve elkezdtek összekötözni. Amint vele végeztek ugyan így tettek Hawkmonnal, Wizardmonnal és Tentomonnal is.
- Srácok nem tudnátok valami támadással elszakítani ezt a hálót?
- Lehetetlen Finbu. Arukenimon hálója teljesen elszívja az erőnket. Tehetetlenek vagyu…. – mondta Agumon, de az utolsó mondat félbe maradt, mivel az egyik KoDokugumon bekötözte a száját. A kis kezdő szintű pókok már az összes digimont behálózták és neki kezdtek az embereket is begubózni. Terra rémülten sikoltott fel, mikor egy szőrös kis láb hozzáért.
- Terra! – szűrődött ki az egyik fehér hálógubóból Wizardmon kiáltása, ahogy kétségbeesetten próbált kiszabadulni börtönéből, hogy társa segítségére siethessen. Minden ellenállás hiábavalónak bizonyult. Nem volt menekvés. Mindannyian érezték, hogy közel a vég.
- Nem akarok meghalni! – szipogta könnyes szemmel Lilly.
- Ne add fel Lilly! Mindjárt…mindjárt elérem a bicskám és kivágom magam… - mondta Gerzson biztatóan, miközben leszorított kezével a zsebéből próbálta előhúzni az említett bicskát. Ám ekkor a KoDokugumonok elkezdtek fel-le ugrálni, belengetve ezzel a hálót. A félig kihúzott bicska elcsúszott Gerzson ujjai mellett és lezuhant az avarba.
- Ne! Átkozottak! Simi, elő tudod venni az öngyújtód? – szólt a lánynak Gerzson, miközben gyilkos pillantást lövellt a vigyorgó KoDokugumonokra.
- Nem. Meg se tudom mozdítani a kezemet.
- Hát tényleg itt a vég? – kérdezte magába roskadva Laura. Az egyik KoDokugumon a lány mellé mászott, és már nyitotta is hegyes fogakkal teli száját, hogy beleharapjon.
- Nem takarodsz te vakarcs! – rúgott a digimonba dühösen Finbu. Végig nézet magukon. A digimonok, Ria és Terra helyén már csak 1-1 hálógubó látszott. Simi, Laura, Lilly, Gerzson és ő pedig már félig eltűnt a rájuk tekert hálókban. Ha nem szabadulnak ki sürgősen, akkor tényleg eljön a vég számukra.
- Fenébe! Ki kell jutnunk valahogyan! Kell lennie kiútnak! Mindig van kiút! Nem adhatjátok fel, ki kell tartanunk! Hallotok engem? Srácok, Firamon! Kitartás!
- Unom a zajongásotokat. Acid Mist! – Arukenimon szájából zöld sav lövellt Finbu felé. A fiú zsebe ekkor elkezdett fényleni.
- Firamon átdigiváltozik….Flaremonná!
A digiváltozásnak hála Arukenimon hálója szétszakadt és mindannyian lezuhantak a földre. Finbu a zuhanással szerencsésen megúszta, hogy a sav eltalálja.
- Lehetetlen! Hogy volt képes digiváltozni? A hálóm elszívta az erejét! Kicsikéim, meneküljetek fel a fára. Anyu majd elintézi a makacs vacsorát! Spider Thead! – Arukenimon karja átalakult egy borotvaéles pengévé és a termetes Flaremonra rontott.
Flaremon fél kézzel megállította a csapást és nem eresztette Aruknimont.
Flaremon merőben különbözött korábbi alakjától. Két lábon, felegyenesedve állt. Olyan magas volt, mint GeoGreymon, szárnyai eltűntek. Vörös bundás testét egyszerű vértezet védte, sárga sörénye a földig ért. Borotvaéles karmai baljóslatúan villantak a farka végén égő tűz fényében. Fején Firamonéhoz hasonló sisak volt, ugyanolyan lángokkal. A vállain lévő páncélból is lángok csaptak fel.
