31. fejezet

Istenek, digimonok és emberek

Digivilág, Fény szint

Ünneplő tömeg, díszfelvonulás, katonai szemle,  pompa és minden, amit csak el lehet képzelni. Valkyrimon talán még élvezné is a tiszteletére tartott ünnepi felvonulást, ha nem tudná, hogy mindez csak hamis szemfényvesztés. Úgy lett, ahogy tegnap megjósolta. A vész közeledtével elővették a száműzetésből és most körülrajongják, mintha az a kitagadott hét év nem is lett volna. Magasztalják és dicsérik, mert tőle várják a megoldást a gondjukra. Ha megoldja, újra elfelejtik, tudja jól.
A vállán ülő Flare vigasztalóan az arcához dörgölőzött. Valkyrimon elmosolyodott és szeretetteljesen cirógatta meg az arany digitális madár nyakát. Hátrapillantott a mögötte jövő maroknyi, hűséges katonájára. Tudta, hogy csak bennük bízhat ezen a helyen. Közvetlenül mögötte öreg veteránja, Regulumon jött, majd AncientKazemon, és Sirenmon következett. Regulumon mellett pedig legfőbb bizalmasa, Aegiomon haladt. A parancsnokai és bizalmasai után alig tucatnyi jó katonája követte. Boarmon, Knightmon, Sagittarimon, 3 Centarumon és 6 fehér PawnChessmon. Utóbbiak katonás rendben haladtak, mégis vonzották a rosszalló tekinteteket. A PawnChessmonok vírus digimonok és az angyalok eléggé húzták az orrukat, hogy birodalmukban vírus digimonok léptek.
A Fény szint magasan az égben volt, a Felhő szint ölelte körül a lebegő szigetet, az Angyalok szigetét. A nap mindig süt, az idő mindig gyönyörű. A kecses, fehér épületekben a legkülönbözőbb angyal, tündér és szent bestia digimonok élnek. A sziget szélén gyönyörű, szépen gondozott parkok vannak. Középen egy hatalmas, templomnak tűnő épület áll. A Mennyei Akadémia. Mellette az Angyalok Kastélya magasodik. Itt él a három Szent Angyal Digimon, Seraphimon, Ophanimon és Cherubimon. És idejük nagy részét itt töltik a Királyi Lovagok, hogy a Digimon Isten szolgálatára legyenek, ha az parancsot ad nekik. Jelenleg ide tartottak. Miután végig járták az utcákat, beléptek a hatalmas kastélyba, melyet gyakorta csak Az Udvarnak neveztek. A hatalmas, tágas csarnokok aranyozott, díszes oszlopokkal és domborművekkel vannak díszítve. A hatalmas ablakokon át beárad a fény. A padló különböző színű márványokból áll, történelmi mozaikokat jelenítve meg. Az első nagy teremben az Angemonok alkotta díszoszlop véget ért. Innen csak Valkyrimon ment tovább, a többiek maradtak. Az idős hadvezér felment a hosszú, félköríves lépcsőn. A lépcső egy hatalmas ajtóhoz vezetett, melyet a két strázsáló MagnaAngemon nyitott ki előtte. Az ajtó mögött egy kisebb, ám talán még díszesebb terembe jutott. A 3 Angyal fogadta őt. Jobbra egy magas, kék-szürke páncélú férfi állt, akinek 5 pár aranysárga szárnya van. Páncélját aranyszínű motívumok díszítették. Többek között a remény crestje is. Az arcát teljesen fedte a sisak. Megjelenése egyszerre volt tiszteletparancsoló és magasztos. Ő Seraphimon. Középen egy zöldes páncélú, földöntúli szépségű, elérhetetlen harcos amazon állt. Szőke haja egészen a bokájáig ért, sisakja csak az arca alsó részét nem takarta. Szája sarkában gyengéd, szeretetteljes mosoly ült. Négy pár fémszerű szárnya szinte glóriába foglalta az alakját. A gyönyörű Ophanimon még mindig oly szépséges, mint hét évvel ezelőtt. De valami mégis más. A boldogság aurája, mely mindig körülvette az égi angyalt, mostanra hamissá vált. Mintha a boldogságot egy szívbe szúródott tüske mérgezné. A bánat és keserűség tüskéje. Balra egy rózsaszín-fehér színű, nyúlszerű digimon állt. Nyaka körül lévő széles, fehér gallérja és a szemeinél végigfutó sárga csíkok miatt a cinikusakat és rosszindulatúakat egy bohócra emlékeztette. Hosszú fülein egy-egy szent gyűrű van. Homlokát pedig három apró, fehér szarv díszíti. Arcán apró ráncok milliói sorakoztak. Ezek és a derűs, fekete szemek egy kedves, öreg anyóka arcához tartoztak. Cherubimon a legöregebb a jelenlegi Angyalok közül. Noha már Valkyrimon is rendesen benne jár a korban, a maga 70 évével, Cherubimon még nála is jóval idősebb. A pontos korát senki se tudja, de aki 100 év körülinek tippeli, az nem sokat téved.
- Mélységes boldogsággal szívünkben üdvözlünk újra közöttünk Valkyrimon. Hiányzott már biztonságot nyújtó jelenléted, itt a Mennyekben. – kezdte a mézédes udvari sablon szöveget Seraphimon. Mindenki arra várt, hogy a hadvezér a formulának megfelelően azt válaszolja: Enyém az öröm, hogy ismét itt lehetek, kedves otthonomba és jóságos barátaim körében. De Valkyrimonnak esze ágában se volt ekkorát hazudni. Így hát így felelt:
- Kötelesség tudatom és sok éve tett esküm miatt visszatértem ide, ahonnan egykor elzavartak, mert feleslegessé lettem eme fényes udvarban, ahová a valóság árnya soha be nem teheti lábát.
Döbbent csend ült a jelenlévők közé. Seraphimon és Ophanimon szava teljesen elakadt, láthatóan nem tudtak mit kezdeni az udvari formaságokat semmibe vevő, őszinte válasszal. Cherubimon mentette meg a helyzetet.
- Jó látni, hogy nem változtál, öreg barátom. Ami a szíveden, az a szádon, akár csak ifjúkorodban. Mostani helyzetünkben pontosan ilyen személyre van szükségünk. Aki, ha kell, kimondja a nyers valóságot, szépítés és díszítés nélkül.
Valkyrimon fejet hajtott az idős digimon előtt. A másik két angyal is összeszedte magát.
- Bölcs barátunk, kérlek, mond el véleményedet a kezed alá helyezett seregről. Megfelelőnek találod? – kérdezte lágy csengettyű hangján Ophanimon.
- Úrnőm, katona vagyok, nem kenyerem a mellé beszélés. Nyíltan elmondom hát a véleményem. Az a banda, ott kint, egy csürhe. Az első ellenséges támadás dörrenésére világgá szaladnak. Több eredményt érnék el a magammal hozott veteránjaimmal támadva, mint a kinti zöldfülű banda vezetésével.
- Akkor hát mit javasolsz, én hadvezérem? – szólalt meg egy új hang. Mindenki a hang irányába fordult és térdre borult. A teremben a fényből összeállva maga Isten jelent meg. Teste fehér fényből állt, mely tőle távolodva aranyszínre változott, meleg sugarakban simogatva a jelenlévők arcát és lelkét. Ez az első alkalom, hogy Isten személyesen teszi megjelenését az Angyalok előtt. Valkyrimon hunyorogva próbálta jobban megnézni Istent. A fény miatt nem látta az alak pontos körvonalait, de minden bizonnyal egy emberszerű digimon. A szemeinek nem látszott a bogara, vagy az írisze. A szemek ragyogó kék fénnyel világítottak. Hangja selymes, de olyan tónusú, mely egyaránt lehet nőé és férfié is. A fényesség mögött látni lehetett két térdre borult isteni hírnököt. Az egyik egy fekete hajú nő, a másik egy őszülő hajú, egyenruhás, köpenyt viselő férfi. A hadvezér összeszedte magát és válaszolt az Isten kérdésére.
- Az egyetlen járható út, ha kiképezzük az újoncokat. Ám ehhez sok időre van szükség. Nekünk pedig ebből van a legkevesebb. Arra kérem a Három Angyalt, hogy nyisson meg számunkra egy buborék dimenziót. A buborék dimenziókban gyorsabban telik az idő, mint a mi világunkban. Egy itteni nap ott egy hónapnak felel meg. Ennek segítségével pár nap alatt ki tudjuk képezni a sereget, jelentős mennyiségű időt nyerve ezzel.
- Mily nagyszerű gondolat! Nagy elvárásaim vannak feléd Valkyrimon. El kell törölnünk a Sötétséget, hogy megtisztítsuk a Digivilágot. Ez isteni akaratom. Csak ez lebegjen a szemetek előtt. A részleteket rátok bízom. Ne inogjatok meg soha. Ha kétségek gyötörnek benneteket, hozzám imádkozzatok, és isteni áldásommal irányt mutatok gyarló, összezavarodott elméteknek, s lelketeket megtisztítom a Sötétség magvától. Én szólottam, a Digivilág Istene! – ezzel a fényalak eltűnt, csak a digimonok és a hírnökök maradtak a teremben.

