Analízis:

Lilithmon
Szint: Mega
Tulajdonság: Vírus
Típus: Démon Lord digimon
Támadások: Phantom Pain, Nazar Nail, Darkness Love, Empress Emblaze
Úgy tartják, hogy eredetileg egy Ophanimon volt, aki a mennyből a pokolba zuhant és a Sötétség Istennőjévé vált. Szépsége megzavarja az ellenfeleit, ő pedig végzetes támadásával lesújt rájuk. Néhány kivételtől eltekintve az összes digimon fejét képes elcsavarni és boldogan pattogó szolgává változtatni, akik lesik úrnőjük minden kívánságát. 

Név: Lilithmon
Becenevek: A Sötétség Istennője, Lilith, Borzalmas Hárpia, Ronda Boszorkány, Ráncos Banya(utóbbiakat Beelzemon aggatta rá a veszekedéseik közben)
Címer: 
Rang: A Bujaság Lordja
Birtokolt területek: Tavak szintje,Szelek szintje, Város szint
Központja:Város szint, Grand Resort Lagonissi Hotel
Lojalitás: Sötétség
Kor: 7 éves
Rokonok: Seraphimon(apa), Ophanimon(anya), Mikemon/Minervamon(idősebb nővér), Gatomon/Angewomon(fiatalabb nővér), Daemon(unokabácsi)
Emberi partner: -
Fejlődés: SnowBotamon->Nyaromon->Salamon->BlackGatomon->LadyDevimon->Lilithmon
Különleges jellemzők: Egy digimon kivételével képes mindenkit az ujjai köré csavarni.
Jelleme: Szeszélyes. Ez az első szó ami bárkinek az eszébe jut, ha jellemezni akarja Lilithmont. Lilithmon tagadhatatlanul egy erős jellemű, határozott nő aki méltán állja meg a helyét egy csupa férfiakból álló "baljós" társaságban. Lucemon szavaival élve: " Lilithmon olyan, akár egy aranyacél rózsaszál, melynek szirmait drágakövekből rakták ki. Csodálatos és értékes. Csupán egy gond van vele. Nemcsak telivan hatalmas tövisekkel, de a tövisei halálos mérget rejtenek. Ő egy olyan szépség aki a sírba visz, ha oly balga és óvatlan vagy, hogy megérinted."
Az Úrnő hihetetlenül kényes és ezt nem is rejti véka alá, ahogy a véleményét sem. Gyakran úgy tesz, mintha a világ legfontosabb kérdése lenne, hogy milyen puha digigalambtollal van kitömve a selyempárnája, vagy a fal színe hány észrevehetetlen árnyalattal világosabb annál, amit ő szeretne. 
Ha akar valamit vagy az ujja köré akar csavarni valakit hihetetlenül elbűvölő, bájos és már-már édes tud lenni. Hasonlattal élve ilyenkor úgy viselkedik, mint egy hízelkedő kiscica akinek egyszerűen nem lehet nemet mondani. Ha valami mégsem úgy van, ahogy ő akarja, vagy neaddjisten! nemet mondanak neki, valóságos hárpiává változik át. Kapcsolata Beelzemonnal is itt gyökerezik. Lilithmon bájolgása hidegen hagyta a bőrruhás démont. Lilithmont azelőtt még sose kosarazták ki, így természetesen miután égtelen haragra gerjedt, legfőbb célja az lett, hogy megszerezze azt akit nem lehet. Rafinált próbálkozásai hihetetlenül idegesítik Beelzemont, aki szellemes és sértő megjegyzéseinek kimeríthetetlen tárházával felelt a kihívásra. Az elmúlt három évben vitáik már olyan szintet értek el, hogy a Tanács gyűlései előtt a szolgák fogadásokat kötnek ki tudja a másikba folytani a szót és a vita hányadik percében( Unimon listája szerint 150 győzelem van Lilithmon-, és 151 Beelzemon javára). A két mega kivételével mindenkinek nyilvánvaló, hogy úgy veszekednek, mint Jijimon és Babamon( A Digivilágban ez a használatos szófordulat az "úgy veszekednek, mint egy öreg házaspár"-ra)
Valamilyen visszás módon Lilithmon ténylegesen is beleszeretett Beelzemonba. Ám ezt még magának se vallaná be soha. Érzései azonban elárulják, hiszen megsiratta Beelzemont, mikor értesült "haláláról" és azóta is hatalmas mennyiségű gyász és bosszúvágy kavarog benne. ( Zárójeles megjegyzés: Vannak utaló jelek, hogy Lilithmon talán Beelzemon számára sem teljesen közömbös.)
Mélyen a felszín alatt Lilithmonnak van egy érzékeny, sebezhető oldala. Egyrészről szégyelli származását, hiszen ha az napvilágra kerülne, a karrierje, mint Démon Lord ketté törne, vagy legalábbis erősen meginogna. 
Másrészről pedig mérhetetlen harag és bánat van benne elfolytva, hiszen sose bocsájtotta meg családja, és jóformán egész ismert világa árulását. Mindezek alatt azonban ő még mindig az a szemfüles, szeretetreméltó kis hercegnő, aki egykor volt és akinek legfőbb vágya, hogy felébressze a Fény szinten élőket hamis álomvilágukból. 
Története: (Az egyszerűség kedvéért az elejét bemásolom a 30. fejezetből)
"Régen boldogan élt a szeme elé tett rózsaszín szemüveggel a Fény szinten. A szülei szerették, a két nővérével jól kijött, a többi angyal digimon pedig tisztelte és lesték minden kívánságát. Nagyon elkényeztették. A tökéletes idill akkor változott meg, mikor az egyik nővére Nyaromonból rögtön bajnok szintű Mikemonná alakult. Ahogy mindenki, ő is büszke volt a teljesítményére, de lelke egy részét elöntötte a féltékenység. A helyzet még rosszabb lett, mikor a másik testvére Salamonná alakult. Hármójuk közül most már egyedül ő nem volt képes a kezdő szintjénél tovább digiváltozni. Úgy érezte, hogy haszontalan. A nővérei gyors fejlődése és a szülei kiléte túl hatalmas árnyékot vetettek rá, amelyből lehetetlen volt kitörni. De akkor még nem adta fel. Keményen tanult és gyakorolt, hogy behozza a lemaradást, hogy végre rá legyenek büszkék a szüleik. Arra vágyott, hogy végre valódi dicséretet kapjon, ne csak azt, hogy: „Elvégre ő Ophanimon úrnő leánya.” vagy „Ahogy azt vártuk Seraphimon nagyúr gyermekétől.”
Végül neki is sikerült Salamonná digiváltoznia. De ennek ellenére még sem kapott olyan elismerést, mint a nővérei kaptak annak idején. A fenébe is! Már egy elismerő mosolynak is örült volna a szülei részéről, de ők teljesen közönyösen fogadták a hírt. Salamonként pedig észrevette az éden árnyoldalát. Sok megválaszolatlan, gyanús kérdést vett észre, mely fölött mindenki átsiklott. Például a rejtélyes isten, akiről senki sem tud semmit, sose mutatkozik és csak a hátborzongató, furcsa hírnökeivel lép a 3 Angyallal kapcsolatba. Valamint ez a túlidealizált eszme, hogy ők, a Fény angyalai a tökéletes digimonok, akiknek szent kötelessége, hogy elpusztítsák a gonosz Sötétséget, aki pusztulást hoz az egész világra. Napról napra, lépésről lépésre nyílt fel a szeme, hogy eddig egy álomvilágban élt. Észrevételeit meg akarta osztani a nővéreivel. Úgy gondolta együtt majd megváltoztatnak mindent, hogy a világuk ne egy mézédes álom, hanem valóság legyen. De Mikemon és Gatomon kinevették. Nem vették komolyan. Azt mondták, túl élénk a fantáziája, túl sokat hallgatta a Sötétségről szóló rémmeséket, és, hogy ő csak egy gyerek. Ne akarjon okosabb lenni a felnőtteknél.
Ezek után meg se próbált erről beszélni a szüleivel, a Királyi Lovagokkal vagy más digimonokkal. Tudta, hogy hiába való lenne. Csendesen figyelte, ahogy az álomvilágba ringatott társai vakon engedelmeskednek az Istennek, végig se gondolva igazán mit is tesznek. Figyelt és várakozott. Minden eddiginél keményebben gyakorolt. Erőssé és okossá akart válni, mert csak így tudja felnyitni a többiek szemét. Egy nap végül sikerrel járt. Érezte, ahogy teste megnagyobbodik, külseje megváltozik, átalakul. Végtelen örömében rögtön szaladt elújságolni a testvéreinek és a szüleinek a hírt, meg se állt megnézni magát az új formájában. Ám ők elborzadtak, mikor megpillantották. Nem értette, mi a gond. Ugyan úgy Gatomonná alakult, ahogy a nővére.
- Isten parancsa. A szégyenfoltoktól meg kell szabadulni! – mondta az apja, majd mind rátámadtak. Teljesen összezavarodott és nem értette az egészet. Ahogy végigmenekült az utcákon mindenki, aki csak meglátta üldözőbe vette. Az egyre bővülő üldöző horda támadásai nyomán számtalan sérülést szerzett. Elcsigázottan, de az életéért rohanva ért a Felhőszint szélére. Ott, a Végtelen Lépcső korlátján lecsúszva menekült el. A végkimerültség határán bukdácsolt tova a Mocsár szint bizonytalan ingoványán. A sűrű nád végül menedéket adott neki. Összerogyott és durván négy napig eszméletlenül feküdt. Mikor végre magához tért, a vízhez vonszolta magát, hogy megnedvesítse, sivatagszáraz torkát. A karjaival húzta végtelenül gyenge testét a tó széléig. A feje hasogatott és zsongott az értetlenségtől. Ha nem száradt volna ki, könnyek szöktek volna a szemébe a tehetetlenségtől. Egyszerűen nem értette miért rontott rá mindenki. Még most se tudta elhinni, hogy a családja rátámadt, hogy végezzen vele. Az egész túl hihetetlen és felfoghatatlan volt.
Sikerült a vízhez kúsznia. A mocsár vize szürke, bűzös és iszap ízű volt. De nem volt más választása, ezzel kellett beérnie. Miután ivott, kicsit jobban érezte magát. Megpróbálkozott a felüléssel. Szerencsére a mozgástól nem tört rá ismét a szédülés. Még mindig hitetlenkedve állt a vele történtek előtt. Millió kérdés kavargott a fejében, de senki se volt a közelben, akinek feltehette volna őket a válaszok reményében. A múlton rágódott, de arról fogalma se volt hogyan tovább. Haza akart menni, de félt, hogy megint üldöznék és bántanák. Valamiért lepillantott a víztükörre. Noha a mocskos víz miatt nem lehetett a tófenékre lelátni, attól még visszatükrözte a tükörképét. Az ereiben meghűlt a vér, ahogy megpillantotta önnön képmását. Gatomon volt, ahogy az várható volt, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a nővére. Testét, melyet hófehér, puha bundának kellett volna borítania, ébenfekete, sebekkel és sárral borított szőr fedte. Lila-fekete csíkos farkáról hiányzott a Szent Gyűrű. Szemei pedig kék helyett aranysárgák. Lepillantott kesztyűs kezeire. A karmos kesztyűk lilák voltak, piros csíkokkal, nem sárgák, narancs csíkokkal, ahogy lenniük kellett volna.
Térdre rogyott. Szemei megteltek könnyel. Ám mielőtt az első könnycsepp végig gurulhatott volna az arcán, egész lelkét elöntötte a harag és a gyűlölet.
Csak ezért? Ezért gyűlöltek, üldöztek és vertek? Csak, mert Black digimon vagyok?! Ha vírus típusú vagyok, már rögtön az ellenségükké válok? Reggel még biztattak és jó edzést kívántak, délutánra pedig meg se ismertek, csak a halálomat akarták! Ez hát az angyalok szeretete! Míg olyan vagy, mint ők, úgy tesznek, mintha szeretnének és törődnének veled, de ha a sors úgy hozza, hogy másmilyenné válsz, a legkisebb hezitálás nélkül tépik szét a szeretet fonalát és hidegvérrel megölnek! Ilyenek lennének hát a tökéletes lények?! Ha igen, inkább boldog vagyok, hogy más vagyok, mint ők! Végeztem veletek, álszent banda! Azt mondtátok mindig, a Sötétség gonosz, aljas és gátlástalanul pusztít el mindent. Magatokról pedig azt tartjátok, hogy szentek vagytok. Ha ebben tévedtetek, minden bizonnyal a Sötétséggel kapcsolatban sincs igazatok. Oda megyek, és ott fogok élni. Ha tévedtetek, boldogan élem le az életemet, örökre elfelejtve titeket. Ha pedig igazatok volt, hát úgy is jó! Akkor visszatérek, és ha szép szóval nem sikerült felnyitni a szemeteket, majd sikerül erővel. Bárhogy is lesz, én többé nem vagyok Seraphimon és Ophanimon legkisebb lánya, a Fény egyik kis hercegnője! Egy egyszerű BlackGatomon vagyok. És ha a sors is úgy akarja, egyszer majd a Sötétség Úrnője leszek! 

Ezután hosszú és kimerítő utat tett meg, míg eljutott a Város szintre. Útja során rengeteg gondot és nélkülözést kellett megélnie (talán ezért ragaszkodik most annyira a luxushoz), de alaposan meg is erősödött és a szeme még inkább felnyílt. A Város szinten új életet kezdet, eltitkolva a múltját. Gyakorlatilag a nulláról küzdötte fel magát kemény és kitartó munkával egészen a csúcsig. Sosem volt tagja semmilyen seregnek, és nem szolgált más Lordot. Négy évvel ezelőtt saját erejében bízva ment el a Halálos Bűnök Kapujához, hogy szerencsét próbáljon. Lilithmon méltónak bizonyult a Bujaság címerére és azóta tagja a Lordoknak.