Farokcsapásával lángra lobbantotta a tönkrement pókhálót. A tűz hőjének hatására a háló kiszáradt, ragacsossága megszűnt. A digimonok sikeresen kitörtek a gubókból és partnereik segítségére siettek.
- Ria, Terra! Jól vagytok? – szaladt barátnőihez Lilly és megkönnyebbülten megölelte őket.
- Ria! Nem esett bajod?
- Terra nem esett bajod? – kérdezte egyszerre Liamon és Wizardmon.
- Nem, jól vagyunk.
- Lilly! Jaj de örülök, hogy épségben vagy! – borult barátnője nyakába Palmon.
- Simi?
- Rendben vagyok Garurumon. De most végre derítsük ki, hogy miféle ez a rusnya, kannibál pók.

Arukenimon
Szint: Végső
Tulajdonság: Vírus
Típus: Démon Bestia digimon
Támadások: Spider Thread, Predation Spider, Acid Mist
A Pókok Királynője. Arukenimon egy rendkívül ravasz digimon nagy intelligenciával. Önuralma rendkívül rövid, brutális személyisége miatt pedig sok digimon fél tőle. Más digimonokkal táplálkozik, akiket ragacsos hálójával fog el.

- Flaremon. Coronamon végső szintje… Ez annyira király! Rúgd szét a pókbanya hátsóját, haver! – kiáltott társának Finbu.

Flaremon
Szint: Végső
Tulajdonság: Szérum
Típus: Bestia-ember digimon
Támadások: Crimson Beast-King Wave, Red Lion Dance, Purifying Howl
Firamonból alakult át. Hihetetlen sebességre és fejlett harci képességekre tett szert fejlődés közben. Az új hatalomnak azonban ára van: elvesztette a repülési képességeit. Képességeivel mindig a gyengéket és a rászorulókat védelmezi.

A két végső továbbra is mozdulatlanul nézet farkasszemet egymással. Végül Arukenimon mozdult meg először.
- Acid Mist! – köpte savas mérgét Flaremon arcába, hogy elvakítsa. Ezzel egy időben kirántotta pengévé vált karját az oroszlán bestia szorításából és hátra ugrott. De Flaremon se tétlenkedett.
- Purifying Howl! – a digimon hatalmasat üvöltött. Az üvöltéséből egy energia robbanás keletkezet és megsemmisítette Arukenimon savát.
- Spider Thread! – Arukenimon ismét pengévé vált kezeivel támadt.
- Red Lion Dance! – Flaremon kezeit és lábait forró lángok ölelték körül és Jackie Chan-t megszégyenítő mozdulatokkal hárította a póknő rohamát. A nyolclábú digimon taktikát váltott. Hálója maradványain felrohant egy közeli fa törzsére, hogy a magaslati helyzet előnyeit kihasználva győzze le ellenfelét.
- Predation Spider! – a semmiből vagy egy tucatnyi rémisztő kinézetű pók digimon jelent meg. Hasonlítottak a KoDokugumonokhoz, csak azok nagyobb és félelmetesebb kiadásaik voltak. Különös módon úgy tűnt ezek a digimonok kissé átlátszóak.

Dokugumon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Vírus
Típus: Rovar digimon
Támadás:Poison Cobweb, Poison Thread
Egy rovar digimon aki a farkas pókok digitális változata. Teste számítógépes vírusokból áll. A Dokugumonok királynője Arukenimon akinek feltétel nélkül engedelmeskednek. Arukenimon egyik támadásával képes Dokugumon hasonmásokat létrehozni, ha nincsenek igazi Dokugumonok a közelében.

- Gyerünk szolgáim! Támadjatok! – kiáltott Arukenimon.
- Poison Cobweb! – a látszat Dokugumonok pókhálót lövelltek Flaremonra. Mikor a hálók hozzáértek az oroszlánhoz vörös bundáján zöld minta jelent meg az érintés helyén, majd eltűnt. Mikor az összes Dokugumon támadása elérte Flaremon egy fájdalmas kiáltással fél térdre rogyott. 