- Rendben lesz ez így, Uram? – kérdezte Aegiomon. A bajnok szintű digimon egy faun. Testének alsórésze kecskelábakban végződik. Lábaira egy-egy piros szalag van kötve és fehér nadrágféleséget visel. Deréktól felfelé teste emberi. Rövid, fekete zekét visel, mely nem takarja el a mellkasán lévő piros-kék színű tetoválást. Fehér kesztyűi alól a könyökéig piros lángmotívumok vannak tetoválva. Arca gyermeki, amit nagy, barna szemei csak még inkább kihangsúlyoznak. Fülei hegyesek, fehér tüskés haja rendezetlenül mered mindenfelé. Fején három szarvacska van. Nyakába egy hosszú, piros sál van kötve. Derékövére pedig egy pánsíp van erősítve.
Egy kisebb dolgozószobában voltak. A padlót vörös szőnyeg borította, a falak félig meggyszínűre voltak festve, a felső harmaduk és a plafon pedig krémszínűre. A nagyméretű, színes üvegekből álló rózsaablak előtt egy jókora íróasztal állt, mely majd’ háromszor akkora volt, mint ami a Tajga szinten lévő dolgozószobájában volt Valkyrimonnak. Az íróasztal mögött egy vörös bársonnyal bevont, kényelmes karosszék helyezkedett el. A fehér harcos digimon a székben ült és neki is látott a pozíciójával járó rengeteg papírmunkának. Sok dolga volt, mert mindeddig senki se foglalkozott ezekkel az iratokkal, és most rémes összevisszaság uralkodott. A szoba falán aranykeretes képek sorakoztak, melyeket valamelyik nagy digiművész alkotott. Ilyenekből sok akadt az Angyalok szigetén, hisz az angyalok jobb dolguk híján a művészeteknek és a gonosz elleni harcnak szentelték magukat. Az egyik falat teljes hosszában egy hatalmas könyvespolc foglalta el, melynek tartalma zömmel a földön hevert. Aegiomon a könyveket szelektálta, hogy csak a szükségesek és fontosak maradjanak bent, valamint, hogy helye legyen majd az összerendezett, bekötött iratoknak. A földön nagy kupacokban hevertek a különböző témájú könyvek. Kezdve a szakácskönyvekkel, a Fény dicsősége címűn át, egészen a művészettörténetig minden megtalálható volt a vörös szőnyegen.  
- Nem igazán, de más lehetőségünk nincs. Csak reménykedhetünk benne, hogy ez a nyakunkba varrt SlashAngemon kitart pár napig, míg visszatérünk a kiképzett sereggel. – felelte végül Valkyrimon, miután befejezte egy újabb irat átolvasását és kijavítását. Miután magukhoz tértek Isten megjelenésének sokkoló élményéből, neki láttak megszervezni a Fény seregének a buborék dimenzióba való szállítását. Valkyrimon eredetileg Regulumont akarta itt hagyni az elit testőr angyalokkal, hogy tartsa a frontot pár napig. De hála az Angyalok fontoskodásának kénytelen volt bevenni a tiszti karába SlashAngemont és őt megbízni a hátramaradó egység vezetésével. Az idős hadvezérnek komoly kétségei voltak a mega angyal vezetői és hadvezéri képességeit illetően. De kénytelen volt bízni benne. Bár, ha a megérzéseire hallgat, be kell ismernie, hogy szívesebben hagyná a helyőrséget Angewomonra, Ophanimon középső lányára, aki szintén jelentkezett a parancsnoki posztra. Megbízhatóbbnak és megfontoltabbnak tűnt SlashAngemonnál, de a szülői aggodalom megakadályozta a bátor leányt célja elérésében.
Mindenesettre az agg katona egy többszörös elterelő hadművelettel biztosította a védelmet. Míg ő maga és az emberei nem lesznek itt, addig a Királyi Lovagoknak folyamatosan zaklatniuk kell az elfoglalt szinteken állomásozó Rémálom Hadsereget. Az Angyali Testőrséget, melyben Angemonok és MagnaAngemonok szolgálnak, csak amolyan jelképes haderőnek hagyja hátra, akik nem ütközhetnek meg az ellenséges sereggel nyíltan, csak zaklató portyákat indíthatnak, melyek rövid lerohanásból és azonnali visszavonulásból fognak állni. A taktika célja, hogy kizökkentse a Rémálom katonáit a könnyű győzelem okozta magabiztosságukból. Az erőfölény jelenleg az ő oldalukon állt, szóval a portyákkal le kell lohasztani az ellenség harci kedvét, a kiszámíthatatlan csapásokkal pedig elbizonytalanítani a tiszteket. A váratlan taktikaváltásnak össze kell zavarnia pár napra a Sötétség haderejét. Mire rendezik soraikat, hogy támadást indítsanak, addigra már ő is visszatér a kiképzett katonákkal.
