17. fejezet

A vihar előtti szélcsend

Innaru központi parkját bevásárló központok, híres cégek irodái, iskolák, egyetemek, éttermek és panelházak vették körül. Vasárnap, este fél 8. Kint még világos volt, így a panelházakban még sehol se kapcsolták fel a lámpákat. Az egyik panelház harmadik emeletén lévő lakásban egy egyetemista lakott. Ez nem meglepő ezen a környéken. A legmesszebb lévő iskola is elérhető félóra gyaloglással, a park pedig alig 20 percre van. Emiatt elég sok egyetemista vett magának a környéken lakást. Az egyetemeken is beköszöntött a nyári szünet, és a legtöbb fiatal haza utazott, nyaralni ment, vagy a tanév közben részidős munkáját végezte teljes munkaidőben. Ebből kifolyólag elég sok lakás maradt üresen. De szerencsére a betörök nem igazán törtek be az ilyen panelházakba, mert több macera van velük, mint haszon. A bankrablás sokkal kifizetődőbb üzletág, feltéve, ha nem kapják el őket.
A harmadik emeleti lakásban éppen vacsorát főztek. A nyitott ablakon kiáramlottak a finom illatok. Természetesen nem valami nagyszabású étel készült. Zacskós grízgombóc leves, hozzá szintén zacskós sonkás-sajtos tészta. Egy embernek sok, de egy embernek és egy digimonnak épp elég vacsira.
Gerzson a konyhában szorgoskodott, Agumon pedig az egyik széken ült. Az első napokban kiderült, hogy a sárga digimon meglehetősen esetlen a konyhában, így megegyeztek, hogy Gerzson egyedül főz, mert így sokkal hamarabb kész az étel, mintha Agumon is segítene. De a digimont se lehetet teljesen kihagyni a feladatokból, így a terítést ő végezte. A konyha elég kicsi, fehér konyhabútorokkal, világoskék falakkal és minden más alapkonyhai felszereléssel, mint hűtő, tűzhely, mikró, edények és étkészlet.
Miután elkészült a vacsora neki láttak enni a konyha sarkában lévő háromszemélyes asztalnál. Gerzsonhoz képest Agumon valósággal habzsolt, ami nem csoda, hisz még több mint egy hét elmúltával is megbabonázta, hogy az emberek világában mennyivel több íz van. Tény, hogy a Digivilágban nem volt olyan fejlet a gasztronómia, mert a digimonok adatok lévén étel nélkül is eltengődtek, de akkor nem volt erejük a harcra és a fejlődéshez. Ezért hát kevésbé lényeges az ételek íze. Bár 1-2 étel nagyon finom, talán még a valódi világ ételkülönlegességeit is lekörözik. Például a Floramonok gyümölcslevese. A világ talán legfinomabb levese – főleg a Digivilágban – egészen addig a pontig, amíg az ember meg nem kérdezi, hogyan készül. E tekintetben olyan, mint a kínai kaja. Finom és ínycsiklandó, csak meg ne kérdezd, hogy miből készül, vagy a gyümölcsleves esetében hogyan.
Már a tésztánál tartottak mikor egy felháborodott nyávogás hallatszott az asztal alól.
- Csak nem felébredtél, te álomszuszék? – kérdezte Gerzson mosolyogva fekete macskájától. A Kávé nevű macskát öt éve tavasszal kapta. A gimis focicsapatával megnyerték a város iskolái közötti bajnokságot. Természetesen meccs után hatalmas győzelmi bulit tartottak a gimnázium focipályáján és a fél suli ott volt. Az egyik csapattársa – aki mellesleg a legjobb barátja is volt egyben – hívta a focikapuhoz, mert csapatképet készítettek. A fényképezés közben a barátja húga és kisöccse oda szaladtak hozzájuk és a kezébe nyomták a serleget, amit nyertek, benne az akkor 10 hetes fekete kiscicával, akinek egy szép masni és egy üzenet lógott a nyakában. Az üzeneten ez állt:

Szia, Gerzson! A nevem Kávé és egy igazi feketepárduc vagyok! A győzelem örömére ama megtiszteltetésben részesülsz, hogy életem hátra lévő részében (amely legszerényebb terveim között is minimum 25 év) TE lehetsz a hivatásos konzervnyitó emberem!

Gerzson abban az évben fejezte be a gimnáziumot, és mivel már rég óta szeretet volna valamilyen házi állatot a barátja Márkó a kismacskával ajándékozta meg. Márkó egy évvel volt fiatalabb nála és kinézetre a tipikus szőke herceg megjelenést testesítette meg tökéletesen. Hosszú szőke hajú – amit lófarokban hordott -, sötétkék szemű, jóképű, sportos testfelépítésű és kedves személyiségű srác. A suliban a lányok 90%-a odáig volt érte, és csaknem ölni tudtak volna érte, hogy randizhassanak vele. (Noha az ölés nem történt meg, megesett, hogy Márkó és az éppen vele levő srácok – vagyis többnyire Gerzson és plusz mínusz egykét csapattag- az utcán vagy a suliba menekültek a csajok elől, akik gyakorta tépték meg a srácok ruháit, csak hogy másnap lobogtassák a suliban, hogy birtokolnak egy darabot Márkó ruháiból.)