- Ezzel vége van Flaremon. A Dokugumonjaim mérge bejutott a testedbe. Elismerem, erős vagy és nagy harcos, de a méreg végezni fog veled. Add fel most és megkíméllek a lassú haláltól. – szólt Arukenimon.
- Soha! Crimson Beast-King Wave! – üvöltötte Flaremon és jobb kezével ellenfele irányába ütött. Az ökléből tüzes energia csapott ki, amely egy tátott szájú oroszlánfej alakját vette fel. A csapás megsemmisítette a Dokugumon-másolatokat és eltalálta Arukenimont. A póknő felkiáltott fájdalmában és lezuhant a fa törzséről. Nagy puffanással esett a talajra. Csúnyán megsérült, az egyik lába kificamodott, nem tudott lábra állni. Flaremon nem hagyott neki esélyt a menekülésre. Mancsos kezével megragadta és a fatörzsnek szorította.
- Öld meg! Végez vele! Miatta veszélyes ez a gyönyörű erdő! Már sokakat megölt! Pusztuljon a gonosz nőszemély!  - kiáltotta biztatóan Tentomon. Az emberek és a többi digimon nem szólt. Valamennyien jogosnak érezték Tentomon javaslatát. Elvégre Arukenimon velük is csaknem végzett.
Flaremon mély levegőt vett, hogy egy Purifying Howl támadással örökre megszabadítsa az erdőt a gonosz pókdigimontól. Ám valaki az útjába állt. Wizardmon kitárt karokkal, védelmezőn állt – pontosabban lebegett -  Arukenimon és Flaremon között.
- Wizardmon? – pillantott értetlenül Terra a társára.
- Mi ütött beléd? Nem tűnt fel, hogy ez a banya majdnem kinyírt mindannyiunkat? Állj félre!- kiáltott a bajnokra Liamon. Mindenki döbbenten figyelte a váratlan fordulatot.
Flaremon kérdőn nézett barátjára.
- Nem ölheted meg Flaremon. Arukenimon csak azt tette, ami az ő természetes szerepe a Digivilágban. Ha mi gonosznak is látjuk, az a mi hibánk, nem az övé. De ha ez neked még kevés indok arra, hogy megkíméld az életét, akkor hát miattuk ne öld meg. – mutatott felfelé a varázsló bajnok. A tekintetükkel követték az irányt. Egy közeli ágon a 8 KoDokugumon összebújva, reszketve, könnyes szemmel nézett lefelé.
- Mama…. – nyöszörögte fojtott hangon valamelyik. Flaremon egy pár pillanatig még nézte a rémülten pislogó babyket, majd elengedte Arukenimont. A pókasszony a földre csúszott és reszketni kezdett. Láthatóan alig merte elhinni, hogy tényleg életben hagyják. Az apró pókok lerohantak az anyjukhoz.
- Mama…
- Édesanya…
- Anyu…
Bújtak szipogva és sírva Arukenimonhoz a gyerekei. A pók magához ölelte az apróságokat. Az ő szemei is megteltek könnyel.
- Kicsikéim… Drága napsugaraim….
Flaremon visszaváltozott Coronamonná. Álltában megtántorodott, el is esett volna, ha Wizardmon nem támasztja meg. A lángoló digimon hálásan nézett a bajnokra bágyadt tekintetével. Finbu odarohant a társához.
- Coronamon! Rendben vagy?
- Nem, nem igazán. Az egész világ forog körülöttem. És hirtelen melegem lett. A fejem is fáj. – nyögte fásult, beteges hangon Coronamon.
- Jaj! Ez a Dokugumon illúzióim mérge miatt van!
- Akkor gyorsan hozd az ellenszert! Majdnem megettél minket, de mi még se öltünk meg! Tartozol ennyivel! – szólt a vörös pókra Gerzson.
- Persze, tudom jól. De nekem nincs ellenszerem a mérgemre! Sose volt még szükség rá.
- Azt csak tudod, milyen növénnyel lehet semlegesíteni, nem? – kérdezte Palmon.