A taktika azonban nem csak időhúzásra van. Valkyrimon le akarta tesztelni ellenfele, Murmuxmon reagálási képességeit a váratlan helyzetre. Erős kézzel, jó ítélőképességgel és kreatív taktikai megoldásokkal lehet csak keresztülhúzni Valkyrimon számításait. Na persze, volt még egy ingatag tényező: SlashAngemon.  Ha az angyal digimon az utasításoknak megfelelően jár el, nem lehet komoly baj. Ha viszont dicsvágya és gőgős vakmerősége miatt nyílt összecsapásba keveredik, a veressége gyakorlatilag elkerülhetetlen.
Kopogtattak a nagy bükkfából készült ajtón.
- Búj be! – szólt ki Valkyrimon, de fel se pillantott munkájából.
Az ajtó kinyílt és egy apró digimon lépett be rajta, kezében egy tálcát tartva, melyen gőzölgő teáskannát és csészéket egyensúlyozott. Tiszteletteljesen meghajolt és az íróasztalra tette a tálcáját.
- Hoztam önöknek egy kis frissítőt. Remélem ízleni fog az uraknak. – mondta szelíd, csendes hangon. Az apró szerzet egy Mikemon volt. Felépítésében megegyezett Gatomonnal, de a bundája más színű. Szőrében a fehér mellé barna és fekete foltok keveredtek, melyek az arcán kissé szétcsúszva, csíkmintát vettek fel, ezzel a macska digimon enyhe tigrisbeütést kapott. Mancsain barna kesztyűket viselt, cirmos farkáról pedig hiányzott a szent gyűrű. Sárga szemeivel kíváncsian és rajongva figyelte a két katonát.
Valkyrimon egy újabb papírt olvasott át, miközben fél kézzel az egyik csészéért nyúlt. Ivott a teából, majd megkínálta a szék támláján ülő Flaret. Közben Aegiomon folytatta a könyvek pakolását. Hamar megfeledteztek a még mindig bent lévő macskáról. Mikemon egy darabig csendben figyelt. Végül összeszedte a bátorságát és megszólította Aegiosmont.
- Ő…elnézést, Aegiomon-san.
- Igen?
- Nos….nos csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy ha lenne kedve és ideje…persze…persze egyáltalán nem kötelező! Ha nem szeretné, nem kell…..csak…csak gondoltuk….
- Ne kerülgesd a forró kását! Kérdezd nyugodtan. És nem kell sannak hívnod, sem magáznod. Nem vagyok én olyan nagy úr, hogy kiérdemeljem. Szóval, miről lenne szó?
- Hát, csak annyi, hogy ha ideje engedi…vagyis időd engedi, lenne kedved Sirenmonnal játszani majd valamikor? Mármint a pánsípodon. Régen nem hallgathattuk már a pánsípod játékát és Sirenmon szép énekét.
- Csak ennyi? Nyugodtan megkérdezhetted volna dadogás nélkül is. Mindig szívesen muzsikálok. Igaz, most egy ideig nem hiszem, hogy rá érek, de miután visszatérünk, a buborék dimenzióból természetesen játszok nektek pár dalocskát. Bár őszintén, nem rémlik, hogy veled találkoztam volna már.
- Köszönjük! Hát, nem csoda, hogy emlékszel rám. Én akkoriban még igencsak aprócska voltam. Nem sokkal az előtt alakultam kezdő szintre, hogy önök elmentek.
- Már emlékszem. A kisasszony, Ophanimon és Seraphimon legidősebb lánya, nemde? – jegyezte meg Valkyrimon. Szavaira Aegiomon elcsodálkozva mérte végig újra a tarka digimont. A szemei. Azokról ismert rá a hajdani sárga kis kezdőre, aki higgadt, értelemtől és boldogságtól csillogó szemekkel hallgatta a tábortűz mellett ülve - két kis testvérével egyetemben - az idősebb digimonok által előadott dalokat és történeteket.
- Már én is emlékszem! Jól megnőttél mióta nem láttunk!
Mikemon zavartan elpirult és ide-oda kezdett csapkodni a farkával.
- Az idősebbik húgoddal már találkoztunk. Igazán talpraesett hölggyé nőtt. Önként jelentkezett a csapatainkba. Gondolom, a kisebbik testvéretekkel is összefutunk majd valamikor. – jegyezte meg kedélyesen Aegiomon, aki örömmel kapott az alkalmon, hogy közvetlenebbül beszélhet valakivel a szigetről. Utolsó szavaira azonban Mikemon egy pillanatra elkomorult. A faun nem vette észre, mert közben hátrafordult és a könyveket pakolta, de Valkyrimon éles szemei rögtön kiszúrták a macska digimon arcán átsuhanó árnyat. Szomorú, fojtott hangon szólalt meg végül az apró termetű bajnok digimon, mielőtt távozott volna.
- Arra kérném önöket, hogy a húgomat ne emlegessék, és ne kérdezősködjenek róla itt az udvarban. Főleg édesanyám előtt ne. Vannak emlékek, melyeket jobb nem bolygatni. Most már mennem kell. A viszont látásra. – távozásakor halkan csukódott be mögötte a nagy faajtó. A hadvezér és bizalmasa értetlenül pillantott egymásra.
- Hát ez meg mi volt?
- Nem tudom Aegiomon. De annyi biztos, hogy ez a hely semmit se változott. A mennyek fényének takarásában még mindig gonosz árnyak bújnak meg. És a mi dolgunk figyelni ezeket az árnyakat. Készülj barátom! Olyan háború előtt állunk, amelyben a hátunk mögé is sűrűn kell majd tekintenünk.