Noha már-már túl népszerű volt a lányok körében, őt még sem érdekelte, hogy barátnőt kerítsen magának, noha egy ujjára 10-en is akadtak volna. Márkó kedves, figyelmes, okos srác volt, és legfőképp igaz barát. Noha az évek során Gerzson tartotta a kapcsolatot Edward-al és mással nem beszéltek a Digivilágban történt kalandjaikról, Márkónak egyszer véletlen elkotyogta. 10 éves volt, Márkó pedig 9 és a nyolcadikosok elzavarták őket a park focipályájáról. Pontosabban pár pofonnal és földhöz vágással bírták őket távozásra. Természetesen mikor elkotródtak nem túl illedelmes szavakkal illették az idősebb srácokat. Ekkor csúszott ki Gerzson száján, hogy „Ha Agumon itt lenne, felmosná velük az egész focipályát!”. Márkót persze nyomban érdekelni kezdte ki ez az Agumon. Gerzson próbálta a dolgot kimagyarázni, de Márkó remek emberismerő révén azonnal a szemébe mondta, hogy hazudik, és hogy ő az igazságra kíváncsi. Gerzson félt, hogy elveszíti a legjobb barátját, ha elmondja neki az igazat, Márkónak viszont rosszul eset, hogy nem őszinte hozzá. Egy hétig eléggé feszült volt közöttük a hangulat és Márkó nem is szólt hozzá. A hét végére Gerzson megtört és mindent elmesélt neki, felkészülve rá, hogy Márkó kineveti és nem lesz többé a barátja. De nagy meglepetésére Márkó hitt neki. Igazából Gerzson jobban ledöbbent ezen, mint Márkó mikor elmesélte neki a történetet. Mikor megkérdezte tőle, hogy miből tudja, hogy ezt az egészet nem csak kitalálja Márkó azt felelte: „ A szemedben látom, hogy nem hazudsz. A szemekben mindig látszódik, hogy az emberek mikor hazudnak, és mikor mondanak igazat. Ne aggódj, tőlem sose fogja ezt megtudni senki se. Az életemre esküszöm! „– ígérte mosolyogva, jófiú pózban. És tényleg megtartotta a szavát. Nem beszélt a Digivilágról senkinek se, és noha bizonyára nagyon érdekelte őt minden részlet a kalandokból, nem erőltette a témát, csak akkor kérdezet, ha Gerzson felhozta a dolgot.
Gerzson egyke lévén mindig nagyon élvezte mikor Márkóéknál aludt, mert ott folyton zajlott az élet. Márkóék hárman voltak testvérek és bizony három gyerek + 1 ott alvó vendég rengeteg mókát tud kitalálni. A párnacsatától kezdve, a kerti faházban való alváson át egészen a sötétszobában való ruhacsatáig minden elképzelhetőt megcsináltak.
Márkó édesapja a Városi Sportközösség egyik fejese volt, az édesanyja pedig színész és énekesnő. Márkó és a testvérei rengeteg különórára jártak, főleg sportokra és mindannyian zenét tanultak, valamint énekeltek a suli kórusában. A tesóival nagyon hasonlítottak egymásra. Mindannyiuknak szőke haja, kék szeme és szép arca volt. A húga Bella két évvel fiatalabb Márkónál, az öccse Drake pedig héttel. Drake gyakorlatilag a bátyja kicsinyítet mása volt.
Bella elég különleges személyiséggel rendelkezett. A viselkedése alapján, és fiúsan rövid haja miatt az idegenek gyakran azt hitték, hogy Márkónak 2 öccse van. Márkó és Bella egyaránt járt fiatalabb korában úszásra, lovaglásra és karatéra. 10 éves korukban aztán eldönthették, hogy mit sportolhatnak a karate és a zenetanulás mellett. Márkó természetesen azonnal a focicsapatot választotta, ahova Gerzsonnal együtt mindketten bekerültek. Egész nyáron gyakoroltak, hogy elég jók legyenek a szeptemberi válogatásra. A hátsókertben való gyakorlásnak viszont az a hátránya volt, hogy csak ketten voltak, így senki se akadt, aki a kapuban véd, mikor a passzolásokból történő gólt gyakorolták. Szerencséjükre Bella szívesen segítet nekik és olyan jól meg tanult focizni, hogy nyár végére gyakorlatilag mindkettejüket leelőzte ügyesség terén. Noha mikor a lány betöltötte a 10-et a lány focicsapat valósággal térden állva könyörgőt, hogy csatlakozzon, de Bella egy vállrándítással lekoptatta őket és az atléta csapathoz csatlakozott.