- Huh, várj egy pillanatot….Igen! Már emlékszem! A Dokugumon illúziók mérge ugyan olyan, mint az igaziaké. Kókatag szomor levélből és kerekics sziromból készített főzet az ellenszere, de az csak akkor hat, ha három órán belül megkapja.
- Akkor eredj, készítsd el gyorsan! Nincs időnk! – förmedt haragosan a pókra Finbu, miközben a méregtől elbágyadt társát a karjaiba fogta.
- Megtenném, de errefelé nem terem kerekics, a kókatag szomor pedig még nem hajtott ki.
- Na, ne szórakozz velem! Nincs idő viccekre! Coronamonnak szüksége van arra az ellenszerre!
- Finbu nyugodj le! Nem tudsz tisztán gondolkozni. Figyelj! Figyelj rám! Szerzünk ellenszert! Csak higgadj le. Ígérem, hogy meglesz a gyógyszer. De ha kiakadsz és üvöltözöl Arukenimonnal nem jutunk előrébb.
- Gerzson, te csak ne oktass ki! Fogalmad sincs, hogy…
- Hogy mit érzel. Ezt akarod mondani. De hidd el, tudom. – mondta komoly, higgadt hangon a fiatalember. A tekintetében látszott, hogy tudja, mi zajlik le fiatalabb barátjában. Ismerte a kétségbeesést és rettegést, ami most Finbuban is kavarog.
- Azt hiszem, én tudom, hol szerezhetitek meg ezeket a növényeket. – szólalt meg Tentomon.
- Komolyan, Tentomon? – kérdezte Ria a katica digimont, aki a biztonság kedvéért Garurumon lába mögött bujkált, nehogy Arukenimon meggondolja magát és mégis a vacsorájaként végezze.
- Igen. A Floramonok falujában. A Floramonok rengeteg gyógynövényt termesztenek. A Digivilág minden szintjéről vannak náluk növények. Biztos van nekik olyan, amire nektek van szükségetek.
- Merre van ez a falu? – kérdezte Simi.
- Alig egy órányira innen, repülve. Oda vezetlek titeket.
- Köszönjük Tentomon. De ha mind megyünk túl sokáig tart. Coronamon nem tud most átalakulni Firamonná, Garurumonra és Liamonra pedig nem férünk fel mind. Ha fel is férnénk, túlságosan lelassítanánk őket. Nincs ínyemre, de muszáj lesz szétválnunk. – jelentette ki Gerzson.
- Majd mi elvisszük Finbut és Coronamont a faluba. – ajánlkozott Simi.
- Szerintem is ez lesz a legjobb. Garurumon hosszabb távon tud gyorsan futni, mint én. Vele hamarabb oda értek. – szólt Liamon is.
- Rendben. De vigyázzatok magatokra.
- Inkább ti vigyázzatok magatokra. Mi gyorsabban odaérünk, ti viszont célponttá válhattok a lassúságotokkal.
- Gerzson.
- Igen, Finbu?
- Kösz, hogy az előbb beszéltél a fejemmel.
- Bármikor haver. Csak szólj, ha egy kis fejmosásra vágysz.
- Nem felejtem el. Vigyázz a többiekre.
- Bízd ide nyugodtan. Ti pedig siessetek. A faluban találkozunk.
Simi már fent ült Garurumon hátán és lenyújtotta a kezét, hogy segítsen felszállni Finbunak, aki a karjában vitte az időközben belázasodott és alig tudatánál lévő Coronamont.
Az erdő csakhamar elnyelte a kék-fehér csíkos farkast és a katica digimont, ahogy a Floramonok faluja felé haladtak amilyen gyorsan csak tudtak. A csapat két részre szakadt.