Erdő szint

Közeledett a napnyugta. A lombkoronán át fel-felbukkanó ég narancsszínt öltött magára. Az emberek csapata az egész napos gyaloglás ellenére rendületlenül haladt tovább.
 A Hajtás falut még reggel elhagyták. Hajnalra Coronamon is összeszedte magát, és elég erőt érzet magában az utazáshoz. Finbu úgy pátyolgatta lábadozó társát, mint egy túlontúl aggódó tyúkanyó. Ebből kisebb konfliktus is adódott, mivel a fiú úgy gondolta, jobbat tenne társának, ha gyaloglás helyett inkább a hátán cipelné. Coronamonnak viszont cseppet sem tetszett az ötlet. A srácok egy ideig szócsatáztak, majd konok hallgatásba burkolóztak. Az egész vége az lett, hogy Coronamon elszundított Finbu hátán, a fiú pedig pár óra múlva csaknem összeesett. Az átvirrasztott éjszaka és az aggódás őt is teljesen kimerítette. Gerzsonnak kellett elkapnia az összerogyni készülő fiatalt. Ria átváltoztatta Leormont és onnantól a két alvót Liamon cipelte. Mivel Coronamon túl gyenge volt, hogy bajnok szintre alakuljon, nem kísérleteztek a tegnapi haladási móddal. Mindannyian gyalogoltak. Délutánra rátaláltak egy sínre, onnantól azt követve haladtak és reménykedtek benne, hogy hamarosan összefutnak egy Trailmonnal. Peckük volt. Egyetlen vonat digimon se tűnt fel a láthatáron.
 - Gerzson! Szerinted még ma eljutunk Odú városba?
- Nem tudom Laura. Jó lenne, mert akkor ismét rendes ágyban aludhatnánk, de nem fűzök hozzá sok reményt.
- Én totál fittnek érzem magam a tegnapi kényelmes alvás után, szóval felőlem akár még éjszaka is gyalogolhatunk, amíg oda nem érünk.
- De jó neked Simi. Én még elég kótyagosnak érzem magam. – jegyezte meg Finbu ásítva. Nem rég ébredt fel, ezért a srác még elég álomittasan kacsázott barátai mellett. Coronamon szinte az egész napot végig aludta, csak párszor ébredt fel, de akkor is, rövid időn belül ismét elnyomta az álom. A Dokugumonok mérgét időbe telik, míg kiheveri és újra a régi lesz.
- Szerintem azért nem ártana, ha találnánk magunknak valami fedezéket. Nagy vihar lesz az éjjel.
- Honnan veszed ezt, Hawkmon? – kérdezte a madár digimont Lilly.
- A légnyomás lecsökkent. Hidd el, aki a Szelek szintjén nő fel, az megtanulja megérezni a viharok közeledtét.
- Akkor valóban nem ártana tetőt keresni magunk fölé. Ha végre jönne egy Trailmon minden problémánk megoldódna. – mind igazat adtak ebben Gerzsonnak.
- Hmmm. Lehet, hogy a vihar miatt nem járnak a Trailmonok? – kérdezte elgondolkodva Agumon.
- Elképzelhető. Ha olyan nagy vihar lesz, hogy még Adatfolyamok is megjelennek, akkor megeshet, hogy a Trailmonok a biztonságuk miatt nem járnak.
- Igazad lehet Palmon. Ha megnézzük ezt a sínt, akkor látszik, hogy ez csak egy mellékpálya. Szóval itt egyébként se járhatnak túl gyakran a Trailmonok. Ez megmagyarázza miért nem találkoztunk senkivel sem.
- Elég már a magyarázkodásból! Keressünk valami jó helyet éjszakára és örüljünk, hogy ma semmi nem akart megenni vagy megölni minket. – jelentette ki Ria, aki már unta a sok rizsázást.
- Nézzétek!- mutatott a távolba Terra, aki Wizardmonnal együtt leghátul ballagott egész nap. Előttük egy kis vasútmegálló látszódott. Egyszerű, két oszlopból és deszkatetőből álló építmény volt, alatta egy paddal. Kicsit túl nyitott lenne számukra az éjszakai vihar miatt - és egyébként se férnének be alá ötnél többen- , de a megálló látványa újult erővel töltötte fel a vándorokat. Ha van megálló, az azt jelenti, hogy a közelben egy településnek kell lennie.
A levegő észrevétlenül kezdett lehűlni. Az emberek csak arra eszméltek, hogy a hűvös szélben borzongani kezdtek. A szél is kezdett felerősödni. A vörös eget is sötét viharfelhők kezdték ellepni. A digitális fák nyikorogni kezdtek a szél viharos ostromától. Mielőtt észbe kaptak már utol is érte őket a vihar és az éjszaka. Esni kezdett. Először csak néhány kövér vízcsepp landolt az orrukon és a fejük búbján, de csakhamar úgy szakadt, mintha dézsából öntenék. Percek alatt bőrig áztak. Egy nagy fa alatt találtak ideiglenes menedéket. Liamon barátai felé állt, így próbálva őket óvni az esőtől. Mind hálásak voltak az oroszlán áldozatáért. Tudták jól, Liamon mennyire gyűlöli a vizet.
- Hát ezt jól kifogtuk. –jegyezte meg csípősen Simi.
- Tudjátok, én alapvetően szeretem a vizet és a viharok látványát, de a Net Óceánon történtek óta kezd kicsit elegem lenni belőle, hogy folyamatosan bőrig ázunk.
- Ne aggódj Ria. Most egy kicsit jobb a helyzetünk. – biztatta a lányt Agumon.
- Ugyan, miért?
- Van önműködő tábortűzünk. – mondta a nagydarab sárga dinoszaurusz, miközben a többiek felé mutatott, akik körülfogták Coronamont és a lángjainál melengették a kezüket. A lángoló digimon tettetet durcássággal fogadta el a tényt, hogy kályhaként kell üzemelnie.
Simi és Ria elégedetlensége ellenére nem tehettek mást, csendben tűrtek és dideregtek. Egy órája gubbaszthattak már a fa alatt. A tagjaik elzsibbadtak, átázott ruháikban vacogtak és az elővett pokrócok se nyújtottak sokáig meleget. Coronamon lángjai se sokat segítettek. A kezüket fel tudták melegíteni valamelyest, de a tűz kellemes melegének érzése csak még elviselhetetlenebbé tette az esőben való várakozást. A talaj egyenetlenségei miatt nagy pocsolyák alakultak ki a talpuk alatt. Hosszú, hideg, alvásmentes éjszaka állt előttük.
Liamon érezte meg először, hogy valami nem stimmel. Úgy érezte, valami veszély közeledik. Az égen rózsaszín fényoszlopok cirkáltak. De nem ezek jelentették a bajt. Valami sokkal veszedelmesebb
- Mindenki a földre! – kiáltotta el váratlanul magát és már le is lapult a saras talajra. A fa, amely alatt eddig viszonylagos menedéket találtak, most nyikorogva elkezdett oldalra dőlni. Hangos puffanással esett rájuk a fa koronája. A legtöbben az ágak alá szorultak.
- Mi a fészkes fene van már megint? – kérdezte Finbu miután egy marék saras levelet kiköpött a szájából. A harag helyét azonban rögtön átvette az aggodalom. – Coronamon? Hol vagy?
- Itt! – bukkant fel egy vörös arc a lombok között. Rögtön mellette megjelent Terra, Lilly és Hawkmon feje.
- Srácok, aki bír, az másszon ki. Aki beszorult, az maradjon nyugton, rögtön kiszabadítjuk. – vette kezébe a helyzet irányítását Gerzson. Pár perc lombsusogás és fojtott szitkozódás után a horzsolásokkal, lila foltokkal és zúzódásokkal tarkított társaság nagy része felsorakozott a fiatal férfi előtt, akinek hajdan fehér inge a levélzöld és a sárbarna terepmintás színeiben pompázott. Terra, Lilly, Hawkmon, Coronamon, Agumon és Wizardmon hozzá hasonlóan csapzottan és koszosan álltak előtte. A fa, amely rájuk dőlt, gyanús volt. Nagyon gyanús. A törzset egy ferde, sima csapással vágták ketté. Nagyon erős egyénnek kellett lennie az okozójának. Villámcsapás világította meg az éjszakát, majd szinte rögtön követte azt egy hatalmas menydörgés, melybe beleremegett a levegő. A közelben csapott le.
- Rendben, szabadítsuk ki a tö….. Hasra! – kiáltotta Gerzson. Mindenki a földre vetődött. Felettük nyikorogtak a környező fák és mind ugyan olyan ferde vágással a törzsén a földre hullt. Egy sávban az erdő minden fája elvesztette a koronáját, csak csupasz törzsük állt ki a földből. Ezen a nyiladékon átsétálva megjelent egy hatalmas, rémisztő, zöld páncélzatú digimon. Gerzsont első pillantásra egy ork hadúrra emlékeztette, egy régi filmből. De ez még a filmbéli szörnynél is fenyegetőbb, gonoszabb és legfőképp, igazibb volt. A digimon egyik karja egy pajzsos fejszerűségben végződött, a másik pedig egy SkullGreymon koponyájában, amiből hatalmas, megsárgult csontszínű kard állt ki, melyet sötét aura ölelt körül.
- Ne! Ez Titamon! – kiáltott fel halálra rémülten Coronamon.