Bella bosszantóan eszes kishúg volt, de rettenetesen segítőkész és kedves. Szinte mindig Márkó és Gerzson nyakán lógót, de ők nem bánták. Bella volt olyan belevaló, mint akármelyik fiú a korosztályukból, sőt szájalásban és verekedésben túl is tett a többségen.
Minden bizonnyal ma Márkóval és talán Bellával együtt dolgozna a DÉFSZ-nek, ha nincs az, az éjszaka. Pár héttel a foci bajnokság után, az egyik hétvégén történt. Márkóék a rokonaiknál töltötték a hétvégét és vasárnap este mentek haza. De sose értek haza. Balesetet szenvedtek néhány részeg állat miatt, akik viccesnek találták, hogy leszorítanak más autókat az útról. Az egész család meghalt. Gerzsonnak az emlékein kívül csak Kávé maradt, így a macska nagyon sokat jelentet neki, az állat bájos természetével pedig még inkább belopózott a szívébe.

Gerzson elmosogatta a tányérokat, miközben Agumon Kávénak adott enni. A fekete macska Agumon lábához dörgölőzött és dorombolt. Elég hamar megbarátkozott a digimonnal. Bár ebben bizonyára annak is szerepe volt, hogy Agumon sutyiban néha kibontott neki egy heringkonzervet.
A tányérokat eltörölte és a helyére tette, mikor megszólalt a telefon, amely a panelház bejáratánál lévő csengőhöz van kapcsolva.
- Ki lehet az ilyenkor? – kérdezte Agumon.
- Nem tudom. Elviekben senkise jön ma hozzánk. Mindjárt felveszem a telefont és megtudjuk.
Gerzson a fehérre festet folyósón oda ment az ajtónál lévő telefonhoz. Felvette a készüléket és beleszólt. A vonal másik végén egy olyan hang szólalt  meg amire nem számított. Azt gondolta, hogy valaki pizzát rendelt valamelyik lakásban, de a futár nem tudja pontosan hova kell vinnie a megrendelést ezért mindenhova becsönget. Ám nem egy kifutófiú szólt a telefonba.
- Szia, Gerzson! – hallatszott Finbu hangja a vonal másik végéről. – Tudjuk, hogy nem illendő ilyenkor este 8-kor beállítani valakihez, de beszélni szeretnénk veled.
- Hello. Miről van szó? És mégis hányan vagytok? – kérdezte Gerzson, bár még mindig nem igazán tért magához a döbbenettől.
- Lilly, Laura, én valamint a társaink és Impmon.
- Impmon is? Mindegy. Gyertek be, lemegyek elétek. – mondta, majd megnyomta az ajtónyitó gombot a készüléken. Ezután kinyitotta az ajtót és lesietett az érkezők elé. Az első emelet lépcsőfordulójában találkozott össze velük. Finbu tényleg nem viccelt. Impmon is velük volt, de ami a meglepő, hogy Terra nélkül. Visszamentek a lakására ahol Agumon kíváncsian nézet ki az ajtón. Láthatóan Gerzsonhoz hasonlóan ő se értette mit keres itt a fél banda este, bár igaz, hogy még világos van odakint.
Miután mindhárom gyereket és a kobold digimont is betessékelte a gyékényszínű nappaliba leültek a kissé használt, de kényelmes kanapéra, illetve hozott be a konyhából széket. Miután a többiek előhívták a társaikat a nappali tényleg teljesen megtelt, egy lépésnyi szabad hely sem maradt.

- Eredetileg nem akartunk felkeresni, de Edward azt mondta, hogy te meg tudod mondani a választ. – kezdet neki Finbu.
- Mire is?
- Hogy hogyan tudjuk digiváltoztatni a társainkat. Pénteken mindannyiunk társa átdigiváltozot. És szeretnénk megtudni, hogyan működik ez az egész. – mondta Laura
- Most egy kicsit bárdolatlannak fogok tűnni, de ha ezért jöttetek, akkor mi a retek keresni valója van itt Impmonnak? – vágott közbe Agumon.
- Terra ősei minden vasárnap kötelező családi programot tartanak. És ma este elmentek a szülei egyik üzletfelével vagy valami hasonló zsírtól guruló emberrel vacsorázni valami puccos olasz étterembe. És Terra nem vitt magával, bár nem is baj, mert a digiviceba szétunnám az agyam, mert ki se jöhetnék és még kussolnom is kéne. Szal inkább elindultam csavarogni. Akkor botlottam beléjük és mivel per-pill jobb dolgom úgy sincs eljöttem velük. Megfelel, vagy még ragozzam Dini
- Megfelel. – mondta Agumon.
Miközben beszéltek Kávé is bejött a nappaliba. Lilly azonnal fellelkesült, ahogy meglátta azonnal ölbe vette.