Digivilág, Tajga szint
Tajga szint. A Digivilág legeldugottabb szintjeinek egyike. Csak a legszívósabb digimonok képesek elviselni a hosszú, hideg teleket és a rövid, enyhe nyarakat, amelyek a szomszédos északi szint, a Jégmező miatt alakultak ki. A szint végtelen fenyvesekből és örökké fagyott talajú rónaságokból áll. A környéket a foltokban itt-ott meglévő jeges tavak és 1-2 nagyobb folyó szabdalja. Különös szint ez a hely. Kereskedelme csupán a kivágott fenyők eladásából áll és bárhogy is nézzük, jelentéktelen, perifériára szorított vidék. Tökéletes, ha valakit el akarunk szigetelni a politikától.
Egy egyszerű, fából épített erőd magaslott a szint legkisebb tavának északi partján. Az erőd maga, egy palánkvárral körülvett öreg lakótorony volt, melyhez nemrég 1-2 bástyaszerű fatákolmányt építettek. A mai különleges nap volt az erőd és az ott élő, alig tucatnyi digimon számára. Vendégek érkeztek. És nem is akármilyenek. Két Királyi Lovag jött látogatóba, hogy átadják a visszahívó parancsot Valkyrimonnak. Az öregedő Digimon Tábornok szerény berendezésű irodájában fogadta a vendégeket. Noha már 7 éve leszerelték, Valkyrimon megőrizte a katonai egyszerűséget. Az iroda berendezése csupán egy fiókokkal teli íróasztalból és egy tábori székből állt.
Gallantmon és Crusadermon kritikus szemmel nézte végig a legendás hadvezért, kinek katonai tetteit az Angyali Akadémián is tanítják történelem órákon. Valkyrimon fehér ruhája alatt még mindig jól kirajzolódtak a kemény, szikár izmok. Nagy, fehér szárnyainak vége piros volt. Kék tógát viselt, oldalán megcsillant a használattól megkopott kardhüvelye, a másik oldalt pedig nyilaktól duzzadó tegez lógott. Balján aranysárga, krome digizoid pajzsát hordta, fémszínű mellvértje és karvértje ruganyosan simult a testére. Hátán keresztbe vetve híres nyílpuskája pihent. Arcából csupán kevés látszott ki a fehér maszk és a szemét védő lencséktől, de ezen a kevés bőrfelületen már ráncok sorakoztak. A szája sarkánál a ráncok felfelé íveltek, bizonyítva, hogy a tábornok derűs és mosolygós természetű, ám szemei körül a gond és az aggodalom barázdálta be a bőrét. Szőke hajába ezüst szálak vegyültek. Vállán hű társa, a Flare nevezetű aranysólyom pihent.
- Nos, minek köszönhetem az urak látogatását, ennyi év után? Már azt hittem el is felejtettek odafent a mennyekben.
- Na de Valkyrimon! Még is hogy feledkezhetnénk meg rólad és nagy tetteidről? – szólt Gallantmon.
- Ugyan, kérlek. Nem kell nekem ez az udvari sablon szöveg. Tudom én, milyen pletykák keringenek rólam az angyalok között. Szenilis vén bolondnak tartotok, azért küldtetek ide az isten háta mögé, mert a harcban szerzett, örök óvatosságomat paranoiának bélyegeztétek és zavarta az Angyal szint kellemes légkörét. Köntörfalazás nélkül beszéljetek hozzám gyermekeim.
A két Lovag összenézett. Feszengve fészkelődtek Valkyrimon tekintete előtt. Noha ők sose tudták volna ennyire jól megfogalmazni az indokokat, de valóban, az örökös óvatossága és a beállt 7 békés év miatt vált fölöslegessé a tábornok az udvarba.
- Ám legyen. Istenünk és a Három Angyal digimon nevében átnyújtom a visszahívó parancsát. – átadta a lepecsételt írást Valkyrimonnak – Holnapra térjen vissza a Fény szintre. – fejezte be a sablon szöveget Crusadermon.
- Ki se nyitja? – kérdezte meglepetten Gallanmon miután a fehér mega az íróasztal egyik fiókjába süllyesztette a parancsot.
- Minek? Úgy is tudom, mi van benne. Visszaemelnek a Fény hadsereg tábornagyi tisztjére.
- Tudta?