Titamon
Szint: Végső/Mega
Tulajdonság: Vírus
Típus: Isten ember Digimon
Támadások: Konpaku Shingeki, Genba Mukon, Koou Meijin
Ez a digimon a mitológiai Titánok Digivilági megtestesítője. Szinte kimeríthetetlen energiája, mellyel hatalmas testét mozgatja mérhetetlen gyűlöletéből ered. Titamon arra született, hogy gyűlölje és megölje a 12 Olümposzi Istent. Gyakran pusztít el minden maga körül, hogy előcsalja a 12 valamelyikét. Gonosz aurával körbevett kardját, a „Zanjintou”-t SkullGreymon csontjaiból faragták. A páncélzatán lévő koponyák a legyőzött ellenfeleinek elszívott adataiból vannak. 

A gonosz digimon észrevette a csapatot. Elvigyorodott.
- Szerencsés napom van. Ha titeket, kis pondrók, megöllek akkor Jupitermon biztos előtolja a képét. És ahol az a villámpofa megjelenik, onnan Junomon sincs túl messze. Egyszerre végezhetek kettővel is! Szóval nektek ideje elpusztulnotok! Konpaku Shingeki!
Titamon a kardjával feléjük csapott. Az ágak alá szorulva nem volt esélyük a menekülésre, vagy a védekezésre. Vagy mégis? Az egyik digimonnak sikerült kiszabadulnia és a csapás elé állt. Az emberszerű digimon előtt egy sárgásbarna, kissé átlátszó, téglalap alakú pajzs jelent meg. Titamon kardja úgy hasított keresztül az akadályon, mintha ott se lenne. A pajzs adatokra hullott. A digimon nekicsapódott az egyik fatönknek és három métert zuhanva, puffanva ért földet. Estében visszadigiváltozott. A lila újonc eszméletlenül nyúlt el a talajon.
- Impmon! – kiáltotta rémülten Terra.
- Ennyi? Ez volt a legjobb dobásotok? Phőőő! Ennél azért kicsit nagyobb ellenállásra számítottam. Bár, így legalább gyorsabban végezhetek veletek és hamarabb csaphatom le Jupitermon és Junomon fejét!
- Coronamon! Át kell digiváltoznod! – Finbu egész testét vörös energia vette körül. Olyan, mint mikor Edward digiváltoztatta Grizzlymont GrapLeomonná. Finbu benyomta a digivice oldalán lévő fémpöcköt. Érezte, hogy az energia a szerkezetbe áramlik. Ekkor Coronamon fényleni kezdett……és nem történt semmi!
- N..nem működött! – nyögte Laura.
- Miért? Most miért nem sikerült?
- Sajnálom Finbu. Még nem vagyok elég erős, hogy át tudjak digiváltozni.
- Hahahaha! Pedig azt hittem nem tudtok szánalmasabbak lenni, és lám! Mégis sikerült! Hahahaha!
Titamon jót mulatott tehetetlenségükön. Gerzsonnak tennie kellett valamit. A csapat az ő felelőssége és alig 24 óra leforgása alatt másodszor kerülnek a vezetése alatt halálos veszélybe. Neki kell megvédenie a fiatalokat. Ez az ő kötelessége. Ha le nem is győzheti Titamont, fel kell tartóztatnia, amíg a többiek elmenekülnek.
- Agumon!
- Csináljuk, Gerzson!
Gerzson kezén megjelent a fehér energia és mindezt átadta a társának a digivice segítségével.
- Agumon átdigiváltozik…..GeoGreymonná!
- Na, végre! Ha lehet, szórakoztass el jobban, mint Wizardmon. Egész szépen fog mutatni a fejed a gyűjteményemben! Konpaku Shingeki!
- Mega Burst!
GeoGreymon szájából egy nagy, forró tűzgömb repült Titamon felé. Titamon a kardjával kettévágta a dinoszaurusz támadását. GeoGreymonnak az utolsó pillanatban sikerült félreugrania a kardcsapás elől, de a penge így is felsértette a vállát.
- Srácok! Szabadítsátok ki egymást és fussatok! Nem tudjuk sokáig feltartóztatni!
- Nem! Nem hagyunk hátra titeket! Mi is harcolunk! – hallatszott a lombok alól Liamon hangja.
- Úgy van! Mi is harcolunk!
- Egy mindenkiért, mindenki egyért!
- Együtt keveredtünk bele…
- …együtt is mászunk ki belőle!
- Nem hagyunk hátra senkit se!
- Együtt leverjük!
- Sikerülni fog!
- Egységben az erő, szóval le tudjuk győzni!
-  Ne becsülj le minket, csak mert idősebb vagy!
- Bízhatnátok bennünk jobban is!
- Ostobák! Nem fogjátok fel a helyzetünket! Ez nem egy feladat, amit kiscserkészi mentalitással megoldhatnátok! Ez véresen komoly! Nem egy videojátékban vagyunk, vagy egy filmben, amiben a főhősök sose hallnak meg! Ez a hely igazi, ahogy a halál is igazi! Ha itt meghaltok, akkor vége! Nincs újrakezdés, vagy bónusz élet! A francba már! Ne nézzetek, hanem fussatok, bolondok!
- Horn Impulse! – GeoGreymon támadása meg se karcolta Titamon páncélját. A végső/mega digimon egy balhoroggal állon vágta GeoGreymont. A narancsszín digimon megtántorodott, megcsúszott a sárban és hanyatt vágódott.
- GeoGreymon! Tarts ki! Tarts ki még egy kicsit! – biztatta elkeseredetten a partnerét az ifjú. Az ember ugyanolyan leharcolt állapotban volt, mint digimon társa. Gerzson állán, ott ahol az előbb megütötték GeoGreymont egy jókora, lila zúzódás jelent meg. Minden csapás, ami a bajnokot érte ugyanolyan fájdalmas volt az embernek, mintha társa helyett őt ütötték volna meg. Mindketten érezték, hogy már nem bírják sokáig. De ki kellett tartaniuk! Csak még egy kicsit. A többiek minden pillanattal messzebbre jutnak.
Miután Gerzson lehordta őket, a többiek végre engedelmeskedtek az utasításnak. Kiszabadították egymást és futásnak eredtek, el a csata közeléből. Liamon csak úgy tudott kiszabadulni az ágak fogságából, hogy visszaváltozott Leormonná.
Az esőben csúszkálva és bukdácsolva haladtak. A vízfüggönyön át alig láttak valamit. A látóterük csupán pár méter volt. Szinte csak a csatazajból tudták, hogy merre fussanak. Az élen Ria, Leormon, Finbu, a hátán Coronamonnal, Simi és Gabumon haladt. Mögöttük nem sokkal lemaradva jött Laura, és Hawkmon. Pár méterrel lemaradva jött a széttaposott sárban Lilly, Palmon és Terra. A szőke lány mindinkább kezdett lemaradni. Amúgy is gyenge teste teljesen átfagyott és kimerült. De elszántan igyekezett tartani a lépést, karjában cipelve az eszméletét vesztett Impmont.
- Genba Mukon! – Titamon kardját teljesen ellepte a sötét aura, így készült lesújtani a földre kényszerített ellenfelét.
- Nee! GeoGreymon! – kiáltotta Gerzson. A kezében lévő digivice világítani kezdett. Fénye betöltötte az éjszakát, elvakítva Titamont, akinek a csapása így félre siklott. A menekülök is megtorpantak és hátrafordultak a fényt látva.
- Geogreymon átdigiváltozik…..RizeGreymonná!
GeoGreymon helyett egy sokkal nagyobb, emberibb testfelépítésű digimon állt fel a sárból. A fején lévő barna sisak most fémből volt, a tarkóján rövid, tüskés, vörös haj lobogott a szélben. Mellkasát egy vörös mellvért védte, ami kapcsolatban állt a bal kezével, mely egy gigantikus ágyúvá módosult. A hátán két szárnyszerű sugárhajtómű szerű szerkezetet viselt.

