30. fejezet

Virrasztók

Digivilág, Hajtás falu

A kis szobát csak a gyertya pislákoló fénye és Coronamon lángjai világították meg. A vörös kis újonc kimerülten aludt a puha ágyban, homlokán egy hajdan nedves kendővel, mely mostanra kezdett teljesen megszáradni. Finbu egy széken ült az ágy mellett és csendesen virrasztott.
Halkan kopogtak az ajtón, majd lenyomódott a kilincs és Simi belépet a betegszobába.
- Tessék. Hoztam neked egy kis körtelevest. A Floramonok csinálták.
- Köszi. – vette el a tányért Finbu és neki is kezdett a finom, krémszerű levesnek. – Azta! Ez nagyon jó!
- Ugye? Nekünk is nagyon ízlett. Mivel nem jöttél ki vacsorára gondoltam hozok neked is. – jegyezte meg a lány miközben a falnál lévő másik széket közelebb húzta és ráült.
- Kösz, még egyszer. Eddig észre se vettem, mennyire megéheztem. Egyébként nem tudod véletlenül, hogy készült a leves? Elfogom kérni a receptet a Floramonoktól. – Finbu kérdésére Simi olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott.
- Hidd el, nem akarod tudni, hogyan készül. Leormon figyelmeztetett minket, de mi tovább kíváncsiskodtunk…….A tudatlanság valóban áldás.
- Ezzel most eléggé megrémisztettél…..- jegyezte meg a srác, miközben gyanakodva sandított a félig elfogyott levesre. Végül egy vállvonással félretolta a kétségeit és a maradékot is megette.
- Hogy van? – kérdezte a fekete hajú lány, miután befejezte.
- Jobban. A láza már lement és a légzése is újra normális ritmusú. Szerencsénk volt, hogy a Floramonoknak volt ellenszerűk. Az, amelyik ellátta Coronamont azt mondta, hogy már csak pihennie kell pár napig. Szóval nemsoká újra a régi lesz. – mondta halkan Finbu, mereven az ágy sarkát bámulva. Simi nem volt biztos benne, de mintha a fiú szemeit a megkönnyebbülés könnyei fátyolozták volna be. Nem tette szóvá.
- És? Odakint mi újság? – terelte el a témát Finbu, lopva a szeme sarkához nyúlva.
- Nem sok minden történt. A hangulat kicsit feszélyezett, de jobb, mint reméltük. Én speciel rosszabbnak képzeltem a helyzetet.
- Hát, tényleg nem olyan a megszállás, mint ahogy először képzeltük. – jegyezte meg Finbu, visszaemlékezve a délután szerzett csekély tapasztalatára.
Hála Garurumon kitartásának háromnegyed óra alatt elérték a Floramonok faluját. Tentomon nélkül nem találták volna meg, mert – ahogy azt a kihalt falunál már látták – ezt is magas sövényfal és sűrű aljnövényzet rejtette el kívülről. A nagy, kör alakú falu második védelmi vonala egy indákból összefont vesszőfal alkotta. A Floramonok kinyitották a vesszőkaput, az érkezők előtt és ők rögtön szembetalálták magukat a Sötétség seregének csapatával. A csoport vezetője egy jókora, bajszos cseresznyefára emlékeztető, végső szintű digimon, Cherrymon. A bizarr külsejű eleven fa gyanakodva szemlélte őket és először megtagadta a segítséget, mert a Fény kémeinek tartotta az embereket. Már-már úgy tűnt kihajítják őket, mikor is a legváratlanabb helyről érkezett a segítség. A falu egyik lakója garantálta, hogy ártalmatlanok és, hogy nem kémek. Egy Birdramon volt. Pontosabban A Birdramon. Finbu emlékezett a jókora madár digimonra. Ő jelent meg a Keleti-negyed fölött Airdramonnal együtt, mikor Hawkmon és a társa először alakultak bajnok szintre.
Birdramon – akiről, mint kiderült a falu vezetője volt – támogatásával bejutottak és a Floramonok rögtön neki kezdtek elkészíteni az ellenszert Coronamonnak. Miközben mindez végbe ment Tentomon Garurumon lába mögött bujkált. Láthatóan rettenetesen félt a katonáktól. Coronamont behozták ide a gyengélkedőbe és a fiú azóta el se mozdult mellőle.
- Szóval, mondanál pár konkrét eseményt is? A jobb, mint reméltük kissé tág.
- Jól van, akkor mesedélutánban elmondom mi mindenről maradtál le mióta ide bevonultál, az én frappáns meglátásaimmal és megjegyzéseimmel fűszerezve.
- Hmm, érdekesnek ígérkezik.
Erre a megjegyzésre Simi vágott egy grimaszt, majd beszélni kezdett.
- Garurumon eléggé kikészült, így miután biztonsággal bejutottunk visszaváltozott Gabumonná és vacsiig fel sem ébredt. Tentomon bemenekült az egyik házba és ki se meri dugni az orrát, szóval egyedül indultam a falu felfedezésére. Érdekes hely. Meglepődtem, mert egyáltalán nem csak Floramonok lakják. Vannak még Biyomonok, Mushroomonok, Yokomonok és Nyokimonok. Meg persze Birdramon.
- Nincs egy képed róluk? Név alapján nem sokat jelentenek nekem.
- Ne szólj közbe! De elemeztem mindegyiket. Tessék, itt a Digivice-om. Nézd meg őket.

Nyokimon
Szint: Baby
Tulajdonság: Adat
Típus: Mag digimon
Támadások: Seed Cracker
Egy kedves, félénk arcú digimon. Támadása nagyon gyenge, ezért amint lehet menekülőre fogja.

Yokomon
Szint: Kezdő
Tulajdonság: Adat
Típus: Izzó digimon
Támadások: Bubble Blow, Flower Bubbles
Ez az apró digimon ügyesen mozog a földön gyökérszerű csápjaival és kis magasságban lebegni is képes. Nagyon kíváncsi és aranyos digimon. Szeret nagyobb csoportokban együtt élni.

Floramon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Adat
Típus: Növény digimon
Támadások: Rain of Pollen, Sweet Scent
Egy növény digimon, akinek Palmonhoz hasonlóan hüllő jegyei is vannak. Fején egy virágszirmokból álló sisak található. Kedves és segítőkész digimon, de emellett nagyon büszke is. Kitűnő gyümölcslevest készítenek.

Biyomon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Szérum
Típus: Madár digimon
Támadások: Spiral Twister, Violin Attack/ Pecking Attack
Egy kedves és kíváncsi madár digimon. Karmokban végződő szárnyai miatt ügyesen tud megfogni tárgyakat, de emiatt nem a legjobb repülő.

Mushroomon
Szint: Újonc
Tulajdonság: Vírus
Típus: Növény digimon
Támadások: Mushroom Mash, Laughing Smasher
Egy rosszkedvű digimon aki szereti piszkálni a gyengébbeket, de sose viszi a rossz tréfáit túlzásba. Van egy félénk oldala, amit a rosszkedvűségével próbál álcázni. Ha sok szérum és adat digimon között él a jelleme megszelídül, kedvesebb lesz. 

- Elég sokfélék annyi szent. De hogy tud ennyi különböző digimon megférni egymással? Semmi közös nincs bennünk.
- Először én is azt hittem, de egy kis kérdezősködés után rájöttem a kapcsolatra. A Nyokimonok Yokomonná alakulnak, a Yokomonok pedig a három újonc egyikévé.
- Szóval ez a kis virágfejű, rózsaszín izé tud virággyíkká, rózsaszín madárrá és lila gombává alakulni? Egyszerre menő és furcsa.
- Igen. A mi emberi logikánkkal nézve valóban különös. De a digimonoknak ez teljesen természetes. Sőt, kérdezősködés közben az egyik Biyomon visszakérdezett, hogy én egyirányú fejlődésű digimonból alakultam-e át, hogy ilyen értetlenül állok a szétágazó fejlődés előtt.
- Egyirányú és szétágazó fejlődés?
- Aha. Ezt Agumon és a többi digimon elmagyarázta, de ez később volt. Szóval, ott tartottam, hogy körbe jártam a falut. Hmm..hogyis magyarázzam el, hogy el tud képzelni….Meg van! Képzelj el egy nagy kört, aminek egy pontján van a kapu ahol bejöttünk. A kapu közelében több tucatnyi különböző méretű épület van. Házak, tárolók, ez a gyengélkedő, és minden más, ami egy faluban csak lehet. A házak körül rengeteg szebbnél szebb virág van elültetve és minden ház mellett egy gyümölcsfa áll. A kör közepén egy nagy kút van. A kör maradék részében üvegházak, fóliasátrak és szabadban lévő ágyások tucatjai vannak, ahol még furcsább növényeket termesztenek, mint amiket eltudnál képzelni. Szerintem nézd majd meg őket reggel, mert olyan gizgazok vannak ott, amiket le se tudnék neked írni.
- És mi a helyzet a katonákkal?
- Csak tízen vannak. Cherrymon, aki akadékoskodott mikor jöttünk, ő a főnök, és rajta kívül kilenc Woodmon. Tessék, ezeknek is itt az analízise.

Woodmon
Szint: Bajnok
Tulajdonság: Vírus
Típus: Növény digimon
Támadások: Branch Drill, Woody Smash
A Mushroomon digiváltozott formája. Mivel teste fából van, nagyon gyúlékony, ezért nagyon fél a tűz típusú digimonoktól. Bár a kéregtestének ez a tulajdonsága hátrányos a többi támadással szemben páncélként funkcionál.

Cherrymon
Szint: Végső
Tulajdonság: Vírus
Típus: Növény digimon
Támadások: Cherry Bomb, Illusion Mist, Vine Attack
Az Erdők Mélyének Uraként is emlegetik. Ez a fa digimon rendkívül intelligens és erős. Gyümölcseinek édes illatával csalja a gyanútlan vándorokat az erdő mélyére, ahonnan többé nem találnak ki. Ha Woodmonként sokáig élt, átalakulva nagyon bölcs digimonná válik.

- Az egész banda baját el tudnánk látni egy baltával, meg az öngyújtóddal. De várj, azt mondtad, hogy a faluban laknak Mushroomok, amik pedig Woodmonná alakulnak. Szóval a megszállók helyiek?
- Nem. Az erdőnek ez a része már a Fényhez tartozik. Mushroomonból pedig alig van öt az egész faluban, és egy kivételével egy se tud magasabb szintre fejlődni. A katonák máshonnan származnak. Bár igazad van. Nem lenne túl nehéz elbánni velük, főleg, hogy a Biyomonok zömmel Birdramonná alakulnak, aki tűz típusú támadásokat használ. Ez a falu azonban iszonyat gyáva. A mi Birdramonunkat leszámítva mindegyik titkolja, hogy át tud alakulni bajnok szintre. Meg se próbálnak ellenállni. Hallottam a Woodmonok beszélgetését. A megszállás gyakorlatilag annyiból állt, hogy bejöttek a faluba és kijelentették, hogy megszállták a területet. Egyetlen támadás nélkül foglalták el a falut! Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de engem felháborít, hogy így hagyják magukat! Az otthonukról van szó, miért nem próbálták megvédeni?! Elismerem, hogy az itteniek nagyon kedvesek és segítettek rajtunk, de ha nem képesek harcolni az otthonukért és a szabadságukért, akkor meg sem érdemlik azt.
- Kicsit talán túl szigorú vagy hozzájuk Simi.
- Lehet. De akkor is bosszant a nyúlbélaságuk.
- Gondolj bele az ő helyzetükbe. Ha most kezdenének lázadni, azt bizonyára a Sötétség megtorolná. Féltik az életüket, ezért engedelmeskednek.
- Ez nem passzol bele az én világnézetembe. Bár, az is tény, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetne. A Woodmonok senkit se bántanak, sőt a kissé feszélyező jelenlétüket leszámítva szinte semmit se tesznek. Csak az érkezőket ellenőrzik, és az ellátásukat kérik a falutól, egyébként nem szólnak az itteni digimonok életébe. Szerintem azért ez is elég különös viselkedés. Legalábbis, a törikönyvek szerint a megszálló csapatok nem így szoktak viselkedni. Na de, hogy haladjak is: napnyugtakor becsámborogtak a többiek is. Azt mondták semmi veszélyes nem történt velük az úton. Birdramonon ők is meglepődtek, főleg a csapatod, akik személyesen is összefutottak már vele. Birdramon hálás, hogy visszajuttattátok ebbe a világba. Elmesélte, hogy a falut megtámadta az a megvadult Airdramon és épp arra készült, hogy megküzdjön vele, mikor egy különös, kék színű adatfolyam elragadta őket és a mi világunkban találták magukat. Bocsánatot kért a viselkedéséért és a sok gondért, amit okozott. Hawkmon megkérdezte tőle, hogy miért viselkedett olyan agresszívan. Erre ő azt felelte, hogy maga se tudja. Azt mondta olyan volt, mintha egy vörös lencse került volna a szemei elé, mindent torzítva, rémalakként látott és a józan esze elvesztette a teste fölött az irányítást.
- Hmmm. Nem lehet, hogy a trauma miatt vadulnak meg a digimonok a mi világunkban?
- Trauma?
- Igen. Ha belegondolsz nekünk se volt épp sétagalopp átjutnunk ebbe a világba. Brendon egyszer említette, hogy a Digivilágból a mi világunkba átjutni sokkal nehezebb, mint fordítva. Talán ez az oka, hogy olyan agresszívek lesznek a digimonok.
- Éppenséggel nem lehetetlen, amit mondasz. Remélem, a mi társainkkal nem lesz gond, mikor visszamegyünk. De, hogy végre az események végére érjek: megvacsoráztunk és megkérdeztem Gerzsont, mit tud erről az egyirányú és szétágazó fejlődésről. Ő se igazán tudta, így végül Agumon és a többi digimon magyarázta el nekünk. Az egyirányú fejlődés azt jelenti, hogy egy adott digimon csak egy fajta digimonná tud alakulni. Elmagyarázom egy példával. A Shaomon nevű kezdő szintű digimon Paomonból alakul át. Közöttük egyirányú fejlődés van, vagyis egy Paomon csak és kizárólag Shaomonná képes átalakulni. Ezzel szembe egy baby szintű Botamon rengeteg más és más digimonná képes tovább fejlődni. Egyszerűbben: Botamon fejlődhet Koromonná, - mellesleg ez a leggyakoribb fejlődési vonala- valamint fejlődhet Budmonná, vagy Pagumonná, Tokomonná, vagy esetleg Wanyamonná. Ezért Botamon fejlődése szétágazó. Mivel az egy családba tartozó digimonok között csak az, az egy szabály érvényesül, hogy a gyerek baby szintje megegyezik az egyik szülője baby szintjével, ezért látszólag rendkívül különböző kinézetű digimonok is lehetnek rokonok. Tudtál követni?
- Igen. Csak egy kérdés.
- Mi az?
- Az utóbbit te honnan az erdő mélyéből tudod?
- 1. Hülye szófordulat. 2. Ha már témánál voltunk ezt is kitárgyaltuk. Na, mindegy. A digimonok adnak nekünk szállást a szemközti házban. Jössz te is, vagy inkább maradsz?
- Inkább maradok. De ti aludjatok csak nyugodtan.
- Rendben. Akkor szólok Terrának és Laurának, hogy jöjjenek be. Mindenképp beszélni akarnak veled. Jóéjt.
- Jóéjt, Simi.

Mit tegyek? Mit kellene tennem? – töprengett kétségek között Wizardmon. Az emberek és a barátai már lefeküdtek, de ő képtelen volt elaludni, ezért ki jött levegőzni egy kicsit. Ez sem segített. Továbbra se tudta mit kellene tennie. Most szerencséje volt, mert a faluban csak olyan katonák voltak, akik túl alacsony rangúak ahhoz, hogy felismerjék a bajnok szintjén. De ki tudja mi lesz legközelebb? Ha tartják az útirányukat, mindenképp áthaladnak az Erdő szint legnagyobb településén, az Odú városon. Amennyiben helyesek az információk, amiket sikerült megtudnia a Woodmonoktól(sok-sok kifizetett körtebor után), akkor az Odúhoz Puppetmon van kirendelve. A mega báb digimon pedig nagy eséllyel felismerheti.
Nem tudta mi lenne a legjobb lépés. Szíve egyik része azt súgta, térjen vissza Sötétvárba, fedje fel, hogy életben van és csatlakozzon a háborúhoz azon az oldalon, ahol a helye van. Akkor végre ismét láthatná a testvéreit, a barátait és mindenkit, aki kedves számára. Mellettük lenne a helye. De szíve egy másik fele ezzel teljesen ellenkezőre buzdította. Maradjon, és ne szóljon senkinek. Akkor Terra mellett maradhat, és nem keveri nagyobb bajba, mint amilyenben alapból vannak. Sőt, kiderítheti, mi van a háttérben, értékes információkat szerezhet a Fényről és személyesen, első kézből húzhat be egyet Gallantmonnak. De ez az út se járható a számára. Folyamatosan növekszik a kockázata, hogy felismerik. Ez nem csak sokkal több gondot okozna, de ha a Fény megtudja, hogy most legyengült és sebezhető, biztosan elküldené a Lovagokat a fejéért. És ezúttal nem hibáznának. Ráadásul akkor Terrával és a többiekkel is végeznének. Elvégre a Lovagoknak nem okoz nagy gondot, hogy ártatlanokat is megöljenek, ha úgy gondolják, az útjukban vannak.
Egyik megoldás se jó. Kell találnia valami mást. ………………..…Talán….…talán ha csak a testvéreinek üzenné meg, hogy él? Akkor ők is megnyugodhatnának és az öccse rendesen rá tudna koncentrálni a sereg vezetésére. A lerohanásról, a Mezőn történt csatából megtudott részletek és az itteni katonák fegyelméből könnyedén rájött, hogy Murmuxmon nem lehet épp a helyzet magaslatán. Túl óvatos a taktikája. Ő sokkal vasmarkúbb ennél. Igen! Ha Murmuxmonnal tudatja, hogy él, befog keményíteni és a digimonoknak nem lesz idejük az ő kilétén morfondírozni. Igen, ez lesz a legjobb megoldás! De mit üzenjen? És hogyan? Olyat kell kitalálnia, amit hármójukon kívül nem ért meg más. Hmm……Tudom már!