- Persze. Számítottam rá, miután olyan szépen elporolt titeket a Rémálom hadsereg.
- A csatáról is tud? – kapta fel a fejét Crusadermon is.
- Öcséim, lehet, hogy nem vagyok fizikálisan a legerősebb a Digivilágban, de nem véletlenségből kerültem annak idején a hadsereg élére. Egy hadvezérnek mindig tisztában kell lennie a körülötte zajló eseményekkel. Természetes, hogy vannak információforrásaim. Igaz-e, Flare? – szeretettel megsimogatta a digitális madarat, majd folytatta – Hozzávetőlegesen tudom az ellenség haderejének nagyságát, a vezérkar magját alkotó tisztek kilétét és, hogy a 11 Démon Lordból 9 részt vesz a háborúban.
A vörös köpenyes és a rózsaszín páncélos megák elképedve hallgatták.
- De, ha ennyi mindent tudsz az ellenségről, miért nem értesítetted az Angyalokat?
- Azt hiszed nem tettem meg? De az összes jelentésemet semmibe vették, elvégre mit tudhat egy bogaras vénember, amit ők nem a trónuson? Áh, meg se lep a hozzáállásuk. De most, hogy szorul a húrok, hírtelen előszedték a vén fafejt a Tajgáról. Figyeljétek meg, holnaptól csüngeni fognak minden szavamon.
- Ne légy tiszteletlen! – csapott az asztalra Crusadermon.
- Sajnálom, ha az érzéseidbe tapostam, de hidd el, a helyemben te is ilyen szarkasztikusan állnál a dolgokhoz.
- Értsük úgy a szavaid, hogy visszautasítod a parancsot és nem állsz a seregünk élére? – kérdezte Gallantmon.
- Ilyet nem állítottam. Holnap. Holnap a Fény szintre megyek, és a kezembe veszem a gyeplőt. De nem azért, mert parancsba adták. Mostanra sajnos egy sértődékeny öreg aggastyánná váltam, aki képes lenne konokságból és kicsinyes bosszúból itt maradni. Azért megyek, mert oly sok év után végre feltűnt egy méltó ellenfél. A küzdelem öröméért megyek, hogy legyőzhessem őt.
- Őt?
- Igen. Ha jól tudom te harcoltál is vele. A Rémálom 
hadsereg hadvezérével.
- Murmuxmonra gondolsz?
- Igen. A taktika, amit alkalmazott a Mezőn…ügyes. Nagyon ügyes, bár ha nem műveletlen barmok vezetik a sereget, - már elnézést – akkor egynél többször nem jön be. Maradjunk annyiban, hogy a kistacskó ígéretesnek tűnik és felkeltette ennek a vén rókának az érdeklődését.
- Nem értelek. Azt mondod meg akarsz vele küzdeni, de nemrég te jelentetted ki, hogy nem vagy a legerősebbekkel partiban. Akkor, mégis hogyan gondolod ezt?