- Jaj de szép vagy te gyönyörű! Nem is tudtam, hogy van macskád Gerzson. Képzelt te szépséges fekete bársony bundás cicus, otthon nekem is van egy cicám, Kókusz a neve és ő teljesen hófehér. Biztosan jól kijönnél vele. - magyarázta Lilly a macskának miközben az ölében simogatta. Kávé kényelmesen elhelyezkedet és dorombolva hozta mindenki tudtára, hogy milyen kellemesnek találja a dögönyözést. Palmon, Coronamon és Hawkmon Lilly köré sereglet és mindnyájan elkezdték simogatni az egyre hangosabban doromboló macskát.
- Úgy látom téged Palmon különösen kedvel. – mondta Coronamon miután Kávé Lilly öléből áttelepedet Palmon karjaiba.
- Kókusz is nagyon szereti Palmont. Az illata hasonlít a macskamentáéra, amit a macskák nagyon kedvelnek. – világosította fel Lilly.
Kávé egyszer csak felkapta a fejét és a füleit hegyezte, mintha most vett volna észre valami érdekeset. Kiugrott Palmon kezéből és oda szaladt a nappali falának dőlve ülő Impmonhoz, aki mindeddig igyekezet a lehető legunottabb arcot vágni. Impmon persze próbálta elzavarni a macskát, de Kávéra nem tudott ráijeszteni a pofavágásokkal, sőt még azzal se, hogy az ujján megidézet egy kis vörös lángot. A macska hajthatatlanul próbált a közelébe férkőzni, így Impmon durcás képpel, de megtűrte maga mellett. A helyzet szörnyen vicces volt. Impmon olyan arcot vágott mintha citromba harapott volna, mellette Kávé kényelmesen elhevert és olyan hangosan dorombolt, ami szinte már vetekedett Gerzson motorjának hangjával. A látvány hatására előtörő kacagástól Impmon csak még duzzogósabb fejet vágott ezzel még jobban előidézve a hahotázást. Mikor kicsit csillapodott a hangerő Gerzson kihasználta a pillanatnyi csendet, hogy szóhoz jusson
- A kérdésetekre igazából Edward is tudod volna válaszolni.
- De azt mondta, hogy kérdezzünk téged, mert te képes vagy Agumont bármikor bajnok szintre digiváltoztatni.
- Bearmon is képes digiváltozásra. Igazság szerint ő végső szintig képes átdigiváltozni, én viszont csak bajnokig. – közölte Agumon az egybegyűltekkel.
- MI!!!!!!!!!??????? – kiáltották egyszerre ledöbbenve és hitetlenül.
- Aucs. A dobhártyám. Ha számítottam volna, erre a reakcióra meg sem szólalok.– motyogta Agumon.
- Igazat mond. Edward végső szintig képes digiváltoztatni Bearmont. De ha már itt tartunk, kezdjünk neki a kérdésetek megbeszélésének. – mondta Gerzson. És el ne felejtsem meghálálni Edwardnak, hogy ideküldte őket, mikor ő is simán elmagyarázhatta volna. Fogadni mernék rá, hogy randi miatt mondta nekik, hogy jöjjenek el hozzám. Remélem, a csaj kikosarazza és belenyomja a fejét a kajába. – tette hozzá gondolatban.
Finbu, Lilly, Laura, Coronamon, Palmon, és Hawkmon feszülten figyelt Gerzsonra.
- A digiváltozás egy természetes dolog a digimonok között. A fejlődéshez általánosságban elmondható, hogy 1 nagyon fontos dolog szükséges: energia. A Digivilágban a digimonok maguktól fejlődnek. Az energia általában az adott digimon belső energiája, amely 3 dologgal növekedhet. Megfelelő mennyiségű és minőségű étellel, edzéssel valamint harci tapasztalattal. A digiváltozás több féle módon aktiválódhat. Lehet spontán, hogy egyszerűen tovább fejlődik a következő szintre. Ez általában a baby és a kezdő szintű digimonoknál szokott előfordulni, de az erős magasabb szintűeknél is előfordul. Lehet stressz hatására előtörő is. Ez általában akkor fordul elő mikor a digimon veszélyhelyzetbe kerül és amolyan önvédelmi reakcióként átdigiváltozik.
- Szóval, ha a digimonok újra és újra szintet akarnak lépni, akkor edzeniük, kell és keresniük kell a veszélyes helyzeteket. És mi van ha digiváltoztak és a harc után visszaváltoznak? Kezdhetik elölről az egészet? – kérdezte Laura. Meglepő módon azonban nem Gerzson vagy Agumon adta meg a választ a kérdésére.
- Nem. Ha egyszer elértek egy bizonyos szintet bármikor átdigiváltozhatnak erre a szintre. Csupán össze kell gyűjteniük magukban az energiát. Ez csupán pár másodpercet vesz igényben. Azoknak a digimonoknak akik mega szintre is digiváltoztak már elég egy tizedmásodperc, hogy összeszedjék ezt az energiát. – magyarázta Impmon, ezúttal a szokásos lenéző, vagy kioktató beszédstílusa nélkül, ezzel alaposan ledöbbentve a jelenlévőket. Miközben beszélt Impmon Kávé fejét simogatta, amit a macska láthatóan nagyon élvezett.