RizeGreymon
Szint: Végső
Tulajdonság: Szérum
Típus: Kiborg Digimon
Támadások: Trident Revolver, Rising Destroyer, Solid Strike
Testének fele gépből áll, nagy mérete ellenére a sugárhajtású szárnyaival képes még a levegőben is összecsapni ellenfelével. Támadó képessége drasztikus mértékben megnövekedet. Állítólag a bal karján lévő revolver képes egy nukleáris robbanóatomfej erejével tüzelni.

- Trident Revolver! – kiáltotta mély hangon RizeGreymon és fegyverré vált bal karjával rálőtt Titamonra. A lövés mellkason találta a páncélos digimont és annak ereje jó pár métert hátratolta. Egyre több fa dőlt ki nagy reccsenéssel, a harcuk nyomán. De még ez a nagy erejű támadás sem okozott Titamonnak komoly sérülést.
- Rising Destroyer! – támadott ismét az újonnan digiváltozott végső. A RizeGreymon mellkasán lévő páncél kinyílt. Innen, és a szárnyain lévő három-három ágyúból rakétákat lőtt ki ellenfelére. Minden csapás talált. Titamon fél térdre ereszkedett, és a bal karján lévő páncélos fejet használta pajzsnak. Nevetett.
- Ez a legjobb támadásod? Szörnyen lebecsültök, ha azt hiszitek, hogy ennyivel legyőzhettek. Én istenekkel szoktam harcolni! Közönséges digimonok engem nem képesek legyőzni!
- Majd meglátjuk! Solid Strike!- RizeGreymon távolsági harcból átváltott közelharcba. Méretéhez képest meglepő gyorsasággal rontott a koponyákkal díszített digimonnak. Lendületét és nagy erejét kihasználva, súlyos revolverét az ellenség képébe akarta vágni, kisebb röppályára állítva ezzel Titamont. De Titamon se véletlenül büszkélkedett annyi trófeával. Nem érte váratlanul a roham. Kardjával blokkolta RizeGreymon csapását. A két digimon egymásnak feszült, megpróbálták hátranyomni a másikat.
Miközben a két digimon tusakodott a többiek helyzete se alakult rózsásan. Az időjárás teljesen megbolondult. A szél hurrikán erősségűvé vált, már-már felkapta a földön lévő hatalmas ágakat. Az emberek az egyik fatönk szélárnyékában kuporogtak, növekvő félelemmel figyelve az őrjöngő természetet. A közelben 3-4 rózsaszín fényoszlop cirkált fel-alá, hol nagyobbak, hol kisebbek lettek, attól függően, hogy a közelben haladtak el, vagy a távolban. Az égen tucatjával suhantak végig a hatalmas villámok, a mennydörgések hangja teljesen elnyomta a közeli csatazajt. Egymást is alig értették.
- Találnunk kell egy jobb búvóhelyet! – próbálta átkiáltani az égzengést Finbu.
- Mit mondtál? Nem hallok semmit! Keressünk egy búvóhelyet!
- Miről van szó? Mindegy. Menedéket kell találnunk!
- Hawkmon én félek! – szorította magához Laura a madár digimont.
- RizeGreymon nem bír el Titamonnal. Ő túl erős. De van még reményünk! Ha még egy kicsit fokozódna a villámlás, biztosan megjelennének ők! – mondta Coronamon, de szavait Finbun kívül talán senki se hallotta meg.
A két végső digimon még mindig egymásnak feszült. RizeGreymon kezdett kimerülni. Lábai az erőfeszítéstől már meg-megremegtek. Végül elkerülhetetlenül eljött az a pillanat, mikor Titamon felülkerekedett és hátra taszította a kiborg digimont.
- Konpaku Shingeki! – csapott le Titamon. Mellkason szúrta RizeGreymont, összetörve a mellvértjét is.
-RizeGreymon! – kiáltotta elfúló hangon Gerzson, miközben a mellkasába maró fájdalomtól teste összecsuklott, és belezuhant a földön lévő, patakként tovafolyó pocsolyába. RizeGreymon elsötétedett és teste körül egy adatgyűrű jelent meg.
- A DigiCore-od az enyém! – kiáltotta mohón Titamon az adatgyűrű felé kapva.
- Neeeem! – kiáltotta halálra rémülten Gerzson. A digivice-a fényleni kezdet…. A fény RizeGreymon felé tartott. De a távolság túl nagy volt. A digive fénye se elég gyors, hogy elérje a sérült digimont, még mielőtt Titamon ellopja a DigiCore-ját.
Ekkor egy gigászi villám csapott RizeGreymon és Titamon közé. A vírus digimon prédájáról megfeledkezve az égre nézett.
- Végre elődugtad az orrodat. Villámok istene. – mondta csataizgalommal és gyűlölettel telt hangon.
Az égen egy digimon lebegett. A körülötte csapkodó vad villámon „isteni” dicsfénnyel övezték körül. Testét aranyszínű páncél borította, kezeiben súlyzónak látszó kalapács-fegyvereket tartott. A vad szelek a teste körül egészen elcsendesedtek, lágy szellőként mozgatták a hátán lévő, fehér tollakból álló palástját. Aranycsizmáinak szárán ugyanilyen tollakból álló apró szárnyacskák látszottak, ahogy az arcát eltakaró sisakon is. A sisakot díszítő tollak miatt a digimon feje egy bagolyéra emlékeztetett.