- Háááh. Ez a gond veletek, Lovagokkal. Egyedül és együtt kivételes erőt képviseltek, de a hadvezetés gyönyöreihez semmi érzéketek sincs. Hadd magyarázzam el egy olyan példával, amivel megértitek: Ha párviadalba bocsátkoztok az erő, az ügyesség, a technikák és a szerencse dönti el, ki kerül ki végül győztesül. A párharcban próbára teszed a saját és ellenfeleid képességeit is. Feszegeteted a saját határaidat, legbelül boldogságot érzel, hogy most mindent kockára teszel, és a csata egy pillanatában ugyanarra a hullámhosszra kerülsz az ellenfeleddel. Tudod mi lesz a következő mozdulata, ahogy ő is a tiédet. Ilyenkor már csak a győzelem mámorító vágya kavarog mindkettőtökbe. Felül akartok kerekedni a méltó ellenfelen. Ááh, látom értitek, miről beszélek. A hadvezérek küzdelme is ilyen, csak sokkal több réttű. Kezdve a rendelkezésre álló haderőtől, a kiképzésen és a fegyelmezettségen át egészen az utánpótlásra vonatkozó fortélyokig mindenben versengünk. Ennek a versengésnek a csúcsa a harc ahol a taktika, a kreativitás, a számítások, az embereink bizalma, a gyors reagálási képességek, a meglepetés támadások, a helyes ítélőképesség valamint az elszántságunk ütközik, és a jobb kerül ki győztesen. Ennél csak a háború a jobb. Ott megtehetjük, hogy egy-egy csata győzelmét átengedjük az ellenfélnek, hogy a háborút megnyerjük. Számtalan kelepcét, elterelést és megjátszást alkalmazunk. Színészkedünk a harcmezőn a csapatokkal, hogy hamis következtetés levonására sarkaljuk az ellenfelünk és végül elkapjuk. Aki még sose vezetett csapatokat hadba, az el se tudja képzelni ennek a párviadalnak a gyönyörűségét. – az öreg tábornok egészen tűzbe jött. Miközben beszélt számtalan régi csata emléke csapott fel benne, mint mélyből feltörő hullámok. Volt köztük dicsőséges győzelem, csúf vereség, döntetlen, tanulságos vereség és keserű győzelem.

A két mega Lovag hazafelé tartott a Fény szintre. Gallantmon elgondolkozva hallgatott. Érdekesnek és a gondolkodásától merőben idegennek találta Valkyrimon felfogását. Ilyen szemszögből még sose gondolt bele egy csatába. De végeredményben igazat kellett adni az egykori tábornoknak, pardon, jelenleg tábornagynak.
Crusadermon beszélni akart vele. Érezte a feszült hallgatásából. Végül a rózsaszín mega csak összeszedte magát.
- Ööö…Gallantmon.
- Igen?
- Ááh, nem fontos. Csak eszembe jutott, hogy én még nem gratuláltam neked a múltkoriért. Tudod, hogy végeztél azzal a Lorddal.
Már megint ez?! Miért? Miért emlékszik mindenki máshogy? Miért én emlékszem egyedül arra, hogy mi történt valójában? Vagy az én emlékeim lennének hibásak? Válaszokat akarok, de senkit se kérdezhetek meg. Lassan be fogok csavarodni, ha tovább rágódom ezen. – gondolta fanyarul Gallantmon.
- Szóval…Gratulálok. ……………….Szégyellem magam.
- Miért, Crusadermon? Tudtommal nincs okod rá.
- Egy kis lényegtelen semmiség. Nem akarlak vele zavarni.
- Ha már felhoztad, mond el.
- Hát jó. Engem…bizonyára eltalált egy rontó támadás, mert az emlékeim…nos…nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene.
Gallantmon felkapta a fejét. Talán még sem én vagyok az egyetlen?
- Mondd el kérlek, te mire emlékszel.
- Ki fogsz nevetni. Túl abszurd. De neked elmondom. De ha lehet, ne nevess ki, vagy legalábbis ne kezdj el hangosan hahotázni, mint ahogy Dynasmon tette. Én…én úgy emlékszem, hogy mikor a nyolcadik falut leromboltuk megjelent a démon, egyedül. Egész éjjel üldöztük a Sziklasíkon és hajnalra térdre kényszerítettük. Te a nyakához szegezted a lándzsád, de még akkor se volt hajlandó megbánni bűneit, mi több, pimaszul visszafeleselt. Aztán, abban a pillanatban mikor ledöfted, ő talpra ugrott és az oldalán szúrtad át. Mindannyian ledöbbentünk, mozdulni se bírtunk. Ő futásnak eredt. Mikor felocsúdtunk, utána eredtünk, de csak a testéből megmaradt adatpamacsokat találtuk. Én…tényleg nem emlékszem a szolgáira. Számtalanszor meghallgattam, ahogy a többiek elmesélik a harcot, de… de én tényleg nem emlékszem a szolgáira, akikkel küzdöttünk, sem a te hosszú párharcodra ellene. 
- Crusadermon.
- Igen?
- Én is, így emlékszem arra az éjszakára.