- Igen, úgy van, ahogy mondja. – folytatta Gerzson, ahogy magához tért a döbbenetből. Jól sejtettem. Ezek szerint Impmon tényleg képes egyedül is digiváltozni. Ám az, hogy a múltkor nem tette, és a tény, hogy baby szinten, sérülésekkel teli került Terrához arra enged következtetni, hogy valaki alaposan helyben hagyta. Talán valami súlyos sérülést szerzet és a seb még nem gyógyult meg egészen, ez pedig akadályozza a digiváltozásban?
- Nos, hol is tartottam, ja, igen megvan. Nos, amit elmondtam a digiváltozásról az a Digivilágban a vad digimonok között teljesen igaz. Ám ha egy ember és egy digimon partnerek lesznek, ez egy hangyányit változik. A digimon itt is ugyanúgy rendelkezik energiával, amellyel képes lenne digiváltozni, ám ők rendelkeznek plusz energiával is, amelynek köszönhetően erősebbek és kitartóbbak a vad digimonoknál. Mielőtt ezt bővebben kifejteném, megkérdezném tőletek, hogy szerintetek mi a szerepe a digivicenak?
- A digivicenak? Hát nem az, amit mutattál? Hogy analizálja a digimonokat, tartani tudjuk egymással a kapcsolatot, jelezze a vad digik megjelenését, megnyissa a digikaput és az egyéb funkciói. – mondta Finbu kissé zavarodottan.
- Csak egy jelkép, nem? Azt jelzi, hogy az embernek van egy digitársa. – fűzte hozzá Laura.
- Talán van valami nagyobb szerepe is? – kérdezte bizonytalanul Lilly.
- A Digivice a kapcsolat ember és digimon között. Valamilyen fokon az is fontos, amit elmondtatok, de ezek csak plusz dolgok a valódi szerepe mellett. A digivice összekapcsolja az ember és a társdigimonja energiáját.  Így kapja a digimon a plusz energiát.
- Össze van kapcsolva az energiánk? Az emberekben is van energia? – kérdezte Lilly.
- Igen, de ezeket nem tudjuk irányítani, úgy, mint a digimonok. A digivice érzékeli az energiátokat és mikor az hirtelen megemelkedik a digivice átküldi az energiátok a társatoknak, aki így képes digiváltozni.
- De ha nem tudjuk irányítani az energiánkat hogyan, tudjuk aktiválni a digiváltozást? És mitől nő meg a mi energia szintűnk? – tudakolta Laura is.
- Gondoljatok vissza. Milyen érzelmek voltak bennetek mielőtt a társaitok átdigiváltoztak? – kezdte őket finoman rávezetni Gerzson.
- Nagyon féltettem Palmont és a többieket is. De én is féltem. Féltem, hogy bármelyikük megsérül. – mondta Lilly miután felidézte az eseményeket.
- Én rettegtem. Airdramon a levegőben tartott és csak a körém tekeredett farka tartott vissza attól, hogy a mélybe zuhanjak.  És Hawkmonért is rettenetesen aggódtam, mert zuhanni kezdet lefelé. – idézte fel az érzéseit Laura is.
- Hogy mit éreztem. Nem is tudom. Azt hiszem nagyon aggódtam. Terra nagyon rosszul volt, Aquilamon pedig nagyon szorult helyzetbe került. Coronamon pedig felállni se tudod a kimerültségtől. De úgy vélem a legerősebb érzésem a hit volt. Abban a kétségbe ejtő helyzetben valahogy teljes szívvel hittem, hogy Coronamon le tudja őket győzni, még ha felállni se bírt akkor.
- Mindannyiotokban erős és heves érzések uralkodtak és ezzel megnőtt a belső energiátok, amit a digivice összegyűjtött és továbbított a társatoknak, aki ettől digiváltozott. Ahogy Impmon is mondta a vad digimonok bármikor képesek digiváltozni, csak össze kell gyűjteniük az energiát. A társaink is képesek erre a mi segítségünkkel.
- De hogyan? – kérdezték egyszerre az emberek, a digimonok pedig izgatottan figyeltek. Azt nem vették észre, hogy Impmon és Kávé már nincs a szobában.
- Úgy vélem a legegyszerűbb, ha illusztrálom. Figyeljétek a jobb kezemet. – mondta Gerzson. A bal kezébe vette a digivicet, a jobb kezén pedig pár másodperc múlva megjelent egy fehér fényréteg. A fehér fény a csuklójáig ért és kissé adatszerűnek tűnt, hasonlóan az adat darabokhoz, amelyek a digimonok halálakor keletkeznek.
- Látjátok? Az energiát a kezembe koncentrálom. Hogy irányítani tudjam az energiát, felidézek magamban egy emléket, amelyben rendkívül erős érzéseim voltak. Miután ez meg van, és a kezemen megjelenik az energia, benyomom ezt a pöcköt a digivice oldalán és már el is indul a digiváltozás. Ezt most inkább nem demonstrálnám, mert GeoGreymon túl nagy. Értitek már? Kérdés?
