Analízis:

Seraphimon
Szint: Mega
Tulajdonság: Szérum
Típus: Angyal digimon
Támadások: Seven Heavens, Excalibur
A legerősebb angyal. Ő van a legközelebb Isten "végső jóságához". Feladata a közrend fenntartása a Digivilágban. Feladatát végtelenül komolyan veszi, saját érzéseit elfojtva végzi kötelességeit és Isten parancsait. 

Név: Seraphimon
Becenevek: A béke bástyája, A démonok réme
Rang: Szent Angyal 
Központ: Fény szint, Angyalok Kastélya
Lojalitás: Fény
Kor: 46
Rokonok: Ophanimon(felesége), Mikemon/Minervamon, Gatomon/Angewomon, BlackGatomon/Lilithmon (lányai), Daemon(unokatestvér)
Emberi partner: - 
Fejlődés: Poyomon->Tokomon->Patamon->Angemon->MangaAngemon->Seraphimon
Különleges jellemzők: -
Jelleme: Általában megfontolt és már-már a közönyösséget megközelítően higgadt. Szinte sosem mutatja ki az érzéseit, a méltóság mintaképe. Mindezek a tulajdonságok szükségesek is, hogy elvégezze a feladatát, hiszen a Digivilág békéjének fenttartása és a vétkesek feletti bíráskodásba nem keverheti bele a személyes érzéseit. 
Ezt a másokkal szembeni távolságtartó páncélt sajnos azt is megakadályozza, hogy a valódi érzéseit kimutassa a szerettei felé. Egyedül Ophanimon mellett képes kissé feloldódni, és kevésbé "karótnyelté" válni. 
Története: A Fény szinten születet és nevelkedet, unokatestvérével együtt. Mikor elérték az újonc szintjüket a két kis Patamon egyaránt bekerült az Akadémiára, ahol hamar összebarátkoztak egy Salamonnal, akiről már ekkor azt beszélték, hogy a jövőbeli szent angyalok egyike lesz. Patamon nem rendelkezett különleges képességekkel, a tanulmányai alapján is az életanulók és a közepesen teljesítök között mozgott. Elkeseredetten próbált felülkerekedni az unokatestvérén, aki mindenben kitűnőnek bizonyult, ám nagyképű és arrogáns jellemét Patamon ki nem állhatta, és napjában többször is összevesztek minden féle apróságon. Az egyetlen dolog, ami miatt elviselték egymást, az Salamon volt. A lány barátsága többet jelentett nekik mindennél. Elég hamar ráeszméltek, hogy mindketten gyengéd érzelmeket táplálnak iránta. Az ösztönös reakciójuk az lett volna, hogy nyíltan versengjenek Salamon kegyeiért, ám mégsem így tettek. Egyik este, a Fény szint peremén a lenyugvó nap fényénél életük legnyugodtabb és legnormálisabbnak számító beszélgetésükben megegyeztek, hogy bárhogyis alakuljon, nem kényszerítik a lányt, hogy elviselje a heves - és tapasztalatlanságukból fakadóan minden bizonnyal elég kínosan végződő - udvarlásukat, ehelyet engedik, hogy Salamon válasszon kettejük között, és hogy a döntést, bármennyire is fog fájni, tiszteletben tartják. 
Patamon sokáig úgy gondolta, hogy az unokatestvére csak azért szereti Salamont, hogy az ő legyőzésével újfent megszégyenítse, mint az "örök második", hiszen ekkorra már nyílt titoknak számított, hogy a kuzinja egyike lesz a következő Angyaloknak. Ilyen arányok mellett Patamon joggal érezte magát esélytelennek ebben a "szerelmi háborúban".
Ám a vártakkal ellentétben a lány mégis őt választotta. Az akkor már MagnaAngemon alig tudta elhinni, hogy szíve hölgye viszont szereti, és szószerint hónapokig nem hervadt le a vigyor az arcáról. Azt hitte, hogy a vereség után az unokatestvére rögtön új hölgyet keres magának, hiszen jelentkező akadt bőven. A Fény szint legnépszerűbb aglegényeként és jövendő Szent Angyalként minden ujjára több tucatnyi lány jutott volna. Ám a másik MagnaAngemon nem így tett. Mégha sértette is a döntés az önérzetétt, a haragját és csalódottságát remekül palástolta, egyedül a kuzinja látott át az álcán. Ám a harag és az Angewomonnal való beszélgetés után csak bánatott látott az álcája alatt. 
Ez összezavarta az ifjú MagnaAngemont. Az addig elképzelhetettlen igazság viszont villámcsapásként sújtott belé, mikor egyszer elkapta egykori riválisa tekintetét, ahogy a lányra néz. Csak szomorúságot, és kiolthatatlan, gyengéd szeretett látott a vágyódó tekintetben. MagnaAgemon ekkor fogta fel, hogy a másik angyal érzései nem színjáték volt, hanem valóság. Az eset után újfajta tisztelettel, és ami még jobban meglepte, hálával tekintett a rokonára. A másik digimon annyira szerette Angewomont, hogy a lány boldogságáért képes volt lemondani a sajátjáról. A kapcsolatuk is jobbá vált, miután erre ráeszmélt, és miután mega szintre változtak, őszintén tudott örülni a másik Seraphimon kinevezésének. 
Az Angyal megmagyarázhatatlan őrjöngése és bukása után elképedve eszmélt rá, hogy őt szánják az új Szent Angyalnak. Kuzinja árnyékában élve soha, egyszer sem fordult meg a fejében, hogy ez megtörténhet vele. A váratlanul és kéretlenül rázúdúló felelősség szinte elviselhetetlen tehernek bizonyult. Kezdetben sokat hibázott, de Ophanimon támogatásával kitartott és beletanult a szerepbe. Ekkor alkotta meg azt a lelki páncélt, ami segíti a feladataiban, de mára már szinte le sem tudja levenni, hogy kifejezhesse a valódi érzéseit. 
A 15 évvel ezelőtt kirobbanó háborúban már rutinos és megbízható támasza volt a Fénynek, saját belátása szerint nélküle esélytelen lett volna a győzelmük. Mikor a háború utolsó éveiben megszületett az első lányuk, végtelen öröm járta át, ám ekkor jött rá arra is, hogy a lelki páncélját nem képes levetni. Csak hosszú évek kemény munkája árán tudot eléggé megnyílni, hogy kifejezhesse a szeretetét iránta. A második lánynál ez még nehezebben ment, a legkisebb pedig -hiszen a nővéreinek már több év előnye volt, így Seraphimon könnyebben tudta kimutatni az érzéseit - sajnálatosan úgy értelmezte ezt a "higgadt közönyt" az irányába, hogy az apja kevésbé szereti, mint a testvéreit.