Digivilág, Sötétvár

Éjjel volt. Nyugalom borult a tájra. A sötétség puha paplanként betakarta a katonák sátrait és a várat is. Csak a felhők mögül elő-előbújó holdak szórtak arany- és ezüst sugarakat olykor a környék egy-egy pontjára. Vászonra kívánkozó látvány, melyet legszívesebben megörökítenénk az örökkévalóság számára.
 Milyen idilli. Milyen nyugodt. Milyen gyönyörű….Milyen szörnyen unalmas!
Lilithmon elfordította a tekintetét a tájról. A lakosztálya mélyen az általa elfogadható színvonal alatt volt, de hiába panaszkodott senki se figyelt rá. Alapvetően túl kicsi volt, kevés fény jutott be az ablakokon át és a bútorok is otrombán egyszerűek. Sehol egy kecses vésetekkel díszített asztal, vagy egy holdsugár puha paplanú ágy, vagy legalább egy csinos kis fésülködő asztal, sok fiókkal. A szekrény pedig…höh! A holmiját inkább tartja a kofferjaiban, minthogy bármit bele tegyen abba az apró, molyirtószagú, szálkás, vén szekrénybe, amely a padlótól a mennyezetig ért és elfoglalta a lakosztály egész nyugati falát. Az ágy meg! Na, az aztán tényleg felháborító. Egy egyszerű francia ágy. Nincs körülötte egyetlen sötétlila függöny se, a matraca kemény és az ágynemű túl durva az ő finom bőréhez. Egyszerűen képtelenség aludni rajta. A falak égszínkékje bántotta a sötéttónusokat kedvelő szemét, a szoba közepén lévő teázó asztal pedig…hát, még az a legjobb az egészben. Pedig az is egy rég elavult, giccses stílusban lett kifaragva.
Mindezek ellenére Lilithmonnak be kellett látnia, hogy ha a vár „legjobb szobáját” kapja- melyet jelenleg az újoncformájába kényszerült Leviamon birtokolt – akkor sincs jobb helyzetben. Sötétvár egyszerűen túl lepukkadt, rideg és spártai az ő kényes ízlésének.
Lelke egy része tisztában volt vele, hogy hihetetlenül kényes. De lénye többi része ragaszkodott ahhoz a gondolathoz, hogy neki igen is kijár mindenből a legjobb, hisz megérdemli.
Még ha a szállás nem is első osztályú (jó, még ötöd osztályú se), legalább az itt zajló események érdekesek. Először is ott van a Mező szinti csata, ahol Murmuxmon beelőzte, így nem tudta ellátni annak a nyavalyás Gallantmonnak a baját, aztán Myotismon mesterkedése és persze a tárgyalása, valamint az utána történő bajkeverése. A minap is történt valami érdekes. Bár valószínűleg rajta kívül más nem is vette észre a Lordok közül.( A férfiak gyakran olyan vakok!) Murmuxmon ma valahogy más. Nem tudta volna pontosan megmondani mi változott, de egyértelműen érezte. És rá fog jönni a változás okára.
Lilithmon még egyszer kinézett az éjszakába, majd ravaszul elvigyorodott.
- Mivel aludni úgy se tudok, akár most is utána járhatok a dolgoknak.
Visszadigiváltozott a bajnok szintjére, BlackGatomonná. BlackGatomon kecsesen felugrott az ablakpárkányra, majd egy szökkenéssel hangtalanul landolt az alatta lévő tető fekete cserepein. Négy lábon bandukolt a sima, ferde felületen, lila csíkos farkával tartva meg az egyensúlyát.
A várfalon egy köpenyes alakot pillantott meg. Durván ötven méterre lehetet tőle, csak a sötétben is kitűnően látó szemei miatt szúrta ki a fekete ruhájú alakot, aki az egyik bástya árnyékában ült és gondolataiban elmerülve babrált valamit. Mysterymon. A Gróf egyik kis pincsije, aki a legfőbb bizalmasai közé tartozik. Egy kicsit még mindig piszkálta BlackGatomon csőrét, ahogy a múltkor beszélt vele, mikor beszökött a várba, még mielőtt kitört a háború. Mysterymon egy okos, számító és büszke digimon, bár nem valami erős. Talán nem ártana rá is odafigyelnie a jövőben. Elvégre ki tudja? Talán még neki is haszna lesz egyszer belőle.
A másik bajnok nem vette észre BlackGatomont. A macska digimon folytatta az útját. A tetőről átugrott a szomszédos fal oldalán végigfutó keskeny párkányra. Itt is gyorsan haladt, amíg furcsa hangokra nem lett figyelmes. Megállt hallgatózni.
- Roli! Roli! Alszol?
- Hááááh! (ásítás) Már nem. Mi az Peti?
- Csak nem tudok aludni. Szerinted holnap találkozhatunk a többi digimonnal is? Jó volt őket az ablakból is figyelni, de még jobb lenne odamenni hozzájuk.
- Az tényleg jó lenne. De szerintem a denevéres digimon nem fog kiengedni minket. Már egyáltalán nem olyan barátságos, mint volt.
- Ma tényleg elég ijesztő volt. Talán…….
BlackGatomon nem hallgatta meg a beszélgetés végét. Tovább ment.
Kik lehettek ezek? A hangjuk alapján gyerekek. És biztos, hogy nem digimonok. Akkor viszont mi a fenék? Van egy olyan sejtésem, hogy ebben is Myotismon mocskos kezei vannak.
A macska digimon tovább állt. Bármit is tervez Myotismon, szórakoztató lesz leleplezni, ha eljön az ideje. A párkányról leugrott az udvarra. Hallotta az alvó digimonok szuszogását. A várfal közeli üregében alvó Unimon fülei mozogtak, lábai pedig meg-meg rándultak. Álmában minden bizonnyal futott. Sok digimon aludt az udvaron, mert nem jutott nekik szoba. Érezhetően túl sokan zsúfolódtak össze ebben a kicsi várban.
BlackGatomon nesztelenül ment végig az udvaron, nehogy felébresszen valakit. Egy lépcsősoron felment a várfalra. Azon morfondírozott milyen útvonalon közelítse meg a legmagasabb tornyot. Ezúttal nem akart úgy felsülni, mint a múltkor.
Erőlködő szárnycsapások hangja ütötte meg a fülét. Felnézett az égre. Egy túl jól ismert alak körvonalai közeledtek. Noha teljesen más digimonról volt szó, a fekete macskában még is kellemetlen emlékeket ébresztet a Patamonra emlékeztető külső.
- Egy kis éjszakai séta? – kérdezte – Nem haladnál gyorsabban, ha repülés helyet inkább gyalogolnál, Tsukaimon?
- Lehet, de most nincs kedvem hozzá. És te? BlackGatomon? Miért mászkálsz az éjszaka közepén? Azt hittem ilyenkor a szépítő alvásodon a sor. – válaszolt vissza kötekedőn, és nem minden gúny nélkül a hangjában Tsukaimon. Az apró újonc digimon szinte ugyan úgy néz ki, mint egy Patamon. Apró, henger alakú test, rövid lábak, és nagy denevérszárny szerű fülek. De neki Patamonnal ellentétben nem narancsszínű a szőre krémszínű hassal, hanem lila, a hasa pedig halvány mályvaszínű. A szemei se kékek, hanem borostyán sárgák.
Tsukaimon leszállt a fekete bajnok mellé.
- Úgy tűnik mindenki éjnek évadján szív itt friss levegőt. Gomamont a vizesárok felé láttam caplatni és DemiDevimon is elrepült valamerre. Biztos kincset keres, mint mindig.
- Én pedig azt hittem, egyedül én nem tudok aludni. De minek jöttél ide társalogni?
- Csak úgy. Téged majdnem annyira szokatlan ebben az alakban látni, mint Belphemont ébren.
- Ezt én is mondhatnám neked. Elvégre te mindig a Köpenyes formádban vagy, Daemon.
- Mit mondhatnék? Olykor jól esik a digimonnak egy alacsonyabb, stabilabb szintre visszaváltozni. De ezt te is tudod, ezért vagy a bajnok szinteden.
- Csak ennyiről akartál velem csevegni? Mert ha igen, én mennék tovább. – tolta félre az útból a lila kis újoncot BlackGatomon.
- Én zavarlak, vagy a kinézetem ebben a formában?- ment utána Tsukaimon.
- Is-is. Idegesítő, hogy a színedet leszámítva ugyanolyan vagy, mint az unokatestvéred, Seraphimon.
- Lehet, hogy alakra hasonlítunk, de én ezerszer keményebb vagyok, mint egy bőgőmasina Patamon. Ami pedig Seraphimont illeti: mindig is rühelltük egymást. Remélem, a háborúban elődugja a képét és bemoshatok neki párat. Idegesítő a nagyképűsége, meg, ahogy a fényről prédikál. De te, ezt sokkal jobban tudod, mint az unokabácsikád, igaz-e?
BlackGatomon gyilkos pillantást lövellt Tsukaimon felé. Ha szemmel ölni lehetne, a lila újonc minden bizonnyal adataira bomlana.
- Csak nem érzékenypontra tapintottam a rokonságod felemlegetésével, kis szívecském? – ütötte a vasat amíg meleg Tsukaimon. BlackGatomon sértődötten elfordult, nem volt hajlandó megszólalni. A kis szárnyfülű azonban folytatta az egyoldalúvá vált társalgást.
- Ne duzzogj. Ráncos lesz a csinos kis pofikád. Egyébként meg ne aggódj. Nem árultam el senkinek a kis titkodat. Bár, úgy látom, meglep, hogy tudom. De az igazat megvallva nem irigyellek téged. Annak idején én is alaposan megszenvedtem mire kivívtam magamnak a helyet és a megbecsülést itt. Nehéz előre jutni a Sötétség ranglétráján, ha a digimon a fény 3 angyalának egyikének unokatestvére. Hát még mekkora ribillió lenne belőle, ha kitudódna, hogy a drága Lilithmon Seraphimon és Ophanimon kitagadott leánykája.
- Elhallgass!!!!!!!!!!!! – förmedt rá a dühtől magából kikelve BlackGatomon. Tsukaimon kacagott, mintha csak egy jó viccet hallott volna. Önelégülten a levegőbe emelkedett.
- Azt hiszem, jobb, ha megyek, mielőtt kicakkozod a bundámat. További szép estét Lilithmon!
Az apró újonc gyorsan eltűnt az éjszakában. BlackGatomon behúzódott a közeli bástya árnyékává, teljesen beleolvadt a sötétbe. Mikor már biztosan nem láthatta senki keservesen sírva fakadt. Némán rázta a zokogás, könnyei patakban folytak, nem tudta őket elapasztani. Átkozta Tsukaimont és mindent, ami csak az eszébe jutott. Pedig már azt hitte sikerült túltennie magát a múlton. De a repülő tengerimalac most felszaggatta a bevarrósodott sebeket a szívén. Akarata ellenére képek úsztak át az agyán a régi életéből, melyek tovább akadályozták, hogy megnyugodjon és összeszedje magát.
Régen boldogan élt a szeme elé tett rózsaszín szemüveggel a Fény szinten. A szülei szerették, a két nővérével jól kijött, a többi angyal digimon pedig tisztelte és lesték minden kívánságát. Nagyon elkényeztették. A tökéletes idill akkor változott meg, mikor az egyik nővére Nyaromonból rögtön bajnok szintű Mikemonná alakult. Ahogy mindenki, ő is büszke volt a teljesítményére, de lelke egy részét elöntötte a féltékenység. A helyzet még rosszabb lett, mikor a másik testvére Salamonná alakult. Hármójuk közül most már egyedül ő nem volt képes a kezdő szintjénél tovább digiváltozni. Úgy érezte, hogy haszontalan. A nővérei gyors fejlődése és a szülei kiléte túl hatalmas árnyékot vetettek rá, amelyből lehetetlen volt kitörni. De akkor még nem adta fel. Keményen tanult és gyakorolt, hogy behozza a lemaradást, hogy végre rá legyenek büszkék a szüleik. Arra vágyott, hogy végre valódi dicséretet kapjon, ne csak azt, hogy: „Elvégre ő Ophanimon úrnő leánya.” vagy „Ahogy azt vártuk Seraphimon nagyúr gyermekétől.”
Végül neki is sikerült Salamonná digiváltoznia. De ennek ellenére még sem kapott olyan elismerést, mint a nővérei kaptak annak idején. A fenébe is! Már egy elismerő mosolynak is örült volna a szülei részéről, de ők teljesen közönyösen fogadták a hírt. Salamonként pedig észrevette az éden árnyoldalát. Sok megválaszolatlan, gyanús kérdést vett észre, mely fölött mindenki átsiklott. Például a rejtélyes isten, akiről senki sem tud semmit, sose mutatkozik és csak a hátborzongató, furcsa hírnökeivel lép a 3 Angyallal kapcsolatba. Valamint ez a túlidealizált eszme, hogy ők, a Fény angyalai a tökéletes digimonok, akiknek szent kötelessége, hogy elpusztítsák a gonosz Sötétséget, aki pusztulást hoz az egész világra. Napról napra, lépésről lépésre nyílt fel a szeme, hogy eddig egy álomvilágban élt. Észrevételeit meg akarta osztani a nővéreivel. Úgy gondolta együtt majd megváltoztatnak mindent, hogy a világuk ne egy mézédes álom, hanem valóság legyen. De Mikemon és Gatomon kinevették. Nem vették komolyan. Azt mondták, túl élénk a fantáziája, túl sokat hallgatta a Sötétségről szóló rémmeséket, és, hogy ő csak egy gyerek. Ne akarjon okosabb lenni a felnőtteknél.
Ezek után meg se próbált erről beszélni a szüleivel, a Királyi Lovagokkal vagy más digimonokkal. Tudta, hogy hiába való lenne. Csendesen figyelte, ahogy az álomvilágba ringatott társai vakon engedelmeskednek az Istennek, végig se gondolva igazán mit is tesznek. Figyelt és várakozott. Minden eddiginél keményebben gyakorolt. Erőssé és okossá akart válni, mert csak így tudja felnyitni a többiek szemét. Egy nap végül sikerrel járt. Érezte, ahogy teste megnagyobbodik, külseje megváltozik, átalakul. Végtelen örömében rögtön szaladt elújságolni a testvéreinek és a szüleinek a hírt, meg se állt megnézni magát az új formájában. Ám ők elborzadtak, mikor megpillantották. Nem értette, mi a gond. Ugyan úgy Gatomonná alakult, ahogy a nővére. 
- Isten parancsa. A szégyenfoltoktól meg kell szabadulni! – mondta az apja, majd mind rátámadtak. Teljesen összezavarodott és nem értette az egészet. Ahogy végigmenekült az utcákon mindenki, aki csak meglátta üldözőbe vette. Az egyre bővülő üldöző horda támadásai nyomán számtalan sérülést szerzett. Elcsigázottan, de az életéért rohanva ért a Felhőszint szélére. Ott, a Végtelen Lépcső korlátján lecsúszva menekült el. A végkimerültség határán bukdácsolt tova a Mocsár szint bizonytalan ingoványán. A sűrű nád végül menedéket adott neki. Összerogyott és durván négy napig eszméletlenül feküdt. Mikor végre magához tért, a vízhez vonszolta magát, hogy megnedvesítse, sivatagszáraz torkát. A karjaival húzta végtelenül gyenge testét a tó széléig. A feje hasogatott és zsongott az értetlenségtől. Ha nem száradt volna ki, könnyek szöktek volna a szemébe a tehetetlenségtől. Egyszerűen nem értette miért rontott rá mindenki. Még most se tudta elhinni, hogy a családja rátámadt, hogy végezzen vele. Az egész túl hihetetlen és felfoghatatlan volt.
Sikerült a vízhez kúsznia. A mocsár vize szürke, bűzös és iszap ízű volt. De nem volt más választása, ezzel kellett beérnie. Miután ivott, kicsit jobban érezte magát. Megpróbálkozott a felüléssel. Szerencsére a mozgástól nem tört rá ismét a szédülés. Még mindig hitetlenkedve állt a vele történtek előtt. Millió kérdés kavargott a fejében, de senki se volt a közelben, akinek feltehette volna őket a válaszok reményében. A múlton rágódott, de arról fogalma se volt hogyan tovább. Haza akart menni, de félt, hogy megint üldöznék és bántanák. Valamiért lepillantott a víztükörre. Noha a mocskos víz miatt nem lehetett a tófenékre lelátni, attól még visszatükrözte a tükörképét. Az ereiben meghűlt a vér, ahogy megpillantotta önnön képmását. Gatomon volt, ahogy az várható volt, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a nővére. Testét, melyet hófehér, puha bundának kellett volna borítania, ébenfekete, sebekkel és sárral borított szőr fedte. Lila-fekete csíkos farkáról hiányzott a Szent Gyűrű. Szemei pedig kék helyett aranysárgák. Lepillantott kesztyűs kezeire. A karmos kesztyűk lilák voltak, piros csíkokkal, nem sárgák, narancs csíkokkal, ahogy lenniük kellett volna.
Térdre rogyott. Szemei megteltek könnyel. Ám mielőtt az első könnycsepp végig gurulhatott volna az arcán, egész lelkét elöntötte a harag és a gyűlölet.
Csak ezért? Ezért gyűlöltek, üldöztek és vertek? Csak, mert Black digimon vagyok?! Ha vírus típusú vagyok, már rögtön az ellenségükké válok? Reggel még biztattak és jó edzést kívántak, délutánra pedig meg se ismertek, csak a halálomat akarták! Ez hát az angyalok szeretete! Míg olyan vagy, mint ők, úgy tesznek, mintha szeretnének és törődnének veled, de ha a sors úgy hozza, hogy másmilyenné válsz, a legkisebb hezitálás nélkül tépik szét a szeretet fonalát és hidegvérrel megölnek! Ilyenek lennének hát a tökéletes lények?! Ha igen, inkább boldog vagyok, hogy más vagyok, mint ők! Végeztem veletek, álszent banda! Azt mondtátok mindig, a Sötétség gonosz, aljas és gátlástalanul pusztít el mindent. Magatokról pedig azt tartjátok, hogy szentek vagytok. Ha ebben tévedtetek, minden bizonnyal a Sötétséggel kapcsolatban sincs igazatok. Oda megyek, és ott fogok élni. Ha tévedtetek, boldogan élem le az életemet, örökre elfelejtve titeket. Ha pedig igazatok volt, hát úgy is jó! Akkor visszatérek, és ha szép szóval nem sikerült felnyitni a szemeteket, majd sikerül erővel. Bárhogy is lesz, én többé nem vagyok Seraphimon és Ophanimon legkisebb lánya, a Fény egyik kis hercegnője! Egy egyszerű BlackGatomon vagyok. És ha a sors is úgy akarja, egyszer majd a Sötétség Úrnője leszek!

BlackGatomon könnyei végre elapadtak. Megtörölte a szemeit. Az óta se tudott megbocsájtani a családjának. És, bár az idő eltompította az árulásuk miatti fájdalmat, egy kis tüske örökre ott maradt.
Nevetséges vagyok. Így bőgni valamin. Szégyen. Ha bárki meglátna így, abba bele is halnék.
Felállt és körül pillantott. Sehol senki. Amilyen gyorsan csak tudott visszarohant a szobájába. Bebújt a takarója alá. Már nem is zavarta a kemény matrac és a durva paplan. Csakhamar elnyomta a békét hozó álom.