- Miért nem láttuk a kezeden az összegyűjtött energiát mikor először találkoztunk és átdigiváltoztattad Agumont? – kérdezte Finbu.
- Egyszerű. Az összesűrített energiát csak az látja, akinek a digimonja már átdigiváltozott bajnok szintre. Ez az jelenti, hogy a többiek nem látnának semmit, ha itt lennének.
- Hú, nem semmi ez az egész. Ha legközelebb egy bajnok szintű digimon idetolja a képét, akkor csak benyomjuk a kis pöcköt és már is szétverjük a képüket! – jelentette ki nagy lelkesen Finbu, Coronamon pedig a levegőbe ugorva kiáltott egy „EZAZ!”-t jelezve, hogy mennyire egyet ért a társával. A többiek kacagni kezdtek annyira mulatságos volt az egész jelenet. Agumon ekkor vette észre, hogy Impmon és Kávé eltűnt. Miután szólt a többieknek azonnal felpattantak, hogy előkerítsék a bajkeverő kobold digimont.

Impmon Gerzson szobájába volt, mert a beszélgetés közepén a fekete macska kisurrant a nappaliból, egyenesen a gazdája szobájába. Mivel a beszélgetés távolról se érintette Impmont inkább a macska után eredt. Kávé először az ágy alá bújt, Impmon pedig a földre hasalt, hogy elérje. A macska elkezdte ütögetni a kesztyűs kezet, de a dorombolása egyértelműen jelezte, hogy a dolgot játéknak fogja fel. Aztán az ágy hátuljánál észrevétlenül felugrott az ágyra és a másik végéhez sétált, majd ráugrott a még mindig az ágy alatt hasaló Impmon hátára, ráhozva ezzel a digimonra a frászt. Impmont annyira meglepte a váratlanul ráugró macska, hogy nyomban felugrott volna, így bevágta a fejét az ágyba. Miközben a fájó fejével foglalkozott a farkával dühösen csapkodott. A mozgó farok pedig ellenállhatatlan csábítás volt Kávénak, így rögtön elkezdet játszani a lila digimon farkával.  A macska lelkesen pofozgatta az ördögfarkat miközben Impmon kimászott az ágy alól és felülve tapogatta a fején keletkezet dudort.
Ekkor nyitották ki az ajtót és kapcsolták fel a villanyt. Az ajtótól hangos nevetés hallatszott amint meglátták a földön ülő digimont aki minden bizonnyal beverte valamibe a fejét – a fején lévő dudor egyértelművé tette ezt- és a digimon farkával játszó macskát. A helyzet komikusságát fokozta, hogy mindez a büszke, nagyszájú Impmonnal esett meg.
- Hahaha. Marha vicces. – morogta a pórul járt Impmon. - Hagyod békén! – förmedt a játszó macskára és felkapta a jobb kezével a farkát, hogy Kávé ne tudja a mancsaival ütögetni.
- Aszta! Gerzson ez az érem az, amire gondolok? – mondta lelkesen Finbu ahogy Gerzson kékfalú, parkettás szobáján átviharzott az íróasztalig, amely fölött egy palatábla van felakasztva, rajta sok egyéb kép, jegyzet és érem mellet egy rajzszögön lógott az, az érem, amelyet minden focis kapott, aki benne volt a csapatban mikor megnyerték a városi bajnokságot. 
A lányok, és a digimonok is mind az íróasztalhoz sereglettek – Impmont is beleértve- hogy közelebbről láthassák az érmet.
- Igen! Jól sejtettem! Az ilyen érmeket azok kapják, akik benne voltak a focicsapatban, amelyik a városi bajnokságot nyerte. Gerzson, hogy, hogy erről még nem is meséltél?
Miközben az emberek beszédbe elegyedtek Impmon észrevett az íróasztalon egy képet. Levette, hogy jobban szemügyre vegye. Palmon, Hawkmon, Coronamon és Agumon is köré sereglet.
A kép a győzelmi bulin készült, pár pillanattal az után, hogy Bella és Drake Gerzson kezébe nyomta a macskával töltött serleget. Rajta volt az egész focicsapat valamint Bella – akinek akkor épp nála extrém hosszúnak számító, vállig érő haja volt- és Drake is Kávéval együtt. Minden arc boldogan nevetett, a szemükben vidámság csillogott. Impmon figyelmét Bella arca ragadta meg, hogy közelebbről is szemügyre vegye.
- Elég szembe tűnő az egyetlen lány a képen. Nem? – kérdezte Hawkmon a többieket.
- De. Emlékeztet egy digimon ismerősömre…. – mondta elgondolkodó hangon Impmon.
- Tudom, mire gondolsz pajtás! Ha a lány piros ruhát viselne egy piros kalappal, teljesen úgy nézne ki, mintha egy Witchmon lenne! – mondta vidáman Coronamon.
- Jaja, a számból vetted ki a szót. – hagyta rá Impmon, de valójában mélyen elgondolkoztatta a képen nevető lány.

Emberek világa, Innaru város egyik 5 csillagos olaszéttermében

Terra illedelmesen evett és csendesen hallgatta a szülei és Mr. Grombakt – ahogy Impmon nevezte Mr. Gombóc- úr üzleti megbeszélését. A bátyja is velük jött, de Terrával ellentétben ő hozzászólhatott a témához, elvégre ő már elvégezte az egyetemet és pályakezdő pénzgazdászként hasznos tanácsokkal és meglátásokkal terelgette az üzleti megbeszélést a sikeres megegyezés felé. Igazából Terrára semmi szükség nem lenne ezen a vacsorán, de a szülei ragaszkodtak, hogy eljöjjön, elvégre vasárnap családi program van, és ha Mr. Grombakt látja mennyire harmonikus családban élnek bizonyára hamarabb meg tudnak egyezni vele. Így hát háromnegyed 8-kor szépen kiöltözve elindultak az étterembe. 8-kor kezdődött a vacsora és már egy órája itt vannak. Terra szó szerint halálra unta magát. De a belénevelt illendőség és jó modor megtiltotta, hogy bárhogyan kimutassa, mennyire unatkozik.
Az elmúlt órában teljesen felmérte a környezetét a legapróbb részletig. Az étteremnek vörös falai vannak, a padlózat fehér márványból készült, és vörös szőnyegeket terítettek rá. A VIP teremben ahol ők voltak összesen 7 kör alakú tölgyasztalt helyeztek el. Mindegyik asztalt fehér selyem asztalterítővel takarták le. A terítők tetején méregdrága olasz kézzel készítet tányérokkal és ezüst étkészlettel terítettek meg. Az asztalok közepén pedig egy virágcsokrot raktak kristályvázákba, amit az asztalhoz érkező vendégek jöttekor elvittek, nehogy összetörjön. Az egész helyről sugárzott a gazdagság és az elegancia. És az unalom. Semmi nem volt, amivel egy unatkozó gyerek legalább pár percig elterelhetné a gondolatait a tényről, hogy szétunja az agyát.
Terra egyszerre volt hálás és szomorú amiért Impmont nem hozta magával. Semmi kétsége nincs afelől, hogy Impmon halálra unta volna magát és valószínűleg valami galibát keverne. Másrészről most ő is hálás lenne egy Impmon féle galibáért, mert az is fényévekkel jobb, mint csendesen ülni egy asztalnál ahol üzleti megbeszélés van, a rendelt ételt utálja az ember, mégis meg kell ennie az utolsó falatot is, ráadásul minden falatot legalább ötvenszer meg kell rágnia.
Terra utálta ezt az egész helyzetet. Utálta az olasz kaját, Mr. Grombakt-ot, az unalmat és legfőképp a ruháját utálta, amelybe mindezt el kellett viselnie. Az édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy a rózsaszín fidres-fodros estélyi ruhát vegye fel, amit már az elő látásra megutált mikor 2 hónapja vásárolták, de az anyja annyira oda volt érte, hogy nem merte megmondani neki, hogy utálja és ő inkább azt az egyszerű ezüstszínűt szeretné. De a fodros rózsaszín ruha még nem volt elég. A haját be kellett göndöríteni és két copfba kötnie, ezzel úgy nézet ki, mintha a 18. századból lépet volna elő. Mikor meglátta magát a tükörben rosszul lét fogta el a látványtól. Bezzeg az édesanyja egy egyszerű, elegáns sötétkék ruhát vett fel, a haját pedig egyszerű, de elegáns kontyba kötötte. Az egész társaság rendesen nézet ki, csak ő nézet ki úgy, mint egy bohóc ebben az átkozott maskarában. Jelenleg ölni tudott volna a rendes ruháiért, amiket Marievel vettek.
Terra beletörődve sorsába újra végig futtatta szemét a helyiségen. Minden ugyanolyan, mint, eddig. Ugyan azok az emberek ülnek az asztaloknál, ugyanazok a pincérek jönnek, mindenhol ugyanaz az unalmas beszélgetések. Bár pár másodpercre lekötötte a tekintetét az egyik vendég fülében lévő fülbevalók, amik kb. akkorák, mint az ökle. Gyorsan elkapta a tekintetét. Az ilyen helyeken nem illett senkit megbámulni, és már a pár másodpercnyi pillantást is ebbe a kategóriába sorolták. Egyszer csak szúró bizsergést érzet a tarkójában. Utálta ezt az érzést. Olyankor szokta ezt érezni, ha valaki meredten bámulja. Kissé félre fordította a szemét, hogy a szeme sarkából megpillanthassa az őt bámulót. Két asztallal arrébb kissé slégan tőlük két nő vacsorázott, de nem beszélgettek. Mindketten Terrát figyelték az agyonsminkelt szemükkel. A nők rendkívül elegánsan voltak felöltözve, egy egyszerű, nagyon rövid és szörnyen kivágott fekete egybe ruhát viseltek. Az egyik, akinek fekete haja és szeme van kiengedve viselte a hajzuhatagát, az arca pedig gyönyörű, címlapra illő arc. Ő fürkésző szemekkel figyelte Terra minden mozdulatát, kétséget se hagyva arról, hogy nem az asztalnál ülőket akarja megnézni magának, hanem csak is Ő érdekli. A másik nő a legfinomabbak szavakkal is ronda. A haja olyan akár az egér bundája, amit drótkefével kereszteztek, a szája zordan, fitymálón, lenézően görbült lefelé, mint egy harcsa szája. A haját legalább 3 flakon hajlakkal fújta le, hogy sikerüljön lófarokformába kényszerítenie. A szeme először barnának tűnt, ám mikor kicsit félre mozdította a fejét és a fény jobban megvilágította az arcát látszódott, hogy vörösen izzik, mint valami démoné. A ronda nő gonoszul nézte Terrát, mintha csak keresztül akarná döfni a tekintetével. Terra hátán végigfutott a hideg, és ha nem lenne, ilyen erős copfban a haja valószínűleg felállna a rátörő libabőrtől.
A ronda nő egyenesen a szemébe nézet, a szemkontaktussal próbálta megfélemlíteni és eltiporni. Ha valamivel több, mint egy hete történik ez, Terra lesüti a szemét és próbálja magát olyan apróra összehúzni amennyire csak bírja és reménykedik, hogy összemegy a széken, vagy megnyílik alatta a föld. Most is azonnal ezt tette volna, ha az eddig térdén tartott bal kezével nem nyúl a ruhájához illő kistáskához, és nem érinti meg a benne lévő digivice-át. Ettől egy kissé föleszmélt és váratlanul hatalmas önbizalom öntötte el. Nem vagyok holmi kóbor kutya, hogy mindenféle ismeretlen rondaság előtt behúzott farokkal hunyászkodjam! – gondolta és a gondolattól harag ébredt benne.
Állta a ronda nő gonosz, vörös szemének pillantását, mi több olyan szúrósan nézet rá vissza, hogy a nő lesütötte a szemét és a harcsa szája még jobban görbült lefelé. Ekkor a fekete szemű szépség nézet a szemébe legalább olyan vészjóslón, mint az előbb a rondaság, de az ő tekintetében értelem csillogott, nem úgy, mint a társáéban, akiében csak a barbárság fénylett, és egy csiga szemében több értelem tükröződik, mint az övéében. Terra az ő pillantását is állta. Valószínűleg hosszan eltartott volna ez a néma és láthatatlan párharc, de Terráék asztalánál felálltak a többiek, így kénytelen volt megszakítani a szemkontaktust és az illemtudó, csendes minta lány szerepében követni a családját.
Mikor elhaladtak a két nő asztalánál a szép nő sokatmondóan Terrára mosolygott, jelezve ez által fölötte a fölényét, és kiélvezte, hogy a családja miatt a szőke lány nem reagálhat a provokálásra. A ronda nő pedig hangosan felhorkantott, ami minden bizonnyal nevetés lenne a normális emberek szájából.

Miután Terráék elmentek a két nő közelebb hajolt az asztal fölött és suttogva beszéltek.
- Nem néztem volna ki ebből a kis tenyéren hordozott gazdag csitriből, hogy állja a nézésünket, még kevésbé, hogy le is győz benne téged.
- Kussolj te ringyó! Az ilyen kis csitri komornyikokat alaposan fel kéne pofozni, hogy kék-zöld és lila színben játszón az arcuk miközben bőgnek. Tökéletesen passzol hozzájuk az a ronda látvány. – mordult a társára a vörös szemű.
- Minden esetre, ha a többi kiválasztottban is van minimum ennyi kurázsi, mint ebbe a nebántsvirág Barbie-babában a mester igazán elégedet lesz.
- Az ám, Ő nagyon elégedet lesz, és én mondom el neki a remek hírt. És ezután engem fog szeretni, mert megérdemlem. Elvégre nagyon nehéz ilyen szépnek, okosnak és ügyesnek lennem a nap 24 órájában. De ezt egy hozzád hasonló ronda és buta lány nem értheti.
A fekete hajú nő csak a szemét forgatta. Még csak sajnálni vagy szánni se tudta ezt a nyomorultat, bár ha akarná, se bírná, hisz ilyen érzések sosem éltek benne. Az ostoba ribanca tényleg azt hiszi, hogy a Mestert érdekli. A Mester semmit se bízna rá, legfeljebb azt, hogy tisztára nyalja a saras csizmáját. Ez az ostoba tyúk meg örömmámorban úszva meg is tenné. Ha nem lenne az a képessége a Mester már rég eltette volna láb alól. De sajnos szükség van rá a Mester terveihez. De, talán nemsoká új és használható csatlósokra sikerül szert tennünk és a Mester terve végre sikerül. És ha a Nagyúr boldog, akkor a jobb kezének is bőven csurran-cseppen. – gondolta elvigyorodva, majd ivott a borospoharából.