Jupitermon
Szint: Mega
Tulajdonság: Szérum
Típus: Isten ember Digimon
Támadások: Mabolt, Punish Judge, Wide Plasment
Az Olümposz 12 Istenének egyike. Ő uralja a villámokat és az időjárást. A csatatéren a jók és a gonoszok fölött ítélkezik. A gonoszokra isteni büntetést mér, melyet ő maga hajt végre. Az ítéleteket szenvtelenül, érzelmek nélkül hozza meg. Állítólag, ha valaki elégedetlen Jupitermon ítéletével, kihívhatja őt párbajozni, és ha győz, az ítéletet érvényteleníti. Eddig ez még sose történt meg.

Jupitermon megjelenése teljesen lekötötte Titamon figyelmét, így a fehér digivice fénye elért RizeGreymonhoz. A DigiCore visszaolvadt a kiborg testébe és visszadigiváltozott Agumonná. A sárga digimon mozdulatlanul feküdt a ragacsos talajon.
- Titamon. Szóval a téged körülvevő gonoszság csalt le engem az Olümposz hegyéről. Ha ennyire vágysz rá, hogy ítéletet mondjak fölötted, ám legyen!
- Áh! Már megint csak a harc! Ti férfiak csak ezt tudjátok! – mondta felháborodottan egy új alak, aki eddig Jupitermon háta mögött állt. Egy gyönyörű nőalak. A hölgy elég lenge öltözetett viselt. Hasa és kecses combjai kilátszottak. Lábai tüskeszerű pálcákban végződtek, karjai is hasonlóak voltak, bár azokon látszottak, apró, törékeny kezei. Jobb kezében egy tükörszerű, kék kristályban végződő, hosszú jogart tartott. Arcából csak a szemei látszottak, a többit egy bonyolultak tekert, fehér turbánszerűség takarta el. Vállain jókora, díszes páncélt viselt, mely korona módjára ölelte körül a fejét. Gyönyörű, kékeslila színű palást csapkodott mögötte, mely Jupitermonéhoz hasonlóan tollakból állt.

Junomon
Szint: Mega
Tulajdonság: Vírus
Típus: Isten ember Digimon
Támadások: ?,?,?
Az Olümposz 12 Istenének egyike. Gyakorta csak a házasság istennőjeként emlegetik. Jupitermon párja, mindig az oldalán harcol a csatában. Kristályával megjósolja, a csatában felismeri, majd megsemmisíti a felkelőket, akik dacolni mernek Jupitermonnal.

- Ha nem tetszik, nyugodtan visszamehetsz az Olümposzra pihenni, kicsiny, tündőklő Pávamadaram.
- És egyedül unatkozzak? Akkor már inkább nézem a harcot az én Mennydörgő Villámlásom oldalán.
- Blööö! Nem azért csaltalak elő titeket, hogy az enyelgéseteket hallgassam! Hanem, hogy végezzek veletek! Genba Mukon!
Titamon kardját ismét ellepte a sötét aura. Felugrott az égbe, hogy lesújtson az istenekre.
- Punish Judge! – Jupitermon villámgyorsan a zöld páncélú digimon útját állta, súlyzószerű kalapácsával félrecsapta a csontpengét és lesújtott Titamon mellkasára. A vírus digimon a földbe csapódott, ám felkelt.
- Csak ennyit tudsz? Ennyi meg sem kottyan nekem. Jobbal próbálkozz!
- Nincs szükség ennél jobbra. Még nincs vége, te ostoba! – kuncogta Junomon és Titamon mellkasára mutatott. Titamon lepillantott. Ott, ahol megütötte Jupitermon kalapácsa egy sárga pecsét jelent meg.
- Ez meg mi a fene?
- Az ítéleted. Még van idéd megbánni bűneid, mielőtt lesújt rád a büntetésed.
- Na tudod kivel szórakozz Villám Willy! Ellátom a bajo…ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! – Titamon felüvöltött fájdalmában. A testén lévő pecsétből egy villám ereje szabadult fel. Az elektromos áram végigcikázott az ogreszerű digimon testén, ezzel térdre kényszerítve.
- Óhajtod a teljes megsemmisülést, vagy feladod és elhordod magad?
- A hülye kis trükköd nem elég, hogy leterítsen! A harcnak csak akkor lesz vége, ha egyikünk adatokra hullik! Nesze! Koou Meijin!
A Titamon vállán lévő két hatalmas koponya szemüregeiből sötét füst gomolygott elő, melyek árnyakká szilárdulva különböző digimonok alakját vették fel. Titamon körül egy holtsereg jött létre, mindazokból a digimonokból akiknek ellopta a DigiCore-ját és a koponyájuk a páncélját díszítette.
- Ezekkel bánj el, ha tudsz! – kacagta Titamon, kardját Jupitermon felé szegezve.
- Mabolt! – Jupitermon körül rengeteg viharfelhő jelent meg. A felhőkből apró villámok ezrei csaptak bele a villámok istenének kalapácsába, teljesen feltöltve azt elektromossággal. Jupitermon a kalapácsával a földre sújtott.

- Fussatok tovább! – kiáltott hátra barátainak Simi.
- Megyünk, ahogy bírunk! Ti négyen vagytok túl gyorsak! – kiáltozz vissza barátnőjének Ria. Az élen most Simi, Gabumon, Laura és Hawkmon szaladt. Őket Ria, Leormon és a Coronamont cipelő Finbu követte. Mögöttük Lilly és Palmon szedték a lábukat, ám Terra messze lemaradt mögöttük.
- Nem kellene visszamennünk Gerzsonért és Agumonért? Megsérültek! Egyedül nem tudnak eljönni a harctérről! – Palmon szavait egy újabb égzengés miatt alig hallották.
- Mi is ugyan úgy vissza akarunk fordulni értük, mint ti, lányok. De nem tehetjük. Megparancsolta, hogy meneküljünk el. Ha visszafordulunk, és megint veszélybe kerülünk hiába kockáztatták értünk az életüket! – Finbu hangján érződött mennyire feldűlt. Szíve szerint a srác már rég visszament volna Gerzsonért és Agumonért, de tudta, csak láb alatt lennének. Igazából ő azt is ellenezte, hogy egyáltalán hátrahagyják őket! De neki most a többiekre kellett vigyáznia. A fiúknak egyedül kell boldogulniuk. 
A lemaradt Terra elkeseredetten próbálta utolérni a többieket. Tüdeje irtózatosan fájt, alig kapott levegőt. Ha nem áll meg, be fog fulladni. De nem állhatott meg! Messze lemaradt barátaitól és Impmon se tért még magához. Egyedül kellett megoldania a helyzetet. Most nem lehet senkinek se a terhére, hisz’ mindannyian az erejük végén jártak már. Terra elcsigázott lába meg-megcsúszott az összetaposott sárban. A tócsák vize átázott cipőjébe folyt, minden lépését cuppogás kísérte. Csuromvizes ruháiban vacogott, fogai csattogva koccantak egymásnak. Már úgy se tudott egy kis hőt termelni, hogy szaladt. Megbotlott. Egyensúlyát vesztve zuhanni kezdett az előtte lévő pocsolya felé. Szerencsére volt még annyi lélekjelenléte, hogy sikerüljön estében megfordulnia, hogy a hátára és ne a karjaiban tartott Impmonra essen. Már nem zihálva, hanem szinte fuldokolva kapkodott levegő után. Megpróbált felkelni, de a teste nem engedelmeskedett az akaratának. Nem volt ereje megmozdulni.
- Terra! – nyújt felé egy kéz. A kéz megragadta a vállait és ülő helyzetbe húzta. Közben valaki a hátát tartotta. Felnézett. Mellette Lilly térdelt a sárban. A kékhajú lány halványan elmosolyodott.
- Állj fel. Segítünk. Tarts ki még egy kicsit Terra. Biztosan találunk egy száraz, meleg és biztonságos menedéket. Ne add fel!
- Lilly… Palmon… Ti visszafordultatok értünk…
- Hát persze. Hiszen a barátunk vagy. – nyújtotta felé karmos kezét Palmon, hogy együttes erővel talpra állítsák a kimerült lányt.
- Vigyázzatok!
- Meneküljetek!
- Ne ácsorogjatok ott!
- Fussatok!
- Lányok! Mögöttetek!
- Ugorjatok félre!
- Gyorsan!
- Mozduljatok!
Hallották a többiek rémült kiáltásait, de nem volt idejük megkérdezni mi a gond. Épp csak a hátuk mögé tudtak pillantani és felsikoltani. Az Adatfolyam elnyelte őket.

Gerzson a ragacsos sárban erőtlenül vonszolta magát. Már csak pár méterre volt az öntudatlanul fekvő Agumontól. Örökké valóságnak tűnt, mire idáig elért.
- Agumon….Haver….Köszönöm… nagyszerű voltál. – ölelte át társát mikor végre mellé ért. 
Kész. Ennyi. Nem volt több ereje. Már mozdulni se bírt.
Elemezve a helyzetet, azt hiszem, ez az a pillanat mikor fel kell adni. – gondolta fanyarul. Megadta magát a kimerültségnek, a hidegnek. Behunyta a szemét. Félálomban hallotta a közelben harcoló isten ember digimonok hangját.
- Ezekkel bánj el, ha tudsz! – kiáltotta kacagva Titamon.
- Mabolt!
Gerzson érezte, hogy alatta a talajban hatalmas erők kezdenek áramlani. Mielőtt felfoghatta volna mi történt, arra eszmélt, hogy a levegőben vannak Agumonnal, kiszolgáltatva az orkánként tomboló szelek kényének-kedvének. Egy szélörvénybe ragadtak és fel-le bucskáztak a szelek szárnyán. Gerzson erősen fogta Agumont, aki tehetetlen tollpehelyként repült. Igyekezete ellenére, sártól csúszós kezei közül többször is majdnem kirepült. A légi mutatványt még veszélyesebbé tették a közelben cikázó villámok és a kiszámíthatatlan mozgású Adatfolyamok. A szakadó eső, melyet szinte már észre se vett, csak hab volt a tortán. Gerzson felfelé nézett. Pontosabban abba az irányba, ami számára a felfelének tűnt. Maga alatt a földön, a két harcoló digimont látta.
Kiáltások ütötték meg a fülét. Balra pillantott.  A levegőben tehetetlenül vergődve a többiek keringtek. Ők is észrevették. Felé kiáltottak, de a szél süvítésétől nem hallotta a szavaikat. Valami nem stimmelt a létszámmal. Terra és Lilly, valamint a társaik hiányoztak. Gerzson remélte, hogy sikerült lent megkapaszkodniuk, ezért nem lebegnek ők is a többiekkel a szél játékszereként. Egy Adatfolyam veszélyesen közel haladt el mellettük. A vihar szeszélye miatt a csapat egyik felét egy felfelé áramló légörvény kapta el, ezzel eltávolodva a veszélyes fényoszloptól. A banda másik felét azonban egy lefelé tartó örvény ragadta el, egyenesen a rózsaszín teleportkapu közepébe repítve. Simit, Gabumont, Laurát és Hawkmont elnyelte az Adatfolyam.
A megritkult létszámú csoportot a légörvény messzire repítette. Egymástól alig pár méterre, de mégis, elérhetetlen messzeségben repültek. Mindenkinek egyedül kellett szembe néznie a szelek erejével. A légszörf durvább volt, mint a legmagasabb és leggyorsabb hullámvasút, kombinálva egy teli gyomorral. Kicsit emlékeztette őket arra, mikor a Digivilágba jöttek, de ehhez képest, az sétagaloppnak tűnt.  Annyira elszédültek, hogy az irányérzékük teljesen felmondta a szolgálatot. Gyakorlatilag félig-meddig öntudatlanra szédülték magukat. Egy újabb légbukfenc, és Gerzson előtt minden elsötétült. Már nem érezte, ahogy pillanatokkal később egy kemény testnek